Miért csinálod a fesztivált?

Nem vagyok az a kifejezetten fesztiválozó típusú ember. Idegesít amikor nem hallom a mellettem lévő embert, és amikor egyszerre hat-féle zenét kell hallgatni, hatalmas hangerővel. Tömeg, tolongás, helyszűke...

Kitelepülünk a városokból, és létrehozunk egy ugyanolyan minivárost, mint ahonnan elszabadulni óhajtottunk. Saját belső renddel, törvényekkel, egyéni és kizárólagos fizetési módokkal, sajátos jelképrendszerrel, amely minden pillanatban igyekszik jól beégni tudatunk rejtett aljnövényzetébe.

Egy ilyesmi fesztiválon volt szerencsém részt venni a minap a munkámból kifolyólag. 

Igyekeztem megfigyelni. Megfigyelni a helyet, az embereket, a jelenségeket és próbálni következtetni a mögöttük húzódó lelki és szellemi indítékokra és tartalmakra.

Miért akar például több-tízezer fiatal ugyanabban az időben ugyanazon kemping területén sátorozni, nem kis nyomorgást idézve ezzel elő? Mindezt úgy hogy ráadásul igen mélyen kell a saját vagy a kedves szülei illetve egyéb hozzátartozó pénztárcájába nyúlni. Netán kuporgatni a lóvét egész éven át erre a néhány napra!

Az a terület ahova két héttel azelőtt még a kutya sem akart letáborozni, pedig igen tágas hely lett volna, ráadásul teljesen ingyen, vagy legalábbis kisebb költségekkel, most hirtelen egy időben lesz minden ember számára a Kánaán, ahova az aszfaltozott úton való bukdácsolás, órák hosszáig történő sorban állás, aszalódás a napon, a porban sem jelent elégséges akadályt, sőt talán még 'buli' is.

Aztán ahogy jártam a várost és megfigyeléseket tettem, azt láttam, hogy ezek a drága fiatalok ötös, tízes vagy még nagyobb számot kitevő kis csoportokban üldögélnek itt-ott a fűben, az út szélén, és beszélgetnek. Együtt töltik az idejüket. Közösen. Közösségben teszik ugyanazt. Közös élmény, közös kaland. Együtt ver a szívünk a színpadon fellépő aktuális előadó zenéjének ritmusára, együtt rázzuk magunkat, ugyanarra a dallamra, ugyanabban az ütemben. Észre sem vesszük és a zene máris megmozgatott. 

Amit nem kaptál meg az egész év során, mert csak készülni kellett a vizsgákra, a témazárókra, megfelelni a tanárok és az iskola rendszerének, vagy úgy csinálni, mintha megfelelnénk, vagy éppen direkt az ellenkezőjét tenni, annak amit a rendszer diktál, vagy esetleg kitakarítani a szobádat, hallgatni az alsó szomszéd állandó zsörtölődését a hangos zenéd miatt és a többi, és a többi, azt most itt mind megkaphatod. Sőt még többet is. Sőt mi adjuk neked az élményeket, neked csak fogyasztanod kell, a szó szoros értelmében. Meg persze hozni némi pénzt cserébe, dehát az úgyis csak pénz, nem igaz? Élményeket kapunk viszont, "feelingeket", amit sehol máshol.

Olyan ez mint a középkorban a fordított napok, farsang ősei, amikor a királyból bujdosó lett, a koldusból pedig fejedelem egy napra. A szamár ülte a törvényt, a bíró pedig a sárga földig itta magát szimultán. A modern generáció ünnepei ezek. Fesztivál. Benne is van a szóban. Festivity = ünnep. Amikor kiengedjük a szelepet. Mint az ókori bacchanáliákon, a Dionüszosz-ünnepek alkalmával. De mivel a ma klasszikus értelemben vett ünnepek, amelyek valaminek emléket állítanak, mint például a húsvét, az államalapítás ünnepe vagy egyéb a múlt talaján megtorpant jeles események, mivel a múltból táplálkoznak ezért megkövültek, és nem adják meg az itt és most élményét, amely által ma, a mostani pillanatban kapcsolódni tudnánk hozzájuk. De ide sorolhatnánk akár a színház intézményét is, amely az ókorban több napig tartó kulturális és erkölcsi érték-közvetítő eseménysorozat volta mellett nem kis mértékben járult hozzá a kedves megjelent "ünneplőkben" tomboló feszültségek alapos levezetéséhez, elég csak megnézni egy bacchanalia festményt, jóllehet ez is pusztán közvetett tudósítást ad, hiszen az adott festő képzelete alapján kapunk információt, és nyilván az is amolyan jelképes sűrítése a történéseknek. 

Ma pedig mi jut eszünkbe ugyanerről: színház? Vörös függöny? Páholyok? Szépen felöltözött urak és hölgyek? Sok-sok fény- és hangeffektus, látványos díszletek, színes jelmezek? 

Ha csak nincs a kifejezetten sugárzó színészi jelenlét, amely által a játék a néző ("ünneplő") érzékelésében "itt és most"-ként valósulhat meg, akkor a színház is csupán egy ön-ámítás. 

A fesztivál viszont? Valódi közösségi élményt ad. Valódi eseményekkel, amelyek itt és most történnek velem, vagy a Pistivel vagy a haverokkal, amikről aztán "storyzni" lehet. A hatalmas koncert-kínálatnak köszönhetően úgy tűnik, mintha én magam választhatnám meg, mi az amit épp most hallgatni, csinálni akarok, mely együttes előtt szeretnék csápolni a haverokkal stb...

Kempingezés egy sátor-rengeteg közepén? Semmi gond, legalább nem az unalmas tűzfalat kell egész nap szemlélni, vagy a szomszéd néni teraszát, akinek már ismerjük az egész fehérnemű-gyűjteményét, köszönhetően az állandó teregetésnek.

Élmény, energia, zaj, éjszakába nyúlóan...

Ahogy ott álltam a tömegben, és igyekeztem megfigyelni, azon gondolkoztam vajon mi lenne ha megtudná ez a sok-sok fiatal, hogy van egy végtelen Lény, aki mérhetetlenül szereti őket, és a legjobbat szeretné nekik?

Annyira szereti őket, hogy a saját egyetlen Fiát adta értük, érted is, és érted is... jóllehet magunk sem értjük még ezt teljesen. (Itt szökött könny a  szemembe.) Azért tette mindezt, hogy minden értelmet meghaladó békességünk legyen Benne, és bennünk lakhasson, hogy Vele együtt életerős és tántoríthatatlan fiatalok legyünk, nők és férfiak Őbenne, mint sasok a szelek szárnyán? Állandó közösségben Vele és egymással. Ilyen egyszerű. Aztán arra gondoltam, hogy milyen jó lenne itt elkiáltani magamat, hogy kifejezhessem mindezt. De aztán rájöttem, hogy vajmi kevés volnék én ehhez. A megszámlálhatatlan mennyiségű hangfal a sok-sok óriási színpad, a zenekarok, és kis kocsmák, diszkók együttesen kibocsátott zajszintje messze felülmúlja az én "hangos kiáltásomat". Ez nem az én harcom, ez az Övé. Úgyhogy inkább maradtam csendben. 

Így van felépítve a rendszer. Legyen többféle stílus, megannyi előadó, elégítsen ki minden ízlést hogy, mindenki megtalálja a számítását, a lényeg, hogy senki ne hallja meg a "csendet".

"Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el."

"Azon a napon megharsan a nagy kürt, és visszajönnek, akik elvesztek az asszírok földjén, és akik szétszóródtak Egyiptom földjén."

"Emeld föl tekintetedet, és nézz körül! Mindnyájan összegyűltek, és hozzád jönnek, fiaid messziről jönnek, leányaidat ölben hozzák. Ha majd meglátod, örömre derülsz, repesve tágul a szíved."

Genesis - "Alkotásaiból megértetvén"

Egy újabb bejegyzés-ciklusba kezdek most, a meglévők mellett, amelyben a a teremtéssel szeretnék foglalkozni, és leírni mindazt, amire jutottam egy barátom és természetesen Isten ihletése után.

Azért tartom fontosnak ezzel foglalkozni, mindamellett, hogy egyesek lerágott csontnak tarthatják ezt a témát, mert nagyon mély és fontos dolgokat vélek felfedezni a felszín felkapargatásával. Olyan ez mint, mikor a szántóföldön a talajt forgatjuk, és egyre többször megyünk át rajta az ekével, mélyítve a barázdákat.

Pál apostol a következőket írja a rómaiaknak írt levelében:

"...nem szégyenlem a Krisztus EVANGYÉLIOMÁT; mert Istennek HATALMA az minden hívőnek idvességére..."

Majd később így folytatja:

"Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való HATALMA és istensége, a világ TEREMTÉSÉTŐL fogva az ő ALKOTÁSAIBÓL megértetvén megláttatik;..."

Péter így ír: "...Isten hatalma őriz hit által az idvességre, amely készen van..."

Vagyis mi az evangélium?

Isten hatalma az, mely által minden embert üdvözíthet. Ez az mely "őriz az idvességre", hit által - ez nagyon fontos. Eme hatalom, vagyis az evangélium, mely egyébként láthatatlan, miből látható meg? Alkotásainak vizsgálatából, melyeket a teremtéstől kezdődően szemlélhetünk. Ha tehát alkotásaiból megláttatik az evangélium, vagyis a győzelmi hír, akkor miért ne keresnénk azt már rögtön a Biblia legelső lapján, mely magát a TEREMTÉST írja le? Ha valóban hitelesnek és Istentől ihletettnek tartjuk mind az Ó- mind az Újszövetség írásait, akkor el kell fogadjuk azt is amikor önmagára hivatkozik. "A teljes írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra,... ...az igazságban való nevelésre" - írja Pál. Ha ezt nem fogadjuk el, akkor kár is tovább olvasni, ez esetben az Írások című sorozatomat ajánlom a kedves Olvasó figyelmébe. Jézus azt mondja, hogy az ember MINDEN igével ÉL, mely Isten szájából származik. Vagyis minden szó arra való, hogy abban életet találjunk, mely által minden nap élünk, mint "a mi mindennapi kenyerünk"-kel.

Ha pedig a "teljes írás" hasznos erre, akkor miért ne lenne éppen ilyen, a teremtés leírása? Mely ráadásul az evangélium működésének egy gyönyörűen képsorokba szedett változata. Mert mi hasznunk lehet abból, ha ez az egész teremtés, "csupán" egy a régmúltban lezajlott elfeledett esemény, amiből megtudhatjuk, hogy "Akkor hogyan is volt ez?", ezzel tovább terhelve már amúgy is rengeteg halott információval rakott elménk tárhelyeit. A Biblia pedig nem egy természettudományos értekezés, ezért nem is ennek igényei szerint íratott meg, mivel nem ez a legfontosabb célja, mindamellett, hogy akár az ez irányú érdeklődés során is hasznos és lebilincselő felfedezéseket, összefüggéseket találhatunk benne.

De ha úgy vesszük számba a teremtés napjait, mint egy leírást, amely a Bibliában található szimbólumok segítségével önmagát nyilatkoztatja ki számunkra, akkor felfigyelhetünk arra, hogyan teremt (újjá) Isten a semmiből vagy talán senkiből, a porból egy Krisztus képére és hasonlatosságára alkotott embert, "...hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez." Mondhatnánk ezt úgy is; hogyan vezet győzelemre, hogyan üdvözít, vagy hogyan igazít meg, hogyan születsz újjá benne stb, stb. Sokféle szóval kifejezhetnénk még, de a képsor, melyen ha valóban szemlélődni tudunk - semmi több, csak egy kis szemlélődés, persze nehéz ez egy instant világban - sokkal kifejezőbb lesz, amikor összeállnak alkatrészei, egyik nap a másik után. Most még lehet, hogy egy kissé homályosnak tűnik amiről beszélek, de meg fogjuk látni, hogy az Ige, hogyan tárja fel önmagát a képek behelyettesítésével.

Addig felütésnek itt van a kezdet, amelyben már alapból több van talán, mint amit egy élethossz alatt ki lehetne meríteni. Képzeljünk hozzá egy halk, mélyről jövő morajlást és valami éteri csillogást. Vagy amit akarunk, vagy semmit. Az a legtisztább...

"Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.

A föld még kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett."

"Hol a boldogság mostanában...?"

Természetközeli, hasznos munkában - válaszolnám most én ezt Petőfinek. Persze az ő verziója is áll, csak az egy más élethelyzetre.
Végre itthon. Végre vidéken. Végre majdnem minden olyan volt mint régen! Mint az "aranykorban". Az én aranykoromban... :)
"...egy szárny suhant felettem, s felém hajolt az, amit eltemettem rég, a gyerekkor."

A hétvégén vidéken voltam, és már már elveszettnek hitt barátokkal találkoztam. Értsd jól. Ezt most nem úgy gondolom, hogy rég nem láttuk egymást, hanem máshogy.
Tudod van az úgy, hogy ismeritek egymást, sőt nagyon jó barátok vagytok, aztán valamiért távol kerültök egymástól, más az érdeklődés, mások a problémák, és mint két fa melyet csemetekorban szétültetnek egészen más irányban növekedtek. És bár találkoztok, még sincs annyi idő, hogy újból kialakuljon a régi kapcsolat. Ilyenkor jön az, hogy" milyen idő volt a héten, bla bla..."

Kint voltunk Édesapámmal az erdőben levő méhesünkben. Csodálatos állatkák, gyönyörűen működnek. Apám csak úgy fogalmazott, mintha kezet fogna az Istennel, mikor velük dolgozik.
Szóval ott voltunk az erdőben, a méhek körülöttünk döngicséltek. Épp azt vizsgáltuk, milyen az utánpótlás.
Eközben pedig az előbb említett "rég nem látott barátok" a faluban lévő házunk kőműves, kertgondozási és egyéb átalakítási munkáit végezték, mivel úgy határoztunk családilag, hogy az oly sokszor eladásra szánt kis vidéki kajibát mégis végérvényesen megtartjuk. Véget vetve ezzel a bizonytalanságnak ama kérdést illetően, hogy elvágjuk-e a gyermekkoromnak, sőt gyökereimnek is otthont adó világgal való kapcsolatunk anyagi vonzatát vagy sem. Sem!

Szóval jól esett tudni, hogy a barátok "jó helyen" vannak én pedig Édsapámmal "bogarászom" az erdő széli kis ligetesben, míg a méhek körülzsonganak. Barátnőm otthon Édesanyámmal szorgoskodik a házimunkában, a Sógorom, pedig felénk tart a faluból.

Na és ahogy odakint a méhesben munkálkodtunk EGYÜTT, és ezek a gondolatok siklottak át elmémen, egyszer csak az jutott eszembe, hogy: "Boldogság"; az a nagybetűs. De nem csak mint érzés, mint állapot, hanem... szóval, hogy "akkor ezt most meg kell élni" "tudatosan". Mint ahogyan Besenyő TT. István, azaz Besenyő Tudatosan Táplálkozó István tudatosan táplálkozik, mert a sütemény fogyasztása közben végig tudja, hogy eszik!!

"Helló, Zoli, halihó valami ilyesmi az amit ez a bűvös szó takar. akkor most tessék szépen értékelni, és elmélyülni a pillanatban." - szólt a "hang".
Mesés, már-már "giccses". De mégsem, mert nagyon fontos volt odafigyelni, hogy ne csak úgy észrevétlenül illanjanak el ezek a percek, hanem legyen lenyomata. Jaaj, remélem elég plasztikusan le tudtam írni. No persze, úgyis átélni kell ezt, nem olvasni, tudom. Azért remélem valamit sikerült átszűrni, és lesz még ilyen...


"És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök.
És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak."

Tapasztalat

Egy nagyon kedves barátom megkért néhányunkat, hogy segítsünk a költözködésben, s édes szüleim rendelkezésemre bocsátották a kisbuszt, ami elég tágas ahhoz, hogy pakolni lehessen belé.
De mint aznap kiderült az autónak egyetlen féklámpája sem működött, kivéve azt, ami a szélvédő közepén, felül található. Viszont ha jól tudom, ennek a magában történő használata nem mondható szabályosnak.
Mikor telepakoltuk a kocsit, még hátra is alig láttam, hogy jönnek-e mögöttem, aminek pedig nagy jelentősége volt, lévén, hogy a hátam mögött közlekedő járművezetőnek esetlegesen több időt igényelhet a középső féklámpa kigyulladásának észlelése, mivel az nem pont szemmagasságban látható.
Mégis karcolás nélkül megúsztuk, és nem jött belénk hátulról senki - azért ez nagyon jó dolog. :)
Hanem amikor úgy este 10-11 óra magasságában az utolsó fordulóval indultunk - ami két hatalmas szekrényt és még néhány dobozt jelentett, melyek mögött a csomagtartó épphogy lecsukható volt - az utcából kikanyarodva a rendőrök tartóztattak fel...! ÁÁááá...!

Na ekkor kezdtem kicsit izgulni. Miközben a biztos úr karjelzésének engedelmeskedve az úttest mellé leálltam, egy óriási fohász szállt fel tőlem: "Uram, csak most nehogy kiállítsanak a forgalomból!"

Kicsit olyan volt ez, mint a Csillagok háborúja/Star Wars IV. epizódjában (New Hope), mikor a Tatooine bolygón, Luke és Kenobi mester Mos Eisley - ba igyekezvén feltartóztatva találta magát a két velük levő droitot kutató birodalmi rohamosztagosoktól. Itt Obi-Wan az Erő segítségével egy elme-trükköt alkalmazott az osztag parancsnokán, aki ennek köszönhetően minden kérdezés nélkül továbbengedte az idős jedimestert és az ifjú Skywalkert.

Nos én ugyan nem vetettem be "elme-trükköt", de sóhajom a mindenség Urához azt gondolom bőven felér vele.

Ha nagyon sokat kérdezősködik a kék ruhás úriember, bizonyára igencsak félbeszakította volna a költözést, másrészt pedig biztos talált volna olyat amiért valami büntetést is a nyakamba varrhat - kapásból, hogy miért nem működik a féklámpa..ehhh...fffhjúúúúhh...
Na de nem így történt, és ezért legyen hála és dicséret az Atyának, az univerzum megalkotójának ...aki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot; aki vizeken építi fel az ő palotáját, a felhőket rendeli az ő szekerévé, jár a szeleknek szárnyain; aki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.


U.I.:
Jézus monda: Legyen hitetek Istenben. Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy a mit mond, megtörténik, meg lesz néki, a mit mondott.
Azt hiszem a két szekrény, a sütő, a mosógép és a többi felért egy heggyel, s lám sikerült ezeket átugratni a Duna egyik partjáról a másikra...:) :) S emellett örültem mert rég nem látott barátokkal voltunk együtt, ma pedig olyan kis fincsi izomláz mászkál végtagjaimban, amit azt hiszem rég nem tapasztaltam, így testmozgásnak is kiváló elfoglaltság volt. Köszönöm, köszönöm, köszönöm....köszönöm...