Ha valaki követni akar engem I.

Csodálatos és nagyszerű, ahogy az Úr a gyermekeit vezeti, dorgálja, vigasztalja és küzd értük, velük.

Ma élő valóságként éltem át ezt!
Egyik legnagyobb ellenségem, az idő, a semmittevés, a lustaság és a mértéktelenség. Összefoglalva talán önmagam.
Tegnap és tegnapelőtt nem sok hasznosat sikerült tennem. Ellenben kissé túlzásba vittem a számítógép előtti ücsörgést. Mértéktelenség. Lustaság. Stb...stb...
Amit terveztem végül arra se jutott idő, mert az mint a víz szépen folyik ki a kezeim közül.
Kicsit talán nyugtalan is volt a lelkiismeretem emiatt, de aztán elhessegettem a gondolatot, mert "ugyan, azért annyira rossz ember nem vagyok" Ugye?
Ez ismerős?!

Ezek után a mai napon a következő szavakat intézte Isten hozzám, az Igéjén keresztül:

"Gondosan ügyeljetek tehát arra, hogyan éljetek: ne balgán, hanem bölcsen. Használjátok fel az időt, mert rossz napok járnak. Ne legyetek értetlenek, hanem értsétek meg az Úr akaratát. Ne részegeskedjetek, mert a bor léhaságra vezet, inkább teljetek el lélekkel. Egymás közt énekeljetek zsoltárt, himnuszt és szent énekeket. Énekeljetek és ujjongjatok szívből az Úrnak. Adjatok hálát mindig mindenért Urunk, Jézus Krisztus nevében az Istennek, az Atyának."

http://reggelidicseret.blogspot.com/

Már valamikor írtam erről, mennyire értékes és nagyra becsült dolog, ha az embernek személyesen mond valamit az Úr, és azt az ember meg is hallja. Mert az Úr mindig szeretne mondani valamit, és ezt jól tudom, de már kora reggel sokszor úgy zakatol a fejem, hogy képtelen vagyok szellemileg "elhallgatni", hogy meghalljam mit akar.
Pár napja írtam is erről, akkor ebben az állapotban voltam.
S mikor azt gondolnám, hogy nekem már nagyon eltompult a hallásom ("fülem a hallásra"), akkor intéz hozzám az Úr egy egyértelműen érthető tanácsot, intést, amely helyrerázza a dolgokat.

Jézus követéséről
Az evangéliumok négy alkalommal is említést tesznek róla Persze ennél többször, hiszen mondhatni az egész erről szól, de a "kövessen engem" kifejezés konkrétan négyszer hangzik el Jézus szájából, a leírtak szerint.

Szerintem Lukács írta le ezt a mondatot legérzékletesebben, ezért ezt idézem:

"Mondja Jézus mindenkinek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem."

Azért mondtam, hogy a legérzékletesebb,
mert csak Lukács jegyezte fel azt a bűvős szópárt:

MINDEN NAP!

Vagyis ez nagyon jól mutatja ezt a küzdelmet. Jézus követése nem egy egyszerre csak bekövetkező történés, hanem egy mindennap, sőt minden percben lejátszandó mérkőzés, harc önmagunkkal. Nincs az, hogy egyszer már "megtértem", egyszer már "vettem a Szentlelket" és onnantól aztán minden mindegy!

Irgalmatlanul erős, az életünk minden területére kiterjedő, állandó csata ez, melyben a legapróbb összefüggések lehetségesek.
Olyan összefüggések, melyeket ha nem magunk ismerünk be/fel, hanem mástól halljuk, akkor legyintenénk rá, "áhh ez hülység"!
De fel kell ismerjük, hogy ez nem így van! Mondanom sem kell, hogy már a gondolatok mezején eldől minden.

A másik kérdés, ami sokszor felmerült bennem ezt olvasva:
"Tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét"

Ez mit jelent számomra?

Mit jelent ez a számomra XXI. századi, posztmodern társadalomban, ahol már nincsenek keresztény-üldözések, mindenki nagyon toleráns (kis túlzással :) ) Engem soha nem ért még atrocitás azért, mert azt mondom, hogy Krisztust akarom követni.
Mert tegyük fel, hogy egy arab országban, Afrikában, vagy Kínában valóban óriási kockázatot vállal aki ezt mondja magáról, pedig még nem is csinált semmit.
Persze az őskeresztényekről nem is beszélve...

De mit tegyek ma ebben a "leülepedett", "kereszténynek" csúfolt európai kultúrában. Attól, hogy felveszek egy "Jesus loves" feliratú pólót, vagy "keresztény" zenéket hallgatok , esetleg teológiai könyveket olvasok állandóan, még nem leszek valóban az Ő követője.
Miközben a világ szegényebb felén fegyvert tartanak még egy gyermek fejéhez is, ha meg nem tagadja Jézust. De ő csak könyörög az életéért, mert képtelen rá, hogy megtagadja Mesterét!
És aztán...vége...

Ezek után itt a "tespedt" Európában, hogyan mondjam azt, hogy Jézus követője vagyok, mert "megtagadom önmagam". Hogyan mondhatom ezt, vagy az élet mely területén lehetséges?

Hol kezdjem el?

Számomra tehát ezek szerint a probléma gyökere nem a kívülről jövő támadások elleni védekezésben van, hanem a belülről támadó ellenfél leküzdésében van.
Mert amíg a belső ellenséget nem tudom legyőzni, addig a külsővel kár is lenne próbálkozni.

Itt kell elkezdeni tehát a munkát? A legapróbb dolgokban!?

Tudatosság!
Sokszor csak önkéntelen és automatizált döntéseket hozok.
Holott, ha azt mind tudatosan, erőt feszítve tenném, talán meglenne az eredménye.

Csak néhány példa:
Kelj fel tudatosan korán, még a szürkület óráiban, így van időd és nyugalmad, hogy elcsendesedj, és több jut a napi teendők végzéséhez.
Értelmes életvitel!

Vagy:
Ne egyél annyi vackot, össze-vissza, mert elrontod a gyomrod. A szemetet sem a hűtőszekrénybe teszed, hanem a kukába. Akkor miért szennyezed a testedet ilyenekkel?
Aki az étvágyán és a gyomrán nem tud uralkodni, az hogy fog az indulatain?
Önuralom!

És még:
Ne ülj le most a számítógép elé, mert csak elmegy vele az időd! Majd este megnézed a leveliedet, megtekinted a facebook lapodat, és még a blogodba is írhatsz. Majd! Ma még sok a tennivaló!
Értékrend! Időbeosztás!

Csak ennyi lenne az egész!?
Az ilyen és ehhez hasonló, halk lelkiismereti sugalmazásokra hallgatni, és aszerint cselekedni. Olyan sokszor fordul elő, hogy valamit megfogadok, és aztán...

Pedig mennyi mindenre lenne képes az ember, ha elfogadná Isten tanácsait, és erejét az Övével egyesítve végezné dolgát.
Ezt most nem úgy értem, hogy milyen nagy tudományos eredményeket érnénk el meg hasonlók, hanem lelki értelemben.


A kevesebb néha több mondják sokszor. És ez valószínűleg itt is igaz.
Most ezt a bejegyzést befejezem, mert már így is túl hosszú.

Ha valaki más is elolvassa rajtam kívül ezt a már-már prédikáció terjedelmű írást, akkor örülök, ha nem akkor is, mert végre sikerült megfogalmazni ezt az égető problémát, amivel küzdök.
De talán más is...

A lényeg még így is kimaradt. :)

FOLYT. KÖV...katt ide!

És most igyekszem nem "bort inni és vizet prédikálni"! :)

"Hol a boldogság mostanában...?"

Természetközeli, hasznos munkában - válaszolnám most én ezt Petőfinek. Persze az ő verziója is áll, csak az egy más élethelyzetre.
Végre itthon. Végre vidéken. Végre majdnem minden olyan volt mint régen! Mint az "aranykorban". Az én aranykoromban... :)
"...egy szárny suhant felettem, s felém hajolt az, amit eltemettem rég, a gyerekkor."

A hétvégén vidéken voltam, és már már elveszettnek hitt barátokkal találkoztam. Értsd jól. Ezt most nem úgy gondolom, hogy rég nem láttuk egymást, hanem máshogy.
Tudod van az úgy, hogy ismeritek egymást, sőt nagyon jó barátok vagytok, aztán valamiért távol kerültök egymástól, más az érdeklődés, mások a problémák, és mint két fa melyet csemetekorban szétültetnek egészen más irányban növekedtek. És bár találkoztok, még sincs annyi idő, hogy újból kialakuljon a régi kapcsolat. Ilyenkor jön az, hogy" milyen idő volt a héten, bla bla..."

Kint voltunk Édesapámmal az erdőben levő méhesünkben. Csodálatos állatkák, gyönyörűen működnek. Apám csak úgy fogalmazott, mintha kezet fogna az Istennel, mikor velük dolgozik.
Szóval ott voltunk az erdőben, a méhek körülöttünk döngicséltek. Épp azt vizsgáltuk, milyen az utánpótlás.
Eközben pedig az előbb említett "rég nem látott barátok" a faluban lévő házunk kőműves, kertgondozási és egyéb átalakítási munkáit végezték, mivel úgy határoztunk családilag, hogy az oly sokszor eladásra szánt kis vidéki kajibát mégis végérvényesen megtartjuk. Véget vetve ezzel a bizonytalanságnak ama kérdést illetően, hogy elvágjuk-e a gyermekkoromnak, sőt gyökereimnek is otthont adó világgal való kapcsolatunk anyagi vonzatát vagy sem. Sem!

Szóval jól esett tudni, hogy a barátok "jó helyen" vannak én pedig Édsapámmal "bogarászom" az erdő széli kis ligetesben, míg a méhek körülzsonganak. Barátnőm otthon Édesanyámmal szorgoskodik a házimunkában, a Sógorom, pedig felénk tart a faluból.

Na és ahogy odakint a méhesben munkálkodtunk EGYÜTT, és ezek a gondolatok siklottak át elmémen, egyszer csak az jutott eszembe, hogy: "Boldogság"; az a nagybetűs. De nem csak mint érzés, mint állapot, hanem... szóval, hogy "akkor ezt most meg kell élni" "tudatosan". Mint ahogyan Besenyő TT. István, azaz Besenyő Tudatosan Táplálkozó István tudatosan táplálkozik, mert a sütemény fogyasztása közben végig tudja, hogy eszik!!

"Helló, Zoli, halihó valami ilyesmi az amit ez a bűvös szó takar. akkor most tessék szépen értékelni, és elmélyülni a pillanatban." - szólt a "hang".
Mesés, már-már "giccses". De mégsem, mert nagyon fontos volt odafigyelni, hogy ne csak úgy észrevétlenül illanjanak el ezek a percek, hanem legyen lenyomata. Jaaj, remélem elég plasztikusan le tudtam írni. No persze, úgyis átélni kell ezt, nem olvasni, tudom. Azért remélem valamit sikerült átszűrni, és lesz még ilyen...


"És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök.
És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak."