A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pál apostol. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pál apostol. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. augusztus 15., szerda

Genesis - 2.nap

"Legyen boltozat a vizek között!"
A teremtésről szóló sorozat folytatásaként, most a második napot kell, hogy megnézzük. Isten ezen a napon megteremti az eget. "Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt lévő vizeket a boltozat felett lévő vizektől."
Ennek az egész hatnapos leírásnak az a célja és lényege, hogy bemutassa nem csak Isten teremtői munkáját, de azt is, hogyan szabadít, vált meg és alkot bennünk "új teremtést". Egy alkotói program ez, mondhatnánk úgy is, Isten referenciamunkája, mely alapján megbizonyosodhatunk arról, hogy valójában, hogyan ad Isten győzelmet. Ezt persze nem én találtam ki, hanem amint azt már e cikksorozat előző bejegyzéseiben említettem a Biblia maga enged erre következtetni.
A 19. zsoltár így kezdődik:
"Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat." Szerintem ez gyönyörűen elmond mindent, főleg ha elolvassuk hozzá Pál apostol fejtegetését:
"Mert nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére. Mert Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből, hitbe (...) Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható."
Mi tehát az evangélium? Istennek hatalma, dicsősége, kezeinek munkája Isten igazsága. Ez az a "hatalom" - az apostol szóhasználatával élve - amit a teremtés kutatása révén megláthatunk, akár a Bibliában leírtak alapján, akár a természetben való fizikai vizsgálódás által.

Az "egek" pedig különleges szerepet kapnak ebben a műben. Az egek Isten evangéliumát hirdetik. Ez Isten leghatalmasabb műve, amit az emberért tett. "Isten igazsága" Krisztus. Csakis Ő a mi igaz-ságunk is.
"Az egek beszélik Isten dicsőségét..." Ha még nem teljesen tiszta mire is szeretnék kilyukadni íme egy vers mely Ésaiás könyvében található: "Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak."
Ha pedig a felhők eltakarodnak, mi látszik csupán? Maga a tiszta azúr! A gyönyörű kék égbolt. Ez maga az evangélium. Egyrészt azért bátorító ez, mert tudjuk, hogy a felhők milyen változékonyak itt a Földön. Soha nincs olyan, hogy állandósulnának. Ha napok óta szürke is az ég biztos, hogy egy idő múlva el fog tűnni, ráadásul tudjuk, mert megszoktuk, hogy a felhők mögött az ég mindig tiszta kék. Ez számít valójában égnek. Mindenki sokkal nyomottabb hangulatban van, amikor hosszabb ideje borús az ég, és ha újra kiderül, mintha javulna az érzelemvilágunk. Talán nem véletlenül van ez így. Nekem pedig, mint amatőr-csillagásznak egyenesen ujjongás, amikor a csillagokat elfedő felhők végre eltűnnek, hogy élvezni lehessen az éjszakai égbolt csodáit. De a csillagokról majd később...
Valahányszor felnézek az égre, Isten a látvánnyal meg szeretné tanítani, hogy bármi vétkem van Ő azokat eltörli és megbocsát, sőt meg is váltott engem. Így érthető legjobban, hogy miről beszél a 19. zsoltár. "Az egek hirdetik Isten dicsőségét... Nincs szó és nincs beszéd, hangjuk sem hallatszik, mégis eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ végéig." A legszebb bizonyság szavak nélkül.
Még valami van ám itt!
A 19.zsoltárt tovább olvasva: "Sátrat készített a napnak, amely mint vőlegény jön ki szobájából..." A 104.zsoltárban pedig: "Ő az aki, sátorként feszítette ki az eget..." Azért citálok ennyi verset, mert látni és láttatni akarom, hogy nem egyedi esetről van szó, amikor egy-egy esetben megjelenik valami, hanem vissza-visszatérő képek, szimbólumok rendszere ez. Csodálatos!

Tehát a boltozat, az ég egy sátor, mely arra szolgál, hogy Isten megváltói művét fejezze ki (evangélium, győzelmi hír). A nap pedig maga a Krisztus! Nem kell megijedni, nem lettem napimádó :) Ezek szimbólumok. "... mint vőlegény jön ki". Nem kell túl tájékozottnak lenni ahhoz, hogy az ember lássa, mennyi alkalommal jelöli az Újszövetség Krisztust, mint vőlegényt. Ezzel elérkeztünk a lényeghez. A sátor, azért jött létre, hogy helyet adjon a vőlegénynek. Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott. (Ján 1,14) Felállította por-sátorát közöttünk, hogy velünk lakhasson. Ez egy szóval mondva: Immanuel - Velünk az Isten! Ahogy a Nap lényegét tekintve azonos a többi csillaggal, így az Isten gyermekei, Isten gyülekezete is "hasonló Fia képéhez" (Róma 8,29). Ezt később még megértjük.
Amikor a Nap ragyog és fényével elfed minden más csillagot, így fedi be Krisztus igazsága (igaz volta) Isten gyermekeit is, akiket nem szégyell testvéreinek nevezni. (Zsid 2,17) Ez az evangélium alapja.
Ez a mi igazságunk. Semmi egyéb. Ennyi. Két szó. Velünk Isten!



2012. április 22., vasárnap

Genesis - 1.nap

"Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság."

János evangéliuma ugyanazzal a szóval kezdődik, mint a teremtés leírása. "Kezdetben..." Itt kezdődik a  folyamat, a teremtés folyamata. Mert ez nem egy befejezett múlt. Az evangélium elmondja számunkra, hogy mi ez a világosság. "Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. (...) Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Vagyis Isten szava az, amely világosságot gyújt, nem csak a mindenségben, hanem emberi elménkben is. Isten szava cselekvő, alkotó, "élő és ható". "Legyen!" Ez a kezdő szikra, amelytől az egész működésbe jön, de ahhoz hogy minden tovább működjön szintén szükség van erre. Később így folytatja: "Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert." Ezt az új-protestáns fordítású Bibliában találtam így, a korábbi Károly-fordítás viszont valamiért nem így írja. Az igazi világosság. Viszont az Ószövetségben szintén találunk utalást erre, amely megerősíti ezt: "Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága." Ez a 119. zsoltárban található, amely a leghosszabb fejezete ennek a könyvnek. 
Mit jelentenek mindezek a mi életünkre nézve? Először is be kell lássuk azt, hogy Isten kezdeményezi ezt, vagyis a Biblia elmondása szerint minden ember életében Ő az aki megadja a kezdő szót. Információt közöl, melyet belénk helyez. Ma már tudjuk azt, hogy az emberi szervezetben gének tartalmazzák a rólunk szóló információkat, amiket aztán tovább örökítünk. Nem vagyok sejtbiológus, de egy kis elmélkedést azért megengedek magamnak ezzel összefüggésben. Érdekes, hogy a tudomány ezt a szót használja: gén. Ez ugyanis "eredetet" jelent. Nyilván feltűnik a "genezis" szóval való összefüggés mindenki számára. Ez a jelentés  kifejezi számomra azt, hogy azok az információk melyeket a génállományunk tartalmaz elmesél valamit származásunkról, eredetünkről. Az isteni szóból való születettségünkről, isteni eredetünkről beszél, ha lehet így fogalmaznom. Az isteni szó az, mely közli az információt - Legyen...
Pál apostol írja: "...a világokat (s benne az embert, mint világot) Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható." Jakab apostol megerősíti ezt, mikor a "világosságok Atyjáról szól": "Az Ő akarata szült minket az igazság igéje által,..." Az "igazi világosság" által.
Péter pedig így szól: "...akik romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által."
Itt viszont már egy új elem jelenik meg, amely kimondatlanul ott volt az összes megelőzőben. Ez az újjászületés mozzanata. Isten igéjéből valójában folyton csak "újjá-születni" lehet, hiszen amit Isten alkot az mindig új, és mindig megújul. (Aki nem hiszi nézzen utána: Kolossé levél 3,10!) Romolhatatlan, tartós, örök.

Így tehát az első nap, az első lépés újjászületésünk, újonnan való teremtettségünk folyamatában, ez pedig az isteni szó, a teremtő Ige meghallása és befogadása az emberi elmébe. Ez nem más, mint a "hit igéje". A hit a válaszreakció Isten szavára. Legyen világosság! - És lett világosság. Elhiszem, amit mond, amit megígér. Ábrahám az Úr által tett ígéretet - mely szerint nagy néppé teszi és megáldja őt - hitte el, s ahogy Pál írja, ez "tulajdoníttatott számára igazságul". E szerint Isten azért és nem másért nyilvánította igaznak Ábrahámot, mert hitt az Ő beszédének. A hallottakat hittel párosította. Így "lőn" az emberben világosság.
"Hitből való igazság" -mondja Pál. Az igazi világosság, mely az emberen visszatükröződve teszi őt igazzá. Ismét közel vagyunk az ún. hit általi megigazulás kérdéséhez. Mindig ide lyukadunk ki végül. Pál utalva az Ószövetségben, Mózes 5. könyvére a következőket írja: "Ne mondd szívedben: "Ki megy fel a mennybe?" Azért, hogy Krisztust lehozza. Vagy: "Ki megy le az alvilágba, hogy Krisztust a halálból felhozza?" Hanem mit mond? Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben, mégpedig a hit igéje, amelyet mi hirdetünk." Közel hozzád. AZ IGE KÖZEL VAN HOZZÁD. Ezt egy más szóval úgy mondhatnánk Immanuel, azaz Velünk az Isten! Mert az Ige testté lett és közöttünk lakozott. Nem kell különféle megerőltető és óriási teljesítményt jelentő cselekedet-sorokat végigjárnod, felmásznod az égbe, vagy lemásznod Hadesba, azért, hogy megtaláld, hogy Krisztus veled lakozzon. Mikor Jákob álmában egy létrát látott, Isten nem mondta neki: "Gyere fel!". Ez a lajtorja arra szolgált, hogy azon a Felkent Megváltó jöjjön le hozzánk, és Ő a maga hátán vigyen fel minket. Jobb lenne, ha inkább Krisztus lajtorjájának hívnánk ezért. Az Ige ugyanis testté, porrá lett. Ugyanolyan porrá melyből mi is vétetünk és oda visszatérni kénytelenek vagyunk. Ezt vette Ő magára. Egy törékeny porsátor ez nem több. Legyengült és támadható állapot."Íme az ember... olyanná lett, mint miközülünk egy" Csak ezért áll nyitva ellőttünk ez az út, a létra, a győzelem mert a Jelenések könyvében Krisztus így szól nekünk: "Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon: mint AHOGY én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán."  Hogyan? Miért? Ahogyan Ő is győzött, és mivel Ő győzött csak ezért győzünk mi is.
Engedelmeskedni pedig annyi, mint hinni. Pál azt írja: "...nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, ahogyan Ézsaiás mondja: "Uram ki hitt a mi beszédünknek?" A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által."
"...azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet." - mondja Jézus.
A mi dolgunk tehát a teremtésünk első napján hallani az Igét, a Krisztus beszédét és hinni azt. Mert Ő a mennyből hozta le azt számunkra. Isten mennyei kenyeret hullatott  a pusztában Izreal népe számára. A zsidóknak nem kellett mást tenniük, mint összeszedni reggelente a napi mennyiséget, így maradhattak életben.
Krisztus is eképpen szállt le, és anyagi, testi formát vett fel, mellyel kapcsolódni tud hozzánk és mi hozzá, mert "ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem."

2011. szeptember 25., vasárnap

Van-e megváltás? II.

Péntek hajnal van. Körülbelül öt és negyed hat között jár az óra. A keleti ég alján szépen sárgállik az öregedő holdsarló, a Jupiter pedig vidáman ragyog az mennyboltozat tetején. Én magam pedig a következőket olvasom a Bibliámban: 
Ne mondd: bosszút állok rajta! Várjad az Urat, és megszabadít téged!"
Jaj de szép - mondom magamban - aztán már rohanok is hiszen előző este megígértem az Édes Feleségemnek, hogy ma reggel nyolc és fél-kilenc körül már ölelgetni fogom Őt az otthonunkban. Ehhez azonban még egy három órás utat kell megtennem. Még néhány holmit összepakolok bevágom az autóba és aztán magam is beugrok a volán mögé, miközben Édesanyám nyitja a kaput. 
Teszem is be a kulcsot, már fordítom is, hogy adjam rá a gyújtást és.... ekkor... KATT...! A motor egy kissé fölszusszant, aztán semmi. Újból! De megint csak... KATT!, KATT, KATT és... ismét csak KATT! Ez a kérlelhetetlen és kegyetlen hang, amikor a kocsi nem indul. Biztos ismerős azoknak akik vezetnek autót.   Helyet cserélünk Édesanyámmal, hogy adja rá a gyújtást, miközben én megtolom a járművet. Néhány perces tusakodás, autólökdösés után végül nem sikerül elérni semmit, csak annyit, hogy a kocsi tehetetlenül álljon az út szélén. De ezen kívül semmi. 
Nem tudom mit várok ettől, hogy most ezt ide leírom, olyan mintha gyónni szeretnék a nagy digitális éternek, vagy mintha lejárató kampányt indítanék önmagam ellen. Talán pszichésen segít feldolgozni az eseményeket,  esetleg némelyek magukra ismernek, ha már voltak hasonló helyzetben, és kíváncsian várják, én hogy kezelem a feszültséget, de a lényegen ez sem változtat. Az agyam teljesen elborult! Egy pillanat alatt! Kikeltem önmagamból, (vagy csak ekkor voltam igazán önmagam? te jó ég!...ez nem túl reménykeltő). Annyira ideges lettem, hogy egy kis kattogás után végül fogtam a slusszkulcsot és elhajítottam a "fenébe", be a bokrok közé, de úgy, hogy negyed órába telt mire megtaláltam.  
Az indulataim elszabadultak, mérges voltam. Tudtam, hogy nem kéne, de rögtön ilyen gondolataim támadtak, hogy most miért teszed ezt Istenem? Most ezért keltem fel 5 óra előtt? De közben végig ott van az afeletti még mélyebb gyötrelem, hogy képes vagyok egy ilyen apróság miatt kiakadni, és Istent okolni. Nevetséges és szánalmas! Miközben talán semmi köze az egészhez. De mi lenne, ha nem is hinnék felsőbb hatalmak létezésében, ha ateista lennék, ahogy mondani szokták? Vajon akkor is belém nyomulna a hibáztatás lelkülete? A felelősség alól való kibúvás? A mások hibáztatása? Mindegy ki a hibás, a szerelő, a gyártó vagy a szomszéd? Bánom is én, csak én engedhessem ki az indulataimat? Csak ne én legyek a hibás, csak korholhassak másokat!!! Ennyi lenne? Édesanyám viselkedésem láttán a következő fájdalmas és nagyon igaz szavakat mondta (nem szó szerint idézve, de valahogy így): "Fiam nem azért vagy ember, hogy gondolkodj! Hogy megőrizd emberségedet bármilyen helyzetbe is kerülsz? Ennyi erővel akkor gyilkolni is lehetne, mert épp csak indulatos lettél!" A lényeg ez volt. Mennyire igaz és mégis mennyire a szívembe hasító gondolat! Ekkor pedig arra gondolok - és ez még jobban növeli szégyenem, miközben a dúlás vágya még ott lappang a felszínen - amit reggel olvastam. Bárcsak több időt szenteltem volna rá! Bárcsak ne mondtam volna, "jaj de szép", hanem olvastam volna, szemlélődtem volna egy kicsit tovább. Még egy másik könyvből is olvastam, amelyből idéznék itt: 
"Noha Ádám bűne csaknem eltörölte Isten erkölcsi képmását, Jézus érdemei és hatalma által ez visszaállítható bennünk. Jézus ezt lehetővé teszi számára. Csodálatos volt Istentől, hogy embert, értelmet teremtett. Isten dicsőségének kell megnyilatkoznia az emberben az Isten képmására való teremtettsége és megváltása által. Az Úr Jézus Krisztus lényünk és megváltásunk szerzője, és mindenki aki be kíván lépni a Mennybe, Isten jellemének megfelelő jellemet alakít ki (...) Kegyelmének átalakító ereje révén Isten képmása mutatkozik meg a tanítványban aki Krisztusban új teremtés lett."
Ezt még azelőtt olvastam, hogy ezek az események bekövetkeztek volna. Micsoda szégyen és rettenet. Szívfájdalom. Pedig semmi sem történt. Mit tehetett volna József, akit a testvérei adtak el? Mit mondhatna ő? Akit igazságtalanul csukattak börtönbe? Vajon mi volt a szívében? Most pedig itt vagyok én, ma, Budapesten, és egy valóságos nüansz miatt elborít a "sárga epe"
Mennyivel többet ér ha inkább később indulok el otthonról, de több időt töltök a "Mécses" mellett.
Van-e tehát megváltás a számomra, ahogy a címben is felteszem a kérdést? Van-e valamilyen kézzel fogható, valóságos megváltás az ilyen és ehhez hasonló állapotból. Műkődőképes-e ez egyáltalán? Ki az aki komolyan veszi ezt? És most nem a távoli jövőre vagyok kíváncsi, amikor majd mindenki békében él stb... Hanem most! Ma! Bennem! Valamilyen változás lehetősége! Vagy mindig essek vissza, és rettegjek, hogy mi lesz a következő baklövésem, majd pedig kezdjem mindig újra, mint valami ostoba társasjátékban? Mit jelent az, hogy "új teremtés"? "Ha valaki Krisztusban van, új teremtés, a régiek elmúltak." Mi az, hogy régiek? Mit jelent Krisztusban lenni ma? Hogyan ragadható meg ez az általunk olyan idegennek vélt és mégis oly áhított "dolog"? Mi is ez egyáltalán? Vajon valóban tisztában vagyunk ezzel, amikor elmegyünk a templomba vagy a gyülekezetbe? Vagy ez is valami szorongásos pótcselekvéssé satnyult, és már csak a szavakat mormoljuk, de értelem és valódi mögöttes tartalom nélkül?
Mert ha valóban el is hiszem - nem csak mondom - hanem el is hiszem, amit Isten mond, hogy "új teremtés vagyok", de ha én nem azt teszem, ami az Útra vezet, hanem az indulataimnak vetek ágyat, ezzel gyengítve esélyeimet, akkor lehetséges, hogy számomra hiábavalóság a Krisztus? Számomra nem támadt fel, hanem ott fekszik a sírban. Teste teljesen megemésztetett a 2000 év során, és talán szétesett csontjai hevernek valahol a sáros föld gyomrában.

 "Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet."
Most itt volt a lehetőség, a próbára, de nem úgy "sült el..." A következő vajon mi lesz? Talán úgy érezheti a kedves Olvasó, hogy egy kissé túlzok, de talán szándékosan sarkítom ki ezt, hisz ezek a gondolatok már régóta ott motoszkálnak bennem, és újból és újból felszínre jönnek, mint a gyalom a tengeren, ami mindenfélét összeszed.
Hol van tehát esetemben a megváltás? Hol a békesség? Jelent-e számomra valamit a Krisztus Jézus, vagy csak egymás után ismételgetett közhelyek ezen szavak? A Messiás meghalt és ott  fekszik a sírban?!
A válaszokat - ha valóban megtalálom - talán a következendőkben tudom feltárni.
"Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán hisztek-e?! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van?"