Fényes csillag, hajnal fia

A Jelenések könyve utolsó fejezetében Jézus, "fényes és hajnali csillag" képével azonosítja önmagát a számunkra. Számunkra, akik ha felnézünk, tudjuk, hogy mi az? Ha tudjuk. Ahogy azt is, hogy "Dávid gyökere és ága". "Ama gyökere és ága", "ama fényes és hajnali..." Ez sem mindegy.

Nem csodálkozom, ha istenként tisztelnek, tiszteltek égi jelenségeket, mint például a bolygókat és a fényes csillagokat. Ahogy erről írtam már, magam is megtántorodom és csodálva eszmélek, mikor egy-egy pillantást vetek az éjszakai vagy hajnali égbolt tündöklő gyémántjaira.

Krisztus azt üzente Mózes által: "szemeidet fel ne emeld az égre, hogy meglásd a napot, a holdat és a csillagokat, az égnek minden seregét, hogy meg ne tántorodjál, és le ne borulj azok előtt, és ne tiszteljed azokat, a melyeket az Úr, a te Istened minden néppel közlött, az egész ég alatt."

Viszont attól, hogy felnézek az égre és elmerengek ezeken a dolgokon valójában még nem végzek "ördögűzést". Hiszen a zsoltáríró így szól mikor feltekint: "Mikor látom egeidet, a te újjaidnak munkáját; a holdat és a csillagokat, a melyeket teremtettél: Micsoda az ember - mondom - hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá?" 

Vagy például a 19. zsoltárban:
"Az egek hirdetik Isten dicsőségét (...) Sátrat készített a napnak, amely, mint vőlegény jön ki szobájából, örül, mint egy hős, hogy futhat pályáján. Elindul az ég egyik szélétől átível a másik széléig, nincs rejtve melege elől semmi."(új ford.) Ha ezt a pár sort kiragadnánk, azt is hihetnénk, hogy ezt egy naphimnuszból idéztük. (Ezért is érdemes  mindig a szövegkörnyezetben és több párhuzamos verssel együtt átnézni egy szakaszt.)

A folytatásban már az Úr törvényéről beszél, a napot pusztán, mint metaforát használja a költő. Mivel ez valóban egy költemény, és a zsoltárok könyve tele van ilyenekkel. Varázslatos.

Ézsaiás könyvében viszont még egy érdekességet találhatunk, a sok egyéb mellett, ami valahogy most kapcsolódik. Ez a könyv bár nem énekek gyűjteménye, de mégis tele van gyönyörű, lírai képekkel. Ézsaiás is egy "költő" lehetett, Istentől jövő ihlettel. Persze kérdés hogy a mű hány százalékban tartalmazza a próféta saját, invenciózus képalkoltó képességét és mennyiben a közvetlenül Isten által ábrázolt fogalmakat. Ehhez még mélyebben kéne tanulmányozni. De az is kérdés, hogy vajon jöhet-e ihlet Isten nélkül is? Ha igen vajon, honnan? A természetből? A zseniből? Vagy kár is ezt a kérdést latolgatni?

Tehát visszatérve Ézsaiás könyvének 14. fejezetére... 

Ugyanazt a képet láthatjuk viszont, amit a feljebb idézett Jelenések könyvében:
"Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!?"

Nem pontosan ugyanaz, hiszen itt egy "zuhanó csillagot" látunk, de fényes is és hajnali is. Hajnal fia.

"Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet (...)

hasonló leszek a Magasságoshoz."

Vagyis olyan "csillag" sajátja ez, amely azon túl, hogy szép és dicsőséges, nem Istenre irányítja a figyelmet, hanem minden hódolatot önmaga számára kíván fenntartani. Hasonlóvá lenni a Magasságoshoz.

Mik tehát ezek a csillagok? Mire tanít mindez?

A Biblia több esetben is használja őket, mint jelképet. Láthattuk, hogy magát Krisztust is, de emellett angyalokat is jelképezhet. Mindig megvizsgálandó az aktuális szövegkörnyezet, melyben a részletek értelmet nyernek. 

"Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?"- olvashatjuk Jóbnál. Ezek alapján - "Isten fiai" -  talán Isten angyalai, Isten teremtményei? Így akár mi magunk is lehetnénk?

A csillagok "együtt örvendezének..." Erről én Isten teremtményeinek "gyülekezetére" asszociálok. Micsoda óriási öröm lehet ott!! Talán a teremtés negyedik napján!? De most ne menjünk el más irányba.

Érdekes ha megnézzük mit mond Jézus, épp azelőtt, hogy hajnali csillagként írja le magát. 

"Én Jézus küldöttem az én angyalomat..." Küldöttem az én angyalomat. Ha megnézzük az eredeti, görög szöveget ott ez áll: ang'-el-os. Jelentése: hírnök, követ, küldött, angyal... Óriási. Küldöttem az én küldöttemet? Ezek szerint így is fordíthatnánk:

Én Jézus küldtem az én fényes, hajnali csillagomat, mely Rólam kell, hogy hírt adjon! Én vagyok ama... Ha pedig megnézzük, hogy az Írás ugyanezen lapján, alig néhány sorral feljebb, milyen jelenet tanúi lehetünk, újabb következtetésre kell jussunk. Itt ugyanis épp "ama küldöttet" láthatjuk Jánossal érintkezni, akit Jézus említ a fenti versben.

"És én János vagyok, a ki ezeket hallottam és láttam: és mikor hallottam és láttam, leborulék az angyal lábai előtt, hogy őt imádjam, a ki nékem ezeket megmutatta.

Az pedig monda nékem: Meglásd, ne tedd; mert szolgatársad vagyok néked, és a te atyádfiainak a prófétáknak, és azoknak, a kik megtartják e könyvnek beszédeit. Az Istent imádd!"

Elképzelem ahogy az idős apostol épp térdre ereszkedik, és ezt látva, az angyal életteli szemeit valami aggódó feszültség érzete önti el, majd arca szigorú lesz és azonnal intve és dorgálva szól Jánosra: "Vigyázz, ne tedd...!"

Ez kell legyen minden valóban "Istentől küldött" megjelenése és cselekvése, legyen az angyal, csillag, vagy ember!
Küldött! 

Ama fényes és hajnali...

Hajnalban sikerült felkelnem, és így csodálatos volt együtt mondani a zsoltár írójával:

"Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; 

téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem

a kiaszott, elepedt földön, amelynek nincs vize;

Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén

a te hatalmadat és dicsőségedet."

Fantasztikus élmény mikor úgymond szinkronban szól velem az Írás. Mikor azokat a mondatokat olvashatom a Bibliában; legyen az kérdés, sóhaj, panasz vagy bármi, amik az én szívemből is gyakran előjönnek. Ez nyugalommal és örömmel tölt el. Megerősít. "De jó, nem csak nekem van ez és ez a problémám!", hanem ennek a híres-hírhedt Dávidak, Isai fiának is, Júda törzséből. És még ki tudja mennyi millióknak.

Már írtam arról, mennyire nagyszerű dolgokat élhetek át, ha nem vagyok lusta "jó reggel" felkelni.

Hisz így tett Jézus is: "Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imádkozék."

A 63. zsoltárban, ahol a fent látható vers áll az olvasható, hogy Dávid, "Júda pusztájában volt" mikor e dallam született. "Puszta helyre", ment ki, hogy "imádkozzék". Hogy kényszerűségből tartózkodott-e ott ezt   most nem tudom. De ott volt a "pusztában"

Ahogy ma hajnalban a tetőablakon keresztül felnéztem az égre néhány csillagot láttam az égen villogva táncolni, de nem tudtam őket csillagképbe foglalni. Egyedül az öreg Nagy-Göncöl integetett, mint régi ismerős, ahogy éppen tótágast fordult a Sarkcsillag körül. Ez biztos pont. De a többi csillag olyan idegen volt. Szépek, szépek de valahogy nem ismerős egy sem. Mivel idő hiányában elég hosszú ideje nem végzem a csillagos égbolt behatóbb kémlelését, ezért kiestem a gyakorlatból, ráadásul a téli csillagképeket kevésbé ismerem. Azt a sok-sok gyönyörű de szétdarabolt "fény-igazságot", nem tudtam összefoglalni, egy rendszerbe.Külön külön látom mindegyiket, azt is látom, hogy nagyon csodálatosak, de mégsem tudok velük mit kezdeni, mert nem ismerem fel őket, nem nyernek értelmet. Csak elapróznak, széttördelnek engem is. Kerestem volna köztük az összefüggést, de nem találtam.

Mivel megszoktam már, hogy legalább a fényesebb csillagokat, illik névről ismernem,  frusztrált a gondolat, hogy most egyet sem ismerek fel. Végül nem bírtam, felöltözve kiléptem a fagyos teraszra. Pásztázni kezdtem az eget, hátha így kintről már jobban átlátom majd a helyzetet. 

De ahogy fejemet a dél-keleti égbolt felé fordítottam, egyszer csak...

Leírhatatlan...

"Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus (...) ama fényes és hajnali csillag", mely ott világít az égen. De nem csak úgy pislákolt, hanem, mintha azon a pupillának nevezett kis fekete nyíláson keresztül, az összes létező fényét, amit az "örökkévalóságában" kibocsát,  most akarná beleömleszteni érzéketlen szemeimbe, egy szempillantáson belül. Mintha az égbolt valamely addig sötét zugából, most egy árny-kancsón esett repedés miatt, gejzír módjára bugyogna felfelé ez a fény, hogy aztán az egész égi-vásznat elöntse ezzel a vakító sugárzással. Mint egy festő a kanavászt.

"Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig." - írja a Példabeszédek könyve...

De ami az egészben a legnagyszerűbb az, hogy ismertem! Tudtam, hogy ez a Vénusznak nevezett égitest, mely Nap-rendszerünk planétáinak egyike, és a Földdel közel azonos méretű. Valamivel azért kisebb.

Ez itt a Lényeg! Végre egy Ismerős! Nem volt többé kérdés! Tudtam minden egyéb segédlet nélkül, hogy ez melyik "csillag". Ez pedig olyan óriási szellemi örömöt okoz, amihez hasonlót kevés dolog tud előidézni, egy szempillantásban.

"Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik."

Talán hasonlóan van ez az "Igazság" ismeretével. De nem is "talán", mert ez a szó valami bizonytalanságot sugároz. Igazság helyett inkább mondjuk; Valóság? Ez szerintem érthetőbb. Az igazság valamivel elvontabb kifejezése ugyanannak a fogalomnak. De amikor a sok-sok apró "igazság" ér - bármilyen formában legyen - előfordul, hogy nem tudom hol megfogni, nem tudom felfogni. S végül nem ér semmit az egész, mert nincs benne Élet! Halott! De Jézus azt mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet!" Ez az igazság pedig csakis "ismereten" alapulhat, vagyis tapasztalásból táplálkozó ismereten. És ez már maga az Út, a Valóság! Ez az az Út, amelynek a végén ott az Élet, vagyis Örök Élet, ismét csak maga Krisztus Jézus, a Győztes!

Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy többé semmi sem kérdés. Mert ha nincs több kérdés, akkor valami nem stimmel, és elfelejtünk gondolkodni. Azt sem mondom, hogy mindenki legyen "keresztény" itt és most! Ez a szó köznapi értelmében ugyanis rendkívül sok negatív tartalommal társul a számomra. Sőt kereszténynek lenni, a mai felfogás szerint nem is egyenlő, azzal amit a szó eredetileg jelenthetett: "Krisztus követése"

Mint ahogy Jézus sem vallásalapító, hisz miért lenne szükség még egy vallásra? Hisz mi értelme lenne annak, ha eljön hozzánk emberként Ő, egy Isteni Lény, maga Isten Fia, a Teremtő, az Alkotó, itt jár a földön, gyógyít, tanít, csodákat tesz, végül megölik de legalább ránk hagy egy "vallási rendszert", mely "egy a sok közül", és melyben a szánkba rágja miről mit gondoljunk, vagyis mit "vall"-junk. De ez a mindenről meglévő "VALL-ás" önmagában halott, mivel egy befejezett, kész, "megmondott" dologról lévén szó nélkülözi a kérdezést, dolgok felvetését és az átgondolást, amiből aztán továbblépés következhet, aztán újabb kérdés, mely a fejlődés útja lehet. Amiben pedig nincs meg a fejlődés lehetősége az nem él, tehát halott. Ha mindenről lezárt véleményem van, az mellőzi a párbeszédet azzal az Istennel, aki viszont személyesen szeretne engem vezetni, itt és most. Persze nem az "egyénieskedés" útján, hanem az engedelmességén. Ez most paradoxonnak hangzik.

Mi másért jött volna Isten Fia, ha nem azért, hogy megmutassa az Élet Útját, mely csak személyes ismerettel, személyes tapasztalással, személyes kutatással és személyes gyötrődéssel járható? Mely út nem a "keresztények" kiváltsága, hanem zsidóknak, buddhistáknak, filozófusoknak, mohamedánoknak, materialistáknak... stb stb...egyaránt. Egyszerűbben szólva azon halmaz tagjainak melyet úgy neveznek: "a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai."

Mert..."Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.  Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök."

"Ti pedig ne hivassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok."