A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ember. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ember. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 4., csütörtök

Miért csinálod a fesztivált?

Nem vagyok az a kifejezetten fesztiválozó típusú ember. Idegesít amikor nem hallom a mellettem lévő embert, és amikor egyszerre hat-féle zenét kell hallgatni, hatalmas hangerővel. Tömeg, tolongás, helyszűke...
Kitelepülünk a városokból, és létrehozunk egy ugyanolyan minivárost, mint ahonnan elszabadulni óhajtottunk. Saját belső renddel, törvényekkel, egyéni és kizárólagos fizetési módokkal, sajátos jelképrendszerrel, amely minden pillanatban igyekszik jól beégni tudatunk rejtett aljnövényzetébe.
Egy ilyesmi fesztiválon volt szerencsém részt venni a minap a munkámból kifolyólag. 
Igyekeztem megfigyelni. Megfigyelni a helyet, az embereket, a jelenségeket és próbálni következtetni a mögöttük húzódó lelki és szellemi indítékokra és tartalmakra.
Miért akar például több-tízezer fiatal ugyanabban az időben ugyanazon kemping területén sátorozni, nem kis nyomorgást idézve ezzel elő? Mindezt úgy hogy ráadásul igen mélyen kell a saját vagy a kedves szülei illetve egyéb hozzátartozó pénztárcájába nyúlni. Netán kuporgatni a lóvét egész éven át erre a néhány napra!
Az a terület ahova két héttel azelőtt még a kutya sem akart letáborozni, pedig igen tágas hely lett volna, ráadásul teljesen ingyen, vagy legalábbis kisebb költségekkel, most hirtelen egy időben lesz minden ember számára a Kánaán, ahova az aszfaltozott úton való bukdácsolás, órák hosszáig történő sorban állás, aszalódás a napon, a porban sem jelent elégséges akadályt, sőt talán még 'buli' is.

Aztán ahogy jártam a várost és megfigyeléseket tettem, azt láttam, hogy ezek a drága fiatalok ötös, tízes vagy még nagyobb számot kitevő kis csoportokban üldögélnek itt-ott a fűben, az út szélén, és beszélgetnek. Együtt töltik az idejüket. Közösen. Közösségben teszik ugyanazt. Közös élmény, közös kaland. Együtt ver a szívünk a színpadon fellépő aktuális előadó zenéjének ritmusára, együtt rázzuk magunkat, ugyanarra a dallamra, ugyanabban az ütemben. Észre sem vesszük és a zene máris megmozgatott. 
Amit nem kaptál meg az egész év során, mert csak készülni kellett a vizsgákra, a témazárókra, megfelelni a tanárok és az iskola rendszerének, vagy úgy csinálni, mintha megfelelnénk, vagy éppen direkt az ellenkezőjét tenni, annak amit a rendszer diktál, vagy esetleg kitakarítani a szobádat, hallgatni az alsó szomszéd állandó zsörtölődését a hangos zenéd miatt és a többi, és a többi, azt most itt mind megkaphatod. Sőt még többet is. Sőt mi adjuk neked az élményeket, neked csak fogyasztanod kell, a szó szoros értelmében. Meg persze hozni némi pénzt cserébe, dehát az úgyis csak pénz, nem igaz? Élményeket kapunk viszont, "feelingeket", amit sehol máshol.

Olyan ez mint a középkorban a fordított napok, farsang ősei, amikor a királyból bujdosó lett, a koldusból pedig fejedelem egy napra. A szamár ülte a törvényt, a bíró pedig a sárga földig itta magát szimultán. A modern generáció ünnepei ezek. Fesztivál. Benne is van a szóban. Festivity = ünnep. Amikor kiengedjük a szelepet. Mint az ókori bacchanáliákon, a Dionüszosz-ünnepek alkalmával. De mivel a ma klasszikus értelemben vett ünnepek, amelyek valaminek emléket állítanak, mint például a húsvét, az államalapítás ünnepe vagy egyéb a múlt talaján megtorpant jeles események, mivel a múltból táplálkoznak ezért megkövültek, és nem adják meg az itt és most élményét, amely által ma, a mostani pillanatban kapcsolódni tudnánk hozzájuk. De ide sorolhatnánk akár a színház intézményét is, amely az ókorban több napig tartó kulturális és erkölcsi érték-közvetítő eseménysorozat volta mellett nem kis mértékben járult hozzá a kedves megjelent "ünneplőkben" tomboló feszültségek alapos levezetéséhez, elég csak megnézni egy bacchanalia festményt, jóllehet ez is pusztán közvetett tudósítást ad, hiszen az adott festő képzelete alapján kapunk információt, és nyilván az is amolyan jelképes sűrítése a történéseknek. 
Ma pedig mi jut eszünkbe ugyanerről: színház? Vörös függöny? Páholyok? Szépen felöltözött urak és hölgyek? Sok-sok fény- és hangeffektus, látványos díszletek, színes jelmezek? 
Ha csak nincs a kifejezetten sugárzó színészi jelenlét, amely által a játék a néző ("ünneplő") érzékelésében "itt és most"-ként valósulhat meg, akkor a színház is csupán egy ön-ámítás. 
A fesztivál viszont? Valódi közösségi élményt ad. Valódi eseményekkel, amelyek itt és most történnek velem, vagy a Pistivel vagy a haverokkal, amikről aztán "storyzni" lehet. A hatalmas koncert-kínálatnak köszönhetően úgy tűnik, mintha én magam választhatnám meg, mi az amit épp most hallgatni, csinálni akarok, mely együttes előtt szeretnék csápolni a haverokkal stb...
Kempingezés egy sátor-rengeteg közepén? Semmi gond, legalább nem az unalmas tűzfalat kell egész nap szemlélni, vagy a szomszéd néni teraszát, akinek már ismerjük az egész fehérnemű-gyűjteményét, köszönhetően az állandó teregetésnek.

Élmény, energia, zaj, éjszakába nyúlóan...

Ahogy ott álltam a tömegben, és igyekeztem megfigyelni, azon gondolkoztam vajon mi lenne ha megtudná ez a sok-sok fiatal, hogy van egy végtelen Lény, aki mérhetetlenül szereti őket, és a legjobbat szeretné nekik?
Annyira szereti őket, hogy a saját egyetlen Fiát adta értük, érted is, és érted is... jóllehet magunk sem értjük még ezt teljesen. (Itt szökött könny a  szemembe.) Azért tette mindezt, hogy minden értelmet meghaladó békességünk legyen Benne, és bennünk lakhasson, hogy Vele együtt életerős és tántoríthatatlan fiatalok legyünk, nők és férfiak Őbenne, mint sasok a szelek szárnyán? Állandó közösségben Vele és egymással. Ilyen egyszerű. Aztán arra gondoltam, hogy milyen jó lenne itt elkiáltani magamat, hogy kifejezhessem mindezt. De aztán rájöttem, hogy vajmi kevés volnék én ehhez. A megszámlálhatatlan mennyiségű hangfal a sok-sok óriási színpad, a zenekarok, és kis kocsmák, diszkók együttesen kibocsátott zajszintje messze felülmúlja az én "hangos kiáltásomat". Ez nem az én harcom, ez az Övé. Úgyhogy inkább maradtam csendben. 
Így van felépítve a rendszer. Legyen többféle stílus, megannyi előadó, elégítsen ki minden ízlést hogy, mindenki megtalálja a számítását, a lényeg, hogy senki ne hallja meg a "csendet".

"Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el."
"Azon a napon megharsan a nagy kürt, és visszajönnek, akik elvesztek az asszírok földjén, és akik szétszóródtak Egyiptom földjén."
"Emeld föl tekintetedet, és nézz körül! Mindnyájan összegyűltek, és hozzád jönnek, fiaid messziről jönnek, leányaidat ölben hozzák. Ha majd meglátod, örömre derülsz, repesve tágul a szíved."


2012. július 8., vasárnap

Kérdés: Krisztus meghalt?

Hogyan lett Jézus emberré?
Hogyan halhatott meg, mint Isten!?


Hogyan győzte le a halált?
Hogyan, ki vagy mi által támadt fel?




Jézus azért lett emberré, hogy meghalhasson! (Róma 8,3)
Az isteni mivolta mellett, emberi lényege elég volt ahhoz, hogy a sírba szálljon? Ezek szerint nem a saját hatalma, hanem Isten volt az, aki Őt feltámasztotta. Ha pedig ez így van, akkor ugyanúgy támaszt fel minket is. "...ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által." 
 Ha pedig Krisztus nem a maga isteni ereje által támadt fel, akkor minden mást, amit "cselekedett", az Atya hatalma vitt véghez benne és általa.
Vagyis ha igaz az, hogy Krisztus, a "Mintakép", (Róma 8,29) az Isten Lelke által támadt fel, akkor ugyanennek a Léleknek, a Jézus élete folyamán történt megnyilvánulásai ugyanúgy megjelennek a mi életünkben is.  Hiszen Ő a Mintakép(Ján 14,12) Mert azt is mondja Jelenések könyvében: 



Hogyan? Aki győz? Amint én is győztem?
Hogy lehet, hogy nem követett el bűnt?
Minek köszönhető ez?
Vajon ezt mondhatnánk csodának?
Vagy csupán mert Isten Fia volt?
Ha egy ember nem követ el bűnt azt mondhatnánk csodának? Lehet ilyen? Vagy ez rögtön gúny, nevetség és  hamis alázat mögé bújt, irigységből táplálkozó farizeusi megvetés tárgya lesz? Nem így volt Jézus?
Mit jelent Lélek szerint élni?
Meddig mentegethetjük magunkat?
Ha valójában nem is halt meg Krisztus, ha nem tudott volna végérvényesen meghalni, ha nem lett volna tétje az Ő küldetésének vagy ha nem történhetett volna másként is, mint ahogy történt, ha nem tudott volna véteni, hibázni, akkor az egész csak egy hazug színjáték!


De ha igen...  márpedig Isten tudomásom szerint nem szokott hazudni! Így tehát "mindent egy lapra tett fel", amikor úgy döntött, hogy emberré lesz, annak minden rákfenéjével együtt. Isten Fia olyan alakot öltött, amelyről azt írja Pál, hogy "Isten törvényének nem engedelmeskedik, MERT NEM IS TEHETI."  Micsoda paradoxon. Isten oly testben, mely nem tud az Ő törvényével összhangban élni. Elég erős hátrányból indul tehát a küzdelemben. Ahogy mi mindnyájan a Föld nevű bolygón. "Mivel pedig MI test és vér részesei vagyunk, ő is hozzánk hasonlóan részese lett ezeknek. Mert nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám leszármazottait karolja fel. Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie testvéreihez", vagyis hozzánk, akiket testvéreinek szólít. De a "hasonlóság" helyett sokkal pontosabb azt mondani "azonosság". Mindenben pontosan azonosnak kellett lennie testvéreihez, hogy Minta lehessen.  (Fil 2, 6-8)
Ez esetben nincs többé mivel mentegetőznünk! A kérdés fel van téve. Nincs többé privát kényelem.
Hogyan győzhetünk tehát? "..amint én is győztem
Így talán a válasz is adva van: