2017. május 11., csütörtök

Oriolus

Ma reggel kisétáltam a Körös-csatorna partjára egy Bibliával a kezemben és arra kértem Jézust, hogy egészen egyszerűen jöjjön velem a reggeli csendes sétára. Imádkoztam megértésért, hogy mi az amit az Úr ma tervez számomra és, hogy hogyan érthetem meg az Ő akaratát. 
Mikor a partra értem egy árnyas helyen helyezkedtem el, egy sűrű lombún hatalmas, öreg tölgyfa árnyékában. 
Ilyenkor reggel mindig nagyon aktívak a madarak. A nádasban fülemüle akkordozott. A fákon egy kakukk változtatta folyton a helyzetét az őt üldöző kisebb madarak elől menekülve. Kértem Istent, hogy hozzon erre egy sárgarigót. Arra gondoltam, hogy csak úgy a távoli szemben lévő fákon megpillanthassam egy villanásnyi ideig. Néha hallottam őket a távolból, ahogy az összetéveszthetetlen flótázást végezték, de ma nem volt kedvem körbe-körbe sétálni, hogy üldözzem az arany-madarat. 
Úgyhogy olvasni kezdtem és el is engedtem ezt a gondolatot. Néhány napja szöget ütött a fejemben 5 Mózes 30,11-14 gondolatsora.  "Mert e parancsolat, amelyet én e mai napon parancsolok neked, nem megfoghatatlan előtted; sem távol nincs tőled. Nem a mennyben van, hogy azt mondanád: Kicsoda hág fel értünk a mennybe, hogy elhozza azt nekünk, és hallassa azt velünk, hogy teljesítsük azt? Sem a tengeren túl nincsen az, hogy azt mondanád: Kicsoda megy át értünk a tengeren, hogy elhozza azt nekünk és hallassa azt velünk, hogy teljesítsük azt? Sőt felette közel van hozzád ez ige: a te szádban és szívedben van, hogy teljesítsed azt.

Ugyanis néhány hét óta azon gondolkozom, hogy valójában mennyire élek én igazi keresztény életet? Hiszen a kereszténység tudtommal Krisztus követését jelenti, igaz? "Élek többé nem én", meg, hogy "él bennem a Krisztus" Szép szavak! De mit jelentenek a valóságban? Mi az, hogy élek többé nem én? Mi az, hogy "maradjatok énbennem"? Olyan megfoghatatlan lufiknak tűnnek ezek a szavak modern századunkban. A tanítványok még legalább megérinthették Őt. Közöttük járt! Az ő tapasztalatuk olyan egyszerű és magától értetődő volt.
Én pedig sokszor azt érzem magamban, vagy ha körülnézek a magam környezetében lévő keresztények között vagy az úgynevezett "keresztény világban", hogy van mindenféle nagyszerű elméleti fejtegetés, teológia, hitelvek, dogmatikák, katekizmusok stb... csak éppen Jézussal való személyes és szoros, élő kapcsolatuk nincsen. Jézus annyit mondhat, hogy "az ajtó előtt állok és zörgetek..."
Ezért elhatároztam, hogy nem akarok ilyen képmutató módon keresztény lenni. Ha ez nem élő valóság az életem legszárazabb hétköznapjaiban is, akkor nem lehet valódi. Akkor inkább ne nevezzem magamat kereszténynek.
Ezért most reggelente arra adom a fejem, hogy ennek az "Útnak" a keresésére indulok, minden napon. Így jutottam ma a folyópartra. Elkezdtem a fent idézett sorokat megtanulni Mózes könyvéből. S amikor ahhoz értem, hogy "Sőt felette közel van hozzád...", éppcsak elhagyták e szavak az ajkamat, egyszer csak meghallottam. Épp a fejem felett, a nagy tölgyfa egyik ágán a sárgarigó jellegzetes "nyávogását", melyet a flótázás mellett ismételgetni szokott olykor. Felnéztem és ott volt. A szemeim láthatták, az arcomtól mindössze 4-5 méter távolságban a fejem felett. Olyan közel, hogy ennél közelebb ez a madár természetes állapotban aligha képzelhető el, mert nagyon vad természetű, félénk, bizalmatlan és ideges röptű jószág. Tudni kell róla, hogy bár gyönyörű aranysárga tollazata van, megpillantani a fák közt rendkívül nehéz, mert egyrészt a legmagasabb fák teteje az ő világa, és a zöld levelek közt megbújva ágról ágra szökell, úgy hogy még lencsevégre kapni is igen szép kihívás. Soha azelőtt nem volt még ilyen közelségben hozzám ez a gyönyörű madár. Párjával egy néhány percig röpködtek a fejem felett terülő ágakon, s közben trillázva válaszolgattak egymásnak. Hol leszálltak, hol átreppentek egy másik fára, s röptükben a nap fény által megvilágítva láthattam csodálatos, tündöklő arany tollruhájukat. Gyönyörű sárga kis madárka, arany madárka. Valami különös és rejtélyes fénye van tollainak. Mintha túlvilágból jövő végtelen arany tündöklést sugározna át a testével az ő világából a miénkbe az ég közepén ívelő reptében, ami akkor mutatja meg igazi arcát, mikor a nap fénye hevíti. Akár a Szent Lélek szimbóluma is lehetne.
Kirázott a hideg, sőt megborzongtam, percekig ebben a csodálkozásban ültem ott a fa alatt, a víz partján.
Uram ezt most Te komolyan...? Olyannyira az én nyelvemen való szólás volt ez az Úr részéről, hogy azonnal megértettem, valóban válaszolt az imámra. Bár apróságnak tűnik, nem történt köznapi értelemben vett csoda, de abban a pillanatnyi ihletettségben, azon a nyelven és módon egyből tudtam, hogy miről van szó. Ráadásul, mindezt akkor, amikor elolvasom az előttem heverő nyitott Könyvből, hogy "Sőt felette közel van hozzád..." Ezzel a kicsiny kis madárral, ezzel a szép teremténnyel mutatta be számomra, hogy Ő, aki számomra "megfoghatatlannak" tűnik, olyan közel jön amennyire csak lehet, ahogy ezt a rejtőzködő madarat is ilyen közelről pillantottam meg. Pedig nem volt rajtam se túrafelszerelés, nem másztam meg fákat miatta, nem volt a kezemben távcső vagy fotóapparát, semmi. Csak ültem a vízparton a fa alatt és vártam. De a várást sem olyan aktív direkt cselekvésként végeztem, csak úgy. Időzni. Sokszor cikázom és fel alá rohangálok, magam sem tudom, hogy miért, akár fizikai akár szellemi értelemben. Ebben az állapotban az elmém lefoglalt és ideges. Pedig Ő szólni és közeledni szeretne . Csak várni és várni, nyugalomban, és hagyni, hogy a "Megfoghatatlan" közel jöjjön hozzám. Ez az ami hiányzik nekünk, nekem. 

...felette közel van hozzád, ez Ige- a Krisztus: a te szádban és szívedben van, hogy teljesítsed azt...