Jehova-jireh

Expozíció

Jehova-jireh, avagy az Úr hegyén a gondviselés. Így nevezte el Ábrahám, azt a helyet, melyet az Úr mutatott neki, hogy ott áldozza fel égőáldozatul Izsákot, az ő fiát, az ő "egyetlenét", akit szeret. Talán ismerjük nagy vonalakban a történteket, de ha nem nézzük meg azt Mózes I. könyve 22. fejezetében. Nem részletezném itt, csupán egy bizonyos dolgot szeretnék ebben kibontani és több nézőpontból megforgatva vizsgálni. Ábrahám és Izsák, apa és fia felfelé kapaszkodnak a Mórija sziklás hegyén, ahol egyébként később a Templom is felépül majd, mely nem kis jelentőséggel bír. Köröttük mély, üres csend, az atya magányos hallgatásba burkolózik, kezében a tűz és a kés, az ifjú pedig hátán a fát cipeli. Gyönyörű montázs, egy pillanatra elénk idéződik egy kép a messze jövendőből. A "Fiú" a "fával" a hátán, felfele kaptat a "hegyre"...

Aztán megtöri a csendet egy hang: "Apám! Itt van a tűz meg a fa, de hol van az áldozatra való bárány?" Az apa erre így felel: "Isten majd gondoskodik az áldozatra való bárányról, fiam."

Feldolgozás

Itt állhatunk meg a történettel. A kronologikus távirányítón megnyomjuk a pause feliratú gombot, és a kép kimerevedik. Két szó pedig visszhangzik a fülünkben. "Isten", "gondoskodik". - Isten gondoskodik.

De miért pont ez a két szó? Hogy merem én önkényesen szövegkörnyezetéből kiemelni éppen ezt a két szót? Mi oka van ennek?

Ha tovább olvasnánk a történetet, látnánk ahogy Ábrahám kezéből kiesik a tőr, és tekintetét felemelve meglátja, hogy a közeli bozótban egy kos van fönnakadva a szarvánál fogva, melyet a fia helyett mutatott be végül égőáldozatul. 

A helyet pedig így nevezte el: Jehova-jireh, az Úr gondoskodik. Ma úgy mondják: az Úr hegyén a gondviselés. Megnéztem ezt a verset egyéb angol nyelvű fordításokban is, mely által még plasztikusabban megjelenik a tartalom. Persze önmagában ennyi, hogy "az Úr gondoskodik" bőven elég kéne legyen, de ma már köszönhetően a folyamatosan bennünket érő információdömpingnek, és az egyéb beérkező ingereknek megtanultuk a felületes befogadást, a szavak mély értelmének elhagyását. Ássunk tehát mélyebbre és lássuk mi rejlik a felszín alatt!

A New Living Translation így hozza ezt a verset: 

Abraham named the place Yahweh-Yireh, which means "the LORD will provide". To this day, people still use that name as a proverb: "On the mountain of the LORD it will be provided."

Még egy fordítást citálok, mert az egy másik oldalát világítja meg ennek. Ez az ún. Douay-Rheims Bible.

And he called the name of that place, The LORD seeth. Whereupon even to this day it is said: In the mountain the LORD will see.

Most próbáljuk meg ezt lefordítani. Ábrahám elnevezte a helyet - idáig stimmel. "the LORD will provide". Mit jelent ez? Provide. Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent szótáramban ez áll:

provide: 1. ellát, felszerel (vmivel) 2. nyújt, ad, szolgáltat, gondoskodik, biztosít.

Még a jogtudományból is hoz egy jelentést: rendelkezik [törvény], intézkedik.

Igen ez már elég erős kifejezésnek tűnik. Mintha törvény rendelkezne felőlünk. Az Úr gondviselése valóban törvény erejű rendelkezés, a szó legpozitívabb értelmében. Az Úr intézkedik, ellát minket amivel szükséges. Felszerel, ez kissé viccesen hangzik, de ez sem rossz. Az Úr nyújt, ad, szolgáltat, biztosít.

A második idézet pedig miről szól? "The LORD seeth." Régiesen mondja: seeth. Logikailag talán ezt kellett volna előre helyezni. Mert az Úr lát, látja helyzetünket, állapotunkat pontosan ismeri még a legmélyebb érzelmeinket és emberi lényünknek, elménknek azon részeit, melyet magunk nem is tudunk egészen pontosan kifejezve megfogalmazni, csak tudjuk, érezzük, hogy ott vannak. Szándékosan nem mondok ennél konkrétabbat, mert azzal talán kiütöm annak lehetőségét, hogy mindenki a saját fejében zárja le ezt a gondolatsort, arról, hogy mi az amit érez, hogy benne van, de mégsem tudja megragadni, sem gondolatban, sem szóban, sem írásban, vagy bármilyen más gesztus formájában, hanem csak halványan körvonalazva vagy még úgy sem. Érted már? Megvan? Na akkor ez az amit Isten pontosan lát benned, és képes a benned tátongó űrt betölteni, vagy felszínre hozni a felszínre hozhatatlant, látni és láttatni a láthatatlant.

Mit rejt tehát ez a szóösszetétel, melyről az kívánom, hogy ezentúl mágikus erejű varázsigeként hasson elménkben, akárhányszor eszünkbe jut, akár nehéz és kétes kimenetelű helyzetben vagyunk, akár a szürkének tetsző hétköznapok prózai semlegességében vagy valódi örömeink közepette?!

Jehova-jireh - Az Úr lát, és gondot visel!

Az angol nyelvű fordítások forrása:

http://biblos.com/

Erőm és pajzsom - egzisztenciális és egyéb kérdések

"Erőm és pajzsom az Úr, 

benne bízik szívem.

Ő megsegített ezért vidám a szívem,

és énekelve adok neki hálát."

/Zsoltár 28,7/

Olvasom ma reggel Bibliámban, de valóban örömre hangolni szívemet már nehézkesebb. Pedig tudom, hogy ez valóban így van, és Ő tényleg megsegít, "csak hát tudod..."

A kétely és a kétség sajnos nagy úr. Ugyanúgy mint a pénz, az a "disznófejű"...

Így az ifjú- és a felnőttkor határán tele vagyok egzisztenciális kérdésekkel, kételyekkel, aggódással.

Döntéseket kell hoznom tanulmányaimmal kapcsolatban is. Továbbtanulás most vagy esetleg később. Mi legyen a célom? Életem célja? Értelme? Egyáltalán, az én feladatom-e valóban életemnek célt teremteni? Vagy ez valami jó duma? Mit tud Isten kezdeni egy valóban tanácstalan emberrel? Ide kapok, oda kapok, sok dolog érdekel, de közben felvetődik az a kérdés is, hogy "miből?", "hol?", és "hogyan?"

Félek, ha most nem nézek utána a továbbtanulási lehetőségeknek később már erre nem lesz úgymond mód, és aztán majd akkor fogok bánkódni. 

Ahogy közeledem egy döntés meghozásának határideje felé, mintha maga a döntés tárgya legalább háromszoros súllyal nyomna. Ami egy évvel korábban még teljesen egyértelműnek tűnt, az közelebb érve mindig árnyaltabbá és bonyolultabbá válik. Mintha nem is két oldala lenne az éremnek, hanem legalább száz.

Azt érzem, mintha minden felvetésre és érvre lenne egy másik azzal ellentétes válasz. Persze a sok-sok feltevés mintha valamilyen érzelmi kiindulási pontból születne, mint például vágyak, álmok, félelem. Ebből aztán következik a tanácstalanság és a józan ítélőképesség teljes összeomlása. Ebben az esetben már nem beszélhetünk "tiszta észről", mert a sok-sok értelmesnek tűnő "látszat-érv" összemossa a valóság körvonalait.  

"Vajon, ha így teszem az miért ne lenne jó, de mi lesz ha..." - és hasonlók.

Sok-sok terv, ötlet, vágy és elgondolás, még esetleg halovány célkitűzés, talán nagyravágyás is szerepel ilyenkor a palettán de végül mind ugyanabba a koszos, "seszínű" szürke árnyalatba ömlik. Minden parttalanságba csap át.

Mit tudsz kezdeni az ilyennel Istenem? Ilyenkor elkezdek példákon gondolkodni. Hátha volt már hasonló eset a Bibliában? Találok-e valamilyen "előképet". Az okkal vagy ok nélkül nélkül gyötrődő, "örök" kétségek közt merengő ember archetípusa - ha szépen akarunk fogalmazni.

Tovább olvasva az Írást találok néhány "vigasztaló szót", mely arra mutat, hogy talán nem vagyok egyedül, és "nincs új a nap alatt."

Így énekel Dávid király (csak néhány mozzanatot kiemelve):

"Ujjongva örülök hűségednek, 

mert látod nyomorúságomat,

ismered lelkem szorongásait."

A következő a legjobb, nagyon szemléletes, kifejező:

"Elfelejtettek, mintha meghaltam volna,

olyan lettem, mint egy kallódó tárgy." 
Kallódó tárgy, szerintem ez óriási, szívbemarkoló.

Aztán:

"Uram, ne szégyenüljek meg ha hívlak téged!"

Egyébként, hogy mennyire hullámzó a zsoltáríró érzelmi hangoltsága, arról annyi, hogy a legfölül idézett ének, még így kezdődik:

"Téged hívlak, Uram kősziklám, 

ne fordulj el tőlem némán!

Mert ha némán elfordulsz,

hasonló leszek a sírba roskadóhoz."

Végül néhány zsoltárt átolvasva, pár lapozás után a következőt találom; ez már az Úr válasza:

"Bölccsé teszlek, és megtanítlak, 

melyik úton kell járnod.

Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem."

Vagy gondoljunk csak az ifjú Jákobra, miután csalással elorozta bátyja elől az elsőszülöttségi jogot és az atyai áldást, átverve szeretett édesapját is. Ézsau "a mezőember" ("a man of the field"; King James ford.) bosszúja elől aztán menekülnie kellett.

Jákob, az édesanya kedvence, aki legszívesebben a sátorban töltötte idejét és "tanult". Most pedig menekülni kell, el messzire az apai "háztól", egy hideg kövön, a puszta földön feküdni. Vajon valaha láthatja-e még szüleit? Micsoda kilátások! Pontosabban; micsoda kilátástalanság! Mint a horizonton elnyúló végeláthatatlan sivatag... Ráadásul még egy adag lelkifurdalás a csalással elragadott atyai áldás miatt. Talán az is megfordult a fejében; "vajon mit ér így az egész?" "Vajon így is megáld az Úr?" "Hisz most még menekülnöm is kell!" "Mi végre?" Nem hiszem, hogy a szíve könnyen vidámságtól telt volna el. 

Valami ilyesmi lehet az amit úgy neveznek: hit. Bizalom Istenben, akkor is ha az amit mond "hallatlan képtelenség", vagy ha egyáltalán nem mond semmit. Sőt ha úgy tűnik annyira ismeretlen, kitapogathatatlan és befoghatatlan számomra, hogy már-már az a kérdés is felvetődik: "Létezik-e egyáltalán?"

Ilyenkor válik "legjobb érzéssé" a hit. Mikor minden addigi elképzelésem, amit addig fölépítettem, az összeomlott, mikor amiről addig azt gondoltam tudom és birtoklom, szinte teljességgel kicsúszik kezeim közül és felszívódik valahol az éterben. 

"Így szól az Úr: Nézd csak, amit építettem, azt most lerombolom, és amit ültettem, most kigyomlálom az egész országban. És neked nagy kívánságaid vannak? Ne legyenek! Mert most veszedelmet hozok minden emberre, de te életedet ajándékul kapod, bárhová mégy."

Fényes csillag, hajnal fia

A Jelenések könyve utolsó fejezetében Jézus, "fényes és hajnali csillag" képével azonosítja önmagát a számunkra. Számunkra, akik ha felnézünk, tudjuk, hogy mi az? Ha tudjuk. Ahogy azt is, hogy "Dávid gyökere és ága". "Ama gyökere és ága", "ama fényes és hajnali..." Ez sem mindegy.

Nem csodálkozom, ha istenként tisztelnek, tiszteltek égi jelenségeket, mint például a bolygókat és a fényes csillagokat. Ahogy erről írtam már, magam is megtántorodom és csodálva eszmélek, mikor egy-egy pillantást vetek az éjszakai vagy hajnali égbolt tündöklő gyémántjaira.

Krisztus azt üzente Mózes által: "szemeidet fel ne emeld az égre, hogy meglásd a napot, a holdat és a csillagokat, az égnek minden seregét, hogy meg ne tántorodjál, és le ne borulj azok előtt, és ne tiszteljed azokat, a melyeket az Úr, a te Istened minden néppel közlött, az egész ég alatt."

Viszont attól, hogy felnézek az égre és elmerengek ezeken a dolgokon valójában még nem végzek "ördögűzést". Hiszen a zsoltáríró így szól mikor feltekint: "Mikor látom egeidet, a te újjaidnak munkáját; a holdat és a csillagokat, a melyeket teremtettél: Micsoda az ember - mondom - hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá?" 

Vagy például a 19. zsoltárban:
"Az egek hirdetik Isten dicsőségét (...) Sátrat készített a napnak, amely, mint vőlegény jön ki szobájából, örül, mint egy hős, hogy futhat pályáján. Elindul az ég egyik szélétől átível a másik széléig, nincs rejtve melege elől semmi."(új ford.) Ha ezt a pár sort kiragadnánk, azt is hihetnénk, hogy ezt egy naphimnuszból idéztük. (Ezért is érdemes  mindig a szövegkörnyezetben és több párhuzamos verssel együtt átnézni egy szakaszt.)

A folytatásban már az Úr törvényéről beszél, a napot pusztán, mint metaforát használja a költő. Mivel ez valóban egy költemény, és a zsoltárok könyve tele van ilyenekkel. Varázslatos.

Ézsaiás könyvében viszont még egy érdekességet találhatunk, a sok egyéb mellett, ami valahogy most kapcsolódik. Ez a könyv bár nem énekek gyűjteménye, de mégis tele van gyönyörű, lírai képekkel. Ézsaiás is egy "költő" lehetett, Istentől jövő ihlettel. Persze kérdés hogy a mű hány százalékban tartalmazza a próféta saját, invenciózus képalkoltó képességét és mennyiben a közvetlenül Isten által ábrázolt fogalmakat. Ehhez még mélyebben kéne tanulmányozni. De az is kérdés, hogy vajon jöhet-e ihlet Isten nélkül is? Ha igen vajon, honnan? A természetből? A zseniből? Vagy kár is ezt a kérdést latolgatni?

Tehát visszatérve Ézsaiás könyvének 14. fejezetére... 

Ugyanazt a képet láthatjuk viszont, amit a feljebb idézett Jelenések könyvében:
"Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!?"

Nem pontosan ugyanaz, hiszen itt egy "zuhanó csillagot" látunk, de fényes is és hajnali is. Hajnal fia.

"Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet (...)

hasonló leszek a Magasságoshoz."

Vagyis olyan "csillag" sajátja ez, amely azon túl, hogy szép és dicsőséges, nem Istenre irányítja a figyelmet, hanem minden hódolatot önmaga számára kíván fenntartani. Hasonlóvá lenni a Magasságoshoz.

Mik tehát ezek a csillagok? Mire tanít mindez?

A Biblia több esetben is használja őket, mint jelképet. Láthattuk, hogy magát Krisztust is, de emellett angyalokat is jelképezhet. Mindig megvizsgálandó az aktuális szövegkörnyezet, melyben a részletek értelmet nyernek. 

"Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?"- olvashatjuk Jóbnál. Ezek alapján - "Isten fiai" -  talán Isten angyalai, Isten teremtményei? Így akár mi magunk is lehetnénk?

A csillagok "együtt örvendezének..." Erről én Isten teremtményeinek "gyülekezetére" asszociálok. Micsoda óriási öröm lehet ott!! Talán a teremtés negyedik napján!? De most ne menjünk el más irányba.

Érdekes ha megnézzük mit mond Jézus, épp azelőtt, hogy hajnali csillagként írja le magát. 

"Én Jézus küldöttem az én angyalomat..." Küldöttem az én angyalomat. Ha megnézzük az eredeti, görög szöveget ott ez áll: ang'-el-os. Jelentése: hírnök, követ, küldött, angyal... Óriási. Küldöttem az én küldöttemet? Ezek szerint így is fordíthatnánk:

Én Jézus küldtem az én fényes, hajnali csillagomat, mely Rólam kell, hogy hírt adjon! Én vagyok ama... Ha pedig megnézzük, hogy az Írás ugyanezen lapján, alig néhány sorral feljebb, milyen jelenet tanúi lehetünk, újabb következtetésre kell jussunk. Itt ugyanis épp "ama küldöttet" láthatjuk Jánossal érintkezni, akit Jézus említ a fenti versben.

"És én János vagyok, a ki ezeket hallottam és láttam: és mikor hallottam és láttam, leborulék az angyal lábai előtt, hogy őt imádjam, a ki nékem ezeket megmutatta.

Az pedig monda nékem: Meglásd, ne tedd; mert szolgatársad vagyok néked, és a te atyádfiainak a prófétáknak, és azoknak, a kik megtartják e könyvnek beszédeit. Az Istent imádd!"

Elképzelem ahogy az idős apostol épp térdre ereszkedik, és ezt látva, az angyal életteli szemeit valami aggódó feszültség érzete önti el, majd arca szigorú lesz és azonnal intve és dorgálva szól Jánosra: "Vigyázz, ne tedd...!"

Ez kell legyen minden valóban "Istentől küldött" megjelenése és cselekvése, legyen az angyal, csillag, vagy ember!
Küldött! 

Az Írások 5.rész - Mustármag Élő Vízben

"Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen."

A fenti mondatokat Krisztus mondja Máté evangéliuma 5. fejezetében. Mi az, hogy "legkisebb parancsolatok"? Hogy taníthat valaki úgy, hogy közben megrontja a tanítást? Hogy kerül mégis mennybe? Hogy lesz valaki a "legkisebb"? Mit jelent a mennyben "legkisebbnek" lenni?

Ilyen kétségbeesett kérdésáradat tódult fejembe, mikor erre az egy versre pillantottam. Nem tudtam felfogni, miért mondja ezt Jézus így, és miért van ez egyáltalán benne a Bibliában? De azt hiszem valami fényt megláttam az alagút végén. 

A Biblia igazságait, nem úgy kell felfognunk, mint egy jóskönyvet. Mondván: valahol fölcsapom, aztán ami ott lesz, az nekem az éppen aktuális üzenet. Nem. Hanem az egészet meg kell ismerni. Ez persze nem két pillanat, de törekednünk kell rá. A Biblia minden egyes verse, még "e legkisebb parancsolatok közül" is mindig, mindenkinek aktuálisan szóló és érvényes üzenet. 

Persze vannak olyan kivételes esetek, amikor elvezet valamire a "felcsapós" módszer. Velem is előfordult már. De máskor az is megesett, hogy felcsapom a Könyvet valahol, és nem értek semmit. Ekkor általában kétségbe esem, jaj akkor most nincs mit üzenjen? Egy esetet tudok mondani, amikor ebben hatalmas csoda tudott megnyilvánulni. Óriási tévelygésben voltam, ezért ott helyben, azonnal kellett útmutatást kapjak. Gondolom én. Ezt majd talán egy másik bejegyzésben konkrétabban is leírom. 

De azt hiszem ez a ritkább eset. Na jó maradjunk abban, hogy én ezt tapasztaltam. Lehet, hogy másnak teljesen ellenkező a tapasztalata ebben. Ez "módszer" kérdése. Mindenki maga kell megvizsgálja. De akkor is! Ha Isten úgymond "számíthat rá", hogy el fogom olvasni a Könyvét - márpedig miért ne számítana? - akkor miért üzengetne mindig, egy "éppen aktuálisat", azáltal, hogy én fogom és valahol kinyitom az Írást.

Ezért nem szabad elszalasztani azt, hogy a Bibliát a legapróbb részletekig, módszeresen és szisztematikusan tanulmányozzuk. Ez persze egy örökké tartó folyamat lesz - de maga az Írás garantálja, hogy meglesz erre a lehetőség. :)

Na persze a SzentLélek vezetése alatt tegyük mindezt. Ezt nem is lehet eléggé hangsúlyózni. Mindig csak a Lélek vezérletével, aki "elvezet majd minden igazságra". Ha csak egy szép kultúrtörténeti vagy irodalmi tanulmányt szeretnénk készíteni a Bibliáról - megtehetjük ugyan, de semmit nem fog érni, ha a Lélek nélkül tesszük. Ha csak intellektuális örömöket keresünk - amit kétség kívül meg is ad - de nem az életet, akkor az egész halott ügy.

"De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra."

"Mikor pedig eljő majd a Vígasztaló, a kit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, a ki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot."

"Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek."

Ezek Jézus szavai.

"Vezéreld útamat a te igéd szerint"

Ekkor mindenezeknek beteljesedéseként elkezdődhet az emberben mindaz amit Krisztus így fogalmaz meg:

"...az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne."

"...mely elvezérel minden igazságra."

Hisz "Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek"

"Eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul."

Hogyan lehet lélekben és igazságban imádni Istent? Ez mit jelent?

"Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, a ki ezt mondja néked: Adj innom!; te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet.

Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élő vizet?"

Hogyan adhat élő vizet? Mi az, hogy élő víz?

Ez fantasztikus érzés! Elkezdem. Olvasok egy verset, ami elsőre semmitmondó, és aztán eszembe jut annak kapcsán egy újabb vers, mely egy más igehelyet idéz fel, és így szépen kikerekedik az egész aznapi történet, mely minden nap újra és újra meg kell szülessen bennem.

ÉLŐ VÍZ

Hogy lesz a csermelyből óceán?

Kérdésre újabb kérdés, kérdésre újabb kérdés.

Kérdéseinkre ne akarjunk azonnal választ rávágni, mert az könnyen zsákutcába vihet. Ne essünk bele újból, abba a hibába, melybe Ádám és Éva, mikor azonnali, "instant" választ akartak arra a kérdésre, hogy:

"Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?"

Látjuk mi lett az eredmény. S most "annak a gyümölcsnek a levét isszuk".

Visszatérve a samáriai asszonyhoz, azt hiszem Krisztus katonájának egyik legnagyobb boldogsága, ha a következőt hallja:

"Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ idvezítője, a Krisztus."

Hello World - revízió, egy év blogolás, Izraelnek Két Tengere

2010 november 6 - án volt egy éve, hogy elindítottam a blogolást.
Akkoriban nem volt még teljesen tiszta, ennek az oka, célja. Most sem tudnék programot megfogalmazni, de a lényeg azt hiszem ott is le van írva. Elindultam a "végtelen sivatagban". Akkoriban terveztem, hogy írni fogok az izraeli utazásomról, amelyről azelőtt néhány nappal tértem haza. Ennek most már szintén több mint egy éve. Fel sem fogom. Mivel annyi inger, hatás, élmény, gondolat, érzés, kép, szimbólum és a "tanításnak akármi szele" ért ott kint, néha úgy éreztem identitásválságban küzdök. Erről talán majd később bővebben. Egyébként ezt a beszámolót még meg kell írjam, melynek ez a most következő leírás része szeretne lenni.

Izraelnek földjén Két Tó terül el. Tengernek is mondják őket. Kitalálhattuk melyek ezek. Az egyik a Galileai-tenger, Tiberias mellett, a Bibliában Genezáret, avagy Kinneret  (szerintem ez nagyon szép szó, azért írtam ide). A másik pedig a Holt-tenger. Mindkettőt volt szerencsém látni, hála az Úrnak, és kedves Nagybátyámnak. Gyönörű látvány. Fantasztikus, ahogy a horizontot figyeled, mintha feloldódnának benne a színek és a formák, a terek és a felületek. Mintha az egész csak egy kerete lenne annak, amiben feloldódni képes. Ez a két víz - ahogy ezt az elmúlt héten megtudhattam - egy példázat.

A Teremtő Krisztus gyönyürű tanítása. A Holt-tenger, lefolyástalan tó, vizét nem adja tovább (hacsak az ipari felhasználást nem vesszük annak), nincs összeköttetésben a Tengerrel, és ezért ahogy a neve is mutatja: halott. Katasztrófa fenyegeti, sőt már két részre szakadt, élővilága igen korlátozott. Körülveszi a Júdeai-sivatag, mely egyébként puszta kietlenségével is csodálatos. A hőmérséklet olyan 40 Celsius-fok felett járhatott, mikor én ott voltam. Prototípusa ez annak a "végtelen sivatagnak", melyben elindulni szándékoztam virtuálisan vagy szellemileg, de végül egy kikötő mólójának legvégén lyukadtam ki a szintén "végtelen tenger" mellett.

Ennek prototípusa lehetne akár a Genezáret, mely ugyan nem végtelen és mégis az. A Galileai-tenger emlékeztetett engem a Balatonra és vidékére. Akár ezt is mondhattam volna, mint "végtlelen tenger mintát", mivel ez a szó a fizikai korlátokat nem tükrözi. Környezete gyönyörűen burjánzó, a legkülönfélébb élénk színű virágokkal tarkított cserjéktől kezdve a sudár pálmákig, a természet sok-sok csodálatos gyümölcse megtalálható itt. Ellentétben a sivatag zord szikláival, itt szelíd lankákon és füves dombokon nyugodhat meg szemünk, de azért szilaj hegyek itt is láthatók. De még felemelőbb az a tény, hogy eme tenger felszínét borították a Megváltó  Messiás lábnyomai; ezen  Ő "méne a tengeren járva". Ez volt melyet lecsendesített mikor a kétségbeesett tanítványok viharba sodródtak. Szólt "és elállt a szél, és lőn nagy csendesség." Micsoda nagyszerű csendesség, a tengeren melyet Jézus Szava teremt! 

A különbség tehát ennyi. Mindkét tenger szemet gyönyörködtető, mindkét tenger tele van emlékekkel, de az egyik nem adja tovább, amit kapott ezért holt, a másik pedig élő. Élő, mert amit kap, azt továbbadja, így kap még többet, és ha szegény is, egyre gazdagabb lesz. Így válik a Végtelen Sivatagból, Végtelen Tenger. Talán ezzel mondtam el blogom egyik célját.  Ahogy Ézsaiás próféta is megfogalmzta már:
"Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben. És tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld vizek forrásivá; a sakálok lakhelyén, a hol feküsznek, fű, nád és káka terem. És lesz ott ösvény és út, és szentség útának hívatik: tisztátalan nem megy át rajta; hisz csak az övék az; a ki ez úton jár, még a bolond se téved el; 
(...)

Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek:Így lesz az én beszédem, a mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, a mit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová küldöttem. Mert örömmel jöttök ki, és békességben vezéreltettek; a hegyek és halmok ujjongva énekelnek ti előttetek, és a mező minden fái tapsolnak. A tövis helyén cziprus nevekedik, és bogács helyett mirtus nevekedik, és lesz ez az Úrnak dicsőségül és örök jegyül, a mely el nem töröltetik."

Adj innom!

Itt fekszik előttem. Szétnyitott állapotban.

Csak nézem! Csak fénylik! Csak ragyog!

Mégsem értem! Mégsem kapom azt, mit eddig adott!

Most miért nem? Mi változott?

Mit adjak, ha én sem kapok?

Bepecsételt könyv, lezárt irat,

Mely nem érthető, s én fel nem foghatom!?

Mi kell még? Mi hiányzik még?

Megvolt és elfogyott?

Oly hatalmas és oly kemény irattár,

Mely fel nem bontható, ki nem bontható!

Hol kezdődik el? Miért s hogyan?

Uram ha nem adsz, tovább én sem adhatok!

"Kelj fel és járj" - mondja

Induljak el? S te majd pótolod?

Azt mit most még én sem látok?

Induljak a frontra, mint gyalogos katona,

Ki nem tudja hová megy, s meddig tart az Út oda?

Hol az Út Vége, s Ki hoz utánpótlást?

Lesz-e utóvéd, és Híd mely átjárható?

"Akkor ugrándoz, mint szarvas

 a sánta, és ujjong a néma nyelve,

 mert a pusztában víz fakad, és 

patakok a kietlenben.

És tóvá lesz a délibáb, és a 

szomjú föld vizek forrásivá;

 a sakálok lakhelyén, a hol feküsznek,

 fű, nád és káka terem.

És lesz ott ösvény és út, és szentség

 útának hívatik: tisztátalan nem megy

 át rajta; hisz csak az övék az; 

a ki ez úton jár, még a bolond se téved el;"

Kenyér és víz

Ahogy korábbi bejegyzésben is megírtam,mostanában rengeteget foglalkoztatnak, sőt inkább aggodalommal töltenek el a következő kérdések: "Mihez kezdjek az életemmel? Hogy fogok élni? Miből? Hol? És hogyan? Melyik úton járjak? Mit is akarok?"

Majdnem szó szerint idéztem ezt egy korábbi bejegyzésből, de ezek azt hiszem sokunkat foglalkoztatnak. Jézus többszöri felszólítására, sem vagyok képes ezeket a kérdéseket elfeledni. Pedig Ő elmondja: "Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?(...)Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van."

Úgy látszik még nem 100%-os a bizalom.

A minap pedig a következő történt, az iskolába menet, mikor az utcában található, hosszú, komor téglafal mellett haladtam el. Ahogy mentem, merengve, tekintetemet a földre szegezve, egyszer csak...

Egy szelet kenyér landolt a lábaim előtt. De éppen, hogy nem a fejemre esett, hanem az arcom előtt suhant el szinte egy centire, de tényleg...

Rögtön megfogalmazódott a kérdés:

Ez mi? És honnan? És hogy? 

Majd ebben a pillanatban feltekintettem az égre, a válasz után kutatva, s megláttam ahogy felettem pár méter magasságban egy dolmányos varjú szállt el, méltóságteljes szárnycsapásokkal. Azonnal eszembe jutott Illés próféta, mikor Izraelből napkeletre kellett meneküljön, a Kérith patakja mellé. Ahogy a Biblia elmondja hollók által látta el őt az Úr élelemmel, az ott csörgedező patak pedig szomját olthatta. "...hollók hoztak néki kenyeret..." (Királyok I. könyve 17.fejezet) Fantasztikus!

De aztán más is eszembe jutott, hiszen önmagában ezzel, hogy Illésnek hollók hoztak kenyeret én nem sokat tudok kamatozni. Itt jöhet az a varázslatos és megfoghatatlan pont melynél a Biblia, vízzé válik (ezt sajnos nem tudom szebben megfogalmazni, mert az érzet kapcsán csakis ez a kép jut eszembe) és átjár, átfoly a Lélek által.  Hiszen az Ige elmondása szerint Ő "élő és ható", "lélek és élet" , mely megelevenít, "és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig." 

Itt álljunk meg egy pillanatra, ahhoz, hogy tisztán lássunk. Nem valami természetfeletti csoda folytán (bár mondhatjuk csodának is, ahogy tetszik), hanem az által, hogy már olvastam korábban, még ha csak felületesen is bizonyos igeszakaszokat, most azok eszembe juthatnak, új, igazi jelentéssel és most már számomra is személyre szabottan érthető tartalommal. Hiszen így ír Jakab: "Az ígének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói" Megtartói; ebben az is benne van, ne felejtsd el! Tartsd magadnál! Az elmédben!  "Aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad a mellett, az nem feledékeny hallgató, hanem cselekedet követője lévén, boldog az ő cselekedetében."

Így eshet meg, hogy most egy korábban már hallott, olvasott, de addig számomra szinte semmit mondó igeszakasz vagy egy-egy vers, most egyszerre világossá, értelmessé, sajátommá válik, melyet többé nem felejtek el.

S ennek kapcsán a következők jutottak eszembe, illetve nem is maga a vers, csak egy részlet, egy szókapcsolat, amit aztán egy keresőben könnyen megtalálhatok.:

"Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam,

 hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé."

"Az magasságban lakozik, kőszálak csúcsa

 a bástyája, kenyerét megkapja, vize el nem fogy."

Kiről van itt szó? Ki az aki "magasságban lakozik"? Érdemes elolvasni az egész fejezetet, hogy megtudjuk! Különösen a Zsoltárt, amely az első verset tartalmazza. Ézsaiást azt hiszem nehezebben értem, bár azt látom, hogy tele van gyönyörű, költői képekkel, dehát ez ugye kevés.  Ebben a bejegyzésben most elég ennyi, hisz bőven van még mit feldolgozni ezeken,  folytatása talán következik...

Nyugalmat

"Jőjjetek én hozzám mindnyájan,

akik megfáradtatok és megter-

heltettetek, és én megnyugosztlak

titeket.

Vegyétek föl magatokra az én

igámat, és taunljátok meg tőlem,

hogy én szelíd és alázatos szívű va-
gyok: és nyugalmat találtok a ti

lelkeiteknek.

Mert az én igám gyönyörűséges,

és az én terhem könnyű."
                                                 /Krisztus Jézus/

Só és világosság - Hogyan?

„Úgy fényljék a ti világosságtok 

az emberek előtt, hogy lássák a ti jó

 cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti 

mennyei Atyátokat.”

Mondja Krisztus ma reggel, több mint 2000 év távlatából.

Na jó de,hogyan és miként? Hol és miért? Az iskolában? A munkahelyen? 

Kifejezni a szeretetünket az emberek iránt tetteinkben? Hol van ennek a módja? Hiszen, azt  is mondja: "a szeretet sokakban meghidegül"

Ha ki akarom fejezni a szeretetet, vagy nem értik, vagy félreértelmezik, "mivelhogy a gonoszság megsokasodik!" Vagy nem tudom kimutatni...

Lehet, hogy én nem vagyok megfelelő embertípus ehhez? Lehet, állandóan mosolyognom, mindig nevetnem kéne? De ez nem én vagyok, ez hazugság lenne! Tudom, hogy az "én" -t háttérbe kell helyezni, na de nem egy hamis álarc felvételével. Folyton fantasztikus beszélgető partner kéne legyek!? De ez meg ott ütközik akadályba, hogy amíg nem tudok tejesen feloldódni egy új emberrel addig nem fog menni, csak a nyökögés! Sajnálom de én ilyen vagyok. Ez félelem!? "A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben" 

Tehát nem lettem teljessé a szeretetben!? :(

Vagy nagyon hitetlen vagyok!? Vagy ezek egymásból következnek? "...a hit, remény, szeretet..."

Utat mutatni? Hisz olyan bátortalan és gyáva vagyok! 

Ha valaki rámnéz, nem az Atya dicsőségét látja, hanem egy átlátszó, egyszerű, hallgatag kóklert, akit bármikor meg lehet alázni, akin át lehet gázolni, akin gyakorolni lehet a felsőbbrendűségű érzést... és még vissza se szól, hanem gyáván elkullog... S még csak azt se mondhatom "Krisztusért szenvedek". Ez különben is csak önérzeteskedés.

Vagy konfrontálódni kéne?! Vagy feddeni? De mit, miért és hogyan? Ez meg utálat tárgyává tesz! Csillapítani ha a panaszáradat elindul? Vagy elterelni a szót, ha azt látom, nem a helyes irányba tart a beszélgetés? Vagy megvédeni ha valakiről a háta mögött pletykálunk, pedig én is olyan szívesen mondanék róla ezt azt? Ez megint konfrontáció!

Vajon milyen volt Jézus! Miért özönlöttek hozzá folyton az emberek?

Iszonyat karizmatikus és megnyerő személyiség volt? 

Egy helyen így ír az evangélium: "És elálmélkodának az ő tanításán; mert úgy tanítja vala őket, mint a kinek hatalma van, és nem úgy mint az írástudók."

"...mint akinek hatalma van..."

Ez vajon mit jelenthet? Egy egyszerű ács! Sőt, csak a fia. Nem is "akkerditált"! Csak egy egyszerű ács, egyszerű "fia" S mégis "...mint akinek hatalma van..."

Valami óriási "égésen" kell keresztülmenjek, ahhoz, hogy ez működni tudjon
. Ez lenne az újjászületés?

Tűz és víz hatalma??!Pál azt írja egy helyen, ahol azt hiszem hasonló kérdéseket "boncolgat":

"Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus."