Könyvajánló

Nagyon szeretek könyveket ajánlani, és még jobban szeretem, amikor egy olyan könyvet olvashatok, amiről biztosan tudom, hogy ezt ahol csak lehet ajánlani fogom mindenkinek!

Íme itt van a következő:
A Lelkiismeret - Reisinger János

A hátsó borítón olvasható, hogy 1912 óta nem jelent meg önálló kötet hazánkban a lelkiismeretről, bár rengeteget használjuk, mint fogalmat. Hivatkozunk rá, mégsem vesszük elég komolyan, hogy a lelkiismeret törvénye a legegyetemesebb, amelynek követésétől függ emberségünk és boldogságunk.

Hihetetlenül olvasmányos, és nagyon szerteágazó írás a lelkiismeretről, akaratról, értelemről és ezek együttesen működő hármas fogatáról. De körüljárja a hit és a lelkiismeret kapcsolatait is. Olykor egészen egyszerű és gyakorlatias, néhol pedig már-már filozofikus magasságokban jár, erősen kell koncentrálni ahhoz, hogy egészen megértsük. Ezzel együtt, szerintem mindenki számára 100%-ban emészthető lelki eledel.

A szerző, aki egyébként valóban elég járatos az irodalomban, mint egy korábbi tanítványával - akit Theofilusnak nevez - lefolyt levelezése során tárja elénk gondolatait, melyeket az élettől, az életről és más íróktól, gondolkodóktól megtanult, magáévá tett - így nem kevés irodalmi utalás és idézet található sorai között. A fiatal, tudni vágyó, és élni óhajtó ifjú tanítvány, pedig mindig újabb kérdéseket vet fel, melyekről a válaszlevelekből utalásként értesülünk.
Egy-egy fejezet egy-egy levél.
Nagyon hamar végigolvasható, olvasmányossága és aktualitása miatt mindenki számára. De azt hiszem ahogy végigolvastam, kezdhetném is elölről, mert mint mondani szokás: "ismétlés a tudás atyja, vagy...anyja?!..., jaj nem is tudom.. ehh,.. na szóval egy kis ízelítő, pár sor:

"Az emberi élet legsajnálatosabb jelensége, hogy jót akarva is rosszat teszünk, vagy ami még ennél is súlyosabb: kifejezetten elkerülni akarva a rosszat, mégis mélyen beleesünk. A régi görögök az Oidipusz-történetbe foglalták bele ezt a tapasztalatot, és elkerülhetetlennek nyilvánították nemcsak az előbbit, de az utóbbit is, mindenki sorsában. Erre a mi is tovább élő felfogásra válaszol Jézus története, Jézus példája, Jézus evangéliuma. De csak annak válaszol, akit érdekel is ez. Másként Oidipusz története folytatódik változatlanul és vigasztalanul mindnyájunk életében.
Bizonyos életkor után sokan úgy érezhetik, hogy az őszinteség is azt sugallja: adjuk meg magunkat a kivédhetetlen sorsnak. Oidipusz történetével ugyanis telis-tele az élet, kedves Theofilusom."

Könyvajánló

Mindig gyanakvásra és elővigyázatosságra (vagy előítéletre?) int, ha olyasmivel találkozom amit óriási csinnadratta és felbolydulás kísér.
"New York Times Bestseller, Több Mint Tízmillió Példány", olvasható a fedélen, az első oldalakon pedig csupa szép vélemény.
Be kell valljam, a könyv borítója az ami megfogott. Egy gyönyörű már-már giccses kép, aminek hangulata elvarázsolt. Egy elhagyatott, düledező viskó havas tájon, egy fenyővel és néhány kopasz fával, közben szélfútta hulló hópelyhek szállingóznak ide-oda.
Magamból kiindulva, nagyon könnyű a szemnek nevezett érzékszerven keresztül lekötni a figyelmet, lévén, hogy sokan "vizuális típusok"vagyunk.

