Az ígéret örököse

Valamilyen furcsa oknál fogva ma hajnalban öt órakor felébredtem, és halkan, hogy házastársamat fel ne ébresszem, kikeltem az ágyból, majd kimentem a hátsó teraszra egy kis szemlélődésre. Gyönyörű volt. Feltekintettem a csillagokkal terített éjszakára. Egyetlen ige jutott az eszembe, mely Dávid zsoltárai között található:

"Mikor látom egeidet, a te újjaidnak munkáját, a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél: 

Micsoda az ember - mondon - hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá?"

Milyen érdekesen fogalmaz: "újjaidnak munkája". Mintha minden egyes tapintása ezen a fekete szöveten egy-egy fényes pontot, hagyott volna maga után. Mintegy ujjlenyomatként jeleket helyezett volna el az égen.

De vajon mit jelent egészen pontosan, hogy "látom egeidet"? Miért van az ég többes számban? Ez nagyon érdekes. Persze ez lehet a Károly-fordítás sajátossága is. Nem tudom.

Tegnap hallottam egy érdekes történetet a Talmudból, a gyermek Ábrahámról, aki az ókori Ur-Kaszdimban élt a családjával. Apja, Táré bálványkészítő mester volt vagyis egy politeista nézetű kultúrában nevelkedett, amilyen talán a mienk is. Szerette kémlelni az eget, és abból, hogy látta, csupán egy nap és egyetlen hold van, arra a gondolatra jutott, hogy Istenből is kizárólag egyetlen lehetséges. Nagyon kíváncsi lettem volna a gondolkodás menetére, ahogy egy kisgyermek egy ilyen környezetben erre a következtetésre jut. Nyilván egészen más kulturális beágyazottságban történt mindez, ezért talán nem is érteném egészen.

Ezek után a kicsi Ábrahám bement éjszaka apja műhelyébe, és összetörte a szobrokat. Reggel aztán jöttek a szolgák, lett nagy kétségbeesés, futkosás, hívták az öreg mestert, az meg csak fogta a fejét. Most mi lesz az életünkkel, oda lett minden, ki tette volt ezt? Ábrahám jött, vállalta tettét. De miért törted szét az összeset? -  szólt a kérdés. Nem az összeset, - volt a válasz - nézd csak, egyet meghagytam, a Legnagyobbat. Táré megértette ezt. Ezek után nem sokkal az Úr szólt hozzájuk és "kihívta" ("ecclesia") őket Ur-Kaszdimból, amiről tudni kell, hogy a fénykorában 2 milliós lakosságot is számlált. Bár nem tudom, hogy ez egybeesik e ezzel az időszakkal. A lényegen nem változtat. Ábrahám és szűkebb családja a megszokott anyagi jólétet és a "biztos talajt" hagyta el úgymond, és indult el a sivatagban Kánaán földjére, mert ezt az Úr ígérte nekik.

Hajnali hat óra van, már egy óra telt el mióta írni kezdtem. Kimegyek ismét az ég alá. Már kékül, csillagok nem látszódnak csak a Vénusz és a Jupiter. Keleten fátyolos rózsaszín és narancsos színekben jelez a nap, hogy kelni készül, emelkedik égi pályáján, hogy minden mást fényforrást elmosson.

"Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én  mutatok neked! És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. És megáldom azokat akik téged áldanak, és  megátkozom aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak benned a föld minden nemzetségei" 

Figyeljük csak meg, hogy a "téged áldók" többes számban vannak, az átkozó pedig csak egyes számban. Ez az eredeti szöveghez hűen olvasható, ilyen tekintetben. "...és megáldatnak benned a föld minden nemzetségei". Milyen érdekes. Tehát ez azt jelentené, hogy minden nemzetség áldani fogja Ábrahámot? "Megáldatnak benned". Furcsa mágikus szavak, de vajon mit jelentenek?

"Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is. Neked adom és utódaidnak a földet, ahol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek."

Tegnap tudatosult csak bennem ennek az ígéretnek a mai napig ható volta. Ez hatalmas megnyugvással és békével tölt el. Ezek az ígéretek ugyanis, "jobb ígéretek", mint bármilyen más ígéret, a lehető legjobbak. Velünk az Isten! Immanuel! Velem az Isten! Sőt, bennem az Isten! S mint örökös biztos lehetek ennek az ígéretnek a valóságában, mert nem csak Ábrahámról szól az ígéret, ahogy olvassuk, hanem utódairól is. Kik pedig az ő utódai? "Akik hitből valók, azok Ábrahám fiai." (Gal 3,7) 

Mi vagyunk akiket felkarol. Hinni Istennek, és ezért Isten igaznak fogad el - ahogy az Írás mondja.
Most nem is tudom, hogy kéne ezt befejeznem. A Nap felkelt, megkezdte égi pályáját kék fényű sátorában, úgyhogy azt hiszem be kell fejezzem ezt az írást, nem azért mert vámpír vagyok és nem bírom a napfényt, de valamiért abba kell hagyni.

Végezetül még talán ennyi:
"Mivel pedig e gyermekek (mármint Ábrahám utódai) test és vér részesei, ő is (Isten Fia) hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt (ő az az egyes számú személy aki minket átkoz, ahogy fentebb írtam), és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám leszármazottait karolja fel. Ezért mindenben hasonlóvá (sőt azonossá) kellett lennie testvéreihez..."

Genesis - 2.nap

"Legyen boltozat a vizek között!"
A teremtésről szóló sorozat folytatásaként, most a második napot kell, hogy megnézzük. Isten ezen a napon megteremti az eget. "Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt lévő vizeket a boltozat felett lévő vizektől."
Ennek az egész hatnapos leírásnak az a célja és lényege, hogy bemutassa nem csak Isten teremtői munkáját, de azt is, hogyan szabadít, vált meg és alkot bennünk "új teremtést". Egy alkotói program ez, mondhatnánk úgy is, Isten referenciamunkája, mely alapján megbizonyosodhatunk arról, hogy valójában, hogyan ad Isten győzelmet. Ezt persze nem én találtam ki, hanem amint azt már e cikksorozat előző bejegyzéseiben említettem a Biblia maga enged erre következtetni.
A 19. zsoltár így kezdődik:
"Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat." Szerintem ez gyönyörűen elmond mindent, főleg ha elolvassuk hozzá Pál apostol fejtegetését:
"Mert nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére. Mert Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből, hitbe (...) Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható."
Mi tehát az evangélium? Istennek hatalma, dicsősége, kezeinek munkája Isten igazsága. Ez az a "hatalom" - az apostol szóhasználatával élve - amit a teremtés kutatása révén megláthatunk, akár a Bibliában leírtak alapján, akár a természetben való fizikai vizsgálódás által.

Az "egek" pedig különleges szerepet kapnak ebben a műben. Az egek Isten evangéliumát hirdetik. Ez Isten leghatalmasabb műve, amit az emberért tett. "Isten igazsága" Krisztus. Csakis Ő a mi igaz-ságunk is.
"Az egek beszélik Isten dicsőségét..." Ha még nem teljesen tiszta mire is szeretnék kilyukadni íme egy vers mely Ésaiás könyvében található: "Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak."
Ha pedig a felhők eltakarodnak, mi látszik csupán? Maga a tiszta azúr! A gyönyörű kék égbolt. Ez maga az evangélium. Egyrészt azért bátorító ez, mert tudjuk, hogy a felhők milyen változékonyak itt a Földön. Soha nincs olyan, hogy állandósulnának. Ha napok óta szürke is az ég biztos, hogy egy idő múlva el fog tűnni, ráadásul tudjuk, mert megszoktuk, hogy a felhők mögött az ég mindig tiszta kék. Ez számít valójában égnek. Mindenki sokkal nyomottabb hangulatban van, amikor hosszabb ideje borús az ég, és ha újra kiderül, mintha javulna az érzelemvilágunk. Talán nem véletlenül van ez így. Nekem pedig, mint amatőr-csillagásznak egyenesen ujjongás, amikor a csillagokat elfedő felhők végre eltűnnek, hogy élvezni lehessen az éjszakai égbolt csodáit. De a csillagokról majd később...

Valahányszor felnézek az égre, Isten a látvánnyal meg szeretné tanítani, hogy bármi vétkem van Ő azokat eltörli és megbocsát, sőt meg is váltott engem. Így érthető legjobban, hogy miről beszél a 19. zsoltár. "Az egek hirdetik Isten dicsőségét... Nincs szó és nincs beszéd, hangjuk sem hallatszik, mégis eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ végéig." A legszebb bizonyság szavak nélkül.
Még valami van ám itt!
A 19.zsoltárt tovább olvasva: "Sátrat készített a napnak, amely mint vőlegény jön ki szobájából..." A 104.zsoltárban pedig: "Ő az aki, sátorként feszítette ki az eget..." Azért citálok ennyi verset, mert látni és láttatni akarom, hogy nem egyedi esetről van szó, amikor egy-egy esetben megjelenik valami, hanem vissza-visszatérő képek, szimbólumok rendszere ez. Csodálatos!

Tehát a boltozat, az ég egy sátor, mely arra szolgál, hogy Isten megváltói művét fejezze ki (evangélium, győzelmi hír). A nap pedig maga a Krisztus! Nem kell megijedni, nem lettem napimádó :) Ezek szimbólumok. "... mint vőlegény jön ki". Nem kell túl tájékozottnak lenni ahhoz, hogy az ember lássa, mennyi alkalommal jelöli az Újszövetség Krisztust, mint vőlegényt. Ezzel elérkeztünk a lényeghez. A sátor, azért jött létre, hogy helyet adjon a vőlegénynek. Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott. (Ján 1,14) Felállította por-sátorát közöttünk, hogy velünk lakhasson. Ez egy szóval mondva: Immanuel - Velünk az Isten! Ahogy a Nap lényegét tekintve azonos a többi csillaggal, így az Isten gyermekei, Isten gyülekezete is "hasonló Fia képéhez" (Róma 8,29). Ezt később még megértjük.
Amikor a Nap ragyog és fényével elfed minden más csillagot, így fedi be Krisztus igazsága (igaz volta) Isten gyermekeit is, akiket nem szégyell testvéreinek nevezni. (Zsid 2,17) Ez az evangélium alapja.
Ez a mi igazságunk. Semmi egyéb. Ennyi. Két szó. Velünk Isten!

Láthatóból Láthatatlan

Most egy írónő tollából fogok idézni, olyan sorokat, melyekre ma reggel lettem figyelmes, miközben a közeli élővíz-csatorna mellett olvasgattam. Végre sikerült a kellő időben felébrednem, minden gond nélkül. Hála Istennek érte. Ezek az idézetek azt hiszem kellően alátámasztják előző bejegyzésem mondanivalóját, amit természetesen még folytatni szándékozom.

"Az egész természet világa igyekszik tolmácsolni Isten műveit. Ádám és Éva  számára a természet telve volt Istennek ismeretével és tanításával. Figyelő füleik számára a  bölcsesség énekének hangja volt. A természet világában Isten az emberek kezébe helyezte a kulcsot, amely megnyitja Igéjének kincstárát. A látható ábrázolja a Láthatatlant. Az isteni bölcsességet, az örök igazságot, Isten végtelen kegyelmét azon dolgok által értjük meg, amelyeket Isten teremtett."

"Amiképpen Éden lakói tanultak a természet könyveinek lapjairól, amiképpen Mózes felismerte Isten kezének írását az arábiai pusztaságokon és hegyeken, és a gyermek Jézus Názáret hegyoldalain, úgy a mai kor gyermekei is tanulhatnak Tőle. (...) A Földön mindenen szemlélhetik Istennek képmását és feliratát, az erdő legmagasabb fájától a sziklához tapadó zuzmóig, a határtalan óceántól a tengerpart legkisebb kagylójáig."

"Itt oly titkok rejtőznek, amelyeknek kutatása megerősíti az elmét (...) Mindenki találhat  tárgyat a tanulmányozásra... a fűszálakban, amelyek zöld bársony szőnyegként borítják a földet, a növényekben és virágokban,... a magas hegyekben, a gránit sziklákban,... a ragyogó csillagok világító drágaköveiben, amelyek feldíszítik az egeket, hogy széppé tegyék az éjszakát, a napfény kimeríthetetlen gazdagságában, a Hold ünnepélyes dicsőségében, a tél hidegében, a nyár forróságában, a változó, visszatérő évszakokban, a tökéletes rendben és összhangban, amelyet egy Végtelen Hatalom kormányoz."

/Ellen G. White/


"...ami látható, a láthatatlanból állott elő..."

Ama fényes és hajnali...

Hajnalban sikerült felkelnem, és így csodálatos volt együtt mondani a zsoltár írójával:

"Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; 

téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem

a kiaszott, elepedt földön, amelynek nincs vize;

Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén

a te hatalmadat és dicsőségedet."

Fantasztikus élmény mikor úgymond szinkronban szól velem az Írás. Mikor azokat a mondatokat olvashatom a Bibliában; legyen az kérdés, sóhaj, panasz vagy bármi, amik az én szívemből is gyakran előjönnek. Ez nyugalommal és örömmel tölt el. Megerősít. "De jó, nem csak nekem van ez és ez a problémám!", hanem ennek a híres-hírhedt Dávidak, Isai fiának is, Júda törzséből. És még ki tudja mennyi millióknak.

Már írtam arról, mennyire nagyszerű dolgokat élhetek át, ha nem vagyok lusta "jó reggel" felkelni.

Hisz így tett Jézus is: "Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imádkozék."

A 63. zsoltárban, ahol a fent látható vers áll az olvasható, hogy Dávid, "Júda pusztájában volt" mikor e dallam született. "Puszta helyre", ment ki, hogy "imádkozzék". Hogy kényszerűségből tartózkodott-e ott ezt   most nem tudom. De ott volt a "pusztában"

Ahogy ma hajnalban a tetőablakon keresztül felnéztem az égre néhány csillagot láttam az égen villogva táncolni, de nem tudtam őket csillagképbe foglalni. Egyedül az öreg Nagy-Göncöl integetett, mint régi ismerős, ahogy éppen tótágast fordult a Sarkcsillag körül. Ez biztos pont. De a többi csillag olyan idegen volt. Szépek, szépek de valahogy nem ismerős egy sem. Mivel idő hiányában elég hosszú ideje nem végzem a csillagos égbolt behatóbb kémlelését, ezért kiestem a gyakorlatból, ráadásul a téli csillagképeket kevésbé ismerem. Azt a sok-sok gyönyörű de szétdarabolt "fény-igazságot", nem tudtam összefoglalni, egy rendszerbe.Külön külön látom mindegyiket, azt is látom, hogy nagyon csodálatosak, de mégsem tudok velük mit kezdeni, mert nem ismerem fel őket, nem nyernek értelmet. Csak elapróznak, széttördelnek engem is. Kerestem volna köztük az összefüggést, de nem találtam.

Mivel megszoktam már, hogy legalább a fényesebb csillagokat, illik névről ismernem,  frusztrált a gondolat, hogy most egyet sem ismerek fel. Végül nem bírtam, felöltözve kiléptem a fagyos teraszra. Pásztázni kezdtem az eget, hátha így kintről már jobban átlátom majd a helyzetet. 

De ahogy fejemet a dél-keleti égbolt felé fordítottam, egyszer csak...

Leírhatatlan...

"Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus (...) ama fényes és hajnali csillag", mely ott világít az égen. De nem csak úgy pislákolt, hanem, mintha azon a pupillának nevezett kis fekete nyíláson keresztül, az összes létező fényét, amit az "örökkévalóságában" kibocsát,  most akarná beleömleszteni érzéketlen szemeimbe, egy szempillantáson belül. Mintha az égbolt valamely addig sötét zugából, most egy árny-kancsón esett repedés miatt, gejzír módjára bugyogna felfelé ez a fény, hogy aztán az egész égi-vásznat elöntse ezzel a vakító sugárzással. Mint egy festő a kanavászt.

"Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig." - írja a Példabeszédek könyve...

De ami az egészben a legnagyszerűbb az, hogy ismertem! Tudtam, hogy ez a Vénusznak nevezett égitest, mely Nap-rendszerünk planétáinak egyike, és a Földdel közel azonos méretű. Valamivel azért kisebb.

Ez itt a Lényeg! Végre egy Ismerős! Nem volt többé kérdés! Tudtam minden egyéb segédlet nélkül, hogy ez melyik "csillag". Ez pedig olyan óriási szellemi örömöt okoz, amihez hasonlót kevés dolog tud előidézni, egy szempillantásban.

"Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik."

Talán hasonlóan van ez az "Igazság" ismeretével. De nem is "talán", mert ez a szó valami bizonytalanságot sugároz. Igazság helyett inkább mondjuk; Valóság? Ez szerintem érthetőbb. Az igazság valamivel elvontabb kifejezése ugyanannak a fogalomnak. De amikor a sok-sok apró "igazság" ér - bármilyen formában legyen - előfordul, hogy nem tudom hol megfogni, nem tudom felfogni. S végül nem ér semmit az egész, mert nincs benne Élet! Halott! De Jézus azt mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet!" Ez az igazság pedig csakis "ismereten" alapulhat, vagyis tapasztalásból táplálkozó ismereten. És ez már maga az Út, a Valóság! Ez az az Út, amelynek a végén ott az Élet, vagyis Örök Élet, ismét csak maga Krisztus Jézus, a Győztes!

Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy többé semmi sem kérdés. Mert ha nincs több kérdés, akkor valami nem stimmel, és elfelejtünk gondolkodni. Azt sem mondom, hogy mindenki legyen "keresztény" itt és most! Ez a szó köznapi értelmében ugyanis rendkívül sok negatív tartalommal társul a számomra. Sőt kereszténynek lenni, a mai felfogás szerint nem is egyenlő, azzal amit a szó eredetileg jelenthetett: "Krisztus követése"

Mint ahogy Jézus sem vallásalapító, hisz miért lenne szükség még egy vallásra? Hisz mi értelme lenne annak, ha eljön hozzánk emberként Ő, egy Isteni Lény, maga Isten Fia, a Teremtő, az Alkotó, itt jár a földön, gyógyít, tanít, csodákat tesz, végül megölik de legalább ránk hagy egy "vallási rendszert", mely "egy a sok közül", és melyben a szánkba rágja miről mit gondoljunk, vagyis mit "vall"-junk. De ez a mindenről meglévő "VALL-ás" önmagában halott, mivel egy befejezett, kész, "megmondott" dologról lévén szó nélkülözi a kérdezést, dolgok felvetését és az átgondolást, amiből aztán továbblépés következhet, aztán újabb kérdés, mely a fejlődés útja lehet. Amiben pedig nincs meg a fejlődés lehetősége az nem él, tehát halott. Ha mindenről lezárt véleményem van, az mellőzi a párbeszédet azzal az Istennel, aki viszont személyesen szeretne engem vezetni, itt és most. Persze nem az "egyénieskedés" útján, hanem az engedelmességén. Ez most paradoxonnak hangzik.

Mi másért jött volna Isten Fia, ha nem azért, hogy megmutassa az Élet Útját, mely csak személyes ismerettel, személyes tapasztalással, személyes kutatással és személyes gyötrődéssel járható? Mely út nem a "keresztények" kiváltsága, hanem zsidóknak, buddhistáknak, filozófusoknak, mohamedánoknak, materialistáknak... stb stb...egyaránt. Egyszerűbben szólva azon halmaz tagjainak melyet úgy neveznek: "a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai."

Mert..."Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.  Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök."

"Ti pedig ne hivassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok."

Keleti Pályaudvar

22:06

Budapest

Keleti pályaudvar

A vonatról való leszállás után kissé mélázva ácsorogtam a peronon.

A három órás út utolsó szakaszát bóbiskolva töltöttem, s mikor már a földön álltam, sem voltam egészen éber.

Az álom pókocskái még át meg átszőtték szempilláimat kusza hálóikkal, így szemem fedelei kissé elnehezülten ereszkedtek lefelé.

Majd tekintetemet az égre emelve, annak tompa és semmitmondó feketeségén túl, egyetlen csillagot nem láttam. A sápadt, sárga fényű kandeláberek és egyéb fényforrások, mintegy vákuumként szívták el a csillagos égbolt derengő látványát.

Egyetlen csillag mégis ott ragyogott megfélemlíthetetlenül. Valójában nem is csillag volt az. Bolygócsillag, régies szóval élve. Jupiter.

Fényesen ragyogott, mint az igazság a legnagyobb sötétségben.

Ekkor, mint a drogtól elgyötört elmébe, mely a bódult állapotból a valóságra ébred, belémhasított a felismerés:

az Igazság a Sötétségben fénylik...

"És a világosság a sötétségben fénylik,

 de a sötétség nem fogadta be azt."

Izrael földjén tett utazásom során, a helyieknek köszönhetően tettem szert az ismeretre, miszerint a bolygók elnevezései ott mások, mint az Európában megszokott és a csillagász szakmában hivatalosan elfogadott.

Jupiter -  a bolygók egyik legfényesebbje, mely elnyerte a "Bolygók Királya" elnevezést - "Cádik"

Eme szó jelentése: igaz, igazság. 

Igazság...

Lenyűgöző...micsoda véletlen!(?)

Amatőr-csillagászként szívem egyik óriási fájdalma a sivár valóság miszerint Budapest és országunk nagy része annyira fényszennyezett, hogy a mostanában felnövő gyermekek a csillagok sokaságát, vagy akár a Tejút szépségét talán sohasem láthatják valódi tündöklésében.

Minél több mesterséges fényünk lesz, az égbolt csodája annál halványabb, mígnem elfelejtjük azt, s majd generációk nőnek fel anélkül, hogy akár a Nagy Göncölt vagy a Kaszást felismernék.

Minél több emberi bölcsesség, földies elgondolás, mese, mítosz, hagyomány és csalfa világosság kápráztat el, elvonva figyelmünket a Valóságtól, az Istentől közvetlenül érkező Fényről, annál kevésbé látható az égi fény, s annál nagyobb a sötétség egész a fakó, tompa, színtelen és halott mindent elnyelő feketéig.

De... az Igazság még így is ott tündököl. S ha a Jupiter/Cádik mostani mozgását figyeljük, észrevehetjük, hogy még hajnalban is magasan ragyog az égbolt déli szeletén, s bár a Vénuszt ismerjük, mint Esthajnalcsillagot, nyugodtan mondhatjuk erre is; "Hajnali Csillag".

Ahogyan Krisztus utal magára a Biblia utolsó lapjain a Jelenések könyvében:

"Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága:

 ama fényes és hajnali csillag."

Hulló levelek

Mikor elkezdem seperni az utcát, az udvart vagy a garázs előtti területet, és látom mennyi kosz és lehullott levél van szerteszéjjel, arra gondolok, bárcsak olyan lehetnék, mint Isten!
Csak csettintenék egyet és kész lennék a feladattal, sőt...

Igen ám, de aztán tovább elmélkedve a monoton mozdulatsorok végzése közben arra jövök rá, hogy ez nem lenne olyan, mint Isten!


Így van ez mindennel, ami eleinte nyűg és unalom, abban egyre elmélyülve élvezetünket lelhetjük.
Csak ott kell lenni!
Mondhatnék most bármit.
Például mikor először láttam távcsövemen keresztül a Jupitert, csak egy kakaó színű kis pacát láttam. Ma már színeket tudok megkülönböztetni a felszínén. S ez még semmi! Mindig léphetünk tovább! Vagy mondhatnék egy csodálatos gömbhalmazt, ami csillagok ezreinek sűrű kavalkádja. Első pillantásra csak egy halvány folt, majd további szemlélődés után több csillagra bomló, "grízes" kis csillagcsoportosulás.
De tényleg mondhatnék bármit! Lényeg az, hogy hogyan csináljuk!
Egy portás néni is viheti művészi színvonalúra a munkáját a maga nemében, vagy egy fuvaros, vagy egy raktáros, vagy egy akármi... bármilyen munka...

Lényeg az, hogy Isten sohasem választja a könnyebb utat!
Az jut eszembe most, amikor a Minden6ó című nagyszerű filmben Bruce és "Isten" együtt mossák fel azt a hatalmas csarnokot az utolsó centiméterig.
Ez nagyon jó példa!
Úgymond meghívom magam mellé Istent, hogy söpörjünk együtt! :) Tisztogassuk együtt az udvart, s közben az elme is kitisztul.
Elkezd igazán beindulni az elmélkedés, peregnek, tódulnak a gondolatok.
Ekkor meglátod Isten tanítását a legjelentéktelenebbnek tűnő dolgokban is.. Ha hagyod magad!
S azt is meglátod, megérzed, megtudod, miért nem mindegy mi módon végezzük, amit teszünk.
Meglesz a jutalma. Persze nem a jutalomért tesszük, ez fontos.

Egyik ilyen szép tapasztalat, amikor egy söprűt régen látott kis sarokban
dolgoztam. Már több éve lehullott levelek hevertek itt.
Mindenki látott már ilyet. Sötétbarna színűk van, már már fekete, és iszonyatosan porlanak, foszlanak a legkisebb érintésre is.
Vagyis visszafordulnak a természetbe. Ez csodálatosan szemlélteti Isten pontosságát a legkisebb részletekig. Nem pazarol, és mindennek megvan a helye! Nincs olyan, hogy valami csakúgy, önmagáért létezzen!
Mindennek célja, lényege értelme van! Még magának az életnek is!
Nincs semmi pazarlás! "Haszna" van - ha csúnyán szeretném mondani - mindennek.


Isten soha nem választja a könnyebb utat!
Ezt abból is láthatjuk - főképpen abból - ahogy feláldozta magát értünk!
Lehet, hogy ez egy elcsépelt sokat hallott és hangoztatott mondat, ami sokaknak semmit sem mond. Lehet, hogy sokaknak ez csak egy kifakult freskó egy omladozó templom falán. Lehet, hogy valakiből ez indulatokat, érzéseket vált ki! Lehet, hogy valakinek az élet értelme!
Akárhogy is legyen, ez bizony így van!

Mert mit is jelent ez?! Nekünk?! Nekem?!

Értjük-e ezt egyáltalán?

Értem-e ezt egyáltalán?