Ígéret szerint örökös

Reggel 5:09. A telefonom jelzi az ébresztőt, immár második alkalommal. Mielőtt lefeküdtem az este valamiért beállítottam az órát 5 órára. Talán már akkor sem gondoltam komolyan - nyugtázom magamban, és egy lassú de határozott mozdulattal kinyomom a készüléket.

De aztán csak nem hagy aludni ez az érzés. Most az én kezemben van a kulcs. A DÖNTÉS! Ebben a pillanatban azt hiszem kétféle döntésem lehet. Az egyik, hogy szundikálok tovább nyugodtan, illetve kilenc percenként agyoncsapom az ébresztőt, de még akkor sem kell, hogy rosszul érezzem magam. A másik, hogy most azonnal kikelek fekhelyemről, hogy élvezzem az esős, falusi hajnalban - mert vidéken vagyok - a friss levegőt és az üde-zöld pázsit látványát. Valóban gyönyörű. 

Végül sikerült így döntenem, tehát felkeltem az ágyból. Egy gyors arcmosás, néhány mély levegő a teraszon, miközben hallgatom ahogy az esőcseppek sűrűn kopognak a fák levelein....jaaajj..., micsoda boldogság!

Aztán veszem az Írást, és kezdem olvasni, ahogy írva van.

"Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van aki teremtette az eget és a földet."

Bár elég párás a levegő de a távolban valóban felfedezni vélem a hegyek körvonalait. Hogy az Úr teremtette az eget és a földet, ez még úgymond rendben van. De, hogy ugyanaz az Isten az "én segítségem". Ezt már nehezebb elhinni. Pedig így mondja. Azt hiszem ez a legnehezebb része az egésznek. Hinni az ígéreteknek! Olyan nagyszerű ígéretek, hogy nehezen merem őket elhinni. Ézsaiás a következőt írja:
"Megszáradt a fű, elhullt a virág; de Istenünk beszéde mindörökre megmarad!"

 Jézus pedig azt mondja a hegyi  beszédben:

"Bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik."

Míg az "ég és a föld elmúlik"... "aki teremtette az eget és a földet"..."amíg minden be nem teljesedik...!"

Azután tovább olvasom a 121. zsoltárt:

"Nem engedi, hogy lábad inogjon; nem szunnyad el a te őriződ. Íme, nem szunnyad és nem alszik az Izráelnek őrizője! Az Úr a te őriződ, az Úr a te árnyékod a te jobb kezed felől. Nappal a nap meg nem szúr téged, sem éjjel a hold"

Nem tudom, miért volt fontos a zsoltárírónak, hogy két azonos értelmű szót használjon: "nem alszik, nem szunnyad", de arra gondolok, talán ezzel a halmozással valami fontosat akar hangsúlyozni. Vagy az is lehet, hogy az eredeti szövegben volt egy olyan többletjelentéssel bíró szavuk, amely nekünk már nincsen, ennek érdemes lehetne utánajárni. Egyébként valóban nem mellékes, amit itt mond. Ha én az előbb úgy döntök is, hogy tovább alszom Ő akkor sem "szunnyad", hiszen Ő "a te őriződ", "a te árnyékod" Milyen érdekes, hogy itt az Úr, mint árnyék tűnik fel. Mert nem csak világosság, hanem árnyék is. Nem szégyenli magát a világosság mellett, árnyékként is aposztrofálni, "a ki által van a mindenség."... "hogy Ő benne lakozzék az egész teljesség." S ha te tovább alszol is, Ő ugyanúgy árnyékában őriz, hogy zavartalan legyen az álmod, de milyen jó, hogy felkeltem, máskülönben ezt most nem írhatnám ide. Azért ez az árnyék a nap ellen téma valóban sokat mondó, ha belegondolunk, hogy azon a területen ahol ez íródott, milyen felüdülés lehet egy kis sötét zug, ahová behúzódhatsz. Némi fogalmat alkothatunk erről, a néhány héttel ezelőtti kánikulára gondolva. Háromszor is megemlíti ez a zsoltár, hogy Ő nem alszik. Ezért jöhetsz Hozzá, gyere már korán reggel, amikor még mindenki más fekve van, hogy egymást jelenlétében időzzetek.

Hogy hogy érti azt, hogy éjjel a hold nem szúr meg, azt még nem igazán értem. Egy másik fordításban ez így hangzik: "Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold." Talán ez szemléletesebb ebben az esetben.

"Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet. Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!"

Ezek már az utolsó strófák, de a leggyönyörűbbek. A végén mint egy kristálytiszta csillogás tűnnek elő ezek a szavak. Mint amikor valaki felás egy darabka földet, és a munka eredményeképpen váratlanul egy kemény kőbe ütközik az ásó, és az lám kiforgat a talajból egy drágakövet, ami a felszínre jutva megcsillan a nap fényében - "Legyen világosság!"

Nem hagyom, hogy szemem csak úgy átrohanjon az olvasott szavakon, hanem minden szónál megpróbálok időzni, mintha mindegyik elementáris jelentőségű lenne.

AZ...,  AZ ÚR..., MEGŐRIZ..., TÉGED..., TÉGED! MINDEN... de tényleg MINDEN?... MINDEN... GONOSZTÓL... és így tovább... Ez az ígéret, s mint  az "ígéretek örököseinek", nekem csak az a dolgom, hogy ezt elhiszem. Most, ma reggel! Ez a hihetetlen! :)

Megőrzi az Úr a te ki és bemeneteledet, 

MOSTANTÓL FOGVA MINDÖRÖKKÉ!

Kenyér és víz

Ahogy korábbi bejegyzésben is megírtam,mostanában rengeteget foglalkoztatnak, sőt inkább aggodalommal töltenek el a következő kérdések: "Mihez kezdjek az életemmel? Hogy fogok élni? Miből? Hol? És hogyan? Melyik úton járjak? Mit is akarok?"

Majdnem szó szerint idéztem ezt egy korábbi bejegyzésből, de ezek azt hiszem sokunkat foglalkoztatnak. Jézus többszöri felszólítására, sem vagyok képes ezeket a kérdéseket elfeledni. Pedig Ő elmondja: "Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?(...)Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van."

Úgy látszik még nem 100%-os a bizalom.

A minap pedig a következő történt, az iskolába menet, mikor az utcában található, hosszú, komor téglafal mellett haladtam el. Ahogy mentem, merengve, tekintetemet a földre szegezve, egyszer csak...

Egy szelet kenyér landolt a lábaim előtt. De éppen, hogy nem a fejemre esett, hanem az arcom előtt suhant el szinte egy centire, de tényleg...

Rögtön megfogalmazódott a kérdés:

Ez mi? És honnan? És hogy? 

Majd ebben a pillanatban feltekintettem az égre, a válasz után kutatva, s megláttam ahogy felettem pár méter magasságban egy dolmányos varjú szállt el, méltóságteljes szárnycsapásokkal. Azonnal eszembe jutott Illés próféta, mikor Izraelből napkeletre kellett meneküljön, a Kérith patakja mellé. Ahogy a Biblia elmondja hollók által látta el őt az Úr élelemmel, az ott csörgedező patak pedig szomját olthatta. "...hollók hoztak néki kenyeret..." (Királyok I. könyve 17.fejezet) Fantasztikus!

De aztán más is eszembe jutott, hiszen önmagában ezzel, hogy Illésnek hollók hoztak kenyeret én nem sokat tudok kamatozni. Itt jöhet az a varázslatos és megfoghatatlan pont melynél a Biblia, vízzé válik (ezt sajnos nem tudom szebben megfogalmazni, mert az érzet kapcsán csakis ez a kép jut eszembe) és átjár, átfoly a Lélek által.  Hiszen az Ige elmondása szerint Ő "élő és ható", "lélek és élet" , mely megelevenít, "és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig." 

Itt álljunk meg egy pillanatra, ahhoz, hogy tisztán lássunk. Nem valami természetfeletti csoda folytán (bár mondhatjuk csodának is, ahogy tetszik), hanem az által, hogy már olvastam korábban, még ha csak felületesen is bizonyos igeszakaszokat, most azok eszembe juthatnak, új, igazi jelentéssel és most már számomra is személyre szabottan érthető tartalommal. Hiszen így ír Jakab: "Az ígének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói" Megtartói; ebben az is benne van, ne felejtsd el! Tartsd magadnál! Az elmédben!  "Aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad a mellett, az nem feledékeny hallgató, hanem cselekedet követője lévén, boldog az ő cselekedetében."

Így eshet meg, hogy most egy korábban már hallott, olvasott, de addig számomra szinte semmit mondó igeszakasz vagy egy-egy vers, most egyszerre világossá, értelmessé, sajátommá válik, melyet többé nem felejtek el.

S ennek kapcsán a következők jutottak eszembe, illetve nem is maga a vers, csak egy részlet, egy szókapcsolat, amit aztán egy keresőben könnyen megtalálhatok.:

"Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam,

 hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé."

"Az magasságban lakozik, kőszálak csúcsa

 a bástyája, kenyerét megkapja, vize el nem fogy."

Kiről van itt szó? Ki az aki "magasságban lakozik"? Érdemes elolvasni az egész fejezetet, hogy megtudjuk! Különösen a Zsoltárt, amely az első verset tartalmazza. Ézsaiást azt hiszem nehezebben értem, bár azt látom, hogy tele van gyönyörű, költői képekkel, dehát ez ugye kevés.  Ebben a bejegyzésben most elég ennyi, hisz bőven van még mit feldolgozni ezeken,  folytatása talán következik...

Az Írások/Ajándék - 2.rész

Lám, lám, a mai napon huszonhárom éves lettem. De e két évtized után, azt hiszem most kezd előttem körvonalazódni, az utóbbi pár napban, hogy mi is lehet ez, amiről most írni készülök.

Csak most kezdem kapizsgálni, amit eddig nem is sejtettem, hogy valamit nagyon nem látok. Valamit nem értek.

Valamit annyira nem értek, hogy nem is tudom...hogy nem értem.

Egy barátommal történt beszélgetés ébresztett rá erre.

Ezek szerint a Biblia jóval több, mint amiről eddig álmodni mertem...

Jóval több mint egy könyv, amit a kezedbe vehetsz. Jóval több, mint betű és papír, történet és igazság, meg sorolhatnám most a szép szavakat. Olyan ez, mint a víz ami befolyik mindenhová, s ott valamilyen hatást fejt ki, rombol és épít.

Ez a beszélgetés az elmúlt pénteken történt, tegnap pedig egy olyan prédikációt hallgattam, ami - ezt megerősítendő - szintén erről szólt.

Azt veszem észre, hogy amint olvasni kezdem, amint elkezdem vizsgálni az Igét, egyszer csak Ő kezd el vizsgálni engem. Ezt a mondatot abból a prédikációból vettem, de tényleg így van.

"Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait."

Fantasztikus amikor megtörténik, hogy az olvasott ige már nem csak tinta egy felületen, hanem megtapasztalt valóság, ami hitelt ad mindannak, amiről beszélünk. 
Amit megélhetsz!


Annyira vakok vagyunk! Annyira vak vagyok, hogy "azt se látom, hogy nem látok".
"Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen"


Ez a beteg panasza!
Ez nem valami előre-elrendelés, hanem előre-látás!
De akkor mi a megoldás?
Az is le van írva ugyanott, csak tovább kell olvasni! Mint, ahogy az összes megelőző korszaknak szóló levél végén, úgy itt is, ott van a gyógymód.


"Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.
A kiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg."


Na, köszönöm szépen! Most sokkal okosabb lettem! Igaz?!
Jó! Hogyan vegyek Tőled, például "tűzben megpróbált aranyat"? Hol találom azt?


Ennél elakadtam. Nem tudtam továbbmenni? Mi az, hogy tűzben edzett arany? Mi az, hogy fehér ruha, és szemgyógyító ír? Meg ha Te már úgyis előre "megírtál" mindent, akkor én magam ugyan mit tehetnék? S hol vagyok én ebben hibás, hogy nem látok? Kicsit háborogtam, mert olyan "eleve-elrendelés-szagúnak" tűnt az egész. Gyorsan papírra is vetettem ezeket a kérdéseket, s az előző bejegyzésben most olvasható, ha ez érdekes.


Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal, gondokkal tértem "nyugovóra".
Reggelre virradva, új fény ragyogott fel, mint a pirkadatkor születő új nap sugarai, amik csillogásra buzdítják a fák levelein csordogáló harmatcseppeket.
"Most megmondom néktek, mielőtt meglenne, hogy mikor meglesz, higyjétek majd, hogy én vagyok."
Ezt Jézus mondta a tanítványoknak, még keresztre feszítése előtt. Még mielőtt bizonyos szörnyű események bekövetkeztek volna. Ő előre megmondta, hogy ha majd valóban bekövetkeznek, higyjük, tudjuk..."ÉN VAGYOK"
Vagyis Ő a Vagyok! Amivel egyedül Isten apsztrofálja magát, amint Mózesnek is szólt: "a VAGYOK küldött..."
Most már láttam, hogy ezeket Ő nem eleve elrendelte, hanem előrelátta. Mint, mikor kalózvideón láttunk már egy filmet, ami a moziban csak, most kerül bemutatásra, s előre tudjuk, mi lesz a végén, amikor mások még csak a jegyek foglalásánál tolonganak.


De arra a kérdésemre, hogy hol találom azt a kincset, ami meggyógyíthat ebből a sápadt állapotból, még mindig nem láttam a választ. Vannak olyan kiadványok, melyek minden napra tartalmaznak egy-egy igeszakaszt. Olyan ez, mint az aranytojást tojó tyúk, mit ha fel nem ismerve, az ember elad, óriási értéktől fosztja meg saját magát. Ebben kerestem a választ! Hátha az aznapi megmutatja, hogy hol is nyissam ki az Írást. Hol is induljak el? Ezt most csak azért, írtam le, hogy lássuk, nem önkényesen nyitom fel a Bibliát a nekem tetsző helyen, hogy erőltetett válaszokat találjak.
S láss csodát, Példabeszédek könyve 2. fejezet 3-5 versek:


"Igen, ha a bölcseségért kiáltasz, és az értelemért a te szódat felemeled,
Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt:
Akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz."


Igen! Így kezdi - Igen, mint a tanító, aki próbálja rávezetni tanítványát a megoldásra. Igen! - jó helyen kapizsgálsz. Igen. Csak menj tovább ezen az úton!
Eszembe jutott Krisztus példázata az igazgyöngyről, vagy a szántóföldben elrejtett kincsről.
Aki felfedezi azt, az mindenét otthagyja, minden mást elfelejt, hogy azt az egy dolgot meglelje. Így kell nekem is az Igét kutatnom, mint a kereskedő, aki igazgyöngyre lelt.
Akkor megismerhetem Istent.


"Akkor megérted az igazságot (...) a tudomány a te lelkedben gyönyörűséges lesz."

folyt.köv...