Az ígéret örököse

Valamilyen furcsa oknál fogva ma hajnalban öt órakor felébredtem, és halkan, hogy házastársamat fel ne ébresszem, kikeltem az ágyból, majd kimentem a hátsó teraszra egy kis szemlélődésre. Gyönyörű volt. Feltekintettem a csillagokkal terített éjszakára. Egyetlen ige jutott az eszembe, mely Dávid zsoltárai között található:

"Mikor látom egeidet, a te újjaidnak munkáját, a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél: 

Micsoda az ember - mondon - hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá?"

Milyen érdekesen fogalmaz: "újjaidnak munkája". Mintha minden egyes tapintása ezen a fekete szöveten egy-egy fényes pontot, hagyott volna maga után. Mintegy ujjlenyomatként jeleket helyezett volna el az égen.

De vajon mit jelent egészen pontosan, hogy "látom egeidet"? Miért van az ég többes számban? Ez nagyon érdekes. Persze ez lehet a Károly-fordítás sajátossága is. Nem tudom.

Tegnap hallottam egy érdekes történetet a Talmudból, a gyermek Ábrahámról, aki az ókori Ur-Kaszdimban élt a családjával. Apja, Táré bálványkészítő mester volt vagyis egy politeista nézetű kultúrában nevelkedett, amilyen talán a mienk is. Szerette kémlelni az eget, és abból, hogy látta, csupán egy nap és egyetlen hold van, arra a gondolatra jutott, hogy Istenből is kizárólag egyetlen lehetséges. Nagyon kíváncsi lettem volna a gondolkodás menetére, ahogy egy kisgyermek egy ilyen környezetben erre a következtetésre jut. Nyilván egészen más kulturális beágyazottságban történt mindez, ezért talán nem is érteném egészen.

Ezek után a kicsi Ábrahám bement éjszaka apja műhelyébe, és összetörte a szobrokat. Reggel aztán jöttek a szolgák, lett nagy kétségbeesés, futkosás, hívták az öreg mestert, az meg csak fogta a fejét. Most mi lesz az életünkkel, oda lett minden, ki tette volt ezt? Ábrahám jött, vállalta tettét. De miért törted szét az összeset? -  szólt a kérdés. Nem az összeset, - volt a válasz - nézd csak, egyet meghagytam, a Legnagyobbat. Táré megértette ezt. Ezek után nem sokkal az Úr szólt hozzájuk és "kihívta" ("ecclesia") őket Ur-Kaszdimból, amiről tudni kell, hogy a fénykorában 2 milliós lakosságot is számlált. Bár nem tudom, hogy ez egybeesik e ezzel az időszakkal. A lényegen nem változtat. Ábrahám és szűkebb családja a megszokott anyagi jólétet és a "biztos talajt" hagyta el úgymond, és indult el a sivatagban Kánaán földjére, mert ezt az Úr ígérte nekik.

Hajnali hat óra van, már egy óra telt el mióta írni kezdtem. Kimegyek ismét az ég alá. Már kékül, csillagok nem látszódnak csak a Vénusz és a Jupiter. Keleten fátyolos rózsaszín és narancsos színekben jelez a nap, hogy kelni készül, emelkedik égi pályáján, hogy minden mást fényforrást elmosson.

"Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én  mutatok neked! És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. És megáldom azokat akik téged áldanak, és  megátkozom aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak benned a föld minden nemzetségei" 

Figyeljük csak meg, hogy a "téged áldók" többes számban vannak, az átkozó pedig csak egyes számban. Ez az eredeti szöveghez hűen olvasható, ilyen tekintetben. "...és megáldatnak benned a föld minden nemzetségei". Milyen érdekes. Tehát ez azt jelentené, hogy minden nemzetség áldani fogja Ábrahámot? "Megáldatnak benned". Furcsa mágikus szavak, de vajon mit jelentenek?

"Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is. Neked adom és utódaidnak a földet, ahol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek."

Tegnap tudatosult csak bennem ennek az ígéretnek a mai napig ható volta. Ez hatalmas megnyugvással és békével tölt el. Ezek az ígéretek ugyanis, "jobb ígéretek", mint bármilyen más ígéret, a lehető legjobbak. Velünk az Isten! Immanuel! Velem az Isten! Sőt, bennem az Isten! S mint örökös biztos lehetek ennek az ígéretnek a valóságában, mert nem csak Ábrahámról szól az ígéret, ahogy olvassuk, hanem utódairól is. Kik pedig az ő utódai? "Akik hitből valók, azok Ábrahám fiai." (Gal 3,7) 

Mi vagyunk akiket felkarol. Hinni Istennek, és ezért Isten igaznak fogad el - ahogy az Írás mondja.
Most nem is tudom, hogy kéne ezt befejeznem. A Nap felkelt, megkezdte égi pályáját kék fényű sátorában, úgyhogy azt hiszem be kell fejezzem ezt az írást, nem azért mert vámpír vagyok és nem bírom a napfényt, de valamiért abba kell hagyni.

Végezetül még talán ennyi:
"Mivel pedig e gyermekek (mármint Ábrahám utódai) test és vér részesei, ő is (Isten Fia) hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt (ő az az egyes számú személy aki minket átkoz, ahogy fentebb írtam), és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám leszármazottait karolja fel. Ezért mindenben hasonlóvá (sőt azonossá) kellett lennie testvéreihez..."

Ama fényes és hajnali...

Hajnalban sikerült felkelnem, és így csodálatos volt együtt mondani a zsoltár írójával:

"Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; 

téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem

a kiaszott, elepedt földön, amelynek nincs vize;

Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén

a te hatalmadat és dicsőségedet."

Fantasztikus élmény mikor úgymond szinkronban szól velem az Írás. Mikor azokat a mondatokat olvashatom a Bibliában; legyen az kérdés, sóhaj, panasz vagy bármi, amik az én szívemből is gyakran előjönnek. Ez nyugalommal és örömmel tölt el. Megerősít. "De jó, nem csak nekem van ez és ez a problémám!", hanem ennek a híres-hírhedt Dávidak, Isai fiának is, Júda törzséből. És még ki tudja mennyi millióknak.

Már írtam arról, mennyire nagyszerű dolgokat élhetek át, ha nem vagyok lusta "jó reggel" felkelni.

Hisz így tett Jézus is: "Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imádkozék."

A 63. zsoltárban, ahol a fent látható vers áll az olvasható, hogy Dávid, "Júda pusztájában volt" mikor e dallam született. "Puszta helyre", ment ki, hogy "imádkozzék". Hogy kényszerűségből tartózkodott-e ott ezt   most nem tudom. De ott volt a "pusztában"

Ahogy ma hajnalban a tetőablakon keresztül felnéztem az égre néhány csillagot láttam az égen villogva táncolni, de nem tudtam őket csillagképbe foglalni. Egyedül az öreg Nagy-Göncöl integetett, mint régi ismerős, ahogy éppen tótágast fordult a Sarkcsillag körül. Ez biztos pont. De a többi csillag olyan idegen volt. Szépek, szépek de valahogy nem ismerős egy sem. Mivel idő hiányában elég hosszú ideje nem végzem a csillagos égbolt behatóbb kémlelését, ezért kiestem a gyakorlatból, ráadásul a téli csillagképeket kevésbé ismerem. Azt a sok-sok gyönyörű de szétdarabolt "fény-igazságot", nem tudtam összefoglalni, egy rendszerbe.Külön külön látom mindegyiket, azt is látom, hogy nagyon csodálatosak, de mégsem tudok velük mit kezdeni, mert nem ismerem fel őket, nem nyernek értelmet. Csak elapróznak, széttördelnek engem is. Kerestem volna köztük az összefüggést, de nem találtam.

Mivel megszoktam már, hogy legalább a fényesebb csillagokat, illik névről ismernem,  frusztrált a gondolat, hogy most egyet sem ismerek fel. Végül nem bírtam, felöltözve kiléptem a fagyos teraszra. Pásztázni kezdtem az eget, hátha így kintről már jobban átlátom majd a helyzetet. 

De ahogy fejemet a dél-keleti égbolt felé fordítottam, egyszer csak...

Leírhatatlan...

"Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus (...) ama fényes és hajnali csillag", mely ott világít az égen. De nem csak úgy pislákolt, hanem, mintha azon a pupillának nevezett kis fekete nyíláson keresztül, az összes létező fényét, amit az "örökkévalóságában" kibocsát,  most akarná beleömleszteni érzéketlen szemeimbe, egy szempillantáson belül. Mintha az égbolt valamely addig sötét zugából, most egy árny-kancsón esett repedés miatt, gejzír módjára bugyogna felfelé ez a fény, hogy aztán az egész égi-vásznat elöntse ezzel a vakító sugárzással. Mint egy festő a kanavászt.

"Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig." - írja a Példabeszédek könyve...

De ami az egészben a legnagyszerűbb az, hogy ismertem! Tudtam, hogy ez a Vénusznak nevezett égitest, mely Nap-rendszerünk planétáinak egyike, és a Földdel közel azonos méretű. Valamivel azért kisebb.

Ez itt a Lényeg! Végre egy Ismerős! Nem volt többé kérdés! Tudtam minden egyéb segédlet nélkül, hogy ez melyik "csillag". Ez pedig olyan óriási szellemi örömöt okoz, amihez hasonlót kevés dolog tud előidézni, egy szempillantásban.

"Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik."

Talán hasonlóan van ez az "Igazság" ismeretével. De nem is "talán", mert ez a szó valami bizonytalanságot sugároz. Igazság helyett inkább mondjuk; Valóság? Ez szerintem érthetőbb. Az igazság valamivel elvontabb kifejezése ugyanannak a fogalomnak. De amikor a sok-sok apró "igazság" ér - bármilyen formában legyen - előfordul, hogy nem tudom hol megfogni, nem tudom felfogni. S végül nem ér semmit az egész, mert nincs benne Élet! Halott! De Jézus azt mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet!" Ez az igazság pedig csakis "ismereten" alapulhat, vagyis tapasztalásból táplálkozó ismereten. És ez már maga az Út, a Valóság! Ez az az Út, amelynek a végén ott az Élet, vagyis Örök Élet, ismét csak maga Krisztus Jézus, a Győztes!

Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy többé semmi sem kérdés. Mert ha nincs több kérdés, akkor valami nem stimmel, és elfelejtünk gondolkodni. Azt sem mondom, hogy mindenki legyen "keresztény" itt és most! Ez a szó köznapi értelmében ugyanis rendkívül sok negatív tartalommal társul a számomra. Sőt kereszténynek lenni, a mai felfogás szerint nem is egyenlő, azzal amit a szó eredetileg jelenthetett: "Krisztus követése"

Mint ahogy Jézus sem vallásalapító, hisz miért lenne szükség még egy vallásra? Hisz mi értelme lenne annak, ha eljön hozzánk emberként Ő, egy Isteni Lény, maga Isten Fia, a Teremtő, az Alkotó, itt jár a földön, gyógyít, tanít, csodákat tesz, végül megölik de legalább ránk hagy egy "vallási rendszert", mely "egy a sok közül", és melyben a szánkba rágja miről mit gondoljunk, vagyis mit "vall"-junk. De ez a mindenről meglévő "VALL-ás" önmagában halott, mivel egy befejezett, kész, "megmondott" dologról lévén szó nélkülözi a kérdezést, dolgok felvetését és az átgondolást, amiből aztán továbblépés következhet, aztán újabb kérdés, mely a fejlődés útja lehet. Amiben pedig nincs meg a fejlődés lehetősége az nem él, tehát halott. Ha mindenről lezárt véleményem van, az mellőzi a párbeszédet azzal az Istennel, aki viszont személyesen szeretne engem vezetni, itt és most. Persze nem az "egyénieskedés" útján, hanem az engedelmességén. Ez most paradoxonnak hangzik.

Mi másért jött volna Isten Fia, ha nem azért, hogy megmutassa az Élet Útját, mely csak személyes ismerettel, személyes tapasztalással, személyes kutatással és személyes gyötrődéssel járható? Mely út nem a "keresztények" kiváltsága, hanem zsidóknak, buddhistáknak, filozófusoknak, mohamedánoknak, materialistáknak... stb stb...egyaránt. Egyszerűbben szólva azon halmaz tagjainak melyet úgy neveznek: "a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai."

Mert..."Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.  Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök."

"Ti pedig ne hivassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok."

Keleti Pályaudvar

22:06

Budapest

Keleti pályaudvar

A vonatról való leszállás után kissé mélázva ácsorogtam a peronon.

A három órás út utolsó szakaszát bóbiskolva töltöttem, s mikor már a földön álltam, sem voltam egészen éber.

Az álom pókocskái még át meg átszőtték szempilláimat kusza hálóikkal, így szemem fedelei kissé elnehezülten ereszkedtek lefelé.

Majd tekintetemet az égre emelve, annak tompa és semmitmondó feketeségén túl, egyetlen csillagot nem láttam. A sápadt, sárga fényű kandeláberek és egyéb fényforrások, mintegy vákuumként szívták el a csillagos égbolt derengő látványát.

Egyetlen csillag mégis ott ragyogott megfélemlíthetetlenül. Valójában nem is csillag volt az. Bolygócsillag, régies szóval élve. Jupiter.

Fényesen ragyogott, mint az igazság a legnagyobb sötétségben.

Ekkor, mint a drogtól elgyötört elmébe, mely a bódult állapotból a valóságra ébred, belémhasított a felismerés:

az Igazság a Sötétségben fénylik...

"És a világosság a sötétségben fénylik,

 de a sötétség nem fogadta be azt."

Izrael földjén tett utazásom során, a helyieknek köszönhetően tettem szert az ismeretre, miszerint a bolygók elnevezései ott mások, mint az Európában megszokott és a csillagász szakmában hivatalosan elfogadott.

Jupiter -  a bolygók egyik legfényesebbje, mely elnyerte a "Bolygók Királya" elnevezést - "Cádik"

Eme szó jelentése: igaz, igazság. 

Igazság...

Lenyűgöző...micsoda véletlen!(?)

Amatőr-csillagászként szívem egyik óriási fájdalma a sivár valóság miszerint Budapest és országunk nagy része annyira fényszennyezett, hogy a mostanában felnövő gyermekek a csillagok sokaságát, vagy akár a Tejút szépségét talán sohasem láthatják valódi tündöklésében.

Minél több mesterséges fényünk lesz, az égbolt csodája annál halványabb, mígnem elfelejtjük azt, s majd generációk nőnek fel anélkül, hogy akár a Nagy Göncölt vagy a Kaszást felismernék.

Minél több emberi bölcsesség, földies elgondolás, mese, mítosz, hagyomány és csalfa világosság kápráztat el, elvonva figyelmünket a Valóságtól, az Istentől közvetlenül érkező Fényről, annál kevésbé látható az égi fény, s annál nagyobb a sötétség egész a fakó, tompa, színtelen és halott mindent elnyelő feketéig.

De... az Igazság még így is ott tündököl. S ha a Jupiter/Cádik mostani mozgását figyeljük, észrevehetjük, hogy még hajnalban is magasan ragyog az égbolt déli szeletén, s bár a Vénuszt ismerjük, mint Esthajnalcsillagot, nyugodtan mondhatjuk erre is; "Hajnali Csillag".

Ahogyan Krisztus utal magára a Biblia utolsó lapjain a Jelenések könyvében:

"Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága:

 ama fényes és hajnali csillag."