A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bolygók. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bolygók. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. december 5., vasárnap

Ama fényes és hajnali...

Hajnalban sikerült felkelnem, és így csodálatos volt együtt mondani a zsoltár írójával:
"Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; 
téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem
a kiaszott, elepedt földön, amelynek nincs vize;
Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén
a te hatalmadat és dicsőségedet."
Fantasztikus élmény mikor úgymond szinkronban szól velem az Írás. Mikor azokat a mondatokat olvashatom a Bibliában; legyen az kérdés, sóhaj, panasz vagy bármi, amik az én szívemből is gyakran előjönnek. Ez nyugalommal és örömmel tölt el. Megerősít. "De jó, nem csak nekem van ez és ez a problémám!", hanem ennek a híres-hírhedt Dávidak, Isai fiának is, Júda törzséből. És még ki tudja mennyi millióknak.
Már írtam arról, mennyire nagyszerű dolgokat élhetek át, ha nem vagyok lusta "jó reggel" felkelni.
A 63. zsoltárban, ahol a fent látható vers áll az olvasható, hogy Dávid, "Júda pusztájában volt" mikor e dallam született. "Puszta helyre", ment ki, hogy "imádkozzék". Hogy kényszerűségből tartózkodott-e ott ezt   most nem tudom. De ott volt a "pusztában"
Ahogy ma hajnalban a tetőablakon keresztül felnéztem az égre néhány csillagot láttam az égen villogva táncolni, de nem tudtam őket csillagképbe foglalni. Egyedül az öreg Nagy-Göncöl integetett, mint régi ismerős, ahogy éppen tótágast fordult a Sarkcsillag körül. Ez biztos pont. De a többi csillag olyan idegen volt. Szépek, szépek de valahogy nem ismerős egy sem. Mivel idő hiányában elég hosszú ideje nem végzem a csillagos égbolt behatóbb kémlelését, ezért kiestem a gyakorlatból, ráadásul a téli csillagképeket kevésbé ismerem. Azt a sok-sok gyönyörű de szétdarabolt "fény-igazságot", nem tudtam összefoglalni, egy rendszerbe.Külön külön látom mindegyiket, azt is látom, hogy nagyon csodálatosak, de mégsem tudok velük mit kezdeni, mert nem ismerem fel őket, nem nyernek értelmet. Csak elapróznak, széttördelnek engem is. Kerestem volna köztük az összefüggést, de nem találtam.
Mivel megszoktam már, hogy legalább a fényesebb csillagokat, illik névről ismernem,  frusztrált a gondolat, hogy most egyet sem ismerek fel. Végül nem bírtam, felöltözve kiléptem a fagyos teraszra. Pásztázni kezdtem az eget, hátha így kintről már jobban átlátom majd a helyzetet. 
De ahogy fejemet a dél-keleti égbolt felé fordítottam, egyszer csak...
Leírhatatlan...
"Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus (...) ama fényes és hajnali csillag", mely ott világít az égen. De nem csak úgy pislákolt, hanem, mintha azon a pupillának nevezett kis fekete nyíláson keresztül, az összes létező fényét, amit az "örökkévalóságában" kibocsát,  most akarná beleömleszteni érzéketlen szemeimbe, egy szempillantáson belül. Mintha az égbolt valamely addig sötét zugából, most egy árny-kancsón esett repedés miatt, gejzír módjára bugyogna felfelé ez a fény, hogy aztán az egész égi-vásznat elöntse ezzel a vakító sugárzással. Mint egy festő a kanavászt.
De ami az egészben a legnagyszerűbb az, hogy ismertem! Tudtam, hogy ez a Vénusznak nevezett égitest, mely Nap-rendszerünk planétáinak egyike, és a Földdel közel azonos méretű. Valamivel azért kisebb.
Ez itt a Lényeg! Végre egy Ismerős! Nem volt többé kérdés! Tudtam minden egyéb segédlet nélkül, hogy ez melyik "csillag". Ez pedig olyan óriási szellemi örömöt okoz, amihez hasonlót kevés dolog tud előidézni, egy szempillantásban.
"Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik."
Talán hasonlóan van ez az "Igazság" ismeretével. De nem is "talán", mert ez a szó valami bizonytalanságot sugároz. Igazság helyett inkább mondjuk; Valóság? Ez szerintem érthetőbb. Az igazság valamivel elvontabb kifejezése ugyanannak a fogalomnak. De amikor a sok-sok apró "igazság" ér - bármilyen formában legyen - előfordul, hogy nem tudom hol megfogni, nem tudom felfogni. S végül nem ér semmit az egész, mert nincs benne Élet! Halott! De Jézus azt mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet!" Ez az igazság pedig csakis "ismereten" alapulhat, vagyis tapasztalásból táplálkozó ismereten. És ez már maga az Út, a Valóság! Ez az az Út, amelynek a végén ott az Élet, vagyis Örök Élet, ismét csak maga Krisztus Jézus, a Győztes!
Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy többé semmi sem kérdés. Mert ha nincs több kérdés, akkor valami nem stimmel, és elfelejtünk gondolkodni. Azt sem mondom, hogy mindenki legyen "keresztény" itt és most! Ez a szó köznapi értelmében ugyanis rendkívül sok negatív tartalommal társul a számomra. Sőt kereszténynek lenni, a mai felfogás szerint nem is egyenlő, azzal amit a szó eredetileg jelenthetett: "Krisztus követése"
Mint ahogy Jézus sem vallásalapító, hisz miért lenne szükség még egy vallásra? Hisz mi értelme lenne annak, ha eljön hozzánk emberként Ő, egy Isteni Lény, maga Isten Fia, a Teremtő, az Alkotó, itt jár a földön, gyógyít, tanít, csodákat tesz, végül megölik de legalább ránk hagy egy "vallási rendszert", mely "egy a sok közül", és melyben a szánkba rágja miről mit gondoljunk, vagyis mit "vall"-junk. De ez a mindenről meglévő "VALL-ás" önmagában halott, mivel egy befejezett, kész, "megmondott" dologról lévén szó nélkülözi a kérdezést, dolgok felvetését és az átgondolást, amiből aztán továbblépés következhet, aztán újabb kérdés, mely a fejlődés útja lehet. Amiben pedig nincs meg a fejlődés lehetősége az nem él, tehát halott. Ha mindenről lezárt véleményem van, az mellőzi a párbeszédet azzal az Istennel, aki viszont személyesen szeretne engem vezetni, itt és most. Persze nem az "egyénieskedés" útján, hanem az engedelmességén. Ez most paradoxonnak hangzik.
Mi másért jött volna Isten Fia, ha nem azért, hogy megmutassa az Élet Útját, mely csak személyes ismerettel, személyes tapasztalással, személyes kutatással és személyes gyötrődéssel járható? Mely út nem a "keresztények" kiváltsága, hanem zsidóknak, buddhistáknak, filozófusoknak, mohamedánoknak, materialistáknak... stb stb...egyaránt. Egyszerűbben szólva azon halmaz tagjainak melyet úgy neveznek: "a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai."

2010. október 3., vasárnap

Orrcsepp

A minap Nővéremmel közösen tapasztalhattuk meg Isten minden apróságra kiterjedő figyelmét, gondviselését és odaadó figyelmét azok felé, akik kérik az Ő segítségét.
Nővérem kissé beteg, megfázott vagy valami ilyesmi, ezért szüksége volt az orrcseppre mielőtt még nyugovóra tér, különben nem bír elaludni, ha nem kap levegőt az orrán. Igen ám, de napközben elkeveredett az orrcsepp, csak annyira emlékezett, hogy hol volt nála utoljára, de hogy aztán hova rakta...? Ismerős ugye!
Először Édesanyánkat akartuk megkérdezni, hiszen ő úgyis mindig mindent tud. Ha valami nincs meg akkor rögtön: "Anya!" De ezúttal erre nem volt mód, mert Anya  már az igazak álmát aludta. 
Na jó elkezdtünk keresgélni - igazából késő este lévén, magam is inkább vízszintes testhelyzetben szerettem volna lenni. De akkor most nem tudnám ezt leírni. 
Tehát miután végignéztük az összes polcot, az összes szekrényt és minden általunk elképzelhető helyre betekintettünk, a keresett tárgy még mindig sehol. Olyan reménytelennek tűnt mintha tűt keresnénk a szénakazalban. 
Itt jutott eszembe, hogy miért nem kérjük meg a világmindenség Urát, aki mindent lát. Még azt az apró tubust is. Persze bagatell, sőt bugyutaságnak tűnik ilyen "profán" dolgokkal Őt zavarni. Mégsem az, mert Ő valóban azt szeretné, hogy olyan mindennapi kapcsolatban legyünk vele, hogy a legapróbb ostobaságnak tűnő dologban is Őt hívjuk segítségül. 
Ha jobban átgondoljuk, mondhatnánk Földünk megmentését is "bagatellnek", hiszen mi ez a kis porgolyó, az univerzum végtelenjéhez képest! Mi ez a fáradt Föld, a sok-sok és végtelen világokhoz képest, amiket talán elképzelni sem tudunk. De elég csak megnézni egy Hubble Deep Field felvételt, ami az égboltunk egy kis szeletéből begyűjtött fények "lenyomata", ahol több száz milliárd galaxis, csillagközi ködök és minden egyéb helyezkedik el. Ja és szorozzuk ezt meg végtelennel...
Ha ez a Föld ilyen gyönyörű - még beszennyezett állapotában is - milyen csodás világokat tartalmazhatnak akkor még a világegyetem, tőlünk távol eső részei. Persze az is jó kérdés, ilyen viszonyok között mi a "távol"!
Ha így nézzük, mondhatnánk e kicsiny Planétára is - "bagatell".
Isten mégis minden odaadott érte...
"A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?"
Ha így nézem, valóban miért ne beszélhetnék Vele "bagatell" dolgokról?!
Ezért aztán közösen kértük Istent imában, hogy mutassa meg, hol ez az orrcsepp, hogy nyugodtan alhasson a Nővérem, és lehessen ez egy csodálatos tapasztalat, ami erősíti a hitünket. Persze először valóban furcsa volt így megszólítani Istent - egy ilyen "apróság" miatt zargatni Őt! Sőt lehet, hogy még így is viccesnek hangzik.
Ezután tovább keresgéltünk. Újabb lendülettel álltunk neki az egésznek.
 De semmi...
Közben az a költői kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy vajon Istenben van a hiba vagy bennünk?
Már-már feladva minden reményt ültünk le mindketten.
Aztán...na jó gondolkodjunk..."többet ésszel, mint erővel" - szól a mondás.
Ahogy törtük a fejünket, Isten Lelke összehangolta a gondolkodásunkat, egyik kérdést újabb követett, majd kérdést válasz, választ újabb kérdés...Hol volt utoljára? Miért volt ott nála? Hogy került oda az orrcsepp a kezébe, amikor utoljára ott volt? Így született-e, a kezében az orrcseppel, vagy máshogy?...aztán...
Erről az ostoba kérdésről, eszébe jutott, valami...Igen...a kardigán zsebében, ami délelőtt rajta volt...Igen...
Megvan!!! 
Ezzzaaaaaaaaazzzzzzzzz!!!
Bingo!
Fantasztikus érzés volt, ezt megélni! 
Köszönjük Uram!!

2010. szeptember 13., hétfő

Keleti Pályaudvar

22:06
Budapest
Keleti pályaudvar

A vonatról való leszállás után kissé mélázva ácsorogtam a peronon.
A három órás út utolsó szakaszát bóbiskolva töltöttem, s mikor már a földön álltam, sem voltam egészen éber.
Az álom pókocskái még át meg átszőtték szempilláimat kusza hálóikkal, így szemem fedelei kissé elnehezülten ereszkedtek lefelé.
Majd tekintetemet az égre emelve, annak tompa és semmitmondó feketeségén túl, egyetlen csillagot nem láttam. A sápadt, sárga fényű kandeláberek és egyéb fényforrások, mintegy vákuumként szívták el a csillagos égbolt derengő látványát.
Egyetlen csillag mégis ott ragyogott megfélemlíthetetlenül. Valójában nem is csillag volt az. Bolygócsillag, régies szóval élve. Jupiter.
Fényesen ragyogott, mint az igazság a legnagyobb sötétségben.
Ekkor, mint a drogtól elgyötört elmébe, mely a bódult állapotból a valóságra ébred, belémhasított a felismerés:
az Igazság a Sötétségben fénylik...
Izrael földjén tett utazásom során, a helyieknek köszönhetően tettem szert az ismeretre, miszerint a bolygók elnevezései ott mások, mint az Európában megszokott és a csillagász szakmában hivatalosan elfogadott.
Jupiter -  a bolygók egyik legfényesebbje, mely elnyerte a "Bolygók Királya" elnevezést - "Cádik"
Eme szó jelentése: igaz, igazság. 
Igazság...

Lenyűgöző...micsoda véletlen!(?)

Amatőr-csillagászként szívem egyik óriási fájdalma a sivár valóság miszerint Budapest és országunk nagy része annyira fényszennyezett, hogy a mostanában felnövő gyermekek a csillagok sokaságát, vagy akár a Tejút szépségét talán sohasem láthatják valódi tündöklésében.
Minél több mesterséges fényünk lesz, az égbolt csodája annál halványabb, mígnem elfelejtjük azt, s majd generációk nőnek fel anélkül, hogy akár a Nagy Göncölt vagy a Kaszást felismernék.

Minél több emberi bölcsesség, földies elgondolás, mese, mítosz, hagyomány és csalfa világosság kápráztat el, elvonva figyelmünket a Valóságtól, az Istentől közvetlenül érkező Fényről, annál kevésbé látható az égi fény, s annál nagyobb a sötétség egész a fakó, tompa, színtelen és halott mindent elnyelő feketéig.

De... az Igazság még így is ott tündököl. S ha a Jupiter/Cádik mostani mozgását figyeljük, észrevehetjük, hogy még hajnalban is magasan ragyog az égbolt déli szeletén, s bár a Vénuszt ismerjük, mint Esthajnalcsillagot, nyugodtan mondhatjuk erre is; "Hajnali Csillag".
Ahogyan Krisztus utal magára a Biblia utolsó lapjain a Jelenések könyvében:

2010. augusztus 10., kedd

Eszmélet...



Első távcsöves élményem tavaly nyáron történt, mikor a Szaturnuszt "észleltem"
Miután megvettem Newton rendszerű teleszkópomat, izgatottan összeszereltem, majd este irány az erkély.
Sajnos Budapest fényszennyezett egén eléggé korlátozottak a lehetőségeim, de bolygózáshoz ez is kiváló.
A Szaturnusz megkeresése nem okozott problémát, hiszen az egy program, vagy akár az internet segítségével könnyedén megtalálható.
Belenéztem a keresőtávcsőbe, majd az okulárba és...
LÁSS CSODÁT!!

Azt hittem, hogy leesem az "észlelőszékről".

FANTASZTIKUS, AMAZING, NAGYSZERŰ, AWESOME...STB...STB

Hihetetlen élmény.

Az első pillantás az univerzumba!

Pontosabban a Naprendszerbe!
A gázóriás a gyűrűivel együtt, olyan csodálatosan térbeli és plasztikus képet ad, hogy az leírhatatlan.
Persze láthatunk szép képeket az interneten. Csak két kattintás és máris a legimpozánsabb Voyager vagy Cassini felvételeket szemlélhetjük. Na persze... De ez egész más...
EZ ÉLŐ!
EZ OTT VAN!
A MOSTBAN!
Na igen, pár perces késéssel, mivel a fénynek kis időbe telik míg elér hozzánk. De nem vészes.
Azóta igyekeztem ezt az élményt megosztani mindenki mással, ha lehetséges.
Nem tudom, másnak mit jelent, vagy milyen érzést vált ki, ez ellenőrizhetetlen, de nem is baj, hiszen ahányszor tovább adjuk ezt a hatalmas "szellemi örömöt" annyival több lesz.
De jobb ha leírjuk az eredeti mondatot!

"A távcső mellett és egyéb úton szerzett szellemi örömök olyan kincsek, amelyek csak akkor maradnak meg, ha szétosztjuk.
És ahányszor szétosztjuk, annyiszorosára nő bennünk ennek a
szellemi örömnek a nagysága"
/Kulin György/

"Van olyan, a ki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik; és a ki megtartóztatja a járandóságot, de ugyan szűkölködik.
/Példabeszédek/