Elmúlt a húsvét. Nagyon régen írtam ide! Valahol megakadt a folyamat. Az utóbbi időben akadozva érkeznek erre a felületre a mondatok. Pedig van mit írni, s most végre itt vagyok.
Sajnos sokszor "elsatnyulnak" a gondolatok még mielőtt odáig eljutnék, hogy strukturált formába rendezzem őket. De azért mégis ott vannak, és fönnakadnak a rostán vagy elvesznek.
Van azonban egy súlyos dolog, amiről már majdnem egy éve kezdtem el beszélni. Van-e megváltás? Mi az? Mit jelent ez a mi számunkra ma, ezen a Föld nevű bolygón? Életünk mely szintjeire terjed ez ki? Mire van befolyással? Van-e egyáltalán valamilyen következménye életünkben annak, hogy kb. 2000 évvel ezelőtt egy embert keresztre feszítettek az akkor éppen római fennhatóság alatt levő Palesztina területén, Jeruzsálem falain kívül az ún. Koponya helyén, "amelyet héberül Golgothának hívnak."
Nem tudom, kedves Olvasó vajon ismered-e azt az érzést amikor szeretnél valamit, valahogyan csinálni, de mégsem úgy jön össze, vagy éppen az ellenkezőjét teszed. Amikor hatalmas feszültség húzódik a szellem és a test között. Vagy mondhatjuk úgy is, hogy a "külső-" és a "belső ember" között, amelyek persze műszavak.
A lényeg, hogy mindannyian vágyódunk szellemi, lelki és testi harmóniára. Arra, hogy ezek egymással ne "versengjenek" és úgymond teljes emberként "beteljesedhessünk". Ne kelljen például - hogy egy banális dolgot mondjak - "szellemi öngyarmatosítást" végezni azért, hogy egy stresszes és munkás nap után nehogy bezabáljunk késő este, mert ebben a formában tudjuk levezetni a bent lappangó feszültséget. Utána pedig egy álmatlan éjszaka után, félig-fejfájással indítva újból nekiszaladni az újabb melós napnak, mely szinte már predesztinálja, hogy aznap este hasonlóan cselekedjünk, mint azelőtt. A lánc pedig forog tovább, a napok így peregnek egy ilyen önmagát gerjesztő folyamatban és nem történik semmi. A rendszer fönntartja önmagát. Persze nem a "zabálással" van itt a baj, hanem magával a rendszerrel. Meg azzal, hogy a feszültség bizony indukálódik, és azzal nem tudunk mit kezdeni.
Vagy nyilván mindenki érzi önmagában azt a kikerülhetetlen törvényt, amely arra sarkallja az egyént, hogy önnön akaratának mindenképp érvényt szerezzen, akár mások rovására, ha pedig valamilyen vélt vagy valós sérelem éri ezt az önérzetet egy másik egyén részéről, - legyen az akár a legközelebbi hozzátartozó, feleség, testvér, anya stb. - akkor rögtön "felágaskodik" és jajveszékelni kezd. Nevezzük ezt akár önzésnek.
De mivel ez egy törvényszerűség, (legalábbis, ha őszinte vagyok magamban ezt figyeltem meg) nevezhetnénk úgy is: "a bűn és halál törvénye" Miért mondom ezt? Jakab apostol így ír: "...mindenki kísértetik mikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván bűnt szül, a bűn pedig teljességre jutván halált nemz."
Érdekes módon úgy írja le, mint egy élő organizmust, amely megfogan, szül és nemz. Mindenkiben egyénenként ott van. S még ha "gyönyörködöm is az Isten törvényében a belső ember szerint;
látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban."
Ezek szerint még az is kevés, hogy elviekben nem szeretnénk önzőek lenni, de az önzés magja, mindig ott van "tagjaimban", és itt nem arról van szó, hogy az elme szent, a test pedig elvetni való, ezért azt sanyargassuk, pusztán annyi, hogy Pál ezzel a szóval él annak érdekében, hogy ezt az elméből kiinduló és az egész emberi lényt uraló ellentmondásos és mégis törvényszerű folyamatot leírja, "...hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok."
Ez persze csak illusztráció, és az is lehet, hogy nem létező problémáról beszélek. Viszont mostanában egyre szaporodnak az oly divatos, különféle "gyorstalpaló-guru-képző-tanfolyamok", melyek azt kínálják - a pénzedért természetesen - hogy 3 hét alatt magad lehetsz a megtestesült béke és nemsokára a Dalai Lámához leszel hasonló. Ez arra enged enged következtetni, hogy bizony sok a feszkó, és valamit keresünk, ahol mindezt levezethetjük, vagy ahol kiteljesedhetünk, netán még be is.
Ez szinte szükségszerű következménye hajszolt, teljesítményorientált és pénzközpontú életre való berendezkedésünknek, mely jelenséget szintén pénzközpontú és instant módon igyekeznek is meglovagolni, egy kis import keleti miszticizmussal, eklektikus módon összehalászott tanításokkal és némely nyugati kereszténységből hozott krisztus-misztériummal, mely így nagyon izgalmas egyveleg, igazi "bábeli nyelvzavar" Bárki találhat magának ideális tanítást, a maga ízlése szerint válogatva. Ez is pusztán "posztmodern" jelenség.
Talán kicsit sarkítva és túlozva írom le mindezt,
A kérdés tehát: miért is ünnepeljük még mindig ezt a húsvétot?
Mi az, hogy evangélium? Nehéz fába vágom a fejszémet, most látom.
Evangélium azt jelenti örömhír, győzelmi hír. Ezt mindenki tudja. De mi ez a győzelem és kié ez a győzelem, mi vagy ki felett való győzelem és hogyan történik mindez? Ad ez nekünk valami újat? Hiszen mindenki új életet akar. Vajon az csoda volt, hogy Krisztus bűn nélkül élt? Vagy mivel Ő Isten, ezért neki úgymond
"könnyű volt"?
Van-e valójában valami köze ennek az ünnepnek a Mózes könyvében található rendelkezéshez, mely a Péssach nevet viseli. A páskabárány és a kovásztalan kenyerek ünnepe.
Így írja: "Megemlékezzél erről a napról, amelyen kijöttél Egyiptomból, a szolgaság házából, mert erős kézzel hozott ki onnan benneteket az Úr. Ezért nem szabad kovászosat enni." (2 Móz 13,3)
Nézzük csak meg ezt az összefüggést!
A zsidók Egyiptomban rabszolgaságban éltek. Minden nappal csak nőttön nőtt a szenvedés. Munkájuk olyannyira lekötötte őket, hogy semmi egyébre nem volt szellemi és testi erejük. Mondhatnánk úgy is, hogy szellemük mély álmot aludt, elég volt, hogy van mit enni. Ezt úgy hívják vegetáció. Olyan állapotban voltak, melyben képtelenek voltak ráébredni létük céljára. Egy mocsár, egy fárasztó körforgás, egy hajsza, egy "hétköznapi szörnyű szürkeség". Ennyi volt a lét. Minden nap csak azért virrad, hogy aztán beesteledjen. Senki nincs aki ezért bármit is tenne, és minden marad ugyanúgy ahogy eddig. Nem ismerős ez?
De aztán...
Jött egy ember, aki azt mondja, hogy most csináljunk egész máshogy, mint az eddig megszokott. Hagyjátok itt a munkát, menjünk ki a pusztába három napra. Így szól fáraónak: "Találkoztunk a héberek Istenével. Hadd menjünk azért háromnapi útra a pusztába, hogy áldozzunk Istenünknek az Úrnak..." Ma ez úgy is hangozhatna: "Szeretnénk egy kis időt, együtt tölteni egymással, és Istennel, hogy közösen pihenjünk meg a fárasztó munkából, és szemlélődjünk. Adnál erre három szabadnapot?"
Fáraó részéről a természetes reakció, az, hogy megnehezíti a munkát, és annyi téglát kell vetni, hiábavaló, nagyra törő és öncélú építkezéseihez, mint eddig, csak most nem kapnak hozzá szalmát. (Egyébként nem hasonlít kísértetiesen ez az elmúlt években felhalmozódott deviza-adósságokhoz? Egyre többet kell dolgozz, hogy ugyanazt az összeget vissza tudd fizetni hónapról hónapra.) Tehát a Fáraó az parancsolta a felügyelőknek: "ne adjanak többé szalmát a vályogvetéshez, mint eddig. Menjenek, és szedjenek maguknak szalmát. De vessetek ki rájuk ugyanannyi vályogot, amennyit eddig kellet készíteniük! Ha majd nehezebb lesz ezeknek az embereknek a munkája, és el lesznek foglalva, akkor nem törődnek hazug beszédekkel."A rendszer fenyegetve érzi önnön létezését, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy annak fenntartói (a rabszolgák) még csak gondolatban se jussanak el oda, hogy lehetne ez másképpen is.
A történet végét tudjuk, mielőtt Isten Mózessel kivezeti a népet ebből a helyzetből megülik az "első vacsorát". "Így egyétek meg: legyen a derekatok felövezve, sarutok a lábatokon, bototok a kezetekben és sietve egyétek: az Úr páskája ez."
Azt kéri legyenek útra készen, Isten ugyanis oda akarja vezetni őket, ahol 100%-ban imádhatják Őt. Olyan állapotba akar hozni, ahol teljesen szabad vagy, és Őt sem mint szolga imádod, hanem szabad meggyőződésből, mint aki megismerted Őt, mert tudatod végre ki tudott nyílni arra, hogy Őt érzékel. Jézus mondja:" nem mondalak többé titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura, titeket pedig barátaimnak mondottalak"
E nagy kanyar után, most térjünk vissza a húsvét ünnepére. Takarítsuk le róla a húsvéti tojást, meg a nyuszit, és az egyéb kulturális szennyeződéseket, amelyek egyébiránt nagyon "aranyosak"
Mit is mond az angyal Józsefnek Máriáról? "Fiút fog szülni, aki nevezz Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből... akit Immanuelnek neveznek, - ami azt jelenti: Velünk az Isten."
Ez az egyik leggyönyörűbb jövendölés Krisztusról.
Ebben a két mondatban nagyon sok lényeges benne foglaltatik, amelyek egymással nagyon szoros kapcsolatban vannak.
1 - Megszabadítja népét - de miből is? Abból a képtelen állapotból, amit fenntebb Pál szavaival írtunk le, hogy bár gyönyörködne az Isten törvényében, de lát magában egy másik törvényt, amely ennek ellenkezik, így felborítva a lelki, szellemi egyensúlyt. Tehát olyan állapotba vezet, ahol szabad vagy ezektől.
2 - Velünk van! Isten mivelünk, testben. "Testté lett és közöttünk lakozott." Vagyis azért képes megszabadítani, mert Ő maga is ismeri ennek a kettős természetű állapotnak a szörnyű voltát. Mondják, hogy messziről jött ember bármit mondhat. Isten azonban nem messziről jött. Pál azt írja: "Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve." Mégpedig ugyanannak a bűn és halál törvényének, amelyet korábban leírtunk és mely bennünk is alapvetően uralkodik.
De "a Jézus Krisztusban való élet Lelkének törvénye, megszabadított engem a bűn és halál törvényétől." és megváltott "minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk..."
És ez még nem minden. Elég hosszas vagyok ismét, kezdem úgy érezni magam mint egy TopShop ajánlatban, ahol folyton ezzel jönnek, ez még nem minden, mert ha most megrendeli ajándékba küldünk még egy...
De a többit már nem zömítem, ide mert ez már így is sok egy olyan dologról, amelyben olyan mély összefüggések vannak, amiről végtelen időkön át lenne érdemes elmélkedni. A többiről egy következő bejegyzésben.