Az egyik legfőbb érzékszervemen át vezetett a könyv útja arra, hogy a kezembe is vegyem ezt a magát már-már erőszakkal kínáló színes tárgyat. Egy érzékem volt amire elsőként és szó szerint egy szempillantás alatt hatással tudott lenni a mű. Felvetődött bennem a kérdés, vajon mivan ha ez pontosan arra játszik, hogy az érzéseket és az érzékeket keltse, ingerelje, táplálja?

A hátoldalon olvasható - "zsebkendőkkel felszerelkezve" - javaslat csak megerősítette fönt leírt kételyemet. "Ez is csak egy újabb erősen az érzelmekre ható história" - gondoltam magamban.
Mitől vagy kitől származik mindez?
Ez az érzelem dolog megint megér egy... misét... vagy inkább mesét, de talán tudjuk miről van szó.

Csupa kétely és kérdés de a kíváncsiság végül győzött és engedtem a "kísértésnek".
"Óvatosan" kezdtem az olvasáshoz.
Magamat ismerve féltem, hogy ez a könyv valóban annyira tetszeni fog, hogy minden szavát "Szentírásnak" veszem. Pedig a hátoldalon ez is ott található! "Vigyázat, regény!... Nem Szentírás!" - ezt elfelejtettem említeni, de ez a figyelmeztetés szimpatikus vonás volt, már kezdetben.
Tehát elővigyázatosan olvasni kezdtem, figyelve, nehogy túlságosan a hatása alá kerüljek, ha ezt el lehet egyáltalán kerülni.
Valóban tele van igazsággal. Sok-sok divatos "téveszmét" torkon ragad és szertefoszlat. Nem mintha ez lenne a célja.
Ekkor a következő gyanús sejtésem támadt: lehet, hogy ez megint a jó öreg "keverek egy kis hazugságot a sok-sok igazság közé, hogy jól elcsúsztassam" - recept.
De tényleg csupa igazságot tartalmaz, mégpedig az "abszolút igazságok tárháza" cím igénylése nélkül.
Nem is erről van szó, ez egy keresés.
Olyan kérdéseket boncolgat, nagyon is gyakorlatias vagy "hétköznapi" módon, amelyek mindannyiunkban megfordulnak. Nem filozófia, sem teológia. (Ez is a hátoldalon olvasható.)
Egyszerű - a szó legjobb értelmében.
Mire végére értem sokszor feltettem magamnak újból;
vajon kitől származik mindez?
Végül meggyőződtem róla, hogy nem távolított el Istentől sőt...
Csak ajánlani tudom ezt az regényt mindenkinek, aki keresi vagy már megtalálta Istent, esetleg teszi nap mint nap mindkettőt.

Nem tudom, mi ihlette az írót, de ha egy földi halandó tollából ilyen írás születhetett Isten jelleméről akkor a valódi Nagy Alkotó ennél "még hetvenhétszer is" csodálatosabb, és ha ez így van akkor én már nagyon vágyom arra, hogy személyesen találkozhassam Vele, és jól megöleljem. Fura - nem vagyok egy ölelkezős típus...
A másik kérdés az érzelmek, érzelgősség, és a szeretet. Tartottam tőle, hogy talán a hírhedt csöpögős, agy nélküli "szeretek mindenkit, világbéke" kategória lesz, amit a karácsony táján vetített amerikai, limonádé filmekből nagyon jól ismerhetünk.
Ez a kételyem hamar megsemmisült. Nagyon is figyelni, sőt koncentrálni kell ahhoz, hogy megértsd miről is van szó. Viszont ne felejtsük el, ha Istenhez közeledünk van az úgy, hogy józan ésszel képtelenség befogadni dolgokat, bármilyen jó-szándék is vezérel.
Megváltó és megbocsátó szeretetről szól, ami mindenen át képes megtalálni, és szeretni akkor is ha én utálom Őt, vagy nem vagyok kíváncsi Rá.
Megbocsátani valakinek még akkor is ha az hatalmas tragédiát okozott az életedben? Aztán még imádkozni is érte, szívből?!
Na erre már képtelen vagyok! Pedig így kéne legyen, persze egyedül ez nem fog menni...

Mikor egy könyvet végigolvasok, mindig katartikus élményen megyek keresztül. Valami felemelő és tragikus érzés. Az ott szereplő világ és a benne lakók, akik addig minden nap körülvettek, most már csak emlék, és én valójában nem vagyok ennek részese, még ha úgy is tűnt addig.
Miután az utolsó sorokra a hátsó fedlapot is rázárom, magukra hagyom barátaimat, hadd szunnyadjanak tovább a lapok között, míg valakit arra nem indít a kalandvágy, hogy belevesse magát ebbe az olvasmányba. De az már nem én leszek, mert mégegyszer végigolvasva, már nem ugyanaz az érzés.
A Viskó végeztével is megvolt a katarzis, de a mélabús űr helyét kitölti afelett való örömem, hogy itt a história nem ér véget.
A könyvet és a szememet becsukom, térdet hajtok, hogy ezt megköszönjem, és imában fordulok ahhoz, akiről mindez szól és a történet folytatódik...
Meg aztán ott van egy másik... "Írás", amit valahányszor kinyitok, mindig szólni fog hozzám, és folyton újabb kincseket találhatok benne, mivel kimeríthetetlen akár a tenger, mert maga a "Végtelen Bölcsesség" ihlette...

Könyvajánló

Sok sok látszólagos ellentmondást találtam olykor a Bibliát olvasva. A Jézus élete című könyv csakúgy, mint az író többi alkotása nagyszerűen feloldja ezeket. Gyönyörű, plasztikus képet ad a Megváltóról, csak néhány részlet az egyik fejezetből:
"Jézus azzal kezdte reformáló munkáját, hogy együttérzéssel közeledett az emberiség felé. Miközben a legmesszebbmenőkig tiszteletet tanúsított Isten törvénye iránt, [...] Jézus minden formájában megfeddte az önző vágyak kielégítését, de természeténél fogva társaságkedvelő volt. [...] ...minden lélekben olyasvalakit látott, akit hívni kell az Ő országába. Az emberek szívéig hatolt, mert úgy járt közöttük, mint aki a javukat keresi. Megkereste őket a nyílt utcán, magánházakban, bárkákon, a zsinagógában, tópartokon és a menyegzői ünnepségen. Találkozott velük napi foglalatosságuk közben, érdeklődést tanúsított világi ügyeik iránt. Elvitte érdeklődését a háztartásokba, a családok saját otthonukban kerültek isteni jelenlétének hatása alá. Erős, személyes együttérzése segítette a szívek megnyerésében ."

Nemegyszer tapasztaltam már olvasás közben, hogy egy szakasz kapcsán a bennem felvetődő kérdésre már a következő bekezdésben , vagy kitartó kutatás után, de végül választ kaptam.

Nem a Biblia helyett ajánlom, hiszen nem is ez a célja és rendeltetése.
A Szentírásra, mint Isten szavára mutat rá, és helyezi előtérbe. Az egyes történeteket több, új szempont alapján közelíti meg, több tanulságot von le, mintha először olvasnánk az Írást. Mégsem "szájbarágós" és nem egy instant, kész megoldásokat tartalmazó, kézhez kapható "receptkönyv", hanem az Ige mélyebb tanulmányozására inspiráló írás, ami megtanít gondolkodni, és egy olyan szemlélettel, ruházza fel az olvasót, minek hatására önállóan kezd egyre mélyebbre és mélyebbre ásni az egyes igeszakaszok mögött rejlő tanításokban, mindig újabb értékek után kutatva.

"Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt:
Akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz
Mert az Úr ád bölcseséget, az ő szájából tudomány és értelem származik."