Föl-föl dobott...

Kész, vége, nem bírom tovább! Ki kell fejezzem magam. Ha máshol nem megy, hát itt, írásban.

Megpróbáltam erőszakot tenni elmémen, lévén, hogy néhány hete igen sok elfoglaltságom akadt. Így nem szándékoztam ezzel "bajlódni" - amennyiben ezt bajlódásnak hívhatjuk. De most már látom, hogy ez inkább felszabadulás. Egyfajta szelep. 

Nem tudom vajon azért érzem-e magamat kissé zaklatottabbnak, mert megszűntem ezen a médiumon keresztül kifejezni magam, vagy mert kevés az időm a feladataimra. Nem tudom... De most mindegy is. Lényeg, hogy függő vagyok. Önkifejezés függő! Ego! Expresszió! Talán mindenkivel így van ez, egy kicsit. Vagy mégsem? Ez is egyfajta exhibicionizmus, vagy csak saját magam rendszerezése?

Rendetlenség van a szobámban, rendetlenség van a fejemben. Ilyen egyszerű analógia ez. Megpróbáltam rendet rakni, de megint csak káosz uralkodott el. Jaj, nem is erről akartam most írni. Ez most csak úgy folyik kifele, mint amikor hirtelen felindulásból elkezdek valami rendet "teremteni" az íróasztalon és...Vicces, a most épp elkövetett cselekvéshez nem is kell íróasztal, csak egy laptop. :) De ezt csak zárójelben. Szóval olyan ez a véletlen kis folyam, mint amikor elkezdem pakolni a rég ottfelejtett holmikat, és aztán véletlenül egy három hét óta lapuló pohár vizet borogatok ki a nagy kapkodásban...

És máris nem ott tartok ahol az elején szerettem volna.

Várjunk, várjunk, térjünk vissza! Hol a porszívó?

Tehát az idő rövid voltáról, és a lerakódó porrétegről volt szó. De miért is kell ez?

Mostanában oly feszültek a napjaim, hogy nem csak azt kell beosszam - szinte percre pontosan - mit, mikor és hogyan, hanem már-már azt is, hogy mikor, miért és miről gondolkodom. A mikor, miért és miről persze felcserélhető... De már a következő pillanatban ez sem biztos!(?) Minden percet kihasználni. Ha lyukasóra van gondosan megtervezni mit teszek. A buszon és menet közben miről elmélkedjem, hogy minden feladatot "abszolválni" tudjak! És még valami! Nagyon aggasztó! Mi végre az egész? Vergődöm két véglet között: túlesni a feladaton, "ahogy esik úgy puffan" elven vagy, "ha már itt ez a jó kis feladvány, nosza teljesedjünk ki benne!" Adjunk valami nagyon jó választ, vagy tegyünk fel rá egy még jobb kérdést. De minek is? Ha nincs elég idő? Meg akkor is mi végre az egész? Van esetleg "arany középút"? Jaj ki mondja meg?

Mindegy. Most csak szeretném, kiereszteni a szelepet, még ha annak egy teljesen összefüggéstelen, azonnal felszálló gőzfelhő lesz is az eredménye. Nem számít!

Érzem viszont, hogy ha ez a gőz bent marad, ott csak befülled, és ha volt is valami értelmes az elme füzetlapjain, az a párától átnedvesedve, néhol kiszakad, néhol elmosódik, vagy áttetszik rajta az alsóbb réteg. Így egy olvashatatlan katyvasz lesz az egész... Már most is ez lehet... Nem tudom.

Ma utaztam a metrón. Mindenkivel előfordul ilyesmi, teljesen hétköznapi történés. Fantasztikus.

Ahogy áramlott az a hatalmas embertömeg, egy pillanatra megálltam - elborzadni. 

A tömegben persze én is ott sodródtam. Szeretnék kiszállni... (Nyugi, nem leszek öngyilkos!) Nem, hanem megállni, talán csak egy pillanatra. Mindenki nyomul. De az a metró - amelynek talán csak fél négyzetméteréért is óriási verseny folyik - nekem is kell. Sajnos be kell lássuk! Én is csak nyomulok, még ha nem is akarok. Muszáj! Muszáj?

Aztán leszállok a következő megállónál, s a "tömeg", mint egy terelgetettt juhnyáj tódul a mozgólépcső felé. A tömegben én is, kívülről ugyanolyan mint bárki más. Hát persze, hogy ugyanolyan! Érzem, ahogy a feljebb elhelyezkedő látványpékségből érkező illatok erőszakosan nyomulnak be szagló-receptoraimhoz. Senkit nem érdekel, hogy mire gondolok éppen. De miért is érdekelné? Nem hiszem el, hogy más nem gondol erre? Kell legyen ilyen, hiszen, mint láttuk egy a sok közül. "Egy fecske nem hoz telet" - mondta egykori földrajztanárom viccesen, és azt hiszem nagyon helyesen is. Kár, hogy nincs lehetőség meghallani a tömegből, amikor valaki arra gondol, hogy most ki kéne szállni! Meg kéne állni!

Kívülről nézve mindenki csak rohan, mint a sok torlódó gondolat. 

"Föl-föl dobott kövek..." Mint minden gondolat. 

Talán innen jön a névadás. Mármint a blog leírásában. Szellemi kikötő - lehet, hogy eléggé bután hangzik, talán banális. Dehát ez van... egy a sok közül...

Tudod mit szeretnék?

Nem tenni semmit, csak nézni a Tengert, mely nyugodt, hullámzó és mély! Sőt talán kék is. Ja és végeláthatatlan. Vagy kilátástalan? Mindig kérdés lesz! Vagy inkább mindig lesz kérdés?!

Csak állni egy helyben a Mólón vagy a Sziklán, és nézni a Tengert! Várni a Tengert! De nem várni Tőle semmit! Csak úgy magáért a Jelenlétért! Csak nézni Őt, addig míg meg nem jelenik! Kicsit paradox tudom.
Dehát ezt szeretném...

Hangulatok, hókristályok...

Rájöttem egy különös problémámra?
Az a helyzet, hogy a "hangulatok rabja" vagyok ha szabad így fogalmazni "hangulathajhász".
Na most légy okos, ennek a cikknek a megfogalmazásában Zoli!
Ilyenkor mindig az az érzésem, hogy ami ott kavarog a fejemben, mintha szélfútta akácfalevelekként akarna tovalibbenni, mikor leülök, hogy érthető kristályrácsba szerkesszem.

De azért megpróbálkozom vele. Pszichoterápiában használt módszer ez, Barátnőmnek hála ismét az információért. A "páciens' megfogalmazza, szavakba önti érzelmeit, mintegy torkon ragadva azokat, s így szublimálja a mögöttük megbúvó indulatokat.
Na persze én most nem akarok szublimálni semmit, de azért van ebben valami, mert amint "tényként" kezdem kimondani, amit addig merő szentimentalizmusból csak úgy sejteni véltem az abban a pillanatban veszíteni kezd titokzatos varázsából. Pont emiatt félek néha tényleg megfogalmazni ezeket még a magam számára is.

Valójában nem is erről akarok most írni. Megpróbálkozom ismét. Lehet, hogy tegnap kellett volna, amikor ez a gyönyörű hólepel beburkolta a várost. Ez mindig valami "hangulatos nyugalmat" idéz elő bennem, és ez a nyugalom olykor nagyon termékeny talaja az ilyen szentimentális képzelgéseknek. Akkor éreztem még ilyet mikor kezemben tudtam az érettségimet! Hát igen, ma ez már nem hoz ilyen "láznyugalomba"! :)

Végre elérkeztem ahhoz amiről beszélni akarok.

Hangulatok

Szóval ezek azok amik nyugalmat vagy ihletet adnak. Egy-egy ilyen hangulat valójában sokkal jobban érdekel, mint egy esetleges mondanivaló.
Hadd illusztráljam ezt.
Itt egy "expresszionista" festő - név szerint Georg Grosz - képe.
Címe: A nagyváros. Nem olvastam hozzá művészeti elemzéseket, de azt hiszem enélkül is bárki láthatja, hogy egy beteg, célját vesztett világ kritikája ez, telve groteszk és iszonytató alakokkal, kik egy óriási, nyüzsgő és fülledt tömeget képeznek.
De mégis sokkal jobban érint maga a "hangulat". Mert ahogy a házakat és az egész forgatagot megformázza olyan kísértetiesen ismerős és közeli, mintha csak a saját városomat látnám, épp ez az amiért most és itt mondanivalója van.
Lehet, hogy a hangulat mögött mondanivaló is rejlik???
Ez fontos kérdés, mert valójában állandóan csak a hangulatok foglalkoztatnak, amelyeknek önmagukban nem tudom, hogy lehet-e mondanivalójuk vagy létjogosultságuk egyáltalán. Ábrázolni, megfogni egy hangulatot csak úgy önmagában, csak azért mert az jó érzéseket kelt? Ez olyan öncélúnak tűnik most nekem. És ha másban teljesen mást ébreszt fel? Jaj ez is olyan szubjektív, de erre most ne menjünk tovább. Azért érdemes elolvasni, hangulat címszó alatt mi szerepel a Pallasz Nagylexikonban.

Meg lehet-e fogni egyáltalán egy hangulatot?

A tegnapi hóesés olyan "légkört" varázsolt ami arra ösztönöz, hogy akár órákon át kukucskáljak kifelé a résnyire nyitott padlásszobám tetőablakán, miközben a kint süvítő tél zúgását csodálom. Ez valami nyugalmat adó érzés. De mégis van benne valami nyugtalanító, vagy inkább bizsergető. Az, hogy ezt a hangulatot vagy érzést nem tudom elraktározni, hogy később elővegyem, és újra átéljem vagy mással is megosszam. Ilyenkor a jelen minden cseppje hatalmas kinccsé válik, mert sajnos tudom, hogy ezek nagyon rövid pillanatok, és ahogy a hó elolvad három nap múlva, ez is mind elillan hamar.
Persze lehet, hogy másban nem pont azt az érzést kelti, mint bennem sőt biztos mert ő másik ember de engem mégis megnyugtatna az, ha megoszthatnám ezt a szerintem csodálatos élményt, ami általában oly jelentéktelennek és lényegtelennek sőt időpocsékolásnak tűnik.

Lehet, hogy ha létezne ez a kompakt hangulatraktározó doboz, akkor már nem is lenne olyan nagy kincs, a megismételhetősége és a kiszámíthatósága miatt.

Nem tudom milyen világ lenne ha csak gondolnék egyet bemehetnék egy könyvesboltba, teázóba vagy "bánomisén" és ott az egyik polcról kiválaszthatnám a nekem épp szükséges hangulatot; INSTANT - karácsonyi hangulat, fél óra időtartamra, AKCIÓ 4999 Ft,-. Vagy; "próbálja ki legújabb termékünket, Indián nyár, őszi szél, hulló levelek hangulat - INSTANT másfél órára - Made in EU, Atmosphäre Gmbh, Potsdam.

Mégiscsak jobb, hogy ez a termékcsalád nem létezik.

Hókristályok

Ez így olyan, mint amikor a száraz kezembe hulló apró hókristályokat szemlélve az jut eszembe megmutatom másnak is, de mire átadnám már elolvadt a kezemben. És akkor eszembe jut, hogy miért osszam meg én, hiszen mindenki kitárhatja kezét az ég felé és akkor ugyanazok, fognak hullani rá - amik mégsem ugyanazok, mert nincs két egyforma hókristály. Ez nagyon fontos! Ez olyan ami csak Ember és Isten közötti személyes kapcsolat átélésével lehetséges, és CSAK TI KETTEN ismertek Ez lenne az ideális, ami felé a gyakorlatban tartanom kéne.

Amit én átélek Istennel, elmondhatom ugyan másnak, de képtelen leszek 100%-osan átadni azt, olyan formában ahogy én élem át. Ugyanez igaz mindenkire, mert Ő személyre szabottan "hullatja" ránk áldásait, ha kinyújtjuk kezeinket, és hajlandóak vagyunk azokat észrevenni. Sőt, még akkor is ha ezt nem tesszük...

Szóval hangulatok...
Igen. Úgy látom ez tényleg megfoghatatlan a számomra, meg hogy mit is akarok most leírni.
Ja igen...
Hajnalban...húúú...
Hajnali felkelés, mindig olyan...igaza van Kosztolányinak...
Hajnali részegség
Ja persze ő nem kelt fel, hanem le se feküdt. Az élmény szempontjából ez teljesen mindegy.
Valami delíriumos állapot uralkodik ilyenkor, mindaddig míg fel nem gyújtom a kijózanító és ridegen valóságos lámpát. Ilyenkor minden melatoninnal együtt szökik az összes merengő ébren-álmodás, amit addig megengedtem magamnak a félhomályra hivatkozva én pedig rádöbbenve, hogy még mindig hús-vér ember vagyok, a plafonról visszazuhanok a hideg, fehér csempére.
De ezek is olyan pillanatok, amiket csak egyedül vagyok képes átélni. Pedig jó volna ezt tágabb "fórumon", közösen megélni. Bár biztos vagyok benne, hogy nem csak én vagyok ezzel így, hanem minden ember.
Ilyenkor mindig elkövetem azt a hibát, hogy hozom a fényképezőgépet.
De ahogy benne is van nevében a készülék objektívje valóban irgalmatlanul objektív, tárgyilagos, mindenféle szubjektív beleérzéstől és hangulattól mentes. Ennek köszönhető az, amikor kb. 1000 fotóval a digitális gép memóriakártyáján megpakolva, térek haza távoli földön töltött pár hetem után, mivel mindenhol látok egy hangulatot ami az én szubjektív eszméléseim belevetítése az adott tárgyba, amit aztán egy objektíven keresztül akarok belepréselni egy elektronikus kütyübe, hogy hazaérvén megosszam azt szeretteimmel, akik így nem látnak mást, mint hasonló, unalmas képsorok ismétlődését egyazon témában, mert én annyira láttam benne amit láttam, és ezt szerettem volna "belefotózni". Ez néha sikerül, de legtöbbször nem...
Na jó akkor hagyjuk a fotót mondhatnánk, hiszen az túl objektív van még az ábrázolásnak megannyi módja.
Kézenfekvő a gondolat; - ha a vizualitásnál akarunk maradni - van két kezem, papír, ceruza netán ecset és festék.
Na igen! De eddigi tapaszalataim alapján ez is egy kegyetlenül racionális eszköz.
Hadd mondjak csak egy megtörtént esetet, hogy leírjam mire is gondolok pontosan ezzel.
Egyszer egy portrérajzolásnál mikor én azon erőlködtem, hogy a modell "tekintetét" ábrázolni tudjam a rajztanárom illuzióromboló - de ugyanakkor kijózanító és igaz mondata az volt: "Nem tekintetet rajzolunk, hanem vonalakat és felületeket"
Remélem ezzel érthető módon jeleztem abbéli aggályomat, hogy ezután egy hangulatot vagy érzést, hogyan is tudnék bármiféle ilyen eszközzel papírra vagy vászonra vetni.

Neked mi ebben a tapasztalatod???!
Ha van valami kérlek fejtsd ki!

Krízishelyzetben

A fiatal felnőttkor három problémája:
- a szülőkről való leválás
- egzisztencia
- tartós, intim párkapcsolat
Az információkért köszönet a kedves pszichológus-
hallgató Barátnőmnek. :)

Jelenleg én is ezek egyikével küzdök. Ki vagyok én? Mit akarok? Mihez kezdjek? Azt hiszem mindannyian ismerjük ezeket, hiszen mégiscsak mind emberek vagyunk, nem szükséges ezt most tovább "ecsetelni".
Krízisben voltam.

Aztán ezekben a napokban rádöbbentem arra, hogy
eddig mennyire céltalanul
éltem az életem. Persze találtam magamnak "pót-tevékenységet", hogy lelkiismeretemet megnyugtatva mondhassam: "minden rendben lesz így, csinálok valamit, aztán lesz ahogy lesz, majd alakulnak a dolgok"

De igazából sehogy nem tudtam "kiegyezni magammal", folyton csak jöttek a "befordult félórák", amikor csak merengek, és talán tudtam is, vagy inkább még csak éreztem, de nyíltan és őszintén bevallani magamnak nem mertem, hogy "nem jó ez így". Féltem, hogy ha ezt így tisztán kimondom, akkor változtatni kell bizonyos dolgokon. Elsősorban a gondolkodásomon. A változtatás pedig mind munkával jár, még szellemi szinten is. Ehhez pedig lusta voltam.Ez volt; szellemi pangás.
Olyan, mintha egy kellemesen meleg mocsárban feküdnék a hátamon, a kék eget kémlelve, de csak alig érzekelem, hogy süllyedek.
Aztán még hallottam egy prédikációt is a tudatosságról, és hogy, mennyire "automatizált döntéseket" hozunk, holott ha ezeket tudatosan tennénk sokkal jobb dolgokra jutnánk el.
Szóval minden arra mutatott, hogy itt most már valamin változtatni kéne, ahhoz, hogy ne csak egy helyben tébláboljunk.
Ezek és egyéb hatások vetettek arra az elhatározásra, hogy végre őszintén bevalljam magamnak, amit eddig eltussoltam.
Ahhoz, hogy egyről a kettőre juss, nagyon is fontos, hogy legyenek hosszabb- vagy rövidebbtávú és konkrét céljaid, amelyek úgymond irányban tartanak.
Természetesen célom volt eddig is a hitben való növekedés, és hogy Isten gyermekének megfelelő életet és viselkedést alakítsak ki minden helyzetben. Ezeken persze még van mit farigcsálni, de "meg lévén győződve arról, hogy a ki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig" , így ezt az ígéretet megragadhatom én is.
Úgy gondolom, azt Isten sem akarja, hogy míg itt e Föld nevű bolygón tanulom az élet leckéit, ne legyenek közben magam elé kitűzött céljaim. Amelyek valamire inspirálnak, hogy ne csak sodródjak az árral, mint "kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele" , hanem "a melyek előttem vannak, nékik dőlvén, czélegyenest igyekszem".
Pál itt az Isten országáról beszél, mint cél, de maga a hozzáállás minden egyébre igaz, és jó ha elsajátítjuk.
Ha pedig Istennel járunk, vagyis lelkiismeretünkön keresztül szólni tud hozzánk a Lélek, akkor csakis olyan célokat fogunk látni, ami azzal nem ellenkezik.
"Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál."
Ezt a verset korábban úgy értelmeztem; "Ó nagyszerű, az Úr mindent elintéz, nekem talán még gondolkodnom sem kell!"
De ugyanez a könyv mondja ezt is:
"Az embernek elméje gondolja meg az ő útát; de az Úr igazgatja annak járását"
Ez azt kell jelentse; van egy utad, egy magad elé kitűzött célod. Valami amit tudod, hogy meg akarsz tenni, el akarsz végezni. Ki tudja az is lehet, hogy ez is egy isteni sugallat. Lényeg, hogy te csak dönts mellette, végül majd úgyis megtudod valóban isteni volt vagy nem. De ne kételkedj amíg valami felé tartasz, hisz "tudjuk, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik az ő végzése szerint hivatalosak."
Isten végül eldönti, sőt már el is döntötte, valóban mit szán neked, és nyugodj meg, a maga idejében te is meg fogod tudni, hogy mi is az pontosan.
De ha összhangban vagy Vele, vagyis a lelkiismereted nem más mint Lelkének hangja, akkor nyugodtan bízhatsz abban, hogy nem csinálsz valami olyat, ami ellenkezik az Ő akaratával.
Mert"megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel."