Az ígéret örököse

Valamilyen furcsa oknál fogva ma hajnalban öt órakor felébredtem, és halkan, hogy házastársamat fel ne ébresszem, kikeltem az ágyból, majd kimentem a hátsó teraszra egy kis szemlélődésre. Gyönyörű volt. Feltekintettem a csillagokkal terített éjszakára. Egyetlen ige jutott az eszembe, mely Dávid zsoltárai között található:

"Mikor látom egeidet, a te újjaidnak munkáját, a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél: 

Micsoda az ember - mondon - hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá?"

Milyen érdekesen fogalmaz: "újjaidnak munkája". Mintha minden egyes tapintása ezen a fekete szöveten egy-egy fényes pontot, hagyott volna maga után. Mintegy ujjlenyomatként jeleket helyezett volna el az égen.

De vajon mit jelent egészen pontosan, hogy "látom egeidet"? Miért van az ég többes számban? Ez nagyon érdekes. Persze ez lehet a Károly-fordítás sajátossága is. Nem tudom.

Tegnap hallottam egy érdekes történetet a Talmudból, a gyermek Ábrahámról, aki az ókori Ur-Kaszdimban élt a családjával. Apja, Táré bálványkészítő mester volt vagyis egy politeista nézetű kultúrában nevelkedett, amilyen talán a mienk is. Szerette kémlelni az eget, és abból, hogy látta, csupán egy nap és egyetlen hold van, arra a gondolatra jutott, hogy Istenből is kizárólag egyetlen lehetséges. Nagyon kíváncsi lettem volna a gondolkodás menetére, ahogy egy kisgyermek egy ilyen környezetben erre a következtetésre jut. Nyilván egészen más kulturális beágyazottságban történt mindez, ezért talán nem is érteném egészen.

Ezek után a kicsi Ábrahám bement éjszaka apja műhelyébe, és összetörte a szobrokat. Reggel aztán jöttek a szolgák, lett nagy kétségbeesés, futkosás, hívták az öreg mestert, az meg csak fogta a fejét. Most mi lesz az életünkkel, oda lett minden, ki tette volt ezt? Ábrahám jött, vállalta tettét. De miért törted szét az összeset? -  szólt a kérdés. Nem az összeset, - volt a válasz - nézd csak, egyet meghagytam, a Legnagyobbat. Táré megértette ezt. Ezek után nem sokkal az Úr szólt hozzájuk és "kihívta" ("ecclesia") őket Ur-Kaszdimból, amiről tudni kell, hogy a fénykorában 2 milliós lakosságot is számlált. Bár nem tudom, hogy ez egybeesik e ezzel az időszakkal. A lényegen nem változtat. Ábrahám és szűkebb családja a megszokott anyagi jólétet és a "biztos talajt" hagyta el úgymond, és indult el a sivatagban Kánaán földjére, mert ezt az Úr ígérte nekik.

Hajnali hat óra van, már egy óra telt el mióta írni kezdtem. Kimegyek ismét az ég alá. Már kékül, csillagok nem látszódnak csak a Vénusz és a Jupiter. Keleten fátyolos rózsaszín és narancsos színekben jelez a nap, hogy kelni készül, emelkedik égi pályáján, hogy minden mást fényforrást elmosson.

"Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én  mutatok neked! És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. És megáldom azokat akik téged áldanak, és  megátkozom aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak benned a föld minden nemzetségei" 

Figyeljük csak meg, hogy a "téged áldók" többes számban vannak, az átkozó pedig csak egyes számban. Ez az eredeti szöveghez hűen olvasható, ilyen tekintetben. "...és megáldatnak benned a föld minden nemzetségei". Milyen érdekes. Tehát ez azt jelentené, hogy minden nemzetség áldani fogja Ábrahámot? "Megáldatnak benned". Furcsa mágikus szavak, de vajon mit jelentenek?

"Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is. Neked adom és utódaidnak a földet, ahol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek."

Tegnap tudatosult csak bennem ennek az ígéretnek a mai napig ható volta. Ez hatalmas megnyugvással és békével tölt el. Ezek az ígéretek ugyanis, "jobb ígéretek", mint bármilyen más ígéret, a lehető legjobbak. Velünk az Isten! Immanuel! Velem az Isten! Sőt, bennem az Isten! S mint örökös biztos lehetek ennek az ígéretnek a valóságában, mert nem csak Ábrahámról szól az ígéret, ahogy olvassuk, hanem utódairól is. Kik pedig az ő utódai? "Akik hitből valók, azok Ábrahám fiai." (Gal 3,7) 

Mi vagyunk akiket felkarol. Hinni Istennek, és ezért Isten igaznak fogad el - ahogy az Írás mondja.
Most nem is tudom, hogy kéne ezt befejeznem. A Nap felkelt, megkezdte égi pályáját kék fényű sátorában, úgyhogy azt hiszem be kell fejezzem ezt az írást, nem azért mert vámpír vagyok és nem bírom a napfényt, de valamiért abba kell hagyni.

Végezetül még talán ennyi:
"Mivel pedig e gyermekek (mármint Ábrahám utódai) test és vér részesei, ő is (Isten Fia) hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt (ő az az egyes számú személy aki minket átkoz, ahogy fentebb írtam), és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám leszármazottait karolja fel. Ezért mindenben hasonlóvá (sőt azonossá) kellett lennie testvéreihez..."

Láthatóból Láthatatlan

Most egy írónő tollából fogok idézni, olyan sorokat, melyekre ma reggel lettem figyelmes, miközben a közeli élővíz-csatorna mellett olvasgattam. Végre sikerült a kellő időben felébrednem, minden gond nélkül. Hála Istennek érte. Ezek az idézetek azt hiszem kellően alátámasztják előző bejegyzésem mondanivalóját, amit természetesen még folytatni szándékozom.

"Az egész természet világa igyekszik tolmácsolni Isten műveit. Ádám és Éva  számára a természet telve volt Istennek ismeretével és tanításával. Figyelő füleik számára a  bölcsesség énekének hangja volt. A természet világában Isten az emberek kezébe helyezte a kulcsot, amely megnyitja Igéjének kincstárát. A látható ábrázolja a Láthatatlant. Az isteni bölcsességet, az örök igazságot, Isten végtelen kegyelmét azon dolgok által értjük meg, amelyeket Isten teremtett."

"Amiképpen Éden lakói tanultak a természet könyveinek lapjairól, amiképpen Mózes felismerte Isten kezének írását az arábiai pusztaságokon és hegyeken, és a gyermek Jézus Názáret hegyoldalain, úgy a mai kor gyermekei is tanulhatnak Tőle. (...) A Földön mindenen szemlélhetik Istennek képmását és feliratát, az erdő legmagasabb fájától a sziklához tapadó zuzmóig, a határtalan óceántól a tengerpart legkisebb kagylójáig."

"Itt oly titkok rejtőznek, amelyeknek kutatása megerősíti az elmét (...) Mindenki találhat  tárgyat a tanulmányozásra... a fűszálakban, amelyek zöld bársony szőnyegként borítják a földet, a növényekben és virágokban,... a magas hegyekben, a gránit sziklákban,... a ragyogó csillagok világító drágaköveiben, amelyek feldíszítik az egeket, hogy széppé tegyék az éjszakát, a napfény kimeríthetetlen gazdagságában, a Hold ünnepélyes dicsőségében, a tél hidegében, a nyár forróságában, a változó, visszatérő évszakokban, a tökéletes rendben és összhangban, amelyet egy Végtelen Hatalom kormányoz."

/Ellen G. White/


"...ami látható, a láthatatlanból állott elő..."

Van-e megváltás? III.

Elmúlt a húsvét. Nagyon régen írtam ide! Valahol megakadt a folyamat. Az utóbbi időben akadozva érkeznek erre a felületre a mondatok. Pedig van mit írni, s most végre itt vagyok.

Sajnos sokszor "elsatnyulnak" a gondolatok még mielőtt odáig eljutnék, hogy strukturált formába rendezzem őket. De azért mégis ott vannak, és fönnakadnak a rostán vagy elvesznek.

Van azonban egy súlyos dolog, amiről már majdnem egy éve kezdtem el beszélni. Van-e megváltás? Mi az? Mit jelent ez a mi számunkra ma, ezen a Föld nevű bolygón? Életünk mely szintjeire terjed ez ki? Mire van befolyással? Van-e egyáltalán valamilyen következménye életünkben annak, hogy kb. 2000 évvel ezelőtt egy embert keresztre feszítettek az akkor éppen római fennhatóság alatt levő Palesztina területén, Jeruzsálem falain kívül az ún. Koponya helyén, "amelyet héberül Golgothának hívnak."

Annak idején egy viszonylag dörgedelmes és elkeseredett hangú cikket írtam ugyanezzel a címmel. Pedig csak egy apróság történt, és én csalódtam. Csalódtam magamban. Magamban. Ez azt hiszem, hogy kulcsfontosságú kérdés. Talán nem is tudjuk, hogy mennyire.

Nem tudom, kedves Olvasó vajon ismered-e azt az érzést amikor szeretnél valamit, valahogyan csinálni, de mégsem úgy jön össze, vagy éppen az ellenkezőjét teszed. Amikor hatalmas feszültség húzódik a szellem és a test között. Vagy mondhatjuk úgy is, hogy a "külső-" és a "belső ember" között, amelyek persze műszavak. 

A lényeg, hogy mindannyian vágyódunk szellemi, lelki és testi harmóniára. Arra, hogy ezek egymással ne "versengjenek" és úgymond teljes emberként "beteljesedhessünk". Ne kelljen például - hogy egy banális dolgot mondjak - "szellemi öngyarmatosítást" végezni azért, hogy egy stresszes és munkás nap után nehogy bezabáljunk késő este, mert ebben a formában tudjuk levezetni a bent lappangó feszültséget. Utána pedig egy álmatlan éjszaka után, félig-fejfájással indítva újból nekiszaladni az újabb melós napnak, mely szinte már predesztinálja, hogy aznap este hasonlóan cselekedjünk, mint azelőtt. A lánc pedig forog tovább, a napok így peregnek egy ilyen önmagát gerjesztő folyamatban és nem történik semmi. A rendszer fönntartja önmagát. Persze nem a "zabálással" van itt a baj, hanem magával a rendszerrel. Meg azzal, hogy a feszültség bizony indukálódik, és azzal nem tudunk mit kezdeni.
Vagy nyilván mindenki érzi önmagában azt a kikerülhetetlen törvényt, amely arra sarkallja az egyént, hogy önnön akaratának mindenképp érvényt szerezzen, akár mások rovására, ha pedig valamilyen vélt vagy valós sérelem éri ezt az önérzetet egy másik egyén részéről, - legyen az akár a legközelebbi hozzátartozó, feleség, testvér, anya stb. - akkor rögtön "felágaskodik" és jajveszékelni kezd. Nevezzük ezt akár önzésnek.
De mivel ez egy törvényszerűség, (legalábbis, ha őszinte vagyok magamban ezt figyeltem meg) nevezhetnénk úgy is: "a bűn és halál törvénye" Miért mondom ezt? Jakab apostol így ír: "...mindenki kísértetik mikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván bűnt szül, a bűn pedig teljességre jutván halált nemz."
Érdekes módon úgy írja le, mint egy élő organizmust, amely megfogan, szül és nemz. Mindenkiben egyénenként ott van. S még ha "gyönyörködöm is az Isten törvényében a belső ember szerint;
látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban."
Ezek szerint még az is kevés, hogy elviekben nem szeretnénk önzőek lenni, de az önzés magja, mindig ott van "tagjaimban", és itt nem arról van szó, hogy az elme szent, a test pedig elvetni való, ezért azt sanyargassuk, pusztán annyi, hogy Pál ezzel a szóval él annak érdekében, hogy ezt az elméből kiinduló és az egész emberi lényt uraló ellentmondásos és mégis törvényszerű folyamatot leírja, "...hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok."
Ez persze csak illusztráció, és az is lehet, hogy nem létező problémáról beszélek. Viszont mostanában egyre szaporodnak az oly divatos, különféle "gyorstalpaló-guru-képző-tanfolyamok", melyek azt kínálják - a pénzedért természetesen - hogy 3 hét alatt magad lehetsz a megtestesült béke és nemsokára a Dalai Lámához leszel hasonló. Ez arra enged enged következtetni, hogy bizony sok a feszkó, és valamit keresünk, ahol mindezt levezethetjük, vagy ahol kiteljesedhetünk, netán még be is.

Ez szinte szükségszerű következménye hajszolt, teljesítményorientált és pénzközpontú életre való berendezkedésünknek, mely jelenséget szintén pénzközpontú és instant módon igyekeznek is meglovagolni, egy kis import keleti miszticizmussal, eklektikus módon összehalászott tanításokkal és némely nyugati kereszténységből hozott krisztus-misztériummal, mely így nagyon izgalmas egyveleg, igazi "bábeli nyelvzavar" Bárki találhat magának ideális tanítást, a maga ízlése szerint válogatva. Ez is pusztán "posztmodern" jelenség.

Talán kicsit sarkítva és túlozva írom le mindezt,

A kérdés tehát: miért is ünnepeljük még mindig ezt a húsvétot?

Mi az, hogy evangélium? Nehéz fába vágom a fejszémet, most látom. 

Evangélium azt jelenti örömhír, győzelmi hír. Ezt mindenki tudja. De mi ez a győzelem és kié ez a győzelem, mi vagy ki felett való győzelem és hogyan történik mindez? Ad ez nekünk valami újat? Hiszen mindenki új életet akar. Vajon az csoda volt, hogy Krisztus bűn nélkül élt? Vagy mivel Ő Isten, ezért neki úgymond "könnyű volt"?

Van-e valójában valami köze ennek az ünnepnek a Mózes könyvében található rendelkezéshez, mely a Péssach nevet viseli. A páskabárány és a kovásztalan kenyerek ünnepe.
Így írja: "Megemlékezzél erről a napról, amelyen kijöttél Egyiptomból, a szolgaság házából, mert erős kézzel hozott ki onnan benneteket az Úr. Ezért nem szabad kovászosat enni." (2 Móz 13,3)


Nézzük csak meg ezt az összefüggést!
A zsidók Egyiptomban rabszolgaságban éltek. Minden nappal csak nőttön nőtt a szenvedés. Munkájuk olyannyira lekötötte őket, hogy semmi egyébre nem volt szellemi és testi erejük. Mondhatnánk úgy is, hogy szellemük mély álmot aludt, elég volt, hogy van mit enni. Ezt úgy hívják vegetáció. Olyan állapotban voltak, melyben képtelenek voltak ráébredni létük céljára. Egy mocsár, egy fárasztó körforgás, egy hajsza, egy "hétköznapi szörnyű szürkeség". Ennyi volt a lét. Minden nap csak azért virrad, hogy aztán beesteledjen. Senki nincs aki ezért bármit is tenne, és minden marad ugyanúgy ahogy eddig. Nem ismerős ez?

De aztán...
Jött egy ember, aki azt mondja, hogy most csináljunk egész máshogy, mint az eddig megszokott. Hagyjátok itt a munkát, menjünk ki a pusztába három napra. Így szól fáraónak: "Találkoztunk a héberek Istenével. Hadd menjünk azért háromnapi útra a pusztába, hogy áldozzunk Istenünknek az Úrnak..." Ma ez úgy is hangozhatna: "Szeretnénk egy kis időt, együtt tölteni egymással, és Istennel, hogy közösen pihenjünk meg a fárasztó munkából, és szemlélődjünk. Adnál erre három szabadnapot?"

Fáraó részéről a természetes reakció, az, hogy megnehezíti a munkát, és annyi téglát kell vetni, hiábavaló, nagyra törő és öncélú építkezéseihez, mint eddig, csak most nem kapnak hozzá szalmát. (Egyébként nem hasonlít kísértetiesen ez az elmúlt években felhalmozódott deviza-adósságokhoz? Egyre többet kell dolgozz, hogy ugyanazt az összeget vissza tudd fizetni hónapról hónapra.) Tehát a Fáraó az parancsolta a felügyelőknek: "ne adjanak többé szalmát a vályogvetéshez, mint eddig. Menjenek, és szedjenek maguknak szalmát. De vessetek ki rájuk ugyanannyi vályogot, amennyit eddig kellet készíteniük! Ha majd nehezebb lesz ezeknek az embereknek a munkája, és el lesznek foglalva, akkor nem törődnek hazug beszédekkel."A rendszer fenyegetve érzi önnön létezését, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy annak fenntartói (a rabszolgák) még csak gondolatban se jussanak el oda, hogy lehetne ez másképpen is.

A történet végét tudjuk, mielőtt Isten Mózessel kivezeti a népet ebből a helyzetből megülik az "első vacsorát". "Így egyétek meg: legyen a derekatok felövezve, sarutok a lábatokon, bototok a kezetekben és sietve egyétek: az Úr páskája ez." 

Azt kéri legyenek útra készen, Isten ugyanis oda akarja vezetni őket, ahol 100%-ban imádhatják Őt. Olyan állapotba akar hozni, ahol teljesen szabad vagy, és Őt sem mint szolga imádod, hanem szabad meggyőződésből, mint aki megismerted Őt, mert tudatod végre ki tudott nyílni arra, hogy Őt érzékel. Jézus mondja:" nem mondalak többé titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura, titeket pedig barátaimnak mondottalak"

E nagy kanyar után, most térjünk vissza a húsvét ünnepére. Takarítsuk le róla a húsvéti tojást, meg a nyuszit, és az egyéb kulturális szennyeződéseket, amelyek egyébiránt nagyon "aranyosak"

Mit is mond az angyal Józsefnek Máriáról? "Fiút fog szülni, aki nevezz Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből... akit Immanuelnek neveznek, - ami azt jelenti: Velünk az Isten."

Ez az egyik leggyönyörűbb jövendölés Krisztusról.

Ebben a két mondatban nagyon sok lényeges benne foglaltatik, amelyek egymással nagyon szoros kapcsolatban vannak.

1 - Megszabadítja népét - de miből is? Abból a képtelen állapotból, amit fenntebb Pál szavaival írtunk le, hogy bár gyönyörködne az Isten törvényében, de lát magában egy másik törvényt, amely ennek ellenkezik, így felborítva a lelki, szellemi egyensúlyt. Tehát olyan állapotba vezet, ahol szabad vagy ezektől.

2 - Velünk van! Isten mivelünk, testben. "Testté lett és közöttünk lakozott." Vagyis azért képes megszabadítani, mert Ő maga is ismeri ennek a kettős természetű állapotnak a szörnyű voltát. Mondják, hogy messziről jött ember bármit mondhat. Isten azonban nem messziről jött. Pál azt írja: "Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve." Mégpedig ugyanannak a bűn és halál törvényének, amelyet korábban leírtunk és mely bennünk is alapvetően uralkodik.

De "a Jézus Krisztusban való élet Lelkének törvénye, megszabadított engem a bűn és halál törvényétől." és megváltott "minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk..."

És ez még nem minden. Elég hosszas vagyok ismét, kezdem úgy érezni magam mint egy TopShop ajánlatban, ahol folyton ezzel jönnek, ez még nem minden, mert ha most megrendeli ajándékba küldünk még egy...

De a többit már nem zömítem, ide mert ez már így is sok egy olyan dologról, amelyben olyan mély összefüggések vannak, amiről végtelen időkön át lenne érdemes elmélkedni. A többiről egy következő bejegyzésben.

A lombsátrak ünnepe

Tehát első, hogy épp sátoros ünnepre vagy szebben a lombsátrak ünnepére mentem. Ez persze csak az első hét, de nagyon jelentőségteljes volt.
Ahogy III Mózes 23,33-44
igeversek leírják sátrakat építenek és abban laknak 7 napig. A lényeg az, hogy emlékezz arra, amikor bemész a földedre és letelepszel nagy kőházakat építesz magadnak, de ne gondold, hogy a kőfal, vagy a kezed alkotása lesz az ami megvéd téged, hiszen EMLÉKEZZ, hogy mikor a pusztában voltál ott a gyenge sátrakban is megvédett az Úr.
És valóban sátrakban laknak, gyönyörű.
Persze itt van egy kis bukfenc a fordításból eredően. Ugyanis ez a sátor nem is annyira sátor, hanem inkább kunyhó. Ami a mellékelt képen látható is. Tehát ebből már bárki látja, hogy ez nem egy klasszikus értelemben vett sátor, hanem inkább kunyhó.
A házakat a vallásos városokban és városrészekben direkt úgy építik, hogy egyszerű legyen sátrat építeni a teraszon is. Ez nagyon praktikus hiszen azért gondoljuk át, minden étkezésnél le- és felcipekedni a háziasszonynak tegyük fel a negyedikről, az étellel meg miegymás, hát nem egy kellemese feladat. A balkonokat letolható tetővel építik, ami lehetővé teszi azt, hogy sátrat, héberül suká-t építsenek benne. Ugyanis a "sátor" csak akkor kóser, ha van legalább három oldala, (ez bármilyen anyag lehet) viszont nem lehet stabil teteje. Tehát pálmaágakat illetve gyékénytakarót kell rátenni amit akármikor elfújhat a szél, vagy becsepeghet rajta az eső. Szóval fejünk felett csak a csillagos ég.
Ez szimbolizálja azt, hogy akármilyen gyenge lehet a házad az Úr akkor is meg tud védelmezni. Sőt...