A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csillagászat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csillagászat. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. július 8., szombat

Játék betűkből - 1. rész



Arra adtam a fejem, hogy megtanulok kínaiul írni. Még van itt néhány napunk... 
Na jó, ez csak egy vicc. Több ezer karakter létezik, amit nyolc éves korukig tanulnak az itteni gyermekek. Ráadásul nemcsak a jelenlegi, hanem a hagyomány írásmódot is meg kell tanulják, ami arra jó, ahogy fel sikerült fognom, hogy értsék a betűk és szavak etimológiáját. 

Gyakorlatilag egyfajta képírás ez. Ami számomra rendkívül érdekes, hiszen jómagam a vizuális kifejezésmódokkal működő művészetekhez vonzódom. Ez a sok-sok karakter pedig olyan mint megannyi kódolt képjel. Néha eljátszom a gondolataimban, hogy ez vagy az a szó mit jelenthet. Megpróbálok értelmet találni nekik a formák alapján. 
Néhány érdekesség, amit az taiwan-i tartózkodás ideje alatt találtam, persze nem tudományos igényességgel csak ahogy Móricka elképzeli. Szerencsémre találkoztam egy hölggyel az OISTAT rendezvényén, aki itt lakik, itt született, de sokáig dolgozott és élt Magyarországon ezért kiválóan beszélt magyarul. Tőle volt bátorságom megkérdezni egyet s mást a betűkkel kapcsolatban, mert ez egyre inkább kíváncsi tett engem mióta itt vagyok. 
Egyébként van néhány szó. A betűk nagyjából 4%-a, amik valódi képi ábrázolásból erednek. Amit úgy értek, hogy abból fejlődött ki, ahogyan valaha a kezdetben lerajzolták az adott jelenséget amit ábrázol. Nézzük például a Nap szót. Hasonlóan az európai csillagászati jelképrendszerhez, rajzoltak, hogy egy pont egy körben. Ezen is érdekes elgondolkodni, hogy vajon miért pont így ábrázolták. Persze mai fejjel ez logikusnak tűnhet, dehát kérem, honnan tudták több ezer évvel ezelőtt, hogy ennek a fényes égitestnek van egy központi magja? Bár az is lehet, hogy nem ezt fejezi ki, hanem azt, hogy egy centrum körül kering valami? De vajon melyik körül mi körül? A Nap van az ábra középpontjában, mint a Naprendszer központi csillaga? Vagy a Föld az, ahonnan nézve látszólagosan körbejár bennünket a forró égitest? Ha így nézzük a nap az a körvonal, ami a pont körül kering. Akárhogy is van, mindenképp valami korai tudásról árulkodik ez az ábrázolásmód, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a középkori Európában az a fajta szellemiség uralkodott, mely szerint "a Föld lapos és négy angyal tartja". Vagy mondhatnánk Galileit, aki az 1600-as években arra kényszerült, hogy visszavonja tanait, melyek a geocentrikus világkép helyett, a heliocentrikus világmodellt erősítik. Sőt Giordano Brunot halálra ítélték hasonló tiltott "eretnekségek" hirdetése miatt. Gondoljunk bele! Az 1600-as években már bőven túl vagyunk az úgynevezett reneszánsz világszellem kialakulását.
 Messzire jutottunk a betűktől. A lenti ábra mutatja, végül a nap szócska, hogy nyerte el mai formáját. 
Még néhány írásképi érdekességgel visszatérek! 




2010. december 5., vasárnap

Ama fényes és hajnali...

Hajnalban sikerült felkelnem, és így csodálatos volt együtt mondani a zsoltár írójával:
"Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; 
téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem
a kiaszott, elepedt földön, amelynek nincs vize;
Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén
a te hatalmadat és dicsőségedet."
Fantasztikus élmény mikor úgymond szinkronban szól velem az Írás. Mikor azokat a mondatokat olvashatom a Bibliában; legyen az kérdés, sóhaj, panasz vagy bármi, amik az én szívemből is gyakran előjönnek. Ez nyugalommal és örömmel tölt el. Megerősít. "De jó, nem csak nekem van ez és ez a problémám!", hanem ennek a híres-hírhedt Dávidak, Isai fiának is, Júda törzséből. És még ki tudja mennyi millióknak.
Már írtam arról, mennyire nagyszerű dolgokat élhetek át, ha nem vagyok lusta "jó reggel" felkelni.
A 63. zsoltárban, ahol a fent látható vers áll az olvasható, hogy Dávid, "Júda pusztájában volt" mikor e dallam született. "Puszta helyre", ment ki, hogy "imádkozzék". Hogy kényszerűségből tartózkodott-e ott ezt   most nem tudom. De ott volt a "pusztában"
Ahogy ma hajnalban a tetőablakon keresztül felnéztem az égre néhány csillagot láttam az égen villogva táncolni, de nem tudtam őket csillagképbe foglalni. Egyedül az öreg Nagy-Göncöl integetett, mint régi ismerős, ahogy éppen tótágast fordult a Sarkcsillag körül. Ez biztos pont. De a többi csillag olyan idegen volt. Szépek, szépek de valahogy nem ismerős egy sem. Mivel idő hiányában elég hosszú ideje nem végzem a csillagos égbolt behatóbb kémlelését, ezért kiestem a gyakorlatból, ráadásul a téli csillagképeket kevésbé ismerem. Azt a sok-sok gyönyörű de szétdarabolt "fény-igazságot", nem tudtam összefoglalni, egy rendszerbe.Külön külön látom mindegyiket, azt is látom, hogy nagyon csodálatosak, de mégsem tudok velük mit kezdeni, mert nem ismerem fel őket, nem nyernek értelmet. Csak elapróznak, széttördelnek engem is. Kerestem volna köztük az összefüggést, de nem találtam.
Mivel megszoktam már, hogy legalább a fényesebb csillagokat, illik névről ismernem,  frusztrált a gondolat, hogy most egyet sem ismerek fel. Végül nem bírtam, felöltözve kiléptem a fagyos teraszra. Pásztázni kezdtem az eget, hátha így kintről már jobban átlátom majd a helyzetet. 
De ahogy fejemet a dél-keleti égbolt felé fordítottam, egyszer csak...
Leírhatatlan...
"Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus (...) ama fényes és hajnali csillag", mely ott világít az égen. De nem csak úgy pislákolt, hanem, mintha azon a pupillának nevezett kis fekete nyíláson keresztül, az összes létező fényét, amit az "örökkévalóságában" kibocsát,  most akarná beleömleszteni érzéketlen szemeimbe, egy szempillantáson belül. Mintha az égbolt valamely addig sötét zugából, most egy árny-kancsón esett repedés miatt, gejzír módjára bugyogna felfelé ez a fény, hogy aztán az egész égi-vásznat elöntse ezzel a vakító sugárzással. Mint egy festő a kanavászt.
De ami az egészben a legnagyszerűbb az, hogy ismertem! Tudtam, hogy ez a Vénusznak nevezett égitest, mely Nap-rendszerünk planétáinak egyike, és a Földdel közel azonos méretű. Valamivel azért kisebb.
Ez itt a Lényeg! Végre egy Ismerős! Nem volt többé kérdés! Tudtam minden egyéb segédlet nélkül, hogy ez melyik "csillag". Ez pedig olyan óriási szellemi örömöt okoz, amihez hasonlót kevés dolog tud előidézni, egy szempillantásban.
"Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik."
Talán hasonlóan van ez az "Igazság" ismeretével. De nem is "talán", mert ez a szó valami bizonytalanságot sugároz. Igazság helyett inkább mondjuk; Valóság? Ez szerintem érthetőbb. Az igazság valamivel elvontabb kifejezése ugyanannak a fogalomnak. De amikor a sok-sok apró "igazság" ér - bármilyen formában legyen - előfordul, hogy nem tudom hol megfogni, nem tudom felfogni. S végül nem ér semmit az egész, mert nincs benne Élet! Halott! De Jézus azt mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet!" Ez az igazság pedig csakis "ismereten" alapulhat, vagyis tapasztalásból táplálkozó ismereten. És ez már maga az Út, a Valóság! Ez az az Út, amelynek a végén ott az Élet, vagyis Örök Élet, ismét csak maga Krisztus Jézus, a Győztes!
Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy többé semmi sem kérdés. Mert ha nincs több kérdés, akkor valami nem stimmel, és elfelejtünk gondolkodni. Azt sem mondom, hogy mindenki legyen "keresztény" itt és most! Ez a szó köznapi értelmében ugyanis rendkívül sok negatív tartalommal társul a számomra. Sőt kereszténynek lenni, a mai felfogás szerint nem is egyenlő, azzal amit a szó eredetileg jelenthetett: "Krisztus követése"
Mint ahogy Jézus sem vallásalapító, hisz miért lenne szükség még egy vallásra? Hisz mi értelme lenne annak, ha eljön hozzánk emberként Ő, egy Isteni Lény, maga Isten Fia, a Teremtő, az Alkotó, itt jár a földön, gyógyít, tanít, csodákat tesz, végül megölik de legalább ránk hagy egy "vallási rendszert", mely "egy a sok közül", és melyben a szánkba rágja miről mit gondoljunk, vagyis mit "vall"-junk. De ez a mindenről meglévő "VALL-ás" önmagában halott, mivel egy befejezett, kész, "megmondott" dologról lévén szó nélkülözi a kérdezést, dolgok felvetését és az átgondolást, amiből aztán továbblépés következhet, aztán újabb kérdés, mely a fejlődés útja lehet. Amiben pedig nincs meg a fejlődés lehetősége az nem él, tehát halott. Ha mindenről lezárt véleményem van, az mellőzi a párbeszédet azzal az Istennel, aki viszont személyesen szeretne engem vezetni, itt és most. Persze nem az "egyénieskedés" útján, hanem az engedelmességén. Ez most paradoxonnak hangzik.
Mi másért jött volna Isten Fia, ha nem azért, hogy megmutassa az Élet Útját, mely csak személyes ismerettel, személyes tapasztalással, személyes kutatással és személyes gyötrődéssel járható? Mely út nem a "keresztények" kiváltsága, hanem zsidóknak, buddhistáknak, filozófusoknak, mohamedánoknak, materialistáknak... stb stb...egyaránt. Egyszerűbben szólva azon halmaz tagjainak melyet úgy neveznek: "a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai."

2010. augusztus 24., kedd

Hulló levelek

Mikor elkezdem seperni az utcát, az udvart vagy a garázs előtti területet, és látom mennyi kosz és lehullott levél van szerteszéjjel, arra gondolok, bárcsak olyan lehetnék, mint Isten!
Csak csettintenék egyet és kész lennék a feladattal, sőt...

Igen ám, de aztán tovább elmélkedve a monoton mozdulatsorok végzése közben arra jövök rá, hogy ez nem lenne olyan, mint Isten!


Így van ez mindennel, ami eleinte nyűg és unalom, abban egyre elmélyülve élvezetünket lelhetjük.
Csak ott kell lenni!
Mondhatnék most bármit.
Például mikor először láttam távcsövemen keresztül a Jupitert, csak egy kakaó színű kis pacát láttam. Ma már színeket tudok megkülönböztetni a felszínén. S ez még semmi! Mindig léphetünk tovább! Vagy mondhatnék egy csodálatos gömbhalmazt, ami csillagok ezreinek sűrű kavalkádja. Első pillantásra csak egy halvány folt, majd további szemlélődés után több csillagra bomló, "grízes" kis csillagcsoportosulás.
De tényleg mondhatnék bármit! Lényeg az, hogy hogyan csináljuk!
Egy portás néni is viheti művészi színvonalúra a munkáját a maga nemében, vagy egy fuvaros, vagy egy raktáros, vagy egy akármi... bármilyen munka...

Lényeg az, hogy Isten sohasem választja a könnyebb utat!
Az jut eszembe most, amikor a Minden6ó című nagyszerű filmben Bruce és "Isten" együtt mossák fel azt a hatalmas csarnokot az utolsó centiméterig.
Ez nagyon jó példa!
Úgymond meghívom magam mellé Istent, hogy söpörjünk együtt! :) Tisztogassuk együtt az udvart, s közben az elme is kitisztul.
Elkezd igazán beindulni az elmélkedés, peregnek, tódulnak a gondolatok.
Ekkor meglátod Isten tanítását a legjelentéktelenebbnek tűnő dolgokban is.. Ha hagyod magad!
S azt is meglátod, megérzed, megtudod, miért nem mindegy mi módon végezzük, amit teszünk.
Meglesz a jutalma. Persze nem a jutalomért tesszük, ez fontos.

Egyik ilyen szép tapasztalat, amikor egy söprűt régen látott kis sarokban
dolgoztam. Már több éve lehullott levelek hevertek itt.
Mindenki látott már ilyet. Sötétbarna színűk van, már már fekete, és iszonyatosan porlanak, foszlanak a legkisebb érintésre is.
Vagyis visszafordulnak a természetbe. Ez csodálatosan szemlélteti Isten pontosságát a legkisebb részletekig. Nem pazarol, és mindennek megvan a helye! Nincs olyan, hogy valami csakúgy, önmagáért létezzen!
Mindennek célja, lényege értelme van! Még magának az életnek is!
Nincs semmi pazarlás! "Haszna" van - ha csúnyán szeretném mondani - mindennek.


Isten soha nem választja a könnyebb utat!
Ezt abból is láthatjuk - főképpen abból - ahogy feláldozta magát értünk!
Lehet, hogy ez egy elcsépelt sokat hallott és hangoztatott mondat, ami sokaknak semmit sem mond. Lehet, hogy sokaknak ez csak egy kifakult freskó egy omladozó templom falán. Lehet, hogy valakiből ez indulatokat, érzéseket vált ki! Lehet, hogy valakinek az élet értelme!
Akárhogy is legyen, ez bizony így van!

Mert mit is jelent ez?! Nekünk?! Nekem?!

Értjük-e ezt egyáltalán?

Értem-e ezt egyáltalán?


2010. augusztus 10., kedd

Eszmélet...



Első távcsöves élményem tavaly nyáron történt, mikor a Szaturnuszt "észleltem"
Miután megvettem Newton rendszerű teleszkópomat, izgatottan összeszereltem, majd este irány az erkély.
Sajnos Budapest fényszennyezett egén eléggé korlátozottak a lehetőségeim, de bolygózáshoz ez is kiváló.
A Szaturnusz megkeresése nem okozott problémát, hiszen az egy program, vagy akár az internet segítségével könnyedén megtalálható.
Belenéztem a keresőtávcsőbe, majd az okulárba és...
LÁSS CSODÁT!!

Azt hittem, hogy leesem az "észlelőszékről".

FANTASZTIKUS, AMAZING, NAGYSZERŰ, AWESOME...STB...STB

Hihetetlen élmény.

Az első pillantás az univerzumba!

Pontosabban a Naprendszerbe!
A gázóriás a gyűrűivel együtt, olyan csodálatosan térbeli és plasztikus képet ad, hogy az leírhatatlan.
Persze láthatunk szép képeket az interneten. Csak két kattintás és máris a legimpozánsabb Voyager vagy Cassini felvételeket szemlélhetjük. Na persze... De ez egész más...
EZ ÉLŐ!
EZ OTT VAN!
A MOSTBAN!
Na igen, pár perces késéssel, mivel a fénynek kis időbe telik míg elér hozzánk. De nem vészes.
Azóta igyekeztem ezt az élményt megosztani mindenki mással, ha lehetséges.
Nem tudom, másnak mit jelent, vagy milyen érzést vált ki, ez ellenőrizhetetlen, de nem is baj, hiszen ahányszor tovább adjuk ezt a hatalmas "szellemi örömöt" annyival több lesz.
De jobb ha leírjuk az eredeti mondatot!

"A távcső mellett és egyéb úton szerzett szellemi örömök olyan kincsek, amelyek csak akkor maradnak meg, ha szétosztjuk.
És ahányszor szétosztjuk, annyiszorosára nő bennünk ennek a
szellemi örömnek a nagysága"
/Kulin György/

"Van olyan, a ki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik; és a ki megtartóztatja a járandóságot, de ugyan szűkölködik.
/Példabeszédek/

2009. november 25., szerda

In the beginnig...

"Ő terjeszti ki északot az üresség fölé
és függeszti föl a földet a semmiség
fölé."

Jób 26,7

Egy nagyon érdekes előadáson voltam a hétvégén. Címe: a Biblia és a csillagászat.
Az egész az Apollo 8 üzenetével kezdődött, mikor a küldetés tagjai Hold körüli pályán, a napkelte előtt álltak.A Genesis könyvének első verseit mondták el az asztronauták.
S ha az űrkutatás élharcosai méltatták az idézett sorokat a Föld minden emberének üzenetként felolvasni, akkor nekünk is érdemes megnézni mit tartogat számunkra ha ezt a két területet együtt kezdjük vizsgálni.

Szerinted melyik égitest tűnik nagyobbnak, a Nap vagy a Hold? Tudjuk, hogy a Nap sokkalta nagyobb a Holdnál de ezt csak onnan tudjuk, mert "megtanultuk". De a kérdés, hogy melyik tűnik nagyobbnak innen nézve? Itt persze megoszlik a vélemény, de azért ne felejtsük el, hogy napfogyatkozáskor a Hold előfordul, hogy teljesen kitakarja a Napot, úgy hogy annak csak a koronája látszik. Akkor joggal gondolhatnánk, mint először az égboltozat csodáit kémlelő "primitív ókori", hogy "bizony ez az éjszakai világító golyó nagyobb kell legyen."
De ha más véleményen vagy, akkor sem dönthető el 100%-osan, hogy a Nap nagyobb vagy a Hold?!

Mózesnek nem volt teleszkópja, nem volt még SOHO, nem volt Hubble űrtávcsöve, sem Apollo űrsiklója de még csak egy kis okulárja sem, és mégis azt írja:
"Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat."
/I Mózes 1,16/
Akkor most hogy is van ez? Nekem ez a kis "apróság" soha nem tűnt fel. Honnan tudta mindenféle tudományos kísérlet és számítás hiányában, hogy melyik a nagyobb?