2017. július 8., szombat

Játék betűkből - 1. rész



Arra adtam a fejem, hogy megtanulok kínaiul írni. Még van itt néhány napunk... 
Na jó, ez csak egy vicc. Több ezer karakter létezik, amit nyolc éves korukig tanulnak az itteni gyermekek. Ráadásul nemcsak a jelenlegi, hanem a hagyomány írásmódot is meg kell tanulják, ami arra jó, ahogy fel sikerült fognom, hogy értsék a betűk és szavak etimológiáját. 

Gyakorlatilag egyfajta képírás ez. Ami számomra rendkívül érdekes, hiszen jómagam a vizuális kifejezésmódokkal működő művészetekhez vonzódom. Ez a sok-sok karakter pedig olyan mint megannyi kódolt képjel. Néha eljátszom a gondolataimban, hogy ez vagy az a szó mit jelenthet. Megpróbálok értelmet találni nekik a formák alapján. 
Néhány érdekesség, amit az taiwan-i tartózkodás ideje alatt találtam, persze nem tudományos igényességgel csak ahogy Móricka elképzeli. Szerencsémre találkoztam egy hölggyel az OISTAT rendezvényén, aki itt lakik, itt született, de sokáig dolgozott és élt Magyarországon ezért kiválóan beszélt magyarul. Tőle volt bátorságom megkérdezni egyet s mást a betűkkel kapcsolatban, mert ez egyre inkább kíváncsi tett engem mióta itt vagyok. 
Egyébként van néhány szó. A betűk nagyjából 4%-a, amik valódi képi ábrázolásból erednek. Amit úgy értek, hogy abból fejlődött ki, ahogyan valaha a kezdetben lerajzolták az adott jelenséget amit ábrázol. Nézzük például a Nap szót. Hasonlóan az európai csillagászati jelképrendszerhez, rajzoltak, hogy egy pont egy körben. Ezen is érdekes elgondolkodni, hogy vajon miért pont így ábrázolták. Persze mai fejjel ez logikusnak tűnhet, dehát kérem, honnan tudták több ezer évvel ezelőtt, hogy ennek a fényes égitestnek van egy központi magja? Bár az is lehet, hogy nem ezt fejezi ki, hanem azt, hogy egy centrum körül kering valami? De vajon melyik körül mi körül? A Nap van az ábra középpontjában, mint a Naprendszer központi csillaga? Vagy a Föld az, ahonnan nézve látszólagosan körbejár bennünket a forró égitest? Ha így nézzük a nap az a körvonal, ami a pont körül kering. Akárhogy is van, mindenképp valami korai tudásról árulkodik ez az ábrázolásmód, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a középkori Európában az a fajta szellemiség uralkodott, mely szerint "a Föld lapos és négy angyal tartja". Vagy mondhatnánk Galileit, aki az 1600-as években arra kényszerült, hogy visszavonja tanait, melyek a geocentrikus világkép helyett, a heliocentrikus világmodellt erősítik. Sőt Giordano Brunot halálra ítélték hasonló tiltott "eretnekségek" hirdetése miatt. Gondoljunk bele! Az 1600-as években már bőven túl vagyunk az úgynevezett reneszánsz világszellem kialakulását.
 Messzire jutottunk a betűktől. A lenti ábra mutatja, végül a nap szócska, hogy nyerte el mai formáját. 
Még néhány írásképi érdekességgel visszatérek! 




2017. július 6., csütörtök

Taipei Dowtown



A mai napon megoldódott a rejtély. Nem is egy, mindjárt kettő. Egyrészt megtaláltam, hol lehet Taipeiben szemüvegtokot kapni!!! Valószínűleg a kedves hölgy a shopping mallban szintén itt vette. Vagy máshol. Illetve még egy szuper kis könyvesboltot is találtam, úgyhogy részletes várostérképem is van most már, mert ezek az ingyenes turista térképek elég becsapósak. 
Egyébként a metrón a mozgólépcsőkön minden ember szép libasorban áll, és automatikusan beáll a lépcső jobb oldalára, hogy aki sietni akar az hadd "előzzön" balról. Ezt ugyan sehol nem láttam kiírva, de mégis mindenki önkéntes fegyelemből teszi. Ez persze csak egy apróság, de ettől mindjárt olyan érzésem van, hogy itt olajozottan működnek a dolgok.

A lényeg, hogy ma eljutottunk a világ 10 legmagasabb épületének egyikébe. Taipei 101. Mondani sem kell a név az emeletek számára utal. Mi a 91. emeleten található teraszig mehetünk fel, mint turisták, az azt követő 10 emeletet elnézve, megjegyeztem, hogy máshol már ennyi is komoly magasságnak számít! 

Egy ilyen hihetetlen magas toronyból letekintve az embert elszédítik a gondolatok. Milyen lehet egy ilyen magas helyen élni? Mindig azt látni, ahogy lent az utcán, mint a hangyák száguldoznak a társadalom résztvevői. Valaki taxival, valaki gyalog vagy biciklivel, esetleg luxuscirkálóval. A lényeg innen föntről ugyanaz. Futkároznak, jönnek, mennek, építenek, házat vesznek, eladnak és közben...?  És közben nem vesznek vala észre semmit? 
Azért nem kis teljesítmény egy ilyen lemeztektonikai szempontból nem veszélytelen helyen, egy ekkora tornyot felépíteni. 2004 december 31-én adták át, fantasztikus, tűzijátékkal tarkított show keretében, és még ebben az évben - még éjfél előtt :) - a világ legmagasabb épületévé is nyilvánították. Lám a határidők csodákra képesek. 502 méter magas, és 61 liftje van. A világ legnagyobb zöld épülete, az utcán elhelyezett emléktábla tanúsága szerint, melynek liftje mind a mai napig a leggyorsabb tudomásom szerint. 17 m/s sebességgel közelíti meg a csúcsot, ami nálunk 35 másodpercbe telt - mértem az órámmal. Magassági rekorder csúcsát  - amit egyébként a Kuala Lumpurban található Petronas Buildingtől bitorolt el sajnos csak 2008-ig sikerült megtartania, amit tőle a Burj Khalifa orozott el Dubaiban.
Fantasztikus ez a verseny, Ez mutatja, hogy az építészet micsoda óriási tetterő. Sokkal több, mint szimbolikus cselekedet, hiszen ezután a teljes tájkép látványát határozza meg alapvetően. Nem véletlenül akartak már anno Sineár földjén "összefogni" a népek, mondván "építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az égig érjen, és szerezzünk magunknak nevet..."

Ez a toronyépítési hajlam megmaradt az évezredek sodra nem tudta ezt megtörni. Elég csak a hatalmas piramisokra, a mezopotámiai zikkuratokra vagy a középkor hatalmas katedrálisaira gondolni. Akkoriban a templom volt a legmagasabb, de tulajdonképpen nem változik ez, hiszen minden kornak megvan a maga "vallása" és a maga temploma. Ma talán a pénz templomai emelkednek a legmagasabbra. Lenyűgözőek!!

Egy másik úticélunk a Demokrácia Tere. Itt található a Chiang Kai-shek Memorial Hall. Valamint a National Concert Hall és a National Theatre. Nemzeti Színház. Gyönyörű keleti stílusban épült komplexum. Persze minden a legmodernebb. Különös íz Taipeiben ez a fajta keveredés. Modernség és tradíció. Kelet és nyugat. A színház könyvesboljában Shakespeare-t is olvashatnék ha bírnám a nyelvet. A büfé pedig nagyon ötletes módon kézi díszlethúzókkal dekorálva. Megittunk itt egy kávét. A központi téren pedig megnéztük a díszőrség koreográfiáját. Nagyon látványos. 

Útközben pedig piros alapon öt csillagot ábrázoló zászlókat lengető, hangos emberekkel találkoztunk, akikre néhány rendőr figyelt. A Kínai Népköztársaság zászlaja. Ők azok akik egyesülni szeretnének Kínával. Úgy látszik itt mindent szabad... :) Odaát vajon menne-e az ellenkezője? Bár nem sokan voltak, és az egyik hölgy próbált is agitálni, kevés sikerrel, mert a tábláját ugyan felém fordította, hogy én is olvashassam, de azért itt még nem tartunk a betűket illetően. Mint megtudtam a gyerekek 8 évig tanulják csak a betűket. 
Érdekes volt látni ezt is...

Taipei - Gondolatok az utcáról


Néhány napon már túl vagyunk itt Taiwanban. Nagyszerű emberekkel találkoztunk már eddig is, és találkozunk nap mint nap.


Milyen lehet itt lakni? 



 Taipei csodaszép város, a metró közlekedése nagyon jól strukturált. Az aluljárók rendszere is fantasztikus, nagyon átgondolt és áttekinthető. Gyakorlatilag egy alsó tagozatos sem tudna eltévedni ha tud olvasni és ismeri a színeket. Kék, piros, sárga, zöld és barna vonal létezik. Ja és narancs meg rózsaszín. Az egész olyan mint egy város a város alatt - Alsóváros. Tele boltokkal. A mosdók csillognak a tisztaságtól, és nem ül ott egy néni kötött mellénykében, akinek a 100-ast kell a kezébe tenni. Viszont ha szemüvegtokot vagy részletes nyomtatott várostérképet szeretnél vásárolni, akkor ne Taipeiben keresgélj. Bár a metrók információs pultjainál kapható ingyenesen egy kis brossúra, amelyen egy turista térkép látható, de ez egyrészt nem tartalmazza az egész várost, illetve nincs rajta minden utca. Így ez alapján nagyon észnél kell lenni, ha az ember feljön a metróból, hogy be tudja tájolni magát. Egyébként a járókelők nagyon segítőkészek, még akkor is ha ők maguk sem tudják, merre van az amit mi keresünk valójában. Ez nagyon megható. :)


Az ittlétünk óra szeretnék egy szemüvegtokot, de eddig még nem sikerült beszerezni. Illetve de. Csodálatos módon. Ha bemész egy szemüvegboltba, vagy egy optikushoz, ahol a kirakatban figyel egy halom okuláré, ne gondold naivan, hogy itt biztos kapsz majd tokot is hozzá. Nem árulnak ilyen portékát.
Ellenben mikor az egyik hatalmas üzletközpontban, egy kedves eladó hölgyet megkérdeztem, hogy hol találhatok itt ilyesmit, elkezdte kinyitni a saját táskáját, és azt mondta, hogy nekem adja az övét, "Free of charge" Tessék?!! Óriási meglepetésben volt részem. Egyrészt ha még egy Halál Csillag méretű plázában sem kapható szemüvegtok Taipeiben, akkor a néni honnan szerezte a sajátját? Másrészt, hogy lehetnek itt ilyen kedvesek az emberek? :) Először "lányos zavaromban" elkezdtem udvariaskodva szabadkozni, hogy "Nagyon kedves, dehát azért  a sajátját azért mégse adja már ide, meg hát így, meg úgy..."
De láttam az arcán, hogy ha nem fogadom el ezt a szívességet, akkor igen-igen megbánthatom, ezért aztán hamar meggondoltam maga és köszöntem szépen. Meg valóban örültem is neki. Azt viszont sajnálom, hogy elfelejtettem megkérdezni ő hol vásárolta ezt?

Ez most már örök rejtély marad.

2017. július 5., szerda

Taiwan WSD 2017 - Awards Ceremony


A kabócák még mindig zengnek, és még mindig dúl a trópusi hőség Taiwanban…
Mi pedig átéltük életünk egyik legjobb élményét az OISTAT által rendezett WSD 2017 Díjátadó gáláján, ahol átvehettük az OISTAT által kiadott oklevelet, melyet a Technical Invetion Prize 2017 című pályázatra beadott és a kiállítottak közé beválogatott munkánknak köszönhetünk!

Elöljáróban itt egy fotó! Rengeteg interjú készült, igyekszünk a feldolgozással, hogy mielőbb megoszthassuk!
Köszönjük szépen!

A továbbiakban is készülnek még bejelentkezések…

Megtudhatjuk majd, hogyan kell torlódó kőzetlemezek határán 500 méteres tornyot építeni!

Join us in Taipei! 

2017. július 4., kedd

Taiwan - WSD 2017 - Második nap


Tegnap beszéltem az áramlásról. Hogyan hozzuk ki a legtöbbet egy utazásból? Keljünk fel reggel, aztán induljunk! It’s time! Minden belső kényszer nélkül, vegyük fel az áramlás ritmusát A nyugalom jegyében. Nem kapkodunk. Merüljünk bele az élménybe minden érzékszervünkkel. szívjuk be ezt a nehéz levegőt, érezzük a párát bőrünkön. és járjunk olyan helyeken is amik nem feltétlenül turista célpontok.

A WSD2017 Taiwan művészeti egyetemén kerül megrendezésre. Az oda vezető úton elképzelem hogy magam is egy helyi egyetemista vagyok. Visszagondolok az én egyetemi éveimre. Nap mint nap jártam Pesten az Andrássy utat. Egy idő után megszokottá vált minden. Most pedig úgy megyek el az ide vezető úton egy park mellett, amit egy itt éppen tanuló diák látott már unásig, hogy beleképzelem magam a helyébe. Élvezem, mert ezzel a kis gondolatkísérlettel belehelyezkedem olyan emberek bőrébe, akik nem én vagyok… hanem mások...
Ahogyan Micimackó is feltette magában: „Milyen lehet másvalakinek lenni mint ő?” Most ez történik, több mint 8000 kilométerre az otthonunktól, egy idegen, de nagyon barátságos országban, új helyszínek közt, új emberek közt. Ezen gondolatok mentén még ez az iszonyatos forróság is egy nagyszerű élménnyé dicsőül.

A lényeg : induljunk el! Ma rájöttem, hogy a legtöbbet akkor nyersz egy ilyen utazásból, ha kitörsz a saját komfortzónádból és minél több emberrel ismerkedsz. Merj kezdeményezni. Egyébként ebben a városban ez nem is oly nehéz, mert nyitottak az emberek. Ami segíti a gátak leküzdését. Az élet is folyamatos, burkokból való kitörések sorozata. Elég ha csak a magzatburokra gondolunk. A színház és mindenfajta előadóművészet valahol erről szól. Kinyílni és kapcsolódni. Hiszsen mi kell ahhoz hogy színház keletkezzék?. Peter Brook írta:  „Vehetek akármilyen üres teret, és azt mondhatom
rá: csupasz színpad. Valaki keresztülmegy ezen az üres téren, valaki más pedig figyeli; mindössze ennyi kell ahhoz, hogy színház keletkezzék.” Ez már két ember kapcsolata.

Délelőtt felfedeztem a szállásunk környékét, délután pedig elindulunk a helyszínre ahol az esemény zajlik . Taiwan  National University of Arts (TNUA) World Stage Design 2017.

Meredek lejtőn sétálunk vagy húsz percet, de úgy leizzadunk a páratartalomnak köszönhetően, mintha otthon kimentünk volna futni. Mikor megérkezünk a regisztrációnál mindjárt nagyon kedvesen fogadnak minket. Kapunk is egy jó tanácsot, arra nézvést, hogyan éljük túl a számunkra nem szokványos éghajlati viszonyokat. Egy kendő OISTAT felirattal, amit vízbe mártva a fejünket, karunkat törölgetve könnyen hűsíthetjük magunkat. WOW! Igaz!? Hát persze! Milyen egyszerű. A jó megoldások sokszor a legegyszerűbbek. J

Majd tovább áramlunk a helyszíneken. Tartsunk a TIP kiállítótere felé. Itt vannak exponálva azok a projektek, amik az általunk is megpályázott OISTAT versenykiírásba be lettek válogatva.
Meg is találjuk hamar. Szintén öreg cimboraként üdvözölnek bennünket. Mintha országos haverok lennénk. Valóban őszínte mosolyokat látni. Meg is kérnek, hogy ha már úgyis itt vagyunk, tartsunk egy kis beszámolót a munkánkról az éppen aktuális tárlatvezetésben részt vevő helyi diákok, tanulók, az előadóművészeti ágazatokban elhelyezkedni kívánó fiatalok számára. Az embereket tényleg érdekli az, amiről beszélünk. Ez abból látszik, hogy még kérdezni is mernek. J Aki valamiről kérdezni szándékozik, az azt jelenti, hogy érdeklődést mutat. Logikus nem? Érdeklődés. Egy másik fontos eleme mindenféle előadóművészeti tevékenységnek. Nem pusztán nézői, befogadói, vagy csúnya szóval élve fogyasztói szempontból. Megint hadd idézzem Peter Brookot. Hivatkozik egy ős szanszkrit szövegre , mely szerint Isten megteremtette a színházat. De aztán az emberek sajnos tönkretették, mert az, „írók, színészek , rendezők, festők és zenészek” azon voltak, hogy eldöntsék azt kinek a munkája fontosabb. Végül Isten megbízott egy angyalt, hogy vigye el a megoldást jelentő üzenetét az emberek számára, melyet egy darab papírra firkantott fel. Mikor az angyal megérkezett minden színházi ember körülötte nyüzsgött. És felolvasta a felírt szöveget: ÉRDEKLŐDÉS.

Tehát érdeklődés.
A mai nap, sőt mondhatni minden nap egyik kulcsszava.

Ha érdekel a folytatás tarts velünk továbbra is. J

2017. július 3., hétfő

Taiwan - WSD 2017 - Első nap

Taiwan – azt hiszem tényleg elmondhatom, hogy a világ másik oldalára indultunk el. Valóban ez kell ahhoz, hogy az ember néha másképp lássa a világot vagy önmagát? Ismered azt az érzést, amikor azt gondolod magadban: elmegyek egy két hétre külföldre , egy nagyon messzi országba és itt hagyom a problémáimat és a kötöttségeimet? De azt hiszem ehhez magunkat is itthon kéne felejteni. Vagy ott felejteni ahova éppen indultunk?

Egy új világ, idegen világ, teljesen más utcák és terek, más emberek, más szokások. Vajon szívesen látott vendégek leszünk? Lesz ki fogadjon? Vajon csodabogarak leszünk a helyieknek, akik majdnem mindenkinél egy fejjel magasabbak?
Mi lesz ez, hogy lesz ott kint? Ki tudunk használni minden lehetőséget, hogy minden szempontból a legtöbbet hozzuk ki az egészből? Vagy egyszerűen engedjünk el, és kezdjünk áramlani a folyamattal, ahogy a gépünk szeli a felhőket? Hogy vagy te ezzel?
Egyébként hihetetlen, hogy egy ilyen óriási test, mint egy Boeing 777-es képes órákat tölteni az égben, anélkül, hogy fel lenne függesztve, ti. bekötve trégerbe :) vagy körözve egy pást fölött mint egy tissue produkcióban.
A lényeg, hogy itt vagyunk. Megérkeztünk. Taiwan szigetére tettük a lábunkat és ez a csoda. Ami pedig elképesztő, amikor kijössz a légkondicionált metróból és tudod, mit veszel észre legelőször, méghozzá nem is a szemeddel, hanem a bőrödön keresztül, sőt az egész testeddel?
Páratartalom: 90% !!! Köszönöm szépen, ezt azért mondhattátok volna, bár egy jónéhány szélességi fokkal lejjebb vagyunk, sőt szubtrópusi az éghajlat. Ja hogy ebből már következtetni lehetett volna!? Bocsánat, ez igaz. Egyből érzem azt ahogy ez a sűrűn, nehéz, párás levegő húzza lefelé szinte az egész testemet. (Ja nem, az a poggyászom. Mert miután letörik pár kerék a nagybőröndről onnantól, mindjárt viccesebb minden. Mindebben pedig a legszebb, mikor a mozgólépcsőn a mögöttem közlekedő kedves kínai fiatalember adja kezembe, hiszen azért ezt még sem lenne jó itthagyni. Egy pár kerékkel kevesebb)
Egyébként a helyiek nagyon kedvesek. A reptéren a biztos úr, még fel is váltott, hogy a jegy-
automatába a megfelelő címlettel tudjunk beszállni. Mikor valaki pedig észrevette, hogy az állomás peronjának végében naivan megállva (no nem dohányzás céljából, mint egyebütt :), várjuk a metrót, ahová a metrókocsi valójában soha nem fog érkezni, veszi a fáradtságot és ránk szól, hogy menjünk közelebb, mert odébb tudunk csak beszállni.
Az utcákon sehol egy szemét. Sőt a metrón a kiváló helyi kommunális vállalat kedves munkatársa, aki egy középkorú hölgy, odajött hozzám, mikor észrevette, hogy épp az üres PET-palack számára keresem a legközelebbi hulladékgyűjtő alkalmatosságot. Megjegyzem mindezt este 9 és 10 óra között. Minden állomáson fejlett tűzvédelmi berendezések (hogy erről is ejtsünk egy-két szót). Látszik, hogy odafigyelnek a dolgokra, és meg is becsülik azokat. Csak annyit említenék példaként, hogy a metrón, ami itt igazából MRT (Mass Rapid Transit) minden egyes eligazító térkép alatt szabadon figyel két darab teljes értékű kézi tűzoltó készülék. Ami számomra azért csodálatosan lenyűgöző, mert sajnos „jobb helyeken” az ilyesmit hamar kezdik el kevésbé rendeltetésszerűen alkalmazni - lásd: ajtók kitámasztása céljából - hogy csak egy enyhe példát említsek. 
A szállás nagyon jó, kellemes, a kiszolgálás barátságos és segítőkész. A recepción mindjárt öten állnak rendelkezésünkre, amitől persze nem lesz könnyebb a dolog, de azért nagyon megható. :)
Persze mindez nagyon szép és jó, de még valójában egy napja sem vagyunk itt, úgyhogy eztán jöjjön a java…


Követhetsz minket a felevizio.hu, az fnc.hu vagy a jokaiszinhaz.hu oldalain is.


2017. május 11., csütörtök

Oriolus

Ma reggel kisétáltam a Körös-csatorna partjára egy Bibliával a kezemben és arra kértem Jézust, hogy egészen egyszerűen jöjjön velem a reggeli csendes sétára. Imádkoztam megértésért, hogy mi az amit az Úr ma tervez számomra és, hogy hogyan érthetem meg az Ő akaratát. 
Mikor a partra értem egy árnyas helyen helyezkedtem el, egy sűrű lombún hatalmas, öreg tölgyfa árnyékában. 
Ilyenkor reggel mindig nagyon aktívak a madarak. A nádasban fülemüle akkordozott. A fákon egy kakukk változtatta folyton a helyzetét az őt üldöző kisebb madarak elől menekülve. Kértem Istent, hogy hozzon erre egy sárgarigót. Arra gondoltam, hogy csak úgy a távoli szemben lévő fákon megpillanthassam egy villanásnyi ideig. Néha hallottam őket a távolból, ahogy az összetéveszthetetlen flótázást végezték, de ma nem volt kedvem körbe-körbe sétálni, hogy üldözzem az arany-madarat. 
Úgyhogy olvasni kezdtem és el is engedtem ezt a gondolatot. Néhány napja szöget ütött a fejemben 5 Mózes 30,11-14 gondolatsora.  "Mert e parancsolat, amelyet én e mai napon parancsolok neked, nem megfoghatatlan előtted; sem távol nincs tőled. Nem a mennyben van, hogy azt mondanád: Kicsoda hág fel értünk a mennybe, hogy elhozza azt nekünk, és hallassa azt velünk, hogy teljesítsük azt? Sem a tengeren túl nincsen az, hogy azt mondanád: Kicsoda megy át értünk a tengeren, hogy elhozza azt nekünk és hallassa azt velünk, hogy teljesítsük azt? Sőt felette közel van hozzád ez ige: a te szádban és szívedben van, hogy teljesítsed azt.

Ugyanis néhány hét óta azon gondolkozom, hogy valójában mennyire élek én igazi keresztény életet? Hiszen a kereszténység tudtommal Krisztus követését jelenti, igaz? "Élek többé nem én", meg, hogy "él bennem a Krisztus" Szép szavak! De mit jelentenek a valóságban? Mi az, hogy élek többé nem én? Mi az, hogy "maradjatok énbennem"? Olyan megfoghatatlan lufiknak tűnnek ezek a szavak modern századunkban. A tanítványok még legalább megérinthették Őt. Közöttük járt! Az ő tapasztalatuk olyan egyszerű és magától értetődő volt.
Én pedig sokszor azt érzem magamban, vagy ha körülnézek a magam környezetében lévő keresztények között vagy az úgynevezett "keresztény világban", hogy van mindenféle nagyszerű elméleti fejtegetés, teológia, hitelvek, dogmatikák, katekizmusok stb... csak éppen Jézussal való személyes és szoros, élő kapcsolatuk nincsen. Jézus annyit mondhat, hogy "az ajtó előtt állok és zörgetek..."
Ezért elhatároztam, hogy nem akarok ilyen képmutató módon keresztény lenni. Ha ez nem élő valóság az életem legszárazabb hétköznapjaiban is, akkor nem lehet valódi. Akkor inkább ne nevezzem magamat kereszténynek.
Ezért most reggelente arra adom a fejem, hogy ennek az "Útnak" a keresésére indulok, minden napon. Így jutottam ma a folyópartra. Elkezdtem a fent idézett sorokat megtanulni Mózes könyvéből. S amikor ahhoz értem, hogy "Sőt felette közel van hozzád...", éppcsak elhagyták e szavak az ajkamat, egyszer csak meghallottam. Épp a fejem felett, a nagy tölgyfa egyik ágán a sárgarigó jellegzetes "nyávogását", melyet a flótázás mellett ismételgetni szokott olykor. Felnéztem és ott volt. A szemeim láthatták, az arcomtól mindössze 4-5 méter távolságban a fejem felett. Olyan közel, hogy ennél közelebb ez a madár természetes állapotban aligha képzelhető el, mert nagyon vad természetű, félénk, bizalmatlan és ideges röptű jószág. Tudni kell róla, hogy bár gyönyörű aranysárga tollazata van, megpillantani a fák közt rendkívül nehéz, mert egyrészt a legmagasabb fák teteje az ő világa, és a zöld levelek közt megbújva ágról ágra szökell, úgy hogy még lencsevégre kapni is igen szép kihívás. Soha azelőtt nem volt még ilyen közelségben hozzám ez a gyönyörű madár. Párjával egy néhány percig röpködtek a fejem felett terülő ágakon, s közben trillázva válaszolgattak egymásnak. Hol leszálltak, hol átreppentek egy másik fára, s röptükben a nap fény által megvilágítva láthattam csodálatos, tündöklő arany tollruhájukat. Gyönyörű sárga kis madárka, arany madárka. Valami különös és rejtélyes fénye van tollainak. Mintha túlvilágból jövő végtelen arany tündöklést sugározna át a testével az ő világából a miénkbe az ég közepén ívelő reptében, ami akkor mutatja meg igazi arcát, mikor a nap fénye hevíti. Akár a Szent Lélek szimbóluma is lehetne.
Kirázott a hideg, sőt megborzongtam, percekig ebben a csodálkozásban ültem ott a fa alatt, a víz partján.
Uram ezt most Te komolyan...? Olyannyira az én nyelvemen való szólás volt ez az Úr részéről, hogy azonnal megértettem, valóban válaszolt az imámra. Bár apróságnak tűnik, nem történt köznapi értelemben vett csoda, de abban a pillanatnyi ihletettségben, azon a nyelven és módon egyből tudtam, hogy miről van szó. Ráadásul, mindezt akkor, amikor elolvasom az előttem heverő nyitott Könyvből, hogy "Sőt felette közel van hozzád..." Ezzel a kicsiny kis madárral, ezzel a szép teremténnyel mutatta be számomra, hogy Ő, aki számomra "megfoghatatlannak" tűnik, olyan közel jön amennyire csak lehet, ahogy ezt a rejtőzködő madarat is ilyen közelről pillantottam meg. Pedig nem volt rajtam se túrafelszerelés, nem másztam meg fákat miatta, nem volt a kezemben távcső vagy fotóapparát, semmi. Csak ültem a vízparton a fa alatt és vártam. De a várást sem olyan aktív direkt cselekvésként végeztem, csak úgy. Időzni. Sokszor cikázom és fel alá rohangálok, magam sem tudom, hogy miért, akár fizikai akár szellemi értelemben. Ebben az állapotban az elmém lefoglalt és ideges. Pedig Ő szólni és közeledni szeretne . Csak várni és várni, nyugalomban, és hagyni, hogy a "Megfoghatatlan" közel jöjjön hozzám. Ez az ami hiányzik nekünk, nekem. 

...felette közel van hozzád, ez Ige- a Krisztus: a te szádban és szívedben van, hogy teljesítsed azt...

2013. július 4., csütörtök

Miért csinálod a fesztivált?

Nem vagyok az a kifejezetten fesztiválozó típusú ember. Idegesít amikor nem hallom a mellettem lévő embert, és amikor egyszerre hat-féle zenét kell hallgatni, hatalmas hangerővel. Tömeg, tolongás, helyszűke...
Kitelepülünk a városokból, és létrehozunk egy ugyanolyan minivárost, mint ahonnan elszabadulni óhajtottunk. Saját belső renddel, törvényekkel, egyéni és kizárólagos fizetési módokkal, sajátos jelképrendszerrel, amely minden pillanatban igyekszik jól beégni tudatunk rejtett aljnövényzetébe.
Egy ilyesmi fesztiválon volt szerencsém részt venni a minap a munkámból kifolyólag. 
Igyekeztem megfigyelni. Megfigyelni a helyet, az embereket, a jelenségeket és próbálni következtetni a mögöttük húzódó lelki és szellemi indítékokra és tartalmakra.
Miért akar például több-tízezer fiatal ugyanabban az időben ugyanazon kemping területén sátorozni, nem kis nyomorgást idézve ezzel elő? Mindezt úgy hogy ráadásul igen mélyen kell a saját vagy a kedves szülei illetve egyéb hozzátartozó pénztárcájába nyúlni. Netán kuporgatni a lóvét egész éven át erre a néhány napra!
Az a terület ahova két héttel azelőtt még a kutya sem akart letáborozni, pedig igen tágas hely lett volna, ráadásul teljesen ingyen, vagy legalábbis kisebb költségekkel, most hirtelen egy időben lesz minden ember számára a Kánaán, ahova az aszfaltozott úton való bukdácsolás, órák hosszáig történő sorban állás, aszalódás a napon, a porban sem jelent elégséges akadályt, sőt talán még 'buli' is.

Aztán ahogy jártam a várost és megfigyeléseket tettem, azt láttam, hogy ezek a drága fiatalok ötös, tízes vagy még nagyobb számot kitevő kis csoportokban üldögélnek itt-ott a fűben, az út szélén, és beszélgetnek. Együtt töltik az idejüket. Közösen. Közösségben teszik ugyanazt. Közös élmény, közös kaland. Együtt ver a szívünk a színpadon fellépő aktuális előadó zenéjének ritmusára, együtt rázzuk magunkat, ugyanarra a dallamra, ugyanabban az ütemben. Észre sem vesszük és a zene máris megmozgatott. 
Amit nem kaptál meg az egész év során, mert csak készülni kellett a vizsgákra, a témazárókra, megfelelni a tanárok és az iskola rendszerének, vagy úgy csinálni, mintha megfelelnénk, vagy éppen direkt az ellenkezőjét tenni, annak amit a rendszer diktál, vagy esetleg kitakarítani a szobádat, hallgatni az alsó szomszéd állandó zsörtölődését a hangos zenéd miatt és a többi, és a többi, azt most itt mind megkaphatod. Sőt még többet is. Sőt mi adjuk neked az élményeket, neked csak fogyasztanod kell, a szó szoros értelmében. Meg persze hozni némi pénzt cserébe, dehát az úgyis csak pénz, nem igaz? Élményeket kapunk viszont, "feelingeket", amit sehol máshol.

Olyan ez mint a középkorban a fordított napok, farsang ősei, amikor a királyból bujdosó lett, a koldusból pedig fejedelem egy napra. A szamár ülte a törvényt, a bíró pedig a sárga földig itta magát szimultán. A modern generáció ünnepei ezek. Fesztivál. Benne is van a szóban. Festivity = ünnep. Amikor kiengedjük a szelepet. Mint az ókori bacchanáliákon, a Dionüszosz-ünnepek alkalmával. De mivel a ma klasszikus értelemben vett ünnepek, amelyek valaminek emléket állítanak, mint például a húsvét, az államalapítás ünnepe vagy egyéb a múlt talaján megtorpant jeles események, mivel a múltból táplálkoznak ezért megkövültek, és nem adják meg az itt és most élményét, amely által ma, a mostani pillanatban kapcsolódni tudnánk hozzájuk. De ide sorolhatnánk akár a színház intézményét is, amely az ókorban több napig tartó kulturális és erkölcsi érték-közvetítő eseménysorozat volta mellett nem kis mértékben járult hozzá a kedves megjelent "ünneplőkben" tomboló feszültségek alapos levezetéséhez, elég csak megnézni egy bacchanalia festményt, jóllehet ez is pusztán közvetett tudósítást ad, hiszen az adott festő képzelete alapján kapunk információt, és nyilván az is amolyan jelképes sűrítése a történéseknek. 
Ma pedig mi jut eszünkbe ugyanerről: színház? Vörös függöny? Páholyok? Szépen felöltözött urak és hölgyek? Sok-sok fény- és hangeffektus, látványos díszletek, színes jelmezek? 
Ha csak nincs a kifejezetten sugárzó színészi jelenlét, amely által a játék a néző ("ünneplő") érzékelésében "itt és most"-ként valósulhat meg, akkor a színház is csupán egy ön-ámítás. 
A fesztivál viszont? Valódi közösségi élményt ad. Valódi eseményekkel, amelyek itt és most történnek velem, vagy a Pistivel vagy a haverokkal, amikről aztán "storyzni" lehet. A hatalmas koncert-kínálatnak köszönhetően úgy tűnik, mintha én magam választhatnám meg, mi az amit épp most hallgatni, csinálni akarok, mely együttes előtt szeretnék csápolni a haverokkal stb...
Kempingezés egy sátor-rengeteg közepén? Semmi gond, legalább nem az unalmas tűzfalat kell egész nap szemlélni, vagy a szomszéd néni teraszát, akinek már ismerjük az egész fehérnemű-gyűjteményét, köszönhetően az állandó teregetésnek.

Élmény, energia, zaj, éjszakába nyúlóan...

Ahogy ott álltam a tömegben, és igyekeztem megfigyelni, azon gondolkoztam vajon mi lenne ha megtudná ez a sok-sok fiatal, hogy van egy végtelen Lény, aki mérhetetlenül szereti őket, és a legjobbat szeretné nekik?
Annyira szereti őket, hogy a saját egyetlen Fiát adta értük, érted is, és érted is... jóllehet magunk sem értjük még ezt teljesen. (Itt szökött könny a  szemembe.) Azért tette mindezt, hogy minden értelmet meghaladó békességünk legyen Benne, és bennünk lakhasson, hogy Vele együtt életerős és tántoríthatatlan fiatalok legyünk, nők és férfiak Őbenne, mint sasok a szelek szárnyán? Állandó közösségben Vele és egymással. Ilyen egyszerű. Aztán arra gondoltam, hogy milyen jó lenne itt elkiáltani magamat, hogy kifejezhessem mindezt. De aztán rájöttem, hogy vajmi kevés volnék én ehhez. A megszámlálhatatlan mennyiségű hangfal a sok-sok óriási színpad, a zenekarok, és kis kocsmák, diszkók együttesen kibocsátott zajszintje messze felülmúlja az én "hangos kiáltásomat". Ez nem az én harcom, ez az Övé. Úgyhogy inkább maradtam csendben. 
Így van felépítve a rendszer. Legyen többféle stílus, megannyi előadó, elégítsen ki minden ízlést hogy, mindenki megtalálja a számítását, a lényeg, hogy senki ne hallja meg a "csendet".

"Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el."
"Azon a napon megharsan a nagy kürt, és visszajönnek, akik elvesztek az asszírok földjén, és akik szétszóródtak Egyiptom földjén."
"Emeld föl tekintetedet, és nézz körül! Mindnyájan összegyűltek, és hozzád jönnek, fiaid messziről jönnek, leányaidat ölben hozzák. Ha majd meglátod, örömre derülsz, repesve tágul a szíved."


2013. június 9., vasárnap

Megjegyzés

Ez a megjegyzés az előbbi posztomhoz nagyon jó, úgyhogy egy bejegyzésben idézem az egészet:

"A vándort egyszer csak egy oroszlán kezdi üldözni és minden erejét összeszedve fut előle . Menekülése közben lát egy kutat 
és odaszaladva belepillant látja hogy ki van száradva .Gondolja bele mászik ,hogy az oroszlán elől megmeneküljön ,de amint mászik lefelé látja ám ,hogy a kút alján egy sárkány van aki arra 
vár ,hogy bekapja.Fent az oroszlán lent a sárkány ! de mentségére
a kút falának kövei közül egy faág nőtt ki amibe belekapaszkodott.
Kapaszkodása közben az egyik levélen megpillant egy nektár cseppet amelyet lenyalt ez egy kicsit megédesítette életét.
Azonban kapaszkodása közben látja ám ,hogy az ágat ami megmentette az életét egy fehér és egy fekete egér rágja..."

2013. június 2., vasárnap

Hol kezdődik...

























Hol kezdődik a megváltás?
A tudatomban, az agykéreg alatt?
A sejtjeim millióiban, vagy a szellem pályáiban?
A testem csontjaiban, 
a bordáim között, a szememben,
a fülem hallójárataiban?
Az érzések világában, a bordaközi izmokban?
A homloklebenyben? Az agyalapi mirigyemben?
A nyirokcsomóimban? A véremben? 
A testemben? A szív pitvaraiban?
A megállni nem tudó akaratban? A gondolataimban?
A tettek kényszerítő hatalmában?

Hol kezdődik a megnyugvás?
Egy forró fürdőben? A kellemes tengerparton?
A hegyek ormán? A mező magányában?
A búzakalászokban? A buszmegállóban?
A fa tetején? A föld porában?
Az ég felhőiben? A szivárvány aljában?
Az erdei friss patak csobogásában?
A munkahelyi stresszben? A tetőtéri szobában?
A volán mögött, a lovon, a trolin, a metróban?
A barátságban, az ágyban, a szerelemben
a tűz melegében, az eső zajában, a kenyér illatában 
vagy a friss szél-suttogásban?

Hol kezdődik a szabadulás?
A sárban? Az ég alatt? A ködben és homályban?
A munka terhe alatt? Az ég csillagaiban?
A tudott jövőben, az örökös mában?
A csodában, nyárban, kikapcsolódásban?
A hétvégén, az üres térben, otthon, a saját hazában?
A dologtalanságban? Az élet céljában,
a megvetett ágyban, bilincsek alatt, vagy a gazdagságban?
A kerti kamrában, az ásónyomokban, a szép virágágyban,
a faluszéli házban? Az élet végén, a megszületésben,
a félelem nélküli szorongatásban? A test erejében, a feltámadásban,
a vég nélküli állandóságban?

(EFO)

2013. május 31., péntek

Cím nélkül

Nagyon régen írtam ide. 2013-at írunk. Az utolsó bejegyzésem írásakor még jóval előtte voltunk "a világ végének". És...
Nem lett. Vagy lehet, hogy igen, csak mi nem vettük észre...
Lehet, már rég vége az egésznek. Akkoriban igen friss hangvételű bejegyzéseket írtam. 
De régen volt. Azóta nagyon sokszor le akartam ülni ide.
De valamiért nem ment. Pedig jó lett volna. Kavarognak a fejemben a gondolatok, és nem tudom őket kristályos formában megragadni. Ez pedig már sok. Túl sok el nem gondolt gondolat.
Érdekes most visszaolvasni előző posztokat. Például ezt itt, melyben a nagybetűs "ÉLET" küszöbén álló
fiatalember egzisztenciális kételyeiről olvashatok. Azóta eltelt egy kis idő. Igaz nem sok. De nagyon sok dolog történt, változott. Önálló életet kezdtünk élni Kedvesemmel, akivel összeházasodtunk. Elég messze kerültem a szülői otthon melegétől. Egy vidéki városkában élünk. Az otthonnal és a szülőkkel való viszony átértelmeződik. Persze még mindig gyermek vagyok, de inkább partner, akivel jókat lehet beszélgetni.
Nem vagyok idős most sem. 25 éves vagyok. Ez évben kezdem a 26.-at. Mondhatni szemtelenül fiatal vagyok. De vajon normális-e az, hogy ennek ellenére mégis olyan dolgok foglalkoztatnak, amik azt hiszem elég lenne ha mondjuk 60-70 év múlva kerülne napirendre. Dolgozom. Nagyon jó munkám van. Igazán "én" lehetek a munkámban. Azonosulni tudok a munkahelyemmel. Úgy érzem, hogy valódi önmegvalósítási lehetőség ez a számomra. Amikor a korábban említett bejegyzést írtam, még álmodni sem tudtam volna hasonlót, azt hiszem. S úgy gondolom Isten lát, és gondot visel. Ennek köszönhetem az egészet. Jehovah-jireh, ahogy a Biblia mondja, és ahogy korábban erről írtam. Igen, és még a csekkeket is be tudom fizetni. Úgy gondolom nincsenek nagy anyagi természetű problémáink. 
De valami mégis... furcsa. Valami megváltozott. Kereszténynek vallom magam. Hiszek Krisztus megváltó hatalmában, és tudom, hogy megígérte, minden nap velem van. De mégis nyugtalanság van bennem. Mikor felkelek nem tudom, mi az amit meg fogok tudni valósítani, abból a sok jó dologból, amit kitaláltam. S mikor lefekszem sokszor beteljesületlenül hajtom le a fejemet, mert tudom, hogy kevesebbet valósítok meg abból, amit lehetne. Ez pedig feszültséget szül, és ez így halmozódik napról napra. Persze lehet, hogy maga az állandó cselekvéskényszer az, amit vissza kéne szorítani. Nem tudom.
De mi ez az élet? Dolgozunk. Élünk. Gyermekeket hozunk világra, akik aztán ugyanezt folytatják. Még többet dolgozunk, néha pihenünk. S a vége? Halál. Ez sajnos így van, és nyilván sokan rájöttek már erre, és ki is fejezték ebbéli fájdalmukat, de mégsem kellemes, hogy 25 évesen,  ilyen gondolatok kerülgessenek...

Szóval minden elfolyik. Nem tudom magamat strukturálni. Borzalmas...
Most mit kell tennem? Merre tovább? És miért arra? Biztos? Hogyan? stb. stb...


2012. szeptember 23., vasárnap

Az ígéret örököse


Valamilyen furcsa oknál fogva ma hajnalban öt órakor felébredtem, és halkan, hogy házastársamat fel ne ébresszem, kikeltem az ágyból, majd kimentem a hátsó teraszra egy kis szemlélődésre. Gyönyörű volt. Feltekintettem a csillagokkal terített éjszakára. Egyetlen ige jutott az eszembe, mely Dávid zsoltárai között található:
"Mikor látom egeidet, a te újjaidnak munkáját, a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél: 
Micsoda az ember - mondon - hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá?"
Milyen érdekesen fogalmaz: "újjaidnak munkája". Mintha minden egyes tapintása ezen a fekete szöveten egy-egy fényes pontot, hagyott volna maga után. Mintegy ujjlenyomatként jeleket helyezett volna el az égen.
De vajon mit jelent egészen pontosan, hogy "látom egeidet"? Miért van az ég többes számban? Ez nagyon érdekes. Persze ez lehet a Károly-fordítás sajátossága is. Nem tudom.
Tegnap hallottam egy érdekes történetet a Talmudból, a gyermek Ábrahámról, aki az ókori Ur-Kaszdimban élt a családjával. Apja, Táré bálványkészítő mester volt vagyis egy politeista nézetű kultúrában nevelkedett, amilyen talán a mienk is. Szerette kémlelni az eget, és abból, hogy látta, csupán egy nap és egyetlen hold van, arra a gondolatra jutott, hogy Istenből is kizárólag egyetlen lehetséges. Nagyon kíváncsi lettem volna a gondolkodás menetére, ahogy egy kisgyermek egy ilyen környezetben erre a következtetésre jut. Nyilván egészen más kulturális beágyazottságban történt mindez, ezért talán nem is érteném egészen.
Ezek után a kicsi Ábrahám bement éjszaka apja műhelyébe, és összetörte a szobrokat. Reggel aztán jöttek a szolgák, lett nagy kétségbeesés, futkosás, hívták az öreg mestert, az meg csak fogta a fejét. Most mi lesz az életünkkel, oda lett minden, ki tette volt ezt? Ábrahám jött, vállalta tettét. De miért törted szét az összeset? -  szólt a kérdés. Nem az összeset, - volt a válasz - nézd csak, egyet meghagytam, a Legnagyobbat. Táré megértette ezt. Ezek után nem sokkal az Úr szólt hozzájuk és "kihívta" ("ecclesia") őket Ur-Kaszdimból, amiről tudni kell, hogy a fénykorában 2 milliós lakosságot is számlált. Bár nem tudom, hogy ez egybeesik e ezzel az időszakkal. A lényegen nem változtat. Ábrahám és szűkebb családja a megszokott anyagi jólétet és a "biztos talajt" hagyta el úgymond, és indult el a sivatagban Kánaán földjére, mert ezt az Úr ígérte nekik.

Hajnali hat óra van, már egy óra telt el mióta írni kezdtem. Kimegyek ismét az ég alá. Már kékül, csillagok nem látszódnak csak a Vénusz és a Jupiter. Keleten fátyolos rózsaszín és narancsos színekben jelez a nap, hogy kelni készül, emelkedik égi pályáján, hogy minden mást fényforrást elmosson.

"Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én  mutatok neked! És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. És megáldom azokat akik téged áldanak, és  megátkozom aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak benned a föld minden nemzetségei
Figyeljük csak meg, hogy a "téged áldók" többes számban vannak, az átkozó pedig csak egyes számban. Ez az eredeti szöveghez hűen olvasható, ilyen tekintetben. "...és megáldatnak benned a föld minden nemzetségei". Milyen érdekes. Tehát ez azt jelentené, hogy minden nemzetség áldani fogja Ábrahámot? "Megáldatnak benned". Furcsa mágikus szavak, de vajon mit jelentenek?

"Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is. Neked adom és utódaidnak a földet, ahol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek."
Tegnap tudatosult csak bennem ennek az ígéretnek a mai napig ható volta. Ez hatalmas megnyugvással és békével tölt el. Ezek az ígéretek ugyanis, "jobb ígéretek", mint bármilyen más ígéret, a lehető legjobbak. Velünk az Isten! Immanuel! Velem az Isten! Sőt, bennem az Isten! S mint örökös biztos lehetek ennek az ígéretnek a valóságában, mert nem csak Ábrahámról szól az ígéret, ahogy olvassuk, hanem utódairól is. Kik pedig az ő utódai? "Akik hitből valók, azok Ábrahám fiai." (Gal 3,7) 
Mi vagyunk akiket felkarol. Hinni Istennek, és ezért Isten igaznak fogad el - ahogy az Írás mondja.
Most nem is tudom, hogy kéne ezt befejeznem. A Nap felkelt, megkezdte égi pályáját kék fényű sátorában, úgyhogy azt hiszem be kell fejezzem ezt az írást, nem azért mert vámpír vagyok és nem bírom a napfényt, de valamiért abba kell hagyni.

Végezetül még talán ennyi:
"Mivel pedig e gyermekek (mármint Ábrahám utódai) test és vér részesei, ő is (Isten Fia) hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt (ő az az egyes számú személy aki minket átkoz, ahogy fentebb írtam), és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám leszármazottait karolja fel. Ezért mindenben hasonlóvá (sőt azonossá) kellett lennie testvéreihez..."

2012. augusztus 15., szerda

Genesis - 2.nap

"Legyen boltozat a vizek között!"
A teremtésről szóló sorozat folytatásaként, most a második napot kell, hogy megnézzük. Isten ezen a napon megteremti az eget. "Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt lévő vizeket a boltozat felett lévő vizektől."
Ennek az egész hatnapos leírásnak az a célja és lényege, hogy bemutassa nem csak Isten teremtői munkáját, de azt is, hogyan szabadít, vált meg és alkot bennünk "új teremtést". Egy alkotói program ez, mondhatnánk úgy is, Isten referenciamunkája, mely alapján megbizonyosodhatunk arról, hogy valójában, hogyan ad Isten győzelmet. Ezt persze nem én találtam ki, hanem amint azt már e cikksorozat előző bejegyzéseiben említettem a Biblia maga enged erre következtetni.
A 19. zsoltár így kezdődik:
"Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat." Szerintem ez gyönyörűen elmond mindent, főleg ha elolvassuk hozzá Pál apostol fejtegetését:
"Mert nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére. Mert Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből, hitbe (...) Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható."
Mi tehát az evangélium? Istennek hatalma, dicsősége, kezeinek munkája Isten igazsága. Ez az a "hatalom" - az apostol szóhasználatával élve - amit a teremtés kutatása révén megláthatunk, akár a Bibliában leírtak alapján, akár a természetben való fizikai vizsgálódás által.

Az "egek" pedig különleges szerepet kapnak ebben a műben. Az egek Isten evangéliumát hirdetik. Ez Isten leghatalmasabb műve, amit az emberért tett. "Isten igazsága" Krisztus. Csakis Ő a mi igaz-ságunk is.
"Az egek beszélik Isten dicsőségét..." Ha még nem teljesen tiszta mire is szeretnék kilyukadni íme egy vers mely Ésaiás könyvében található: "Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak."
Ha pedig a felhők eltakarodnak, mi látszik csupán? Maga a tiszta azúr! A gyönyörű kék égbolt. Ez maga az evangélium. Egyrészt azért bátorító ez, mert tudjuk, hogy a felhők milyen változékonyak itt a Földön. Soha nincs olyan, hogy állandósulnának. Ha napok óta szürke is az ég biztos, hogy egy idő múlva el fog tűnni, ráadásul tudjuk, mert megszoktuk, hogy a felhők mögött az ég mindig tiszta kék. Ez számít valójában égnek. Mindenki sokkal nyomottabb hangulatban van, amikor hosszabb ideje borús az ég, és ha újra kiderül, mintha javulna az érzelemvilágunk. Talán nem véletlenül van ez így. Nekem pedig, mint amatőr-csillagásznak egyenesen ujjongás, amikor a csillagokat elfedő felhők végre eltűnnek, hogy élvezni lehessen az éjszakai égbolt csodáit. De a csillagokról majd később...
Valahányszor felnézek az égre, Isten a látvánnyal meg szeretné tanítani, hogy bármi vétkem van Ő azokat eltörli és megbocsát, sőt meg is váltott engem. Így érthető legjobban, hogy miről beszél a 19. zsoltár. "Az egek hirdetik Isten dicsőségét... Nincs szó és nincs beszéd, hangjuk sem hallatszik, mégis eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ végéig." A legszebb bizonyság szavak nélkül.
Még valami van ám itt!
A 19.zsoltárt tovább olvasva: "Sátrat készített a napnak, amely mint vőlegény jön ki szobájából..." A 104.zsoltárban pedig: "Ő az aki, sátorként feszítette ki az eget..." Azért citálok ennyi verset, mert látni és láttatni akarom, hogy nem egyedi esetről van szó, amikor egy-egy esetben megjelenik valami, hanem vissza-visszatérő képek, szimbólumok rendszere ez. Csodálatos!

Tehát a boltozat, az ég egy sátor, mely arra szolgál, hogy Isten megváltói művét fejezze ki (evangélium, győzelmi hír). A nap pedig maga a Krisztus! Nem kell megijedni, nem lettem napimádó :) Ezek szimbólumok. "... mint vőlegény jön ki". Nem kell túl tájékozottnak lenni ahhoz, hogy az ember lássa, mennyi alkalommal jelöli az Újszövetség Krisztust, mint vőlegényt. Ezzel elérkeztünk a lényeghez. A sátor, azért jött létre, hogy helyet adjon a vőlegénynek. Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott. (Ján 1,14) Felállította por-sátorát közöttünk, hogy velünk lakhasson. Ez egy szóval mondva: Immanuel - Velünk az Isten! Ahogy a Nap lényegét tekintve azonos a többi csillaggal, így az Isten gyermekei, Isten gyülekezete is "hasonló Fia képéhez" (Róma 8,29). Ezt később még megértjük.
Amikor a Nap ragyog és fényével elfed minden más csillagot, így fedi be Krisztus igazsága (igaz volta) Isten gyermekeit is, akiket nem szégyell testvéreinek nevezni. (Zsid 2,17) Ez az evangélium alapja.
Ez a mi igazságunk. Semmi egyéb. Ennyi. Két szó. Velünk Isten!



2012. július 23., hétfő

Jehova-jireh

Expozíció

Jehova-jireh, avagy az Úr hegyén a gondviselés. Így nevezte el Ábrahám, azt a helyet, melyet az Úr mutatott neki, hogy ott áldozza fel égőáldozatul Izsákot, az ő fiát, az ő "egyetlenét", akit szeret. Talán ismerjük nagy vonalakban a történteket, de ha nem nézzük meg azt Mózes I. könyve 22. fejezetében. Nem részletezném itt, csupán egy bizonyos dolgot szeretnék ebben kibontani és több nézőpontból megforgatva vizsgálni. Ábrahám és Izsák, apa és fia felfelé kapaszkodnak a Mórija sziklás hegyén, ahol egyébként később a Templom is felépül majd, mely nem kis jelentőséggel bír. Köröttük mély, üres csend, az atya magányos hallgatásba burkolózik, kezében a tűz és a kés, az ifjú pedig hátán a fát cipeli. Gyönyörű montázs, egy pillanatra elénk idéződik egy kép a messze jövendőből. A "Fiú" a "fával" a hátán, felfele kaptat a "hegyre"...
Aztán megtöri a csendet egy hang: "Apám! Itt van a tűz meg a fa, de hol van az áldozatra való bárány?" Az apa erre így felel: "Isten majd gondoskodik az áldozatra való bárányról, fiam."


Feldolgozás

Itt állhatunk meg a történettel. A kronologikus távirányítón megnyomjuk a pause feliratú gombot, és a kép kimerevedik. Két szó pedig visszhangzik a fülünkben. "Isten", "gondoskodik". - Isten gondoskodik.
De miért pont ez a két szó? Hogy merem én önkényesen szövegkörnyezetéből kiemelni éppen ezt a két szót? Mi oka van ennek?
Ha tovább olvasnánk a történetet, látnánk ahogy Ábrahám kezéből kiesik a tőr, és tekintetét felemelve meglátja, hogy a közeli bozótban egy kos van fönnakadva a szarvánál fogva, melyet a fia helyett mutatott be végül égőáldozatul. 
A helyet pedig így nevezte el: Jehova-jireh, az Úr gondoskodik. Ma úgy mondják: az Úr hegyén a gondviselés. Megnéztem ezt a verset egyéb angol nyelvű fordításokban is, mely által még plasztikusabban megjelenik a tartalom. Persze önmagában ennyi, hogy "az Úr gondoskodik" bőven elég kéne legyen, de ma már köszönhetően a folyamatosan bennünket érő információdömpingnek, és az egyéb beérkező ingereknek megtanultuk a felületes befogadást, a szavak mély értelmének elhagyását. Ássunk tehát mélyebbre és lássuk mi rejlik a felszín alatt!
A New Living Translation így hozza ezt a verset: 
Abraham named the place Yahweh-Yireh, which means "the LORD will provide". To this day, people still use that name as a proverb: "On the mountain of the LORD it will be provided."
Még egy fordítást citálok, mert az egy másik oldalát világítja meg ennek. Ez az ún. Douay-Rheims Bible.
And he called the name of that place, The LORD seeth. Whereupon even to this day it is said: In the mountain the LORD will see.
Most próbáljuk meg ezt lefordítani. Ábrahám elnevezte a helyet - idáig stimmel. "the LORD will provide". Mit jelent ez? Provide. Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent szótáramban ez áll:
provide: 1. ellát, felszerel (vmivel) 2. nyújt, ad, szolgáltat, gondoskodik, biztosít.
Még a jogtudományból is hoz egy jelentést: rendelkezik [törvény], intézkedik.
Igen ez már elég erős kifejezésnek tűnik. Mintha törvény rendelkezne felőlünk. Az Úr gondviselése valóban törvény erejű rendelkezés, a szó legpozitívabb értelmében. Az Úr intézkedik, ellát minket amivel szükséges. Felszerel, ez kissé viccesen hangzik, de ez sem rossz. Az Úr nyújt, ad, szolgáltat, biztosít.
A második idézet pedig miről szól? "The LORD seeth." Régiesen mondja: seeth. Logikailag talán ezt kellett volna előre helyezni. Mert az Úr lát, látja helyzetünket, állapotunkat pontosan ismeri még a legmélyebb érzelmeinket és emberi lényünknek, elménknek azon részeit, melyet magunk nem is tudunk egészen pontosan kifejezve megfogalmazni, csak tudjuk, érezzük, hogy ott vannak. Szándékosan nem mondok ennél konkrétabbat, mert azzal talán kiütöm annak lehetőségét, hogy mindenki a saját fejében zárja le ezt a gondolatsort, arról, hogy mi az amit érez, hogy benne van, de mégsem tudja megragadni, sem gondolatban, sem szóban, sem írásban, vagy bármilyen más gesztus formájában, hanem csak halványan körvonalazva vagy még úgy sem. Érted már? Megvan? Na akkor ez az amit Isten pontosan lát benned, és képes a benned tátongó űrt betölteni, vagy felszínre hozni a felszínre hozhatatlant, látni és láttatni a láthatatlant.

Mit rejt tehát ez a szóösszetétel, melyről az kívánom, hogy ezentúl mágikus erejű varázsigeként hasson elménkben, akárhányszor eszünkbe jut, akár nehéz és kétes kimenetelű helyzetben vagyunk, akár a szürkének tetsző hétköznapok prózai semlegességében vagy valódi örömeink közepette?!

Jehova-jireh - Az Úr lát, és gondot visel!

Az angol nyelvű fordítások forrása:

2012. július 8., vasárnap

Kérdés: Krisztus meghalt?

Hogyan lett Jézus emberré?
Hogyan halhatott meg, mint Isten!?


Hogyan győzte le a halált?
Hogyan, ki vagy mi által támadt fel?




Jézus azért lett emberré, hogy meghalhasson! (Róma 8,3)
Az isteni mivolta mellett, emberi lényege elég volt ahhoz, hogy a sírba szálljon? Ezek szerint nem a saját hatalma, hanem Isten volt az, aki Őt feltámasztotta. Ha pedig ez így van, akkor ugyanúgy támaszt fel minket is. "...ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által." 
 Ha pedig Krisztus nem a maga isteni ereje által támadt fel, akkor minden mást, amit "cselekedett", az Atya hatalma vitt véghez benne és általa.
Vagyis ha igaz az, hogy Krisztus, a "Mintakép", (Róma 8,29) az Isten Lelke által támadt fel, akkor ugyanennek a Léleknek, a Jézus élete folyamán történt megnyilvánulásai ugyanúgy megjelennek a mi életünkben is.  Hiszen Ő a Mintakép(Ján 14,12) Mert azt is mondja Jelenések könyvében: 



Hogyan? Aki győz? Amint én is győztem?
Hogy lehet, hogy nem követett el bűnt?
Minek köszönhető ez?
Vajon ezt mondhatnánk csodának?
Vagy csupán mert Isten Fia volt?
Ha egy ember nem követ el bűnt azt mondhatnánk csodának? Lehet ilyen? Vagy ez rögtön gúny, nevetség és  hamis alázat mögé bújt, irigységből táplálkozó farizeusi megvetés tárgya lesz? Nem így volt Jézus?
Mit jelent Lélek szerint élni?
Meddig mentegethetjük magunkat?
Ha valójában nem is halt meg Krisztus, ha nem tudott volna végérvényesen meghalni, ha nem lett volna tétje az Ő küldetésének vagy ha nem történhetett volna másként is, mint ahogy történt, ha nem tudott volna véteni, hibázni, akkor az egész csak egy hazug színjáték!


De ha igen...  márpedig Isten tudomásom szerint nem szokott hazudni! Így tehát "mindent egy lapra tett fel", amikor úgy döntött, hogy emberré lesz, annak minden rákfenéjével együtt. Isten Fia olyan alakot öltött, amelyről azt írja Pál, hogy "Isten törvényének nem engedelmeskedik, MERT NEM IS TEHETI."  Micsoda paradoxon. Isten oly testben, mely nem tud az Ő törvényével összhangban élni. Elég erős hátrányból indul tehát a küzdelemben. Ahogy mi mindnyájan a Föld nevű bolygón. "Mivel pedig MI test és vér részesei vagyunk, ő is hozzánk hasonlóan részese lett ezeknek. Mert nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám leszármazottait karolja fel. Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie testvéreihez", vagyis hozzánk, akiket testvéreinek szólít. De a "hasonlóság" helyett sokkal pontosabb azt mondani "azonosság". Mindenben pontosan azonosnak kellett lennie testvéreihez, hogy Minta lehessen.  (Fil 2, 6-8)
Ez esetben nincs többé mivel mentegetőznünk! A kérdés fel van téve. Nincs többé privát kényelem.
Hogyan győzhetünk tehát? "..amint én is győztem
Így talán a válasz is adva van:

2012. április 22., vasárnap

Genesis - 1.nap

"Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság."

János evangéliuma ugyanazzal a szóval kezdődik, mint a teremtés leírása. "Kezdetben..." Itt kezdődik a  folyamat, a teremtés folyamata. Mert ez nem egy befejezett múlt. Az evangélium elmondja számunkra, hogy mi ez a világosság. "Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. (...) Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Vagyis Isten szava az, amely világosságot gyújt, nem csak a mindenségben, hanem emberi elménkben is. Isten szava cselekvő, alkotó, "élő és ható". "Legyen!" Ez a kezdő szikra, amelytől az egész működésbe jön, de ahhoz hogy minden tovább működjön szintén szükség van erre. Később így folytatja: "Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert." Ezt az új-protestáns fordítású Bibliában találtam így, a korábbi Károly-fordítás viszont valamiért nem így írja. Az igazi világosság. Viszont az Ószövetségben szintén találunk utalást erre, amely megerősíti ezt: "Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága." Ez a 119. zsoltárban található, amely a leghosszabb fejezete ennek a könyvnek. 
Mit jelentenek mindezek a mi életünkre nézve? Először is be kell lássuk azt, hogy Isten kezdeményezi ezt, vagyis a Biblia elmondása szerint minden ember életében Ő az aki megadja a kezdő szót. Információt közöl, melyet belénk helyez. Ma már tudjuk azt, hogy az emberi szervezetben gének tartalmazzák a rólunk szóló információkat, amiket aztán tovább örökítünk. Nem vagyok sejtbiológus, de egy kis elmélkedést azért megengedek magamnak ezzel összefüggésben. Érdekes, hogy a tudomány ezt a szót használja: gén. Ez ugyanis "eredetet" jelent. Nyilván feltűnik a "genezis" szóval való összefüggés mindenki számára. Ez a jelentés  kifejezi számomra azt, hogy azok az információk melyeket a génállományunk tartalmaz elmesél valamit származásunkról, eredetünkről. Az isteni szóból való születettségünkről, isteni eredetünkről beszél, ha lehet így fogalmaznom. Az isteni szó az, mely közli az információt - Legyen...
Pál apostol írja: "...a világokat (s benne az embert, mint világot) Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható." Jakab apostol megerősíti ezt, mikor a "világosságok Atyjáról szól": "Az Ő akarata szült minket az igazság igéje által,..." Az "igazi világosság" által.
Péter pedig így szól: "...akik romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által."
Itt viszont már egy új elem jelenik meg, amely kimondatlanul ott volt az összes megelőzőben. Ez az újjászületés mozzanata. Isten igéjéből valójában folyton csak "újjá-születni" lehet, hiszen amit Isten alkot az mindig új, és mindig megújul. (Aki nem hiszi nézzen utána: Kolossé levél 3,10!) Romolhatatlan, tartós, örök.

Így tehát az első nap, az első lépés újjászületésünk, újonnan való teremtettségünk folyamatában, ez pedig az isteni szó, a teremtő Ige meghallása és befogadása az emberi elmébe. Ez nem más, mint a "hit igéje". A hit a válaszreakció Isten szavára. Legyen világosság! - És lett világosság. Elhiszem, amit mond, amit megígér. Ábrahám az Úr által tett ígéretet - mely szerint nagy néppé teszi és megáldja őt - hitte el, s ahogy Pál írja, ez "tulajdoníttatott számára igazságul". E szerint Isten azért és nem másért nyilvánította igaznak Ábrahámot, mert hitt az Ő beszédének. A hallottakat hittel párosította. Így "lőn" az emberben világosság.
"Hitből való igazság" -mondja Pál. Az igazi világosság, mely az emberen visszatükröződve teszi őt igazzá. Ismét közel vagyunk az ún. hit általi megigazulás kérdéséhez. Mindig ide lyukadunk ki végül. Pál utalva az Ószövetségben, Mózes 5. könyvére a következőket írja: "Ne mondd szívedben: "Ki megy fel a mennybe?" Azért, hogy Krisztust lehozza. Vagy: "Ki megy le az alvilágba, hogy Krisztust a halálból felhozza?" Hanem mit mond? Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben, mégpedig a hit igéje, amelyet mi hirdetünk." Közel hozzád. AZ IGE KÖZEL VAN HOZZÁD. Ezt egy más szóval úgy mondhatnánk Immanuel, azaz Velünk az Isten! Mert az Ige testté lett és közöttünk lakozott. Nem kell különféle megerőltető és óriási teljesítményt jelentő cselekedet-sorokat végigjárnod, felmásznod az égbe, vagy lemásznod Hadesba, azért, hogy megtaláld, hogy Krisztus veled lakozzon. Mikor Jákob álmában egy létrát látott, Isten nem mondta neki: "Gyere fel!". Ez a lajtorja arra szolgált, hogy azon a Felkent Megváltó jöjjön le hozzánk, és Ő a maga hátán vigyen fel minket. Jobb lenne, ha inkább Krisztus lajtorjájának hívnánk ezért. Az Ige ugyanis testté, porrá lett. Ugyanolyan porrá melyből mi is vétetünk és oda visszatérni kénytelenek vagyunk. Ezt vette Ő magára. Egy törékeny porsátor ez nem több. Legyengült és támadható állapot."Íme az ember... olyanná lett, mint miközülünk egy" Csak ezért áll nyitva ellőttünk ez az út, a létra, a győzelem mert a Jelenések könyvében Krisztus így szól nekünk: "Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon: mint AHOGY én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán."  Hogyan? Miért? Ahogyan Ő is győzött, és mivel Ő győzött csak ezért győzünk mi is.
Engedelmeskedni pedig annyi, mint hinni. Pál azt írja: "...nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, ahogyan Ézsaiás mondja: "Uram ki hitt a mi beszédünknek?" A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által."
"...azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet." - mondja Jézus.
A mi dolgunk tehát a teremtésünk első napján hallani az Igét, a Krisztus beszédét és hinni azt. Mert Ő a mennyből hozta le azt számunkra. Isten mennyei kenyeret hullatott  a pusztában Izreal népe számára. A zsidóknak nem kellett mást tenniük, mint összeszedni reggelente a napi mennyiséget, így maradhattak életben.
Krisztus is eképpen szállt le, és anyagi, testi formát vett fel, mellyel kapcsolódni tud hozzánk és mi hozzá, mert "ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem."

2012. április 18., szerda

Láthatóból Láthatatlan

Most egy írónő tollából fogok idézni, olyan sorokat, melyekre ma reggel lettem figyelmes, miközben a közeli élővíz-csatorna mellett olvasgattam. Végre sikerült a kellő időben felébrednem, minden gond nélkül. Hála Istennek érte. Ezek az idézetek azt hiszem kellően alátámasztják előző bejegyzésem mondanivalóját, amit természetesen még folytatni szándékozom.

"Az egész természet világa igyekszik tolmácsolni Isten műveit. Ádám és Éva  számára a természet telve volt Istennek ismeretével és tanításával. Figyelő füleik számára a  bölcsesség énekének hangja volt. A természet világában Isten az emberek kezébe helyezte a kulcsot, amely megnyitja Igéjének kincstárát. A látható ábrázolja a Láthatatlant. Az isteni bölcsességet, az örök igazságot, Isten végtelen kegyelmét azon dolgok által értjük meg, amelyeket Isten teremtett."
"Amiképpen Éden lakói tanultak a természet könyveinek lapjairól, amiképpen Mózes felismerte Isten kezének írását az arábiai pusztaságokon és hegyeken, és a gyermek Jézus Názáret hegyoldalain, úgy a mai kor gyermekei is tanulhatnak Tőle. (...) A Földön mindenen szemlélhetik Istennek képmását és feliratát, az erdő legmagasabb fájától a sziklához tapadó zuzmóig, a határtalan óceántól a tengerpart legkisebb kagylójáig."
"Itt oly titkok rejtőznek, amelyeknek kutatása megerősíti az elmét (...) Mindenki találhat  tárgyat a tanulmányozásra... a fűszálakban, amelyek zöld bársony szőnyegként borítják a földet, a növényekben és virágokban,... a magas hegyekben, a gránit sziklákban,... a ragyogó csillagok világító drágaköveiben, amelyek feldíszítik az egeket, hogy széppé tegyék az éjszakát, a napfény kimeríthetetlen gazdagságában, a Hold ünnepélyes dicsőségében, a tél hidegében, a nyár forróságában, a változó, visszatérő évszakokban, a tökéletes rendben és összhangban, amelyet egy Végtelen Hatalom kormányoz."

/Ellen G. White/


"...ami látható, a láthatatlanból állott elő..."

2012. április 17., kedd

Genesis - "Alkotásaiból megértetvén"

Egy újabb bejegyzés-ciklusba kezdek most, a meglévők mellett, amelyben a a teremtéssel szeretnék foglalkozni, és leírni mindazt, amire jutottam egy barátom és természetesen Isten ihletése után.
Azért tartom fontosnak ezzel foglalkozni, mindamellett, hogy egyesek lerágott csontnak tarthatják ezt a témát, mert nagyon mély és fontos dolgokat vélek felfedezni a felszín felkapargatásával. Olyan ez mint, mikor a szántóföldön a talajt forgatjuk, és egyre többször megyünk át rajta az ekével, mélyítve a barázdákat.

Pál apostol a következőket írja a rómaiaknak írt levelében:
"...nem szégyenlem a Krisztus EVANGYÉLIOMÁT; mert Istennek HATALMA az minden hívőnek idvességére..."
Majd később így folytatja:
"Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való HATALMA és istensége, a világ TEREMTÉSÉTŐL fogva az ő ALKOTÁSAIBÓL megértetvén megláttatik;..."

Péter így ír: "...Isten hatalma őriz hit által az idvességre, amely készen van..."

Vagyis mi az evangélium?
Isten hatalma az, mely által minden embert üdvözíthet. Ez az mely "őriz az idvességre", hit által - ez nagyon fontos. Eme hatalom, vagyis az evangélium, mely egyébként láthatatlan, miből látható meg? Alkotásainak vizsgálatából, melyeket a teremtéstől kezdődően szemlélhetünk. Ha tehát alkotásaiból megláttatik az evangélium, vagyis a győzelmi hír, akkor miért ne keresnénk azt már rögtön a Biblia legelső lapján, mely magát a TEREMTÉST írja le? Ha valóban hitelesnek és Istentől ihletettnek tartjuk mind az Ó- mind az Újszövetség írásait, akkor el kell fogadjuk azt is amikor önmagára hivatkozik. "A teljes írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra,... ...az igazságban való nevelésre" - írja Pál. Ha ezt nem fogadjuk el, akkor kár is tovább olvasni, ez esetben az Írások című sorozatomat ajánlom a kedves Olvasó figyelmébe. Jézus azt mondja, hogy az ember MINDEN igével ÉL, mely Isten szájából származik. Vagyis minden szó arra való, hogy abban életet találjunk, mely által minden nap élünk, mint "a mi mindennapi kenyerünk"-kel.
Ha pedig a "teljes írás" hasznos erre, akkor miért ne lenne éppen ilyen, a teremtés leírása? Mely ráadásul az evangélium működésének egy gyönyörűen képsorokba szedett változata. Mert mi hasznunk lehet abból, ha ez az egész teremtés, "csupán" egy a régmúltban lezajlott elfeledett esemény, amiből megtudhatjuk, hogy "Akkor hogyan is volt ez?", ezzel tovább terhelve már amúgy is rengeteg halott információval rakott elménk tárhelyeit. A Biblia pedig nem egy természettudományos értekezés, ezért nem is ennek igényei szerint íratott meg, mivel nem ez a legfontosabb célja, mindamellett, hogy akár az ez irányú érdeklődés során is hasznos és lebilincselő felfedezéseket, összefüggéseket találhatunk benne.
De ha úgy vesszük számba a teremtés napjait, mint egy leírást, amely a Bibliában található szimbólumok segítségével önmagát nyilatkoztatja ki számunkra, akkor felfigyelhetünk arra, hogyan teremt (újjá) Isten a semmiből vagy talán senkiből, a porból egy Krisztus képére és hasonlatosságára alkotott embert, "...hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez." Mondhatnánk ezt úgy is; hogyan vezet győzelemre, hogyan üdvözít, vagy hogyan igazít meg, hogyan születsz újjá benne stb, stb. Sokféle szóval kifejezhetnénk még, de a képsor, melyen ha valóban szemlélődni tudunk - semmi több, csak egy kis szemlélődés, persze nehéz ez egy instant világban - sokkal kifejezőbb lesz, amikor összeállnak alkatrészei, egyik nap a másik után. Most még lehet, hogy egy kissé homályosnak tűnik amiről beszélek, de meg fogjuk látni, hogy az Ige, hogyan tárja fel önmagát a képek behelyettesítésével.

Addig felütésnek itt van a kezdet, amelyben már alapból több van talán, mint amit egy élethossz alatt ki lehetne meríteni. Képzeljünk hozzá egy halk, mélyről jövő morajlást és valami éteri csillogást. Vagy amit akarunk, vagy semmit. Az a legtisztább...

"Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.
A föld még kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett."