Ama fényes és hajnali...

Hajnalban sikerült felkelnem, és így csodálatos volt együtt mondani a zsoltár írójával:

"Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; 

téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem

a kiaszott, elepedt földön, amelynek nincs vize;

Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén

a te hatalmadat és dicsőségedet."

Fantasztikus élmény mikor úgymond szinkronban szól velem az Írás. Mikor azokat a mondatokat olvashatom a Bibliában; legyen az kérdés, sóhaj, panasz vagy bármi, amik az én szívemből is gyakran előjönnek. Ez nyugalommal és örömmel tölt el. Megerősít. "De jó, nem csak nekem van ez és ez a problémám!", hanem ennek a híres-hírhedt Dávidak, Isai fiának is, Júda törzséből. És még ki tudja mennyi millióknak.

Már írtam arról, mennyire nagyszerű dolgokat élhetek át, ha nem vagyok lusta "jó reggel" felkelni.

Hisz így tett Jézus is: "Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imádkozék."

A 63. zsoltárban, ahol a fent látható vers áll az olvasható, hogy Dávid, "Júda pusztájában volt" mikor e dallam született. "Puszta helyre", ment ki, hogy "imádkozzék". Hogy kényszerűségből tartózkodott-e ott ezt   most nem tudom. De ott volt a "pusztában"

Ahogy ma hajnalban a tetőablakon keresztül felnéztem az égre néhány csillagot láttam az égen villogva táncolni, de nem tudtam őket csillagképbe foglalni. Egyedül az öreg Nagy-Göncöl integetett, mint régi ismerős, ahogy éppen tótágast fordult a Sarkcsillag körül. Ez biztos pont. De a többi csillag olyan idegen volt. Szépek, szépek de valahogy nem ismerős egy sem. Mivel idő hiányában elég hosszú ideje nem végzem a csillagos égbolt behatóbb kémlelését, ezért kiestem a gyakorlatból, ráadásul a téli csillagképeket kevésbé ismerem. Azt a sok-sok gyönyörű de szétdarabolt "fény-igazságot", nem tudtam összefoglalni, egy rendszerbe.Külön külön látom mindegyiket, azt is látom, hogy nagyon csodálatosak, de mégsem tudok velük mit kezdeni, mert nem ismerem fel őket, nem nyernek értelmet. Csak elapróznak, széttördelnek engem is. Kerestem volna köztük az összefüggést, de nem találtam.

Mivel megszoktam már, hogy legalább a fényesebb csillagokat, illik névről ismernem,  frusztrált a gondolat, hogy most egyet sem ismerek fel. Végül nem bírtam, felöltözve kiléptem a fagyos teraszra. Pásztázni kezdtem az eget, hátha így kintről már jobban átlátom majd a helyzetet. 

De ahogy fejemet a dél-keleti égbolt felé fordítottam, egyszer csak...

Leírhatatlan...

"Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus (...) ama fényes és hajnali csillag", mely ott világít az égen. De nem csak úgy pislákolt, hanem, mintha azon a pupillának nevezett kis fekete nyíláson keresztül, az összes létező fényét, amit az "örökkévalóságában" kibocsát,  most akarná beleömleszteni érzéketlen szemeimbe, egy szempillantáson belül. Mintha az égbolt valamely addig sötét zugából, most egy árny-kancsón esett repedés miatt, gejzír módjára bugyogna felfelé ez a fény, hogy aztán az egész égi-vásznat elöntse ezzel a vakító sugárzással. Mint egy festő a kanavászt.

"Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig." - írja a Példabeszédek könyve...

De ami az egészben a legnagyszerűbb az, hogy ismertem! Tudtam, hogy ez a Vénusznak nevezett égitest, mely Nap-rendszerünk planétáinak egyike, és a Földdel közel azonos méretű. Valamivel azért kisebb.

Ez itt a Lényeg! Végre egy Ismerős! Nem volt többé kérdés! Tudtam minden egyéb segédlet nélkül, hogy ez melyik "csillag". Ez pedig olyan óriási szellemi örömöt okoz, amihez hasonlót kevés dolog tud előidézni, egy szempillantásban.

"Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik."

Talán hasonlóan van ez az "Igazság" ismeretével. De nem is "talán", mert ez a szó valami bizonytalanságot sugároz. Igazság helyett inkább mondjuk; Valóság? Ez szerintem érthetőbb. Az igazság valamivel elvontabb kifejezése ugyanannak a fogalomnak. De amikor a sok-sok apró "igazság" ér - bármilyen formában legyen - előfordul, hogy nem tudom hol megfogni, nem tudom felfogni. S végül nem ér semmit az egész, mert nincs benne Élet! Halott! De Jézus azt mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet!" Ez az igazság pedig csakis "ismereten" alapulhat, vagyis tapasztalásból táplálkozó ismereten. És ez már maga az Út, a Valóság! Ez az az Út, amelynek a végén ott az Élet, vagyis Örök Élet, ismét csak maga Krisztus Jézus, a Győztes!

Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy többé semmi sem kérdés. Mert ha nincs több kérdés, akkor valami nem stimmel, és elfelejtünk gondolkodni. Azt sem mondom, hogy mindenki legyen "keresztény" itt és most! Ez a szó köznapi értelmében ugyanis rendkívül sok negatív tartalommal társul a számomra. Sőt kereszténynek lenni, a mai felfogás szerint nem is egyenlő, azzal amit a szó eredetileg jelenthetett: "Krisztus követése"

Mint ahogy Jézus sem vallásalapító, hisz miért lenne szükség még egy vallásra? Hisz mi értelme lenne annak, ha eljön hozzánk emberként Ő, egy Isteni Lény, maga Isten Fia, a Teremtő, az Alkotó, itt jár a földön, gyógyít, tanít, csodákat tesz, végül megölik de legalább ránk hagy egy "vallási rendszert", mely "egy a sok közül", és melyben a szánkba rágja miről mit gondoljunk, vagyis mit "vall"-junk. De ez a mindenről meglévő "VALL-ás" önmagában halott, mivel egy befejezett, kész, "megmondott" dologról lévén szó nélkülözi a kérdezést, dolgok felvetését és az átgondolást, amiből aztán továbblépés következhet, aztán újabb kérdés, mely a fejlődés útja lehet. Amiben pedig nincs meg a fejlődés lehetősége az nem él, tehát halott. Ha mindenről lezárt véleményem van, az mellőzi a párbeszédet azzal az Istennel, aki viszont személyesen szeretne engem vezetni, itt és most. Persze nem az "egyénieskedés" útján, hanem az engedelmességén. Ez most paradoxonnak hangzik.

Mi másért jött volna Isten Fia, ha nem azért, hogy megmutassa az Élet Útját, mely csak személyes ismerettel, személyes tapasztalással, személyes kutatással és személyes gyötrődéssel járható? Mely út nem a "keresztények" kiváltsága, hanem zsidóknak, buddhistáknak, filozófusoknak, mohamedánoknak, materialistáknak... stb stb...egyaránt. Egyszerűbben szólva azon halmaz tagjainak melyet úgy neveznek: "a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai."

Mert..."Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.  Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök."

"Ti pedig ne hivassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok."

Gondolatok a hulló hóról

2010 december 1. szerda, hajnali 5 és 6 között

Teendőimet végzendő, a padlásszobámból elindultam lefelé, az alagsori dolgozószobába. Ehhez ki kell menni a ház főbejáratán, és átmenni az udvaron, mivel a dolgozó bejárata a ház túlsó feléről nyílik. Már lent jártam az udvaron, mikor azt vettem észre, hogy a testemet körülvevő térbe apró, fehér, daraszerű pihék lépnek be, és aztán tovább hullanak mígnem földet érnek. De nem csak a szűk környezetemben, hanem távolabb is. Ahogy a látószöget kitágítottam, felfedeztem, hogy az egész általam észlelhető térben megfigyelhető ez a jelenség. Hol sűrűn, hol ritkásabban. Ez bizony hószállingózás. Egy szelíd és elégedett mosoly ült ki ekkor arcomra. Öröm! De vajon mi felett?

"Itt van a tél, itt van ujra,

S szép mint mindig énnekem."

Ez plagizálás vagy idézet? :) Na igen, persze a költő másra gondolt, de az ősz és a tél szótagjaik tekintetében szerencsére csereszabatosak. Egyébként ősz vagy tél szinte lényegtelen a gondolat indíttatását tekintve. Talán csak ennyi. Magával ragad a hangulat. Nem tudom, Petőfi Sándor számára mi játszott ebben közre, benne volt-e ez is, vagy valami egészen más? Ezt nem tudhatom.

De engem ilyenkor "ujra" elfog az a bizonyos "VALAMI", amit hangulatnak szokás nevezni, ami miatt "szép, mint mindig énnekem". Ezt pontosabban körülírni képtelen vagyok. Tavaly írtam valami hasonlót ugyanebből az eseményből kifolyólag.

Szinte percre pontosan érkezett a TÉL. Igaz a megelőző néhány napban, már láthattunk havat, de az úgy érzem csak egy nyitánya volt az egésznek. Csak úgy megmutatta magát. Így érzem.

Most viszont talán végérvényesen megérkezett. Persze nem tudhatjuk, lehet, hogy pikk-pakk elolvad, de hogy itt Pesten napokon belül szennyes lesz ez a szép fehér takaró az biztos. Talán ettől is olyan értékes ez a néhány "pillanat". Olyan hamar múlik el, mintha soha nem is lett volna. Így, amíg még megvan örüljünk neki.

Öröm. De hogy miből fakadóan? Illetve tudom, hogy a hószállingzóás ténye feletti örvendezés ez. De ez miért van vajon? Hiszen ahogy egy fecske még nem hoz nyarat, úgy egy pár hópihe sem hoz telet. Nem tudhatom ekkor még, hogy lesz e eredménye ennek a hószállingózásnak vagy egy nap alatt el is olvad. És egyébként is mi az ami örömöt kelt ennek kapcsán. Talán a kedves gyermekkori emlékek nyoma ez? Amikor még kimehettünk a falu széli dombra a pajtásokkal szánkózni? Ezt idézi fel ilyenkor tudatlan tudatom? Vagy mert tudom, hogy újra körülzsong az a hangulat ami ilyenkor termékeny táptalaja az efféle szentimentális filozofálgatásoknak? Élvhajhász! :) Dehát ez van. Semmi baj!

Egyébként nem szoktam ilyen korán talpon lenni. Mármint hat előtt. Illetve nem szokásom, de szeretném ha az lenne. Ugyanis a kora reggeli, hajnali órák, mikor az elme egy jó alvás után még friss - persze ehhez szükséges időben lefeküdni - igen jól lehet végezni szellemi tevékenységgel járó munkánkat. Bárcsak több hajnali órából állna egy nap! Sőt, bárcsak az egész nap hajnali órák sorozata lenne... Dehát ez csak képzelgés! A hajnalnak önamgában is megvan a maga nagyszerű hangulata, és ez még hóeséssel megfűszerezve... maga a gyönyör.

Ilyenkor legszívesebben csak állnék az ablak előtt óráikig, és csak néznék kifele. Belülről kifele. Csak szívnám magamba a hangulatot.  Kívülről befele. A hajnal és a hóesés között megvan az a különös hasonlóság, hogy magában hordozza a gyors elillanás lehetőségét. Sőt ez nem is lehetőség, hanem predesztináció. Persze egy három hónapos havas idő után már jogosan várhatja valaki, hogy múljon már a tél, de ez akkor sem az időjárást minősíti. Az időjárás nem rossz vagy jó. Csak érhet alkalmatlanul. Persze könnyen beszélek én a meleg szobából, miközben a parkban emberek alszanak a padokon. Most elszégyeltem magam. Na jó lehet ez rosszabb idő, mint a nyári meleg. Amikor nem kell fűteni. De ez is csak egy nézőpont, egy viszonyítás. Ha például nem lennénk ennyire "civilizáltak", hogy kilométeres csöveken jön a meleg a lakásba, amit egy olyan "szolgáltató" biztosít akit nem is ismerünk, akkor egész más lenne a képlet. Ha magunknak kéne a fát hasogatni, ha magunknak kéne begyújtani a kályhába, amit magunk építettünk. Ha minden nap el kéne végezzük azt a fáradságos munkát, ami a fa felaprításával jár... Mi lenne akkor? Talán kevesebb lenne a beteg ember? Talán. Talán kevesebb lenne a depressziós? Talán, de ez sem biztos. Félreértés ne essék, a depresszió alatt nem hisztériát értek, hanem depressziót. Magam nem tudom, hogy milyen, de hogy nem kellemes, sőt borzalmas, azt már azért hallottam. Fát hasogatni valljuk be magam sem tudok. Fogalmazzunk inkább úgy, nincs túl nagy rutinom benne. Befűteni még csak-csak... de kályhát építeni? Ajjajjajjaj... Ez baj.  Azt hiszem várhat még rám az a kis kunyhó a Kamcsatka-félsziget csücskében. :)

De menjünk tovább...

Délben, miután a kitartó hóesés eredményeként, már kb 5 centis hóréteg takarta a földet az jutott eszembe: "dolgozni csak pontosan és szépen.. ahogy a hó hullik a légben úgy érdemes". Gondolkodjunk csak el ezen! Jön az égből egy apró, milliméteres nagyságrendű, ráadásul rendkívül illékony dolog. Ebből nagyon sok. Ráadásul a földön szinte végtelennek mondható azon pontok száma ahol landolhat. És ezt ki is használja. Beteríti az egész földet, és aztán erre még egy újabb réteg telepszik, ami szintén ezekből a parányi alkotóelemekből épül fel. Így végzik munkájukat ezek az apró "részecskék", míg végül térdeink magasságát ostromolják. Ebből a fehér parányból annyi lehull, és oly hosszan tartó intenzitással, hogy képes beteríteni egy egész várost, egy országot, egy kontinenst. Ja és még valami! Ha közelről megvizsgáljuk őket, felfedezhetjük, hogy mind más alakot ölt. Ez már aztán teljesen kikészít. Van-e ennek a termékeny kreativitásnak még valahol ennyire egyszerű és csodálatos megnyilvánulása? Bizonyára előfordul. A természet valószínűleg telve van ilyenekkel. Nekem ma, Budapesten ez jutott. Dehát ez is végtelen. Mennyire hivalkodás nélküli jelzése ez annak a hatalmas Tervező Alkotónak, aki mindezt létrehozta.  Ez jutott eszembe. Dolgozni is így érdemes. Mert ha Ő a "képére és hasonlatosságára formált", akkor abba minden bizonnyal ez is beletartozik, és Ő biztos, hogy nagyon szeretné, ha meríthetnénk ebből.

Még egy szösszenetnyi gondolat. A csend. A város robaja egy kiadós hóesés után nem olyan átható. Ez a hóréteg valahogy akadályozza a hang terjedését, és tompítja a zajokat. Ebben a "halkabb" közegben - mondjuk egy külsőbb kerületben, ahol lakom -  már nagyon könnyű meghallani azt a varázslatos zizegést, amit a hópelyhek egymáshoz ütközése okoz. Legalábbis szerintem ez okozza.

Akkor most megállok, és csak hallgatom...hiszen olyan illékony.

"A kinek van füle hallja, mit mond a Lélek (...) A győzedelmesnek enni adok az elrejtett mannából, és adok annak fehér kövecskét, és a kövecskén új írott nevet, a melyet senki nem tud, csak az, a ki kapja."

Az Írások 5.rész - Mustármag Élő Vízben

"Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen."

A fenti mondatokat Krisztus mondja Máté evangéliuma 5. fejezetében. Mi az, hogy "legkisebb parancsolatok"? Hogy taníthat valaki úgy, hogy közben megrontja a tanítást? Hogy kerül mégis mennybe? Hogy lesz valaki a "legkisebb"? Mit jelent a mennyben "legkisebbnek" lenni?

Ilyen kétségbeesett kérdésáradat tódult fejembe, mikor erre az egy versre pillantottam. Nem tudtam felfogni, miért mondja ezt Jézus így, és miért van ez egyáltalán benne a Bibliában? De azt hiszem valami fényt megláttam az alagút végén. 

A Biblia igazságait, nem úgy kell felfognunk, mint egy jóskönyvet. Mondván: valahol fölcsapom, aztán ami ott lesz, az nekem az éppen aktuális üzenet. Nem. Hanem az egészet meg kell ismerni. Ez persze nem két pillanat, de törekednünk kell rá. A Biblia minden egyes verse, még "e legkisebb parancsolatok közül" is mindig, mindenkinek aktuálisan szóló és érvényes üzenet. 

Persze vannak olyan kivételes esetek, amikor elvezet valamire a "felcsapós" módszer. Velem is előfordult már. De máskor az is megesett, hogy felcsapom a Könyvet valahol, és nem értek semmit. Ekkor általában kétségbe esem, jaj akkor most nincs mit üzenjen? Egy esetet tudok mondani, amikor ebben hatalmas csoda tudott megnyilvánulni. Óriási tévelygésben voltam, ezért ott helyben, azonnal kellett útmutatást kapjak. Gondolom én. Ezt majd talán egy másik bejegyzésben konkrétabban is leírom. 

De azt hiszem ez a ritkább eset. Na jó maradjunk abban, hogy én ezt tapasztaltam. Lehet, hogy másnak teljesen ellenkező a tapasztalata ebben. Ez "módszer" kérdése. Mindenki maga kell megvizsgálja. De akkor is! Ha Isten úgymond "számíthat rá", hogy el fogom olvasni a Könyvét - márpedig miért ne számítana? - akkor miért üzengetne mindig, egy "éppen aktuálisat", azáltal, hogy én fogom és valahol kinyitom az Írást.

Ezért nem szabad elszalasztani azt, hogy a Bibliát a legapróbb részletekig, módszeresen és szisztematikusan tanulmányozzuk. Ez persze egy örökké tartó folyamat lesz - de maga az Írás garantálja, hogy meglesz erre a lehetőség. :)

Na persze a SzentLélek vezetése alatt tegyük mindezt. Ezt nem is lehet eléggé hangsúlyózni. Mindig csak a Lélek vezérletével, aki "elvezet majd minden igazságra". Ha csak egy szép kultúrtörténeti vagy irodalmi tanulmányt szeretnénk készíteni a Bibliáról - megtehetjük ugyan, de semmit nem fog érni, ha a Lélek nélkül tesszük. Ha csak intellektuális örömöket keresünk - amit kétség kívül meg is ad - de nem az életet, akkor az egész halott ügy.

"De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra."

"Mikor pedig eljő majd a Vígasztaló, a kit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, a ki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot."

"Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek."

Ezek Jézus szavai.

"Vezéreld útamat a te igéd szerint"

Ekkor mindenezeknek beteljesedéseként elkezdődhet az emberben mindaz amit Krisztus így fogalmaz meg:

"...az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne."

"...mely elvezérel minden igazságra."

Hisz "Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek"

"Eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul."

Hogyan lehet lélekben és igazságban imádni Istent? Ez mit jelent?

"Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, a ki ezt mondja néked: Adj innom!; te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet.

Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élő vizet?"

Hogyan adhat élő vizet? Mi az, hogy élő víz?

Ez fantasztikus érzés! Elkezdem. Olvasok egy verset, ami elsőre semmitmondó, és aztán eszembe jut annak kapcsán egy újabb vers, mely egy más igehelyet idéz fel, és így szépen kikerekedik az egész aznapi történet, mely minden nap újra és újra meg kell szülessen bennem.

ÉLŐ VÍZ

Hogy lesz a csermelyből óceán?

Kérdésre újabb kérdés, kérdésre újabb kérdés.

Kérdéseinkre ne akarjunk azonnal választ rávágni, mert az könnyen zsákutcába vihet. Ne essünk bele újból, abba a hibába, melybe Ádám és Éva, mikor azonnali, "instant" választ akartak arra a kérdésre, hogy:

"Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?"

Látjuk mi lett az eredmény. S most "annak a gyümölcsnek a levét isszuk".

Visszatérve a samáriai asszonyhoz, azt hiszem Krisztus katonájának egyik legnagyobb boldogsága, ha a következőt hallja:

"Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ idvezítője, a Krisztus."

Hello World - revízió, egy év blogolás, Izraelnek Két Tengere

2010 november 6 - án volt egy éve, hogy elindítottam a blogolást.
Akkoriban nem volt még teljesen tiszta, ennek az oka, célja. Most sem tudnék programot megfogalmazni, de a lényeg azt hiszem ott is le van írva. Elindultam a "végtelen sivatagban". Akkoriban terveztem, hogy írni fogok az izraeli utazásomról, amelyről azelőtt néhány nappal tértem haza. Ennek most már szintén több mint egy éve. Fel sem fogom. Mivel annyi inger, hatás, élmény, gondolat, érzés, kép, szimbólum és a "tanításnak akármi szele" ért ott kint, néha úgy éreztem identitásválságban küzdök. Erről talán majd később bővebben. Egyébként ezt a beszámolót még meg kell írjam, melynek ez a most következő leírás része szeretne lenni.

Izraelnek földjén Két Tó terül el. Tengernek is mondják őket. Kitalálhattuk melyek ezek. Az egyik a Galileai-tenger, Tiberias mellett, a Bibliában Genezáret, avagy Kinneret  (szerintem ez nagyon szép szó, azért írtam ide). A másik pedig a Holt-tenger. Mindkettőt volt szerencsém látni, hála az Úrnak, és kedves Nagybátyámnak. Gyönörű látvány. Fantasztikus, ahogy a horizontot figyeled, mintha feloldódnának benne a színek és a formák, a terek és a felületek. Mintha az egész csak egy kerete lenne annak, amiben feloldódni képes. Ez a két víz - ahogy ezt az elmúlt héten megtudhattam - egy példázat.

A Teremtő Krisztus gyönyürű tanítása. A Holt-tenger, lefolyástalan tó, vizét nem adja tovább (hacsak az ipari felhasználást nem vesszük annak), nincs összeköttetésben a Tengerrel, és ezért ahogy a neve is mutatja: halott. Katasztrófa fenyegeti, sőt már két részre szakadt, élővilága igen korlátozott. Körülveszi a Júdeai-sivatag, mely egyébként puszta kietlenségével is csodálatos. A hőmérséklet olyan 40 Celsius-fok felett járhatott, mikor én ott voltam. Prototípusa ez annak a "végtelen sivatagnak", melyben elindulni szándékoztam virtuálisan vagy szellemileg, de végül egy kikötő mólójának legvégén lyukadtam ki a szintén "végtelen tenger" mellett.

Ennek prototípusa lehetne akár a Genezáret, mely ugyan nem végtelen és mégis az. A Galileai-tenger emlékeztetett engem a Balatonra és vidékére. Akár ezt is mondhattam volna, mint "végtlelen tenger mintát", mivel ez a szó a fizikai korlátokat nem tükrözi. Környezete gyönyörűen burjánzó, a legkülönfélébb élénk színű virágokkal tarkított cserjéktől kezdve a sudár pálmákig, a természet sok-sok csodálatos gyümölcse megtalálható itt. Ellentétben a sivatag zord szikláival, itt szelíd lankákon és füves dombokon nyugodhat meg szemünk, de azért szilaj hegyek itt is láthatók. De még felemelőbb az a tény, hogy eme tenger felszínét borították a Megváltó  Messiás lábnyomai; ezen  Ő "méne a tengeren járva". Ez volt melyet lecsendesített mikor a kétségbeesett tanítványok viharba sodródtak. Szólt "és elállt a szél, és lőn nagy csendesség." Micsoda nagyszerű csendesség, a tengeren melyet Jézus Szava teremt! 

A különbség tehát ennyi. Mindkét tenger szemet gyönyörködtető, mindkét tenger tele van emlékekkel, de az egyik nem adja tovább, amit kapott ezért holt, a másik pedig élő. Élő, mert amit kap, azt továbbadja, így kap még többet, és ha szegény is, egyre gazdagabb lesz. Így válik a Végtelen Sivatagból, Végtelen Tenger. Talán ezzel mondtam el blogom egyik célját.  Ahogy Ézsaiás próféta is megfogalmzta már:
"Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben. És tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld vizek forrásivá; a sakálok lakhelyén, a hol feküsznek, fű, nád és káka terem. És lesz ott ösvény és út, és szentség útának hívatik: tisztátalan nem megy át rajta; hisz csak az övék az; a ki ez úton jár, még a bolond se téved el; 
(...)

Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek:Így lesz az én beszédem, a mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, a mit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová küldöttem. Mert örömmel jöttök ki, és békességben vezéreltettek; a hegyek és halmok ujjongva énekelnek ti előttetek, és a mező minden fái tapsolnak. A tövis helyén cziprus nevekedik, és bogács helyett mirtus nevekedik, és lesz ez az Úrnak dicsőségül és örök jegyül, a mely el nem töröltetik."

Adj innom!

Itt fekszik előttem. Szétnyitott állapotban.

Csak nézem! Csak fénylik! Csak ragyog!

Mégsem értem! Mégsem kapom azt, mit eddig adott!

Most miért nem? Mi változott?

Mit adjak, ha én sem kapok?

Bepecsételt könyv, lezárt irat,

Mely nem érthető, s én fel nem foghatom!?

Mi kell még? Mi hiányzik még?

Megvolt és elfogyott?

Oly hatalmas és oly kemény irattár,

Mely fel nem bontható, ki nem bontható!

Hol kezdődik el? Miért s hogyan?

Uram ha nem adsz, tovább én sem adhatok!

"Kelj fel és járj" - mondja

Induljak el? S te majd pótolod?

Azt mit most még én sem látok?

Induljak a frontra, mint gyalogos katona,

Ki nem tudja hová megy, s meddig tart az Út oda?

Hol az Út Vége, s Ki hoz utánpótlást?

Lesz-e utóvéd, és Híd mely átjárható?

"Akkor ugrándoz, mint szarvas

 a sánta, és ujjong a néma nyelve,

 mert a pusztában víz fakad, és 

patakok a kietlenben.

És tóvá lesz a délibáb, és a 

szomjú föld vizek forrásivá;

 a sakálok lakhelyén, a hol feküsznek,

 fű, nád és káka terem.

És lesz ott ösvény és út, és szentség

 útának hívatik: tisztátalan nem megy

 át rajta; hisz csak az övék az; 

a ki ez úton jár, még a bolond se téved el;"