Valamilyen furcsa oknál fogva ma hajnalban öt órakor felébredtem, és halkan, hogy házastársamat fel ne ébresszem, kikeltem az ágyból, majd kimentem a hátsó teraszra egy kis szemlélődésre. Gyönyörű volt. Feltekintettem a csillagokkal terített éjszakára. Egyetlen ige jutott az eszembe, mely Dávid zsoltárai között található:
"Mikor látom egeidet, a te újjaidnak munkáját, a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél:
Micsoda az ember - mondon - hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá?"
Milyen érdekesen fogalmaz: "újjaidnak munkája". Mintha minden egyes tapintása ezen a fekete szöveten egy-egy fényes pontot, hagyott volna maga után. Mintegy ujjlenyomatként jeleket helyezett volna el az égen.
De vajon mit jelent egészen pontosan, hogy "látom egeidet"? Miért van az ég többes számban? Ez nagyon érdekes. Persze ez lehet a Károly-fordítás sajátossága is. Nem tudom.
Tegnap hallottam egy érdekes történetet a Talmudból, a gyermek Ábrahámról, aki az ókori Ur-Kaszdimban élt a családjával. Apja, Táré bálványkészítő mester volt vagyis egy politeista nézetű kultúrában nevelkedett, amilyen talán a mienk is. Szerette kémlelni az eget, és abból, hogy látta, csupán egy nap és egyetlen hold van, arra a gondolatra jutott, hogy Istenből is kizárólag egyetlen lehetséges. Nagyon kíváncsi lettem volna a gondolkodás menetére, ahogy egy kisgyermek egy ilyen környezetben erre a következtetésre jut. Nyilván egészen más kulturális beágyazottságban történt mindez, ezért talán nem is érteném egészen.
Ezek után a kicsi Ábrahám bement éjszaka apja műhelyébe, és összetörte a szobrokat. Reggel aztán jöttek a szolgák, lett nagy kétségbeesés, futkosás, hívták az öreg mestert, az meg csak fogta a fejét. Most mi lesz az életünkkel, oda lett minden, ki tette volt ezt? Ábrahám jött, vállalta tettét. De miért törted szét az összeset? - szólt a kérdés. Nem az összeset, - volt a válasz - nézd csak, egyet meghagytam, a Legnagyobbat. Táré megértette ezt. Ezek után nem sokkal az Úr szólt hozzájuk és "kihívta" ("ecclesia") őket Ur-Kaszdimból, amiről tudni kell, hogy a fénykorában 2 milliós lakosságot is számlált. Bár nem tudom, hogy ez egybeesik e ezzel az időszakkal. A lényegen nem változtat. Ábrahám és szűkebb családja a megszokott anyagi jólétet és a "biztos talajt" hagyta el úgymond, és indult el a sivatagban Kánaán földjére, mert ezt az Úr ígérte nekik.
Hajnali hat óra van, már egy óra telt el mióta írni kezdtem. Kimegyek ismét az ég alá. Már kékül, csillagok nem látszódnak csak a Vénusz és a Jupiter. Keleten fátyolos rózsaszín és narancsos színekben jelez a nap, hogy kelni készül, emelkedik égi pályáján, hogy minden mást fényforrást elmosson.
"Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én mutatok neked! És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. És megáldom azokat akik téged áldanak, és megátkozom aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak benned a föld minden nemzetségei"
Figyeljük csak meg, hogy a "téged áldók" többes számban vannak, az átkozó pedig csak egyes számban. Ez az eredeti szöveghez hűen olvasható, ilyen tekintetben. "...és megáldatnak benned a föld minden nemzetségei". Milyen érdekes. Tehát ez azt jelentené, hogy minden nemzetség áldani fogja Ábrahámot? "Megáldatnak benned". Furcsa mágikus szavak, de vajon mit jelentenek?
"Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is. Neked adom és utódaidnak a földet, ahol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek."
Tegnap tudatosult csak bennem ennek az ígéretnek a mai napig ható volta. Ez hatalmas megnyugvással és békével tölt el. Ezek az ígéretek ugyanis,
"jobb ígéretek", mint bármilyen más ígéret, a lehető legjobbak. Velünk az Isten! Immanuel! Velem az Isten! Sőt, bennem az Isten! S mint örökös biztos lehetek ennek az ígéretnek a valóságában, mert nem csak Ábrahámról szól az ígéret, ahogy olvassuk, hanem utódairól is. Kik pedig az ő utódai?
"Akik hitből valók, azok Ábrahám fiai." (Gal 3,7)
Mi vagyunk akiket felkarol. Hinni Istennek, és ezért Isten igaznak fogad el - ahogy az Írás mondja.
Most nem is tudom, hogy kéne ezt befejeznem. A Nap felkelt, megkezdte égi pályáját kék fényű sátorában, úgyhogy azt hiszem be kell fejezzem ezt az írást, nem azért mert vámpír vagyok és nem bírom a napfényt, de valamiért abba kell hagyni.
Végezetül még talán ennyi:
"Mivel pedig e gyermekek (mármint Ábrahám utódai) test és vér részesei, ő is (Isten Fia) hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt (ő az az egyes számú személy aki minket átkoz, ahogy fentebb írtam), és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám leszármazottait karolja fel. Ezért mindenben hasonlóvá (sőt azonossá) kellett lennie testvéreihez..."
