Hajnalban sikerült felkelnem, és így csodálatos volt együtt mondani a zsoltár írójával:
"Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged;
téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem
a kiaszott, elepedt földön, amelynek nincs vize;
Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén
a te hatalmadat és dicsőségedet."
Fantasztikus élmény mikor úgymond szinkronban szól velem az Írás. Mikor azokat a mondatokat olvashatom a Bibliában; legyen az kérdés, sóhaj, panasz vagy bármi, amik az én szívemből is gyakran előjönnek. Ez nyugalommal és örömmel tölt el. Megerősít. "De jó, nem csak nekem van ez és ez a problémám!", hanem ennek a híres-hírhedt Dávidak, Isai fiának is, Júda törzséből. És még ki tudja mennyi millióknak.
Már írtam arról, mennyire nagyszerű dolgokat élhetek át, ha nem vagyok lusta "jó reggel" felkelni.
A 63. zsoltárban, ahol a fent látható vers áll az olvasható, hogy Dávid, "Júda pusztájában volt" mikor e dallam született. "Puszta helyre", ment ki, hogy "imádkozzék". Hogy kényszerűségből tartózkodott-e ott ezt most nem tudom. De ott volt a "pusztában"
Ahogy ma hajnalban a tetőablakon keresztül felnéztem az égre néhány csillagot láttam az égen villogva táncolni, de nem tudtam őket csillagképbe foglalni. Egyedül az öreg Nagy-Göncöl integetett, mint régi ismerős, ahogy éppen tótágast fordult a Sarkcsillag körül. Ez biztos pont. De a többi csillag olyan idegen volt. Szépek, szépek de valahogy nem ismerős egy sem. Mivel idő hiányában elég hosszú ideje nem végzem a csillagos égbolt behatóbb kémlelését, ezért kiestem a gyakorlatból, ráadásul a téli csillagképeket kevésbé ismerem. Azt a sok-sok gyönyörű de szétdarabolt "fény-igazságot", nem tudtam összefoglalni, egy rendszerbe.Külön külön látom mindegyiket, azt is látom, hogy nagyon csodálatosak, de mégsem tudok velük mit kezdeni, mert nem ismerem fel őket, nem nyernek értelmet. Csak elapróznak, széttördelnek engem is. Kerestem volna köztük az összefüggést, de nem találtam.
Mivel megszoktam már, hogy legalább a fényesebb csillagokat, illik névről ismernem, frusztrált a gondolat, hogy most egyet sem ismerek fel. Végül nem bírtam, felöltözve kiléptem a fagyos teraszra. Pásztázni kezdtem az eget, hátha így kintről már jobban átlátom majd a helyzetet.
De ahogy fejemet a dél-keleti égbolt felé fordítottam, egyszer csak...
Leírhatatlan...
"Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus (...) ama fényes és hajnali csillag", mely ott világít az égen. De nem csak úgy pislákolt, hanem, mintha azon a pupillának nevezett kis fekete nyíláson keresztül, az összes létező fényét, amit az "örökkévalóságában" kibocsát, most akarná beleömleszteni érzéketlen szemeimbe, egy szempillantáson belül. Mintha az égbolt valamely addig sötét zugából, most egy árny-kancsón esett repedés miatt, gejzír módjára bugyogna felfelé ez a fény, hogy aztán az egész égi-vásznat elöntse ezzel a vakító sugárzással. Mint egy festő a kanavászt.
De ami az egészben a legnagyszerűbb az, hogy ismertem! Tudtam, hogy ez a Vénusznak nevezett égitest, mely Nap-rendszerünk planétáinak egyike, és a Földdel közel azonos méretű. Valamivel azért kisebb.
Ez itt a Lényeg! Végre egy Ismerős! Nem volt többé kérdés! Tudtam minden egyéb segédlet nélkül, hogy ez melyik "csillag". Ez pedig olyan óriási szellemi örömöt okoz, amihez hasonlót kevés dolog tud előidézni, egy szempillantásban.
"Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik."
Talán hasonlóan van ez az "Igazság" ismeretével. De nem is "talán", mert ez a szó valami bizonytalanságot sugároz. Igazság helyett inkább mondjuk; Valóság? Ez szerintem érthetőbb. Az igazság valamivel elvontabb kifejezése ugyanannak a fogalomnak. De amikor a sok-sok apró "igazság" ér - bármilyen formában legyen - előfordul, hogy nem tudom hol megfogni, nem tudom felfogni. S végül nem ér semmit az egész, mert nincs benne Élet! Halott! De Jézus azt mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet!" Ez az igazság pedig csakis "ismereten" alapulhat, vagyis tapasztalásból táplálkozó ismereten. És ez már maga az Út, a Valóság! Ez az az Út, amelynek a végén ott az Élet, vagyis Örök Élet, ismét csak maga Krisztus Jézus, a Győztes!
Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy többé semmi sem kérdés. Mert ha nincs több kérdés, akkor valami nem stimmel, és elfelejtünk gondolkodni. Azt sem mondom, hogy mindenki legyen "keresztény" itt és most! Ez a szó köznapi értelmében ugyanis rendkívül sok negatív tartalommal társul a számomra. Sőt kereszténynek lenni, a mai felfogás szerint nem is egyenlő, azzal amit a szó eredetileg jelenthetett: "Krisztus követése"
Mint ahogy Jézus sem vallásalapító, hisz miért lenne szükség még egy vallásra? Hisz mi értelme lenne annak, ha eljön hozzánk emberként Ő, egy Isteni Lény, maga Isten Fia, a Teremtő, az Alkotó, itt jár a földön, gyógyít, tanít, csodákat tesz, végül megölik de legalább ránk hagy egy "vallási rendszert", mely "egy a sok közül", és melyben a szánkba rágja miről mit gondoljunk, vagyis mit "vall"-junk. De ez a mindenről meglévő "VALL-ás" önmagában halott, mivel egy befejezett, kész, "megmondott" dologról lévén szó nélkülözi a kérdezést, dolgok felvetését és az átgondolást, amiből aztán továbblépés következhet, aztán újabb kérdés, mely a fejlődés útja lehet. Amiben pedig nincs meg a fejlődés lehetősége az nem él, tehát halott. Ha mindenről lezárt véleményem van, az mellőzi a párbeszédet azzal az Istennel, aki viszont személyesen szeretne engem vezetni, itt és most. Persze nem az "egyénieskedés" útján, hanem az engedelmességén. Ez most paradoxonnak hangzik.
Mi másért jött volna Isten Fia, ha nem azért, hogy megmutassa az Élet Útját, mely csak személyes ismerettel, személyes tapasztalással, személyes kutatással és személyes gyötrődéssel járható? Mely út nem a "keresztények" kiváltsága, hanem zsidóknak, buddhistáknak, filozófusoknak, mohamedánoknak, materialistáknak... stb stb...egyaránt. Egyszerűbben szólva azon halmaz tagjainak melyet úgy neveznek: "a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai."
