A következő címkéjű bejegyzések mutatása: János. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: János. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. április 22., vasárnap

Genesis - 1.nap

"Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság."

János evangéliuma ugyanazzal a szóval kezdődik, mint a teremtés leírása. "Kezdetben..." Itt kezdődik a  folyamat, a teremtés folyamata. Mert ez nem egy befejezett múlt. Az evangélium elmondja számunkra, hogy mi ez a világosság. "Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. (...) Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Vagyis Isten szava az, amely világosságot gyújt, nem csak a mindenségben, hanem emberi elménkben is. Isten szava cselekvő, alkotó, "élő és ható". "Legyen!" Ez a kezdő szikra, amelytől az egész működésbe jön, de ahhoz hogy minden tovább működjön szintén szükség van erre. Később így folytatja: "Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert." Ezt az új-protestáns fordítású Bibliában találtam így, a korábbi Károly-fordítás viszont valamiért nem így írja. Az igazi világosság. Viszont az Ószövetségben szintén találunk utalást erre, amely megerősíti ezt: "Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága." Ez a 119. zsoltárban található, amely a leghosszabb fejezete ennek a könyvnek. 
Mit jelentenek mindezek a mi életünkre nézve? Először is be kell lássuk azt, hogy Isten kezdeményezi ezt, vagyis a Biblia elmondása szerint minden ember életében Ő az aki megadja a kezdő szót. Információt közöl, melyet belénk helyez. Ma már tudjuk azt, hogy az emberi szervezetben gének tartalmazzák a rólunk szóló információkat, amiket aztán tovább örökítünk. Nem vagyok sejtbiológus, de egy kis elmélkedést azért megengedek magamnak ezzel összefüggésben. Érdekes, hogy a tudomány ezt a szót használja: gén. Ez ugyanis "eredetet" jelent. Nyilván feltűnik a "genezis" szóval való összefüggés mindenki számára. Ez a jelentés  kifejezi számomra azt, hogy azok az információk melyeket a génállományunk tartalmaz elmesél valamit származásunkról, eredetünkről. Az isteni szóból való születettségünkről, isteni eredetünkről beszél, ha lehet így fogalmaznom. Az isteni szó az, mely közli az információt - Legyen...
Pál apostol írja: "...a világokat (s benne az embert, mint világot) Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható." Jakab apostol megerősíti ezt, mikor a "világosságok Atyjáról szól": "Az Ő akarata szült minket az igazság igéje által,..." Az "igazi világosság" által.
Péter pedig így szól: "...akik romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által."
Itt viszont már egy új elem jelenik meg, amely kimondatlanul ott volt az összes megelőzőben. Ez az újjászületés mozzanata. Isten igéjéből valójában folyton csak "újjá-születni" lehet, hiszen amit Isten alkot az mindig új, és mindig megújul. (Aki nem hiszi nézzen utána: Kolossé levél 3,10!) Romolhatatlan, tartós, örök.

Így tehát az első nap, az első lépés újjászületésünk, újonnan való teremtettségünk folyamatában, ez pedig az isteni szó, a teremtő Ige meghallása és befogadása az emberi elmébe. Ez nem más, mint a "hit igéje". A hit a válaszreakció Isten szavára. Legyen világosság! - És lett világosság. Elhiszem, amit mond, amit megígér. Ábrahám az Úr által tett ígéretet - mely szerint nagy néppé teszi és megáldja őt - hitte el, s ahogy Pál írja, ez "tulajdoníttatott számára igazságul". E szerint Isten azért és nem másért nyilvánította igaznak Ábrahámot, mert hitt az Ő beszédének. A hallottakat hittel párosította. Így "lőn" az emberben világosság.
"Hitből való igazság" -mondja Pál. Az igazi világosság, mely az emberen visszatükröződve teszi őt igazzá. Ismét közel vagyunk az ún. hit általi megigazulás kérdéséhez. Mindig ide lyukadunk ki végül. Pál utalva az Ószövetségben, Mózes 5. könyvére a következőket írja: "Ne mondd szívedben: "Ki megy fel a mennybe?" Azért, hogy Krisztust lehozza. Vagy: "Ki megy le az alvilágba, hogy Krisztust a halálból felhozza?" Hanem mit mond? Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben, mégpedig a hit igéje, amelyet mi hirdetünk." Közel hozzád. AZ IGE KÖZEL VAN HOZZÁD. Ezt egy más szóval úgy mondhatnánk Immanuel, azaz Velünk az Isten! Mert az Ige testté lett és közöttünk lakozott. Nem kell különféle megerőltető és óriási teljesítményt jelentő cselekedet-sorokat végigjárnod, felmásznod az égbe, vagy lemásznod Hadesba, azért, hogy megtaláld, hogy Krisztus veled lakozzon. Mikor Jákob álmában egy létrát látott, Isten nem mondta neki: "Gyere fel!". Ez a lajtorja arra szolgált, hogy azon a Felkent Megváltó jöjjön le hozzánk, és Ő a maga hátán vigyen fel minket. Jobb lenne, ha inkább Krisztus lajtorjájának hívnánk ezért. Az Ige ugyanis testté, porrá lett. Ugyanolyan porrá melyből mi is vétetünk és oda visszatérni kénytelenek vagyunk. Ezt vette Ő magára. Egy törékeny porsátor ez nem több. Legyengült és támadható állapot."Íme az ember... olyanná lett, mint miközülünk egy" Csak ezért áll nyitva ellőttünk ez az út, a létra, a győzelem mert a Jelenések könyvében Krisztus így szól nekünk: "Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon: mint AHOGY én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán."  Hogyan? Miért? Ahogyan Ő is győzött, és mivel Ő győzött csak ezért győzünk mi is.
Engedelmeskedni pedig annyi, mint hinni. Pál azt írja: "...nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, ahogyan Ézsaiás mondja: "Uram ki hitt a mi beszédünknek?" A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által."
"...azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet." - mondja Jézus.
A mi dolgunk tehát a teremtésünk első napján hallani az Igét, a Krisztus beszédét és hinni azt. Mert Ő a mennyből hozta le azt számunkra. Isten mennyei kenyeret hullatott  a pusztában Izreal népe számára. A zsidóknak nem kellett mást tenniük, mint összeszedni reggelente a napi mennyiséget, így maradhattak életben.
Krisztus is eképpen szállt le, és anyagi, testi formát vett fel, mellyel kapcsolódni tud hozzánk és mi hozzá, mert "ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem."

2011. január 18., kedd

Fényes csillag, hajnal fia

A Jelenések könyve utolsó fejezetében Jézus, "fényes és hajnali csillag" képével azonosítja önmagát a számunkra. Számunkra, akik ha felnézünk, tudjuk, hogy mi az? Ha tudjuk. Ahogy azt is, hogy "Dávid gyökere és ága". "Ama gyökere és ága", "ama fényes és hajnali..." Ez sem mindegy.
Nem csodálkozom, ha istenként tisztelnek, tiszteltek égi jelenségeket, mint például a bolygókat és a fényes csillagokat. Ahogy erről írtam már, magam is megtántorodom és csodálva eszmélek, mikor egy-egy pillantást vetek az éjszakai vagy hajnali égbolt tündöklő gyémántjaira.
Krisztus azt üzente Mózes által: "szemeidet fel ne emeld az égre, hogy meglásd a napot, a holdat és a csillagokat, az égnek minden seregét, hogy meg ne tántorodjál, és le ne borulj azok előtt, és ne tiszteljed azokat, a melyeket az Úr, a te Istened minden néppel közlött, az egész ég alatt."
Viszont attól, hogy felnézek az égre és elmerengek ezeken a dolgokon valójában még nem végzek "ördögűzést". Hiszen a zsoltáríró így szól mikor feltekint: "Mikor látom egeidet, a te újjaidnak munkáját; a holdat és a csillagokat, a melyeket teremtettél: Micsoda az ember - mondom - hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá?" 
Vagy például a 19. zsoltárban:
"Az egek hirdetik Isten dicsőségét (...) Sátrat készített a napnak, amely, mint vőlegény jön ki szobájából, örül, mint egy hős, hogy futhat pályáján. Elindul az ég egyik szélétől átível a másik széléig, nincs rejtve melege elől semmi."(új ford.) Ha ezt a pár sort kiragadnánk, azt is hihetnénk, hogy ezt egy naphimnuszból idéztük. (Ezért is érdemes  mindig a szövegkörnyezetben és több párhuzamos verssel együtt átnézni egy szakaszt.)
A folytatásban már az Úr törvényéről beszél, a napot pusztán, mint metaforát használja a költő. Mivel ez valóban egy költemény, és a zsoltárok könyve tele van ilyenekkel. Varázslatos.
Ézsaiás könyvében viszont még egy érdekességet találhatunk, a sok egyéb mellett, ami valahogy most kapcsolódik. Ez a könyv bár nem énekek gyűjteménye, de mégis tele van gyönyörű, lírai képekkel. Ézsaiás is egy "költő" lehetett, Istentől jövő ihlettel. Persze kérdés hogy a mű hány százalékban tartalmazza a próféta saját, invenciózus képalkoltó képességét és mennyiben a közvetlenül Isten által ábrázolt fogalmakat. Ehhez még mélyebben kéne tanulmányozni. De az is kérdés, hogy vajon jöhet-e ihlet Isten nélkül is? Ha igen vajon, honnan? A természetből? A zseniből? Vagy kár is ezt a kérdést latolgatni?

Tehát visszatérve Ézsaiás könyvének 14. fejezetére... 
Ugyanazt a képet láthatjuk viszont, amit a feljebb idézett Jelenések könyvében:
"Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!?"
Nem pontosan ugyanaz, hiszen itt egy "zuhanó csillagot" látunk, de fényes is és hajnali is. Hajnal fia.
"Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet (...)
hasonló leszek a Magasságoshoz."
Vagyis olyan "csillag" sajátja ez, amely azon túl, hogy szép és dicsőséges, nem Istenre irányítja a figyelmet, hanem minden hódolatot önmaga számára kíván fenntartani. Hasonlóvá lenni a Magasságoshoz.
Mik tehát ezek a csillagok? Mire tanít mindez?
A Biblia több esetben is használja őket, mint jelképet. Láthattuk, hogy magát Krisztust is, de emellett angyalokat is jelképezhet. Mindig megvizsgálandó az aktuális szövegkörnyezet, melyben a részletek értelmet nyernek. 
"Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?"- olvashatjuk Jóbnál. Ezek alapján - "Isten fiai" -  talán Isten angyalai, Isten teremtményei? Így akár mi magunk is lehetnénk?
A csillagok "együtt örvendezének..." Erről én Isten teremtményeinek "gyülekezetére" asszociálok. Micsoda óriási öröm lehet ott!! Talán a teremtés negyedik napján!? De most ne menjünk el más irányba.

Érdekes ha megnézzük mit mond Jézus, épp azelőtt, hogy hajnali csillagként írja le magát. 
"Én Jézus küldöttem az én angyalomat..." Küldöttem az én angyalomat. Ha megnézzük az eredeti, görög szöveget ott ez áll: ang'-el-os. Jelentése: hírnök, követ, küldött, angyal... Óriási. Küldöttem az én küldöttemet? Ezek szerint így is fordíthatnánk:
Én Jézus küldtem az én fényes, hajnali csillagomat, mely Rólam kell, hogy hírt adjon! Én vagyok ama... Ha pedig megnézzük, hogy az Írás ugyanezen lapján, alig néhány sorral feljebb, milyen jelenet tanúi lehetünk, újabb következtetésre kell jussunk. Itt ugyanis épp "ama küldöttet" láthatjuk Jánossal érintkezni, akit Jézus említ a fenti versben.
"És én János vagyok, a ki ezeket hallottam és láttam: és mikor hallottam és láttam, leborulék az angyal lábai előtt, hogy őt imádjam, a ki nékem ezeket megmutatta.
Az pedig monda nékem: Meglásd, ne tedd; mert szolgatársad vagyok néked, és a te atyádfiainak a prófétáknak, és azoknak, a kik megtartják e könyvnek beszédeit. Az Istent imádd!"
Elképzelem ahogy az idős apostol épp térdre ereszkedik, és ezt látva, az angyal életteli szemeit valami aggódó feszültség érzete önti el, majd arca szigorú lesz és azonnal intve és dorgálva szól Jánosra: "Vigyázz, ne tedd...!"
Ez kell legyen minden valóban "Istentől küldött" megjelenése és cselekvése, legyen az angyal, csillag, vagy ember!
Küldött