Taipei Dowtown

A mai napon megoldódott a rejtély. Nem is egy, mindjárt kettő. Egyrészt megtaláltam, hol lehet Taipeiben szemüvegtokot kapni!!! Valószínűleg a kedves hölgy a shopping mallban szintén itt vette. Vagy máshol. Illetve még egy szuper kis könyvesboltot is találtam, úgyhogy részletes várostérképem is van most már, mert ezek az ingyenes turista térképek elég becsapósak. 

Egyébként a metrón a mozgólépcsőkön minden ember szép libasorban áll, és automatikusan beáll a lépcső jobb oldalára, hogy aki sietni akar az hadd "előzzön" balról. Ezt ugyan sehol nem láttam kiírva, de mégis mindenki önkéntes fegyelemből teszi. Ez persze csak egy apróság, de ettől mindjárt olyan érzésem van, hogy itt olajozottan működnek a dolgok.

A lényeg, hogy ma eljutottunk a világ 10 legmagasabb épületének egyikébe. Taipei 101. Mondani sem kell a név az emeletek számára utal. Mi a 91. emeleten található teraszig mehetünk fel, mint turisták, az azt követő 10 emeletet elnézve, megjegyeztem, hogy máshol már ennyi is komoly magasságnak számít! 

Egy ilyen hihetetlen magas toronyból letekintve az embert elszédítik a gondolatok. Milyen lehet egy ilyen magas helyen élni? Mindig azt látni, ahogy lent az utcán, mint a hangyák száguldoznak a társadalom résztvevői. Valaki taxival, valaki gyalog vagy biciklivel, esetleg luxuscirkálóval. A lényeg innen föntről ugyanaz. Futkároznak, jönnek, mennek, építenek, házat vesznek, eladnak és közben...?  És közben nem vesznek vala észre semmit? 

Azért nem kis teljesítmény egy ilyen lemeztektonikai szempontból nem veszélytelen helyen, egy ekkora tornyot felépíteni. 2004 december 31-én adták át, fantasztikus, tűzijátékkal tarkított show keretében, és még ebben az évben - még éjfél előtt :) - a világ legmagasabb épületévé is nyilvánították. Lám a határidők csodákra képesek. 502 méter magas, és 61 liftje van. A világ legnagyobb zöld épülete, az utcán elhelyezett emléktábla tanúsága szerint, melynek liftje mind a mai napig a leggyorsabb tudomásom szerint. 17 m/s sebességgel közelíti meg a csúcsot, ami nálunk 35 másodpercbe telt - mértem az órámmal. Magassági rekorder csúcsát  - amit egyébként a Kuala Lumpurban található Petronas Buildingtől bitorolt el sajnos csak 2008-ig sikerült megtartania, amit tőle a Burj Khalifa orozott el Dubaiban.
Fantasztikus ez a verseny, Ez mutatja, hogy az építészet micsoda óriási tetterő. Sokkal több, mint szimbolikus cselekedet, hiszen ezután a teljes tájkép látványát határozza meg alapvetően. Nem véletlenül akartak már anno Sineár földjén "összefogni" a népek, mondván "építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az égig érjen, és szerezzünk magunknak nevet..."

Ez a toronyépítési hajlam megmaradt az évezredek sodra nem tudta ezt megtörni. Elég csak a hatalmas piramisokra, a mezopotámiai zikkuratokra vagy a középkor hatalmas katedrálisaira gondolni. Akkoriban a templom volt a legmagasabb, de tulajdonképpen nem változik ez, hiszen minden kornak megvan a maga "vallása" és a maga temploma. Ma talán a pénz templomai emelkednek a legmagasabbra. Lenyűgözőek!!

Egy másik úticélunk a Demokrácia Tere. Itt található a Chiang Kai-shek Memorial Hall. Valamint a National Concert Hall és a National Theatre. Nemzeti Színház. Gyönyörű keleti stílusban épült komplexum. Persze minden a legmodernebb. Különös íz Taipeiben ez a fajta keveredés. Modernség és tradíció. Kelet és nyugat. A színház könyvesboljában Shakespeare-t is olvashatnék ha bírnám a nyelvet. A büfé pedig nagyon ötletes módon kézi díszlethúzókkal dekorálva. Megittunk itt egy kávét. A központi téren pedig megnéztük a díszőrség koreográfiáját. Nagyon látványos. 

Útközben pedig piros alapon öt csillagot ábrázoló zászlókat lengető, hangos emberekkel találkoztunk, akikre néhány rendőr figyelt. A Kínai Népköztársaság zászlaja. Ők azok akik egyesülni szeretnének Kínával. Úgy látszik itt mindent szabad... :) Odaát vajon menne-e az ellenkezője? Bár nem sokan voltak, és az egyik hölgy próbált is agitálni, kevés sikerrel, mert a tábláját ugyan felém fordította, hogy én is olvashassam, de azért itt még nem tartunk a betűket illetően. Mint megtudtam a gyerekek 8 évig tanulják csak a betűket. 

Érdekes volt látni ezt is...

Taiwan - WSD 2017 - Második nap

Tegnap beszéltem az áramlásról. Hogyan hozzuk ki a legtöbbet egy utazásból? Keljünk fel reggel, aztán induljunk! It’s time! Minden belső kényszer nélkül, vegyük fel az áramlás ritmusát A nyugalom jegyében. Nem kapkodunk. Merüljünk bele az élménybe minden érzékszervünkkel. szívjuk be ezt a nehéz levegőt, érezzük a párát bőrünkön. és járjunk olyan helyeken is amik nem feltétlenül turista célpontok.

A WSD2017 Taiwan művészeti egyetemén kerül megrendezésre. Az oda vezető úton elképzelem hogy magam is egy helyi egyetemista vagyok. Visszagondolok az én egyetemi éveimre. Nap mint nap jártam Pesten az Andrássy utat. Egy idő után megszokottá vált minden. Most pedig úgy megyek el az ide vezető úton egy park mellett, amit egy itt éppen tanuló diák látott már unásig, hogy beleképzelem magam a helyébe. Élvezem, mert ezzel a kis gondolatkísérlettel belehelyezkedem olyan emberek bőrébe, akik nem én vagyok… hanem mások...
Ahogyan Micimackó is feltette magában: „Milyen lehet másvalakinek lenni mint ő?” Most ez történik, több mint 8000 kilométerre az otthonunktól, egy idegen, de nagyon barátságos országban, új helyszínek közt, új emberek közt. Ezen gondolatok mentén még ez az iszonyatos forróság is egy nagyszerű élménnyé dicsőül.

A lényeg : induljunk el! Ma rájöttem, hogy a legtöbbet akkor nyersz egy ilyen utazásból, ha kitörsz a saját komfortzónádból és minél több emberrel ismerkedsz. Merj kezdeményezni. Egyébként ebben a városban ez nem is oly nehéz, mert nyitottak az emberek. Ami segíti a gátak leküzdését. Az élet is folyamatos, burkokból való kitörések sorozata. Elég ha csak a magzatburokra gondolunk. A színház és mindenfajta előadóművészet valahol erről szól. Kinyílni és kapcsolódni. Hiszsen mi kell ahhoz hogy színház keletkezzék?. Peter Brook írta:  „Vehetek akármilyen üres teret, és azt mondhatom

rá: csupasz színpad. Valaki keresztülmegy ezen az üres téren, valaki más pedig figyeli; mindössze ennyi kell ahhoz, hogy színház keletkezzék.” Ez már két ember kapcsolata.

Délelőtt felfedeztem a szállásunk környékét, délután pedig elindulunk a helyszínre ahol az esemény zajlik . Taiwan  National University of Arts (TNUA) World Stage Design 2017.

Meredek lejtőn sétálunk vagy húsz percet, de úgy leizzadunk a páratartalomnak köszönhetően, mintha otthon kimentünk volna futni. Mikor megérkezünk a regisztrációnál mindjárt nagyon kedvesen fogadnak minket. Kapunk is egy jó tanácsot, arra nézvést, hogyan éljük túl a számunkra nem szokványos éghajlati viszonyokat. Egy kendő OISTAT felirattal, amit vízbe mártva a fejünket, karunkat törölgetve könnyen hűsíthetjük magunkat. WOW! Igaz!? Hát persze! Milyen egyszerű. A jó megoldások sokszor a legegyszerűbbek. J

Majd tovább áramlunk a helyszíneken. Tartsunk a TIP kiállítótere felé. Itt vannak exponálva azok a projektek, amik az általunk is megpályázott OISTAT versenykiírásba be lettek válogatva.

Meg is találjuk hamar. Szintén öreg cimboraként üdvözölnek bennünket. Mintha országos haverok lennénk. Valóban őszínte mosolyokat látni. Meg is kérnek, hogy ha már úgyis itt vagyunk, tartsunk egy kis beszámolót a munkánkról az éppen aktuális tárlatvezetésben részt vevő helyi diákok, tanulók, az előadóművészeti ágazatokban elhelyezkedni kívánó fiatalok számára. Az embereket tényleg érdekli az, amiről beszélünk. Ez abból látszik, hogy még kérdezni is mernek. J Aki valamiről kérdezni szándékozik, az azt jelenti, hogy érdeklődést mutat. Logikus nem? Érdeklődés. Egy másik fontos eleme mindenféle előadóművészeti tevékenységnek. Nem pusztán nézői, befogadói, vagy csúnya szóval élve fogyasztói szempontból. Megint hadd idézzem Peter Brookot. Hivatkozik egy ős szanszkrit szövegre , mely szerint Isten megteremtette a színházat. De aztán az emberek sajnos tönkretették, mert az, „írók, színészek , rendezők, festők és zenészek” azon voltak, hogy eldöntsék azt kinek a munkája fontosabb. Végül Isten megbízott egy angyalt, hogy vigye el a megoldást jelentő üzenetét az emberek számára, melyet egy darab papírra firkantott fel. Mikor az angyal megérkezett minden színházi ember körülötte nyüzsgött. És felolvasta a felírt szöveget: ÉRDEKLŐDÉS.

Tehát érdeklődés.

A mai nap, sőt mondhatni minden nap egyik kulcsszava.

Ha érdekel a folytatás tarts velünk továbbra is. J

Taiwan - WSD 2017 - Első nap

Taiwan – azt hiszem tényleg elmondhatom, hogy a világ másik oldalára indultunk el. Valóban ez kell ahhoz, hogy az ember néha másképp lássa a világot vagy önmagát? Ismered azt az érzést, amikor azt gondolod magadban: elmegyek egy két hétre külföldre , egy nagyon messzi országba és itt hagyom a problémáimat és a kötöttségeimet? De azt hiszem ehhez magunkat is itthon kéne felejteni. Vagy ott felejteni ahova éppen indultunk?

Egy új világ, idegen világ, teljesen más utcák és terek, más emberek, más szokások. Vajon szívesen látott vendégek leszünk? Lesz ki fogadjon? Vajon csodabogarak leszünk a helyieknek, akik majdnem mindenkinél egy fejjel magasabbak?

Mi lesz ez, hogy lesz ott kint? Ki tudunk használni minden lehetőséget, hogy minden szempontból a legtöbbet hozzuk ki az egészből? Vagy egyszerűen engedjünk el, és kezdjünk áramlani a folyamattal, ahogy a gépünk szeli a felhőket? Hogy vagy te ezzel?

Egyébként hihetetlen, hogy egy ilyen óriási test, mint egy Boeing 777-es képes órákat tölteni az égben, anélkül, hogy fel lenne függesztve, ti. bekötve trégerbe :) vagy körözve egy pást fölött mint egy tissue produkcióban.

A lényeg, hogy itt vagyunk. Megérkeztünk. Taiwan szigetére tettük a lábunkat és ez a csoda. Ami pedig elképesztő, amikor kijössz a légkondicionált metróból és tudod, mit veszel észre legelőször, méghozzá nem is a szemeddel, hanem a bőrödön keresztül, sőt az egész testeddel?

Páratartalom: 90% !!! Köszönöm szépen, ezt azért mondhattátok volna, bár egy jónéhány szélességi fokkal lejjebb vagyunk, sőt szubtrópusi az éghajlat. Ja hogy ebből már következtetni lehetett volna!? Bocsánat, ez igaz. Egyből érzem azt ahogy ez a sűrűn, nehéz, párás levegő húzza lefelé szinte az egész testemet. (Ja nem, az a poggyászom. Mert miután letörik pár kerék a nagybőröndről onnantól, mindjárt viccesebb minden. Mindebben pedig a legszebb, mikor a mozgólépcsőn a mögöttem közlekedő kedves kínai fiatalember adja kezembe, hiszen azért ezt még sem lenne jó itthagyni. Egy pár kerékkel kevesebb)

Egyébként a helyiek nagyon kedvesek. A reptéren a biztos úr, még fel is váltott, hogy a jegy-

automatába a megfelelő címlettel tudjunk beszállni. Mikor valaki pedig észrevette, hogy az állomás peronjának végében naivan megállva (no nem dohányzás céljából, mint egyebütt :), várjuk a metrót, ahová a metrókocsi valójában soha nem fog érkezni, veszi a fáradtságot és ránk szól, hogy menjünk közelebb, mert odébb tudunk csak beszállni.

Az utcákon sehol egy szemét. Sőt a metrón a kiváló helyi kommunális vállalat kedves munkatársa, aki egy középkorú hölgy, odajött hozzám, mikor észrevette, hogy épp az üres PET-palack számára keresem a legközelebbi hulladékgyűjtő alkalmatosságot. Megjegyzem mindezt este 9 és 10 óra között. Minden állomáson fejlett tűzvédelmi berendezések (hogy erről is ejtsünk egy-két szót). Látszik, hogy odafigyelnek a dolgokra, és meg is becsülik azokat. Csak annyit említenék példaként, hogy a metrón, ami itt igazából MRT (Mass Rapid Transit) minden egyes eligazító térkép alatt szabadon figyel két darab teljes értékű kézi tűzoltó készülék. Ami számomra azért csodálatosan lenyűgöző, mert sajnos „jobb helyeken” az ilyesmit hamar kezdik el kevésbé rendeltetésszerűen alkalmazni - lásd: ajtók kitámasztása céljából - hogy csak egy enyhe példát említsek. 

A szállás nagyon jó, kellemes, a kiszolgálás barátságos és segítőkész. A recepción mindjárt öten állnak rendelkezésünkre, amitől persze nem lesz könnyebb a dolog, de azért nagyon megható. :)

Persze mindez nagyon szép és jó, de még valójában egy napja sem vagyunk itt, úgyhogy eztán jöjjön a java…

Követhetsz minket a felevizio.hu, az fnc.hu vagy a jokaiszinhaz.hu oldalain is.

Miért csinálod a fesztivált?

Nem vagyok az a kifejezetten fesztiválozó típusú ember. Idegesít amikor nem hallom a mellettem lévő embert, és amikor egyszerre hat-féle zenét kell hallgatni, hatalmas hangerővel. Tömeg, tolongás, helyszűke...

Kitelepülünk a városokból, és létrehozunk egy ugyanolyan minivárost, mint ahonnan elszabadulni óhajtottunk. Saját belső renddel, törvényekkel, egyéni és kizárólagos fizetési módokkal, sajátos jelképrendszerrel, amely minden pillanatban igyekszik jól beégni tudatunk rejtett aljnövényzetébe.

Egy ilyesmi fesztiválon volt szerencsém részt venni a minap a munkámból kifolyólag. 

Igyekeztem megfigyelni. Megfigyelni a helyet, az embereket, a jelenségeket és próbálni következtetni a mögöttük húzódó lelki és szellemi indítékokra és tartalmakra.

Miért akar például több-tízezer fiatal ugyanabban az időben ugyanazon kemping területén sátorozni, nem kis nyomorgást idézve ezzel elő? Mindezt úgy hogy ráadásul igen mélyen kell a saját vagy a kedves szülei illetve egyéb hozzátartozó pénztárcájába nyúlni. Netán kuporgatni a lóvét egész éven át erre a néhány napra!

Az a terület ahova két héttel azelőtt még a kutya sem akart letáborozni, pedig igen tágas hely lett volna, ráadásul teljesen ingyen, vagy legalábbis kisebb költségekkel, most hirtelen egy időben lesz minden ember számára a Kánaán, ahova az aszfaltozott úton való bukdácsolás, órák hosszáig történő sorban állás, aszalódás a napon, a porban sem jelent elégséges akadályt, sőt talán még 'buli' is.

Aztán ahogy jártam a várost és megfigyeléseket tettem, azt láttam, hogy ezek a drága fiatalok ötös, tízes vagy még nagyobb számot kitevő kis csoportokban üldögélnek itt-ott a fűben, az út szélén, és beszélgetnek. Együtt töltik az idejüket. Közösen. Közösségben teszik ugyanazt. Közös élmény, közös kaland. Együtt ver a szívünk a színpadon fellépő aktuális előadó zenéjének ritmusára, együtt rázzuk magunkat, ugyanarra a dallamra, ugyanabban az ütemben. Észre sem vesszük és a zene máris megmozgatott. 

Amit nem kaptál meg az egész év során, mert csak készülni kellett a vizsgákra, a témazárókra, megfelelni a tanárok és az iskola rendszerének, vagy úgy csinálni, mintha megfelelnénk, vagy éppen direkt az ellenkezőjét tenni, annak amit a rendszer diktál, vagy esetleg kitakarítani a szobádat, hallgatni az alsó szomszéd állandó zsörtölődését a hangos zenéd miatt és a többi, és a többi, azt most itt mind megkaphatod. Sőt még többet is. Sőt mi adjuk neked az élményeket, neked csak fogyasztanod kell, a szó szoros értelmében. Meg persze hozni némi pénzt cserébe, dehát az úgyis csak pénz, nem igaz? Élményeket kapunk viszont, "feelingeket", amit sehol máshol.

Olyan ez mint a középkorban a fordított napok, farsang ősei, amikor a királyból bujdosó lett, a koldusból pedig fejedelem egy napra. A szamár ülte a törvényt, a bíró pedig a sárga földig itta magát szimultán. A modern generáció ünnepei ezek. Fesztivál. Benne is van a szóban. Festivity = ünnep. Amikor kiengedjük a szelepet. Mint az ókori bacchanáliákon, a Dionüszosz-ünnepek alkalmával. De mivel a ma klasszikus értelemben vett ünnepek, amelyek valaminek emléket állítanak, mint például a húsvét, az államalapítás ünnepe vagy egyéb a múlt talaján megtorpant jeles események, mivel a múltból táplálkoznak ezért megkövültek, és nem adják meg az itt és most élményét, amely által ma, a mostani pillanatban kapcsolódni tudnánk hozzájuk. De ide sorolhatnánk akár a színház intézményét is, amely az ókorban több napig tartó kulturális és erkölcsi érték-közvetítő eseménysorozat volta mellett nem kis mértékben járult hozzá a kedves megjelent "ünneplőkben" tomboló feszültségek alapos levezetéséhez, elég csak megnézni egy bacchanalia festményt, jóllehet ez is pusztán közvetett tudósítást ad, hiszen az adott festő képzelete alapján kapunk információt, és nyilván az is amolyan jelképes sűrítése a történéseknek. 

Ma pedig mi jut eszünkbe ugyanerről: színház? Vörös függöny? Páholyok? Szépen felöltözött urak és hölgyek? Sok-sok fény- és hangeffektus, látványos díszletek, színes jelmezek? 

Ha csak nincs a kifejezetten sugárzó színészi jelenlét, amely által a játék a néző ("ünneplő") érzékelésében "itt és most"-ként valósulhat meg, akkor a színház is csupán egy ön-ámítás. 

A fesztivál viszont? Valódi közösségi élményt ad. Valódi eseményekkel, amelyek itt és most történnek velem, vagy a Pistivel vagy a haverokkal, amikről aztán "storyzni" lehet. A hatalmas koncert-kínálatnak köszönhetően úgy tűnik, mintha én magam választhatnám meg, mi az amit épp most hallgatni, csinálni akarok, mely együttes előtt szeretnék csápolni a haverokkal stb...

Kempingezés egy sátor-rengeteg közepén? Semmi gond, legalább nem az unalmas tűzfalat kell egész nap szemlélni, vagy a szomszéd néni teraszát, akinek már ismerjük az egész fehérnemű-gyűjteményét, köszönhetően az állandó teregetésnek.

Élmény, energia, zaj, éjszakába nyúlóan...

Ahogy ott álltam a tömegben, és igyekeztem megfigyelni, azon gondolkoztam vajon mi lenne ha megtudná ez a sok-sok fiatal, hogy van egy végtelen Lény, aki mérhetetlenül szereti őket, és a legjobbat szeretné nekik?

Annyira szereti őket, hogy a saját egyetlen Fiát adta értük, érted is, és érted is... jóllehet magunk sem értjük még ezt teljesen. (Itt szökött könny a  szemembe.) Azért tette mindezt, hogy minden értelmet meghaladó békességünk legyen Benne, és bennünk lakhasson, hogy Vele együtt életerős és tántoríthatatlan fiatalok legyünk, nők és férfiak Őbenne, mint sasok a szelek szárnyán? Állandó közösségben Vele és egymással. Ilyen egyszerű. Aztán arra gondoltam, hogy milyen jó lenne itt elkiáltani magamat, hogy kifejezhessem mindezt. De aztán rájöttem, hogy vajmi kevés volnék én ehhez. A megszámlálhatatlan mennyiségű hangfal a sok-sok óriási színpad, a zenekarok, és kis kocsmák, diszkók együttesen kibocsátott zajszintje messze felülmúlja az én "hangos kiáltásomat". Ez nem az én harcom, ez az Övé. Úgyhogy inkább maradtam csendben. 

Így van felépítve a rendszer. Legyen többféle stílus, megannyi előadó, elégítsen ki minden ízlést hogy, mindenki megtalálja a számítását, a lényeg, hogy senki ne hallja meg a "csendet".

"Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el."

"Azon a napon megharsan a nagy kürt, és visszajönnek, akik elvesztek az asszírok földjén, és akik szétszóródtak Egyiptom földjén."

"Emeld föl tekintetedet, és nézz körül! Mindnyájan összegyűltek, és hozzád jönnek, fiaid messziről jönnek, leányaidat ölben hozzák. Ha majd meglátod, örömre derülsz, repesve tágul a szíved."