Taiwan - WSD 2017 - Második nap

Tegnap beszéltem az áramlásról. Hogyan hozzuk ki a legtöbbet egy utazásból? Keljünk fel reggel, aztán induljunk! It’s time! Minden belső kényszer nélkül, vegyük fel az áramlás ritmusát A nyugalom jegyében. Nem kapkodunk. Merüljünk bele az élménybe minden érzékszervünkkel. szívjuk be ezt a nehéz levegőt, érezzük a párát bőrünkön. és járjunk olyan helyeken is amik nem feltétlenül turista célpontok.

A WSD2017 Taiwan művészeti egyetemén kerül megrendezésre. Az oda vezető úton elképzelem hogy magam is egy helyi egyetemista vagyok. Visszagondolok az én egyetemi éveimre. Nap mint nap jártam Pesten az Andrássy utat. Egy idő után megszokottá vált minden. Most pedig úgy megyek el az ide vezető úton egy park mellett, amit egy itt éppen tanuló diák látott már unásig, hogy beleképzelem magam a helyébe. Élvezem, mert ezzel a kis gondolatkísérlettel belehelyezkedem olyan emberek bőrébe, akik nem én vagyok… hanem mások...
Ahogyan Micimackó is feltette magában: „Milyen lehet másvalakinek lenni mint ő?” Most ez történik, több mint 8000 kilométerre az otthonunktól, egy idegen, de nagyon barátságos országban, új helyszínek közt, új emberek közt. Ezen gondolatok mentén még ez az iszonyatos forróság is egy nagyszerű élménnyé dicsőül.

A lényeg : induljunk el! Ma rájöttem, hogy a legtöbbet akkor nyersz egy ilyen utazásból, ha kitörsz a saját komfortzónádból és minél több emberrel ismerkedsz. Merj kezdeményezni. Egyébként ebben a városban ez nem is oly nehéz, mert nyitottak az emberek. Ami segíti a gátak leküzdését. Az élet is folyamatos, burkokból való kitörések sorozata. Elég ha csak a magzatburokra gondolunk. A színház és mindenfajta előadóművészet valahol erről szól. Kinyílni és kapcsolódni. Hiszsen mi kell ahhoz hogy színház keletkezzék?. Peter Brook írta:  „Vehetek akármilyen üres teret, és azt mondhatom

rá: csupasz színpad. Valaki keresztülmegy ezen az üres téren, valaki más pedig figyeli; mindössze ennyi kell ahhoz, hogy színház keletkezzék.” Ez már két ember kapcsolata.

Délelőtt felfedeztem a szállásunk környékét, délután pedig elindulunk a helyszínre ahol az esemény zajlik . Taiwan  National University of Arts (TNUA) World Stage Design 2017.

Meredek lejtőn sétálunk vagy húsz percet, de úgy leizzadunk a páratartalomnak köszönhetően, mintha otthon kimentünk volna futni. Mikor megérkezünk a regisztrációnál mindjárt nagyon kedvesen fogadnak minket. Kapunk is egy jó tanácsot, arra nézvést, hogyan éljük túl a számunkra nem szokványos éghajlati viszonyokat. Egy kendő OISTAT felirattal, amit vízbe mártva a fejünket, karunkat törölgetve könnyen hűsíthetjük magunkat. WOW! Igaz!? Hát persze! Milyen egyszerű. A jó megoldások sokszor a legegyszerűbbek. J

Majd tovább áramlunk a helyszíneken. Tartsunk a TIP kiállítótere felé. Itt vannak exponálva azok a projektek, amik az általunk is megpályázott OISTAT versenykiírásba be lettek válogatva.

Meg is találjuk hamar. Szintén öreg cimboraként üdvözölnek bennünket. Mintha országos haverok lennénk. Valóban őszínte mosolyokat látni. Meg is kérnek, hogy ha már úgyis itt vagyunk, tartsunk egy kis beszámolót a munkánkról az éppen aktuális tárlatvezetésben részt vevő helyi diákok, tanulók, az előadóművészeti ágazatokban elhelyezkedni kívánó fiatalok számára. Az embereket tényleg érdekli az, amiről beszélünk. Ez abból látszik, hogy még kérdezni is mernek. J Aki valamiről kérdezni szándékozik, az azt jelenti, hogy érdeklődést mutat. Logikus nem? Érdeklődés. Egy másik fontos eleme mindenféle előadóművészeti tevékenységnek. Nem pusztán nézői, befogadói, vagy csúnya szóval élve fogyasztói szempontból. Megint hadd idézzem Peter Brookot. Hivatkozik egy ős szanszkrit szövegre , mely szerint Isten megteremtette a színházat. De aztán az emberek sajnos tönkretették, mert az, „írók, színészek , rendezők, festők és zenészek” azon voltak, hogy eldöntsék azt kinek a munkája fontosabb. Végül Isten megbízott egy angyalt, hogy vigye el a megoldást jelentő üzenetét az emberek számára, melyet egy darab papírra firkantott fel. Mikor az angyal megérkezett minden színházi ember körülötte nyüzsgött. És felolvasta a felírt szöveget: ÉRDEKLŐDÉS.

Tehát érdeklődés.

A mai nap, sőt mondhatni minden nap egyik kulcsszava.

Ha érdekel a folytatás tarts velünk továbbra is. J

Taiwan - WSD 2017 - Első nap

Taiwan – azt hiszem tényleg elmondhatom, hogy a világ másik oldalára indultunk el. Valóban ez kell ahhoz, hogy az ember néha másképp lássa a világot vagy önmagát? Ismered azt az érzést, amikor azt gondolod magadban: elmegyek egy két hétre külföldre , egy nagyon messzi országba és itt hagyom a problémáimat és a kötöttségeimet? De azt hiszem ehhez magunkat is itthon kéne felejteni. Vagy ott felejteni ahova éppen indultunk?

Egy új világ, idegen világ, teljesen más utcák és terek, más emberek, más szokások. Vajon szívesen látott vendégek leszünk? Lesz ki fogadjon? Vajon csodabogarak leszünk a helyieknek, akik majdnem mindenkinél egy fejjel magasabbak?

Mi lesz ez, hogy lesz ott kint? Ki tudunk használni minden lehetőséget, hogy minden szempontból a legtöbbet hozzuk ki az egészből? Vagy egyszerűen engedjünk el, és kezdjünk áramlani a folyamattal, ahogy a gépünk szeli a felhőket? Hogy vagy te ezzel?

Egyébként hihetetlen, hogy egy ilyen óriási test, mint egy Boeing 777-es képes órákat tölteni az égben, anélkül, hogy fel lenne függesztve, ti. bekötve trégerbe :) vagy körözve egy pást fölött mint egy tissue produkcióban.

A lényeg, hogy itt vagyunk. Megérkeztünk. Taiwan szigetére tettük a lábunkat és ez a csoda. Ami pedig elképesztő, amikor kijössz a légkondicionált metróból és tudod, mit veszel észre legelőször, méghozzá nem is a szemeddel, hanem a bőrödön keresztül, sőt az egész testeddel?

Páratartalom: 90% !!! Köszönöm szépen, ezt azért mondhattátok volna, bár egy jónéhány szélességi fokkal lejjebb vagyunk, sőt szubtrópusi az éghajlat. Ja hogy ebből már következtetni lehetett volna!? Bocsánat, ez igaz. Egyből érzem azt ahogy ez a sűrűn, nehéz, párás levegő húzza lefelé szinte az egész testemet. (Ja nem, az a poggyászom. Mert miután letörik pár kerék a nagybőröndről onnantól, mindjárt viccesebb minden. Mindebben pedig a legszebb, mikor a mozgólépcsőn a mögöttem közlekedő kedves kínai fiatalember adja kezembe, hiszen azért ezt még sem lenne jó itthagyni. Egy pár kerékkel kevesebb)

Egyébként a helyiek nagyon kedvesek. A reptéren a biztos úr, még fel is váltott, hogy a jegy-

automatába a megfelelő címlettel tudjunk beszállni. Mikor valaki pedig észrevette, hogy az állomás peronjának végében naivan megállva (no nem dohányzás céljából, mint egyebütt :), várjuk a metrót, ahová a metrókocsi valójában soha nem fog érkezni, veszi a fáradtságot és ránk szól, hogy menjünk közelebb, mert odébb tudunk csak beszállni.

Az utcákon sehol egy szemét. Sőt a metrón a kiváló helyi kommunális vállalat kedves munkatársa, aki egy középkorú hölgy, odajött hozzám, mikor észrevette, hogy épp az üres PET-palack számára keresem a legközelebbi hulladékgyűjtő alkalmatosságot. Megjegyzem mindezt este 9 és 10 óra között. Minden állomáson fejlett tűzvédelmi berendezések (hogy erről is ejtsünk egy-két szót). Látszik, hogy odafigyelnek a dolgokra, és meg is becsülik azokat. Csak annyit említenék példaként, hogy a metrón, ami itt igazából MRT (Mass Rapid Transit) minden egyes eligazító térkép alatt szabadon figyel két darab teljes értékű kézi tűzoltó készülék. Ami számomra azért csodálatosan lenyűgöző, mert sajnos „jobb helyeken” az ilyesmit hamar kezdik el kevésbé rendeltetésszerűen alkalmazni - lásd: ajtók kitámasztása céljából - hogy csak egy enyhe példát említsek. 

A szállás nagyon jó, kellemes, a kiszolgálás barátságos és segítőkész. A recepción mindjárt öten állnak rendelkezésünkre, amitől persze nem lesz könnyebb a dolog, de azért nagyon megható. :)

Persze mindez nagyon szép és jó, de még valójában egy napja sem vagyunk itt, úgyhogy eztán jöjjön a java…

Követhetsz minket a felevizio.hu, az fnc.hu vagy a jokaiszinhaz.hu oldalain is.