Láthatóból Láthatatlan

Most egy írónő tollából fogok idézni, olyan sorokat, melyekre ma reggel lettem figyelmes, miközben a közeli élővíz-csatorna mellett olvasgattam. Végre sikerült a kellő időben felébrednem, minden gond nélkül. Hála Istennek érte. Ezek az idézetek azt hiszem kellően alátámasztják előző bejegyzésem mondanivalóját, amit természetesen még folytatni szándékozom.

"Az egész természet világa igyekszik tolmácsolni Isten műveit. Ádám és Éva  számára a természet telve volt Istennek ismeretével és tanításával. Figyelő füleik számára a  bölcsesség énekének hangja volt. A természet világában Isten az emberek kezébe helyezte a kulcsot, amely megnyitja Igéjének kincstárát. A látható ábrázolja a Láthatatlant. Az isteni bölcsességet, az örök igazságot, Isten végtelen kegyelmét azon dolgok által értjük meg, amelyeket Isten teremtett."

"Amiképpen Éden lakói tanultak a természet könyveinek lapjairól, amiképpen Mózes felismerte Isten kezének írását az arábiai pusztaságokon és hegyeken, és a gyermek Jézus Názáret hegyoldalain, úgy a mai kor gyermekei is tanulhatnak Tőle. (...) A Földön mindenen szemlélhetik Istennek képmását és feliratát, az erdő legmagasabb fájától a sziklához tapadó zuzmóig, a határtalan óceántól a tengerpart legkisebb kagylójáig."

"Itt oly titkok rejtőznek, amelyeknek kutatása megerősíti az elmét (...) Mindenki találhat  tárgyat a tanulmányozásra... a fűszálakban, amelyek zöld bársony szőnyegként borítják a földet, a növényekben és virágokban,... a magas hegyekben, a gránit sziklákban,... a ragyogó csillagok világító drágaköveiben, amelyek feldíszítik az egeket, hogy széppé tegyék az éjszakát, a napfény kimeríthetetlen gazdagságában, a Hold ünnepélyes dicsőségében, a tél hidegében, a nyár forróságában, a változó, visszatérő évszakokban, a tökéletes rendben és összhangban, amelyet egy Végtelen Hatalom kormányoz."

/Ellen G. White/


"...ami látható, a láthatatlanból állott elő..."

Miczrajim...

Február 3. Elkezdett sűrűn esni a hó, apró, fagyos szemekben. Szándékosan nem azt mondtam; hullani, mert az valami lágy éterbeli lebegést jelentene. Ez esik, hidegen és gyorsan. Sőt, zuhog. Végtére is tél van. Most megtudjuk vajon csak pánikkeltés volt az elmúlt héten hallható híradás, vagy valóban méteres havat várhatunk.

Az autók elakadnak, a hó eltorlaszol, az élet lelassul. Azaz, lassulna, ha hagynánk!

Folyton csak pörgünk, csak pörgünk... és pörgünk. Mint azok a pici hószemek, amiket az ablakon kinézve látok. Csak a szél játszik velük, míg végül egy autó tetején, vagy a hideg térkövön landolnak. Aztán újból felkap egy csomót a szél, és csak viszi őket. Ők pedig csak pörögnek, és azt sem veszik észre, hogy csak sodródnak. Nem állnak meg! Nem állnak meg élni. Csak futnak és pörögnek. Gyorsan! De nem akarnak létezni! Arra nincs idő! Csak gyorsan futni, bevásárolni, dolgozni, mert nem leszek kész. Nincs megállás!

Nincs alázat! Ha a természet mondja is, hogy állj, én akkor is csak megyek. Megyek, és ülök a volán mögé. Vagy a vonatra. Majd háborogva döbbenek rá, hogy a vonat sem indul. Hogy lehet ez? A víz sem folyik a csapból... megfagyott! Hogy lehet ez - háborgok magamban. Holott ez egyáltalán nem természetes, csak ezt szoktad meg, mert ebben nőttél fel. Ezért eszedbe sem jut - "te hiábavaló ember" - hogy mi lesz akkor, ha nem fog folyni a csapból a víz egy kézmozdulatra.

Leállt a légitársaság is! Persze más okból kifolyólag, de a lényegen ez sem változtat. Torlódás! Zsúfoltság az üzletekben! Beszűkülés! Miczrajim...

Vajon meddig még? Túlpörgettünk mindent! Miért? Hogy még több legyen. De miből?Most pedig miért legyünk felháborodva, azon ha a természet erre, egy kis akadályoztatással válaszol. Hiszen minden csoda három napig tart. Ezután majd minden megy tovább ugyanúgy, mint eddig, "...és nem vesznek észre semmit..." Csak ezután majd még gyorsabban, mert a lemaradást be kell hozzuk. "CSAKAZÉRTIS!"

Megtörténhetne valaha, hogy azt mondjam: Neked van igazad, és én kell megálljak, hogy leüljek a porba egy kicsit lélegezni, és így szóljak: "Tied Uram az igazság, mienk pedig orcánk pirulása" ?

Ígéret szerint örökös

Reggel 5:09. A telefonom jelzi az ébresztőt, immár második alkalommal. Mielőtt lefeküdtem az este valamiért beállítottam az órát 5 órára. Talán már akkor sem gondoltam komolyan - nyugtázom magamban, és egy lassú de határozott mozdulattal kinyomom a készüléket.

De aztán csak nem hagy aludni ez az érzés. Most az én kezemben van a kulcs. A DÖNTÉS! Ebben a pillanatban azt hiszem kétféle döntésem lehet. Az egyik, hogy szundikálok tovább nyugodtan, illetve kilenc percenként agyoncsapom az ébresztőt, de még akkor sem kell, hogy rosszul érezzem magam. A másik, hogy most azonnal kikelek fekhelyemről, hogy élvezzem az esős, falusi hajnalban - mert vidéken vagyok - a friss levegőt és az üde-zöld pázsit látványát. Valóban gyönyörű. 

Végül sikerült így döntenem, tehát felkeltem az ágyból. Egy gyors arcmosás, néhány mély levegő a teraszon, miközben hallgatom ahogy az esőcseppek sűrűn kopognak a fák levelein....jaaajj..., micsoda boldogság!

Aztán veszem az Írást, és kezdem olvasni, ahogy írva van.

"Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van aki teremtette az eget és a földet."

Bár elég párás a levegő de a távolban valóban felfedezni vélem a hegyek körvonalait. Hogy az Úr teremtette az eget és a földet, ez még úgymond rendben van. De, hogy ugyanaz az Isten az "én segítségem". Ezt már nehezebb elhinni. Pedig így mondja. Azt hiszem ez a legnehezebb része az egésznek. Hinni az ígéreteknek! Olyan nagyszerű ígéretek, hogy nehezen merem őket elhinni. Ézsaiás a következőt írja:
"Megszáradt a fű, elhullt a virág; de Istenünk beszéde mindörökre megmarad!"

 Jézus pedig azt mondja a hegyi  beszédben:

"Bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik."

Míg az "ég és a föld elmúlik"... "aki teremtette az eget és a földet"..."amíg minden be nem teljesedik...!"

Azután tovább olvasom a 121. zsoltárt:

"Nem engedi, hogy lábad inogjon; nem szunnyad el a te őriződ. Íme, nem szunnyad és nem alszik az Izráelnek őrizője! Az Úr a te őriződ, az Úr a te árnyékod a te jobb kezed felől. Nappal a nap meg nem szúr téged, sem éjjel a hold"

Nem tudom, miért volt fontos a zsoltárírónak, hogy két azonos értelmű szót használjon: "nem alszik, nem szunnyad", de arra gondolok, talán ezzel a halmozással valami fontosat akar hangsúlyozni. Vagy az is lehet, hogy az eredeti szövegben volt egy olyan többletjelentéssel bíró szavuk, amely nekünk már nincsen, ennek érdemes lehetne utánajárni. Egyébként valóban nem mellékes, amit itt mond. Ha én az előbb úgy döntök is, hogy tovább alszom Ő akkor sem "szunnyad", hiszen Ő "a te őriződ", "a te árnyékod" Milyen érdekes, hogy itt az Úr, mint árnyék tűnik fel. Mert nem csak világosság, hanem árnyék is. Nem szégyenli magát a világosság mellett, árnyékként is aposztrofálni, "a ki által van a mindenség."... "hogy Ő benne lakozzék az egész teljesség." S ha te tovább alszol is, Ő ugyanúgy árnyékában őriz, hogy zavartalan legyen az álmod, de milyen jó, hogy felkeltem, máskülönben ezt most nem írhatnám ide. Azért ez az árnyék a nap ellen téma valóban sokat mondó, ha belegondolunk, hogy azon a területen ahol ez íródott, milyen felüdülés lehet egy kis sötét zug, ahová behúzódhatsz. Némi fogalmat alkothatunk erről, a néhány héttel ezelőtti kánikulára gondolva. Háromszor is megemlíti ez a zsoltár, hogy Ő nem alszik. Ezért jöhetsz Hozzá, gyere már korán reggel, amikor még mindenki más fekve van, hogy egymást jelenlétében időzzetek.

Hogy hogy érti azt, hogy éjjel a hold nem szúr meg, azt még nem igazán értem. Egy másik fordításban ez így hangzik: "Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold." Talán ez szemléletesebb ebben az esetben.

"Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet. Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!"

Ezek már az utolsó strófák, de a leggyönyörűbbek. A végén mint egy kristálytiszta csillogás tűnnek elő ezek a szavak. Mint amikor valaki felás egy darabka földet, és a munka eredményeképpen váratlanul egy kemény kőbe ütközik az ásó, és az lám kiforgat a talajból egy drágakövet, ami a felszínre jutva megcsillan a nap fényében - "Legyen világosság!"

Nem hagyom, hogy szemem csak úgy átrohanjon az olvasott szavakon, hanem minden szónál megpróbálok időzni, mintha mindegyik elementáris jelentőségű lenne.

AZ...,  AZ ÚR..., MEGŐRIZ..., TÉGED..., TÉGED! MINDEN... de tényleg MINDEN?... MINDEN... GONOSZTÓL... és így tovább... Ez az ígéret, s mint  az "ígéretek örököseinek", nekem csak az a dolgom, hogy ezt elhiszem. Most, ma reggel! Ez a hihetetlen! :)

Megőrzi az Úr a te ki és bemeneteledet, 

MOSTANTÓL FOGVA MINDÖRÖKKÉ!

Hello World - revízió, egy év blogolás, Izraelnek Két Tengere

2010 november 6 - án volt egy éve, hogy elindítottam a blogolást.
Akkoriban nem volt még teljesen tiszta, ennek az oka, célja. Most sem tudnék programot megfogalmazni, de a lényeg azt hiszem ott is le van írva. Elindultam a "végtelen sivatagban". Akkoriban terveztem, hogy írni fogok az izraeli utazásomról, amelyről azelőtt néhány nappal tértem haza. Ennek most már szintén több mint egy éve. Fel sem fogom. Mivel annyi inger, hatás, élmény, gondolat, érzés, kép, szimbólum és a "tanításnak akármi szele" ért ott kint, néha úgy éreztem identitásválságban küzdök. Erről talán majd később bővebben. Egyébként ezt a beszámolót még meg kell írjam, melynek ez a most következő leírás része szeretne lenni.

Izraelnek földjén Két Tó terül el. Tengernek is mondják őket. Kitalálhattuk melyek ezek. Az egyik a Galileai-tenger, Tiberias mellett, a Bibliában Genezáret, avagy Kinneret  (szerintem ez nagyon szép szó, azért írtam ide). A másik pedig a Holt-tenger. Mindkettőt volt szerencsém látni, hála az Úrnak, és kedves Nagybátyámnak. Gyönörű látvány. Fantasztikus, ahogy a horizontot figyeled, mintha feloldódnának benne a színek és a formák, a terek és a felületek. Mintha az egész csak egy kerete lenne annak, amiben feloldódni képes. Ez a két víz - ahogy ezt az elmúlt héten megtudhattam - egy példázat.

A Teremtő Krisztus gyönyürű tanítása. A Holt-tenger, lefolyástalan tó, vizét nem adja tovább (hacsak az ipari felhasználást nem vesszük annak), nincs összeköttetésben a Tengerrel, és ezért ahogy a neve is mutatja: halott. Katasztrófa fenyegeti, sőt már két részre szakadt, élővilága igen korlátozott. Körülveszi a Júdeai-sivatag, mely egyébként puszta kietlenségével is csodálatos. A hőmérséklet olyan 40 Celsius-fok felett járhatott, mikor én ott voltam. Prototípusa ez annak a "végtelen sivatagnak", melyben elindulni szándékoztam virtuálisan vagy szellemileg, de végül egy kikötő mólójának legvégén lyukadtam ki a szintén "végtelen tenger" mellett.

Ennek prototípusa lehetne akár a Genezáret, mely ugyan nem végtelen és mégis az. A Galileai-tenger emlékeztetett engem a Balatonra és vidékére. Akár ezt is mondhattam volna, mint "végtlelen tenger mintát", mivel ez a szó a fizikai korlátokat nem tükrözi. Környezete gyönyörűen burjánzó, a legkülönfélébb élénk színű virágokkal tarkított cserjéktől kezdve a sudár pálmákig, a természet sok-sok csodálatos gyümölcse megtalálható itt. Ellentétben a sivatag zord szikláival, itt szelíd lankákon és füves dombokon nyugodhat meg szemünk, de azért szilaj hegyek itt is láthatók. De még felemelőbb az a tény, hogy eme tenger felszínét borították a Megváltó  Messiás lábnyomai; ezen  Ő "méne a tengeren járva". Ez volt melyet lecsendesített mikor a kétségbeesett tanítványok viharba sodródtak. Szólt "és elállt a szél, és lőn nagy csendesség." Micsoda nagyszerű csendesség, a tengeren melyet Jézus Szava teremt! 

A különbség tehát ennyi. Mindkét tenger szemet gyönyörködtető, mindkét tenger tele van emlékekkel, de az egyik nem adja tovább, amit kapott ezért holt, a másik pedig élő. Élő, mert amit kap, azt továbbadja, így kap még többet, és ha szegény is, egyre gazdagabb lesz. Így válik a Végtelen Sivatagból, Végtelen Tenger. Talán ezzel mondtam el blogom egyik célját.  Ahogy Ézsaiás próféta is megfogalmzta már:
"Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben. És tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld vizek forrásivá; a sakálok lakhelyén, a hol feküsznek, fű, nád és káka terem. És lesz ott ösvény és út, és szentség útának hívatik: tisztátalan nem megy át rajta; hisz csak az övék az; a ki ez úton jár, még a bolond se téved el; 
(...)

Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek:Így lesz az én beszédem, a mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, a mit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová küldöttem. Mert örömmel jöttök ki, és békességben vezéreltettek; a hegyek és halmok ujjongva énekelnek ti előttetek, és a mező minden fái tapsolnak. A tövis helyén cziprus nevekedik, és bogács helyett mirtus nevekedik, és lesz ez az Úrnak dicsőségül és örök jegyül, a mely el nem töröltetik."

"Hol a boldogság mostanában...?"

Természetközeli, hasznos munkában - válaszolnám most én ezt Petőfinek. Persze az ő verziója is áll, csak az egy más élethelyzetre.
Végre itthon. Végre vidéken. Végre majdnem minden olyan volt mint régen! Mint az "aranykorban". Az én aranykoromban... :)
"...egy szárny suhant felettem, s felém hajolt az, amit eltemettem rég, a gyerekkor."

A hétvégén vidéken voltam, és már már elveszettnek hitt barátokkal találkoztam. Értsd jól. Ezt most nem úgy gondolom, hogy rég nem láttuk egymást, hanem máshogy.
Tudod van az úgy, hogy ismeritek egymást, sőt nagyon jó barátok vagytok, aztán valamiért távol kerültök egymástól, más az érdeklődés, mások a problémák, és mint két fa melyet csemetekorban szétültetnek egészen más irányban növekedtek. És bár találkoztok, még sincs annyi idő, hogy újból kialakuljon a régi kapcsolat. Ilyenkor jön az, hogy" milyen idő volt a héten, bla bla..."

Kint voltunk Édesapámmal az erdőben levő méhesünkben. Csodálatos állatkák, gyönyörűen működnek. Apám csak úgy fogalmazott, mintha kezet fogna az Istennel, mikor velük dolgozik.
Szóval ott voltunk az erdőben, a méhek körülöttünk döngicséltek. Épp azt vizsgáltuk, milyen az utánpótlás.
Eközben pedig az előbb említett "rég nem látott barátok" a faluban lévő házunk kőműves, kertgondozási és egyéb átalakítási munkáit végezték, mivel úgy határoztunk családilag, hogy az oly sokszor eladásra szánt kis vidéki kajibát mégis végérvényesen megtartjuk. Véget vetve ezzel a bizonytalanságnak ama kérdést illetően, hogy elvágjuk-e a gyermekkoromnak, sőt gyökereimnek is otthont adó világgal való kapcsolatunk anyagi vonzatát vagy sem. Sem!

Szóval jól esett tudni, hogy a barátok "jó helyen" vannak én pedig Édsapámmal "bogarászom" az erdő széli kis ligetesben, míg a méhek körülzsonganak. Barátnőm otthon Édesanyámmal szorgoskodik a házimunkában, a Sógorom, pedig felénk tart a faluból.

Na és ahogy odakint a méhesben munkálkodtunk EGYÜTT, és ezek a gondolatok siklottak át elmémen, egyszer csak az jutott eszembe, hogy: "Boldogság"; az a nagybetűs. De nem csak mint érzés, mint állapot, hanem... szóval, hogy "akkor ezt most meg kell élni" "tudatosan". Mint ahogyan Besenyő TT. István, azaz Besenyő Tudatosan Táplálkozó István tudatosan táplálkozik, mert a sütemény fogyasztása közben végig tudja, hogy eszik!!

"Helló, Zoli, halihó valami ilyesmi az amit ez a bűvös szó takar. akkor most tessék szépen értékelni, és elmélyülni a pillanatban." - szólt a "hang".
Mesés, már-már "giccses". De mégsem, mert nagyon fontos volt odafigyelni, hogy ne csak úgy észrevétlenül illanjanak el ezek a percek, hanem legyen lenyomata. Jaaj, remélem elég plasztikusan le tudtam írni. No persze, úgyis átélni kell ezt, nem olvasni, tudom. Azért remélem valamit sikerült átszűrni, és lesz még ilyen...


"És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök.
És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak."