2012. szeptember 23., vasárnap

Az ígéret örököse


Valamilyen furcsa oknál fogva ma hajnalban öt órakor felébredtem, és halkan, hogy házastársamat fel ne ébresszem, kikeltem az ágyból, majd kimentem a hátsó teraszra egy kis szemlélődésre. Gyönyörű volt. Feltekintettem a csillagokkal terített éjszakára. Egyetlen ige jutott az eszembe, mely Dávid zsoltárai között található:
"Mikor látom egeidet, a te újjaidnak munkáját, a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél: 
Micsoda az ember - mondon - hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá?"
Milyen érdekesen fogalmaz: "újjaidnak munkája". Mintha minden egyes tapintása ezen a fekete szöveten egy-egy fényes pontot, hagyott volna maga után. Mintegy ujjlenyomatként jeleket helyezett volna el az égen.
De vajon mit jelent egészen pontosan, hogy "látom egeidet"? Miért van az ég többes számban? Ez nagyon érdekes. Persze ez lehet a Károly-fordítás sajátossága is. Nem tudom.
Tegnap hallottam egy érdekes történetet a Talmudból, a gyermek Ábrahámról, aki az ókori Ur-Kaszdimban élt a családjával. Apja, Táré bálványkészítő mester volt vagyis egy politeista nézetű kultúrában nevelkedett, amilyen talán a mienk is. Szerette kémlelni az eget, és abból, hogy látta, csupán egy nap és egyetlen hold van, arra a gondolatra jutott, hogy Istenből is kizárólag egyetlen lehetséges. Nagyon kíváncsi lettem volna a gondolkodás menetére, ahogy egy kisgyermek egy ilyen környezetben erre a következtetésre jut. Nyilván egészen más kulturális beágyazottságban történt mindez, ezért talán nem is érteném egészen.
Ezek után a kicsi Ábrahám bement éjszaka apja műhelyébe, és összetörte a szobrokat. Reggel aztán jöttek a szolgák, lett nagy kétségbeesés, futkosás, hívták az öreg mestert, az meg csak fogta a fejét. Most mi lesz az életünkkel, oda lett minden, ki tette volt ezt? Ábrahám jött, vállalta tettét. De miért törted szét az összeset? -  szólt a kérdés. Nem az összeset, - volt a válasz - nézd csak, egyet meghagytam, a Legnagyobbat. Táré megértette ezt. Ezek után nem sokkal az Úr szólt hozzájuk és "kihívta" ("ecclesia") őket Ur-Kaszdimból, amiről tudni kell, hogy a fénykorában 2 milliós lakosságot is számlált. Bár nem tudom, hogy ez egybeesik e ezzel az időszakkal. A lényegen nem változtat. Ábrahám és szűkebb családja a megszokott anyagi jólétet és a "biztos talajt" hagyta el úgymond, és indult el a sivatagban Kánaán földjére, mert ezt az Úr ígérte nekik.

Hajnali hat óra van, már egy óra telt el mióta írni kezdtem. Kimegyek ismét az ég alá. Már kékül, csillagok nem látszódnak csak a Vénusz és a Jupiter. Keleten fátyolos rózsaszín és narancsos színekben jelez a nap, hogy kelni készül, emelkedik égi pályáján, hogy minden mást fényforrást elmosson.

"Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én  mutatok neked! És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. És megáldom azokat akik téged áldanak, és  megátkozom aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak benned a föld minden nemzetségei
Figyeljük csak meg, hogy a "téged áldók" többes számban vannak, az átkozó pedig csak egyes számban. Ez az eredeti szöveghez hűen olvasható, ilyen tekintetben. "...és megáldatnak benned a föld minden nemzetségei". Milyen érdekes. Tehát ez azt jelentené, hogy minden nemzetség áldani fogja Ábrahámot? "Megáldatnak benned". Furcsa mágikus szavak, de vajon mit jelentenek?

"Szövetségre lépek veled, sőt utódaiddal is, örök szövetségre minden nemzedékükkel. Mert Istened leszek, és utódaidnak is. Neked adom és utódaidnak a földet, ahol jövevény vagy, Kánaán egész földjét birtokul örökre, és Istenük leszek."
Tegnap tudatosult csak bennem ennek az ígéretnek a mai napig ható volta. Ez hatalmas megnyugvással és békével tölt el. Ezek az ígéretek ugyanis, "jobb ígéretek", mint bármilyen más ígéret, a lehető legjobbak. Velünk az Isten! Immanuel! Velem az Isten! Sőt, bennem az Isten! S mint örökös biztos lehetek ennek az ígéretnek a valóságában, mert nem csak Ábrahámról szól az ígéret, ahogy olvassuk, hanem utódairól is. Kik pedig az ő utódai? "Akik hitből valók, azok Ábrahám fiai." (Gal 3,7) 
Mi vagyunk akiket felkarol. Hinni Istennek, és ezért Isten igaznak fogad el - ahogy az Írás mondja.
Most nem is tudom, hogy kéne ezt befejeznem. A Nap felkelt, megkezdte égi pályáját kék fényű sátorában, úgyhogy azt hiszem be kell fejezzem ezt az írást, nem azért mert vámpír vagyok és nem bírom a napfényt, de valamiért abba kell hagyni.

Végezetül még talán ennyi:
"Mivel pedig e gyermekek (mármint Ábrahám utódai) test és vér részesei, ő is (Isten Fia) hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt (ő az az egyes számú személy aki minket átkoz, ahogy fentebb írtam), és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám leszármazottait karolja fel. Ezért mindenben hasonlóvá (sőt azonossá) kellett lennie testvéreihez..."

2012. augusztus 15., szerda

Genesis - 2.nap

"Legyen boltozat a vizek között!"
A teremtésről szóló sorozat folytatásaként, most a második napot kell, hogy megnézzük. Isten ezen a napon megteremti az eget. "Megalkotta tehát Isten a boltozatot, és elválasztotta a boltozat alatt lévő vizeket a boltozat felett lévő vizektől."
Ennek az egész hatnapos leírásnak az a célja és lényege, hogy bemutassa nem csak Isten teremtői munkáját, de azt is, hogyan szabadít, vált meg és alkot bennünk "új teremtést". Egy alkotói program ez, mondhatnánk úgy is, Isten referenciamunkája, mely alapján megbizonyosodhatunk arról, hogy valójában, hogyan ad Isten győzelmet. Ezt persze nem én találtam ki, hanem amint azt már e cikksorozat előző bejegyzéseiben említettem a Biblia maga enged erre következtetni.
A 19. zsoltár így kezdődik:
"Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat." Szerintem ez gyönyörűen elmond mindent, főleg ha elolvassuk hozzá Pál apostol fejtegetését:
"Mert nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, mert Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére. Mert Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből, hitbe (...) Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható."
Mi tehát az evangélium? Istennek hatalma, dicsősége, kezeinek munkája Isten igazsága. Ez az a "hatalom" - az apostol szóhasználatával élve - amit a teremtés kutatása révén megláthatunk, akár a Bibliában leírtak alapján, akár a természetben való fizikai vizsgálódás által.

Az "egek" pedig különleges szerepet kapnak ebben a műben. Az egek Isten evangéliumát hirdetik. Ez Isten leghatalmasabb műve, amit az emberért tett. "Isten igazsága" Krisztus. Csakis Ő a mi igaz-ságunk is.
"Az egek beszélik Isten dicsőségét..." Ha még nem teljesen tiszta mire is szeretnék kilyukadni íme egy vers mely Ésaiás könyvében található: "Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak."
Ha pedig a felhők eltakarodnak, mi látszik csupán? Maga a tiszta azúr! A gyönyörű kék égbolt. Ez maga az evangélium. Egyrészt azért bátorító ez, mert tudjuk, hogy a felhők milyen változékonyak itt a Földön. Soha nincs olyan, hogy állandósulnának. Ha napok óta szürke is az ég biztos, hogy egy idő múlva el fog tűnni, ráadásul tudjuk, mert megszoktuk, hogy a felhők mögött az ég mindig tiszta kék. Ez számít valójában égnek. Mindenki sokkal nyomottabb hangulatban van, amikor hosszabb ideje borús az ég, és ha újra kiderül, mintha javulna az érzelemvilágunk. Talán nem véletlenül van ez így. Nekem pedig, mint amatőr-csillagásznak egyenesen ujjongás, amikor a csillagokat elfedő felhők végre eltűnnek, hogy élvezni lehessen az éjszakai égbolt csodáit. De a csillagokról majd később...
Valahányszor felnézek az égre, Isten a látvánnyal meg szeretné tanítani, hogy bármi vétkem van Ő azokat eltörli és megbocsát, sőt meg is váltott engem. Így érthető legjobban, hogy miről beszél a 19. zsoltár. "Az egek hirdetik Isten dicsőségét... Nincs szó és nincs beszéd, hangjuk sem hallatszik, mégis eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ végéig." A legszebb bizonyság szavak nélkül.
Még valami van ám itt!
A 19.zsoltárt tovább olvasva: "Sátrat készített a napnak, amely mint vőlegény jön ki szobájából..." A 104.zsoltárban pedig: "Ő az aki, sátorként feszítette ki az eget..." Azért citálok ennyi verset, mert látni és láttatni akarom, hogy nem egyedi esetről van szó, amikor egy-egy esetben megjelenik valami, hanem vissza-visszatérő képek, szimbólumok rendszere ez. Csodálatos!

Tehát a boltozat, az ég egy sátor, mely arra szolgál, hogy Isten megváltói művét fejezze ki (evangélium, győzelmi hír). A nap pedig maga a Krisztus! Nem kell megijedni, nem lettem napimádó :) Ezek szimbólumok. "... mint vőlegény jön ki". Nem kell túl tájékozottnak lenni ahhoz, hogy az ember lássa, mennyi alkalommal jelöli az Újszövetség Krisztust, mint vőlegényt. Ezzel elérkeztünk a lényeghez. A sátor, azért jött létre, hogy helyet adjon a vőlegénynek. Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott. (Ján 1,14) Felállította por-sátorát közöttünk, hogy velünk lakhasson. Ez egy szóval mondva: Immanuel - Velünk az Isten! Ahogy a Nap lényegét tekintve azonos a többi csillaggal, így az Isten gyermekei, Isten gyülekezete is "hasonló Fia képéhez" (Róma 8,29). Ezt később még megértjük.
Amikor a Nap ragyog és fényével elfed minden más csillagot, így fedi be Krisztus igazsága (igaz volta) Isten gyermekeit is, akiket nem szégyell testvéreinek nevezni. (Zsid 2,17) Ez az evangélium alapja.
Ez a mi igazságunk. Semmi egyéb. Ennyi. Két szó. Velünk Isten!



2012. július 23., hétfő

Jehova-jireh

Expozíció

Jehova-jireh, avagy az Úr hegyén a gondviselés. Így nevezte el Ábrahám, azt a helyet, melyet az Úr mutatott neki, hogy ott áldozza fel égőáldozatul Izsákot, az ő fiát, az ő "egyetlenét", akit szeret. Talán ismerjük nagy vonalakban a történteket, de ha nem nézzük meg azt Mózes I. könyve 22. fejezetében. Nem részletezném itt, csupán egy bizonyos dolgot szeretnék ebben kibontani és több nézőpontból megforgatva vizsgálni. Ábrahám és Izsák, apa és fia felfelé kapaszkodnak a Mórija sziklás hegyén, ahol egyébként később a Templom is felépül majd, mely nem kis jelentőséggel bír. Köröttük mély, üres csend, az atya magányos hallgatásba burkolózik, kezében a tűz és a kés, az ifjú pedig hátán a fát cipeli. Gyönyörű montázs, egy pillanatra elénk idéződik egy kép a messze jövendőből. A "Fiú" a "fával" a hátán, felfele kaptat a "hegyre"...
Aztán megtöri a csendet egy hang: "Apám! Itt van a tűz meg a fa, de hol van az áldozatra való bárány?" Az apa erre így felel: "Isten majd gondoskodik az áldozatra való bárányról, fiam."


Feldolgozás

Itt állhatunk meg a történettel. A kronologikus távirányítón megnyomjuk a pause feliratú gombot, és a kép kimerevedik. Két szó pedig visszhangzik a fülünkben. "Isten", "gondoskodik". - Isten gondoskodik.
De miért pont ez a két szó? Hogy merem én önkényesen szövegkörnyezetéből kiemelni éppen ezt a két szót? Mi oka van ennek?
Ha tovább olvasnánk a történetet, látnánk ahogy Ábrahám kezéből kiesik a tőr, és tekintetét felemelve meglátja, hogy a közeli bozótban egy kos van fönnakadva a szarvánál fogva, melyet a fia helyett mutatott be végül égőáldozatul. 
A helyet pedig így nevezte el: Jehova-jireh, az Úr gondoskodik. Ma úgy mondják: az Úr hegyén a gondviselés. Megnéztem ezt a verset egyéb angol nyelvű fordításokban is, mely által még plasztikusabban megjelenik a tartalom. Persze önmagában ennyi, hogy "az Úr gondoskodik" bőven elég kéne legyen, de ma már köszönhetően a folyamatosan bennünket érő információdömpingnek, és az egyéb beérkező ingereknek megtanultuk a felületes befogadást, a szavak mély értelmének elhagyását. Ássunk tehát mélyebbre és lássuk mi rejlik a felszín alatt!
A New Living Translation így hozza ezt a verset: 
Abraham named the place Yahweh-Yireh, which means "the LORD will provide". To this day, people still use that name as a proverb: "On the mountain of the LORD it will be provided."
Még egy fordítást citálok, mert az egy másik oldalát világítja meg ennek. Ez az ún. Douay-Rheims Bible.
And he called the name of that place, The LORD seeth. Whereupon even to this day it is said: In the mountain the LORD will see.
Most próbáljuk meg ezt lefordítani. Ábrahám elnevezte a helyet - idáig stimmel. "the LORD will provide". Mit jelent ez? Provide. Az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent szótáramban ez áll:
provide: 1. ellát, felszerel (vmivel) 2. nyújt, ad, szolgáltat, gondoskodik, biztosít.
Még a jogtudományból is hoz egy jelentést: rendelkezik [törvény], intézkedik.
Igen ez már elég erős kifejezésnek tűnik. Mintha törvény rendelkezne felőlünk. Az Úr gondviselése valóban törvény erejű rendelkezés, a szó legpozitívabb értelmében. Az Úr intézkedik, ellát minket amivel szükséges. Felszerel, ez kissé viccesen hangzik, de ez sem rossz. Az Úr nyújt, ad, szolgáltat, biztosít.
A második idézet pedig miről szól? "The LORD seeth." Régiesen mondja: seeth. Logikailag talán ezt kellett volna előre helyezni. Mert az Úr lát, látja helyzetünket, állapotunkat pontosan ismeri még a legmélyebb érzelmeinket és emberi lényünknek, elménknek azon részeit, melyet magunk nem is tudunk egészen pontosan kifejezve megfogalmazni, csak tudjuk, érezzük, hogy ott vannak. Szándékosan nem mondok ennél konkrétabbat, mert azzal talán kiütöm annak lehetőségét, hogy mindenki a saját fejében zárja le ezt a gondolatsort, arról, hogy mi az amit érez, hogy benne van, de mégsem tudja megragadni, sem gondolatban, sem szóban, sem írásban, vagy bármilyen más gesztus formájában, hanem csak halványan körvonalazva vagy még úgy sem. Érted már? Megvan? Na akkor ez az amit Isten pontosan lát benned, és képes a benned tátongó űrt betölteni, vagy felszínre hozni a felszínre hozhatatlant, látni és láttatni a láthatatlant.

Mit rejt tehát ez a szóösszetétel, melyről az kívánom, hogy ezentúl mágikus erejű varázsigeként hasson elménkben, akárhányszor eszünkbe jut, akár nehéz és kétes kimenetelű helyzetben vagyunk, akár a szürkének tetsző hétköznapok prózai semlegességében vagy valódi örömeink közepette?!

Jehova-jireh - Az Úr lát, és gondot visel!

Az angol nyelvű fordítások forrása:

2012. július 8., vasárnap

Kérdés: Krisztus meghalt?

Hogyan lett Jézus emberré?
Hogyan halhatott meg, mint Isten!?


Hogyan győzte le a halált?
Hogyan, ki vagy mi által támadt fel?




Jézus azért lett emberré, hogy meghalhasson! (Róma 8,3)
Az isteni mivolta mellett, emberi lényege elég volt ahhoz, hogy a sírba szálljon? Ezek szerint nem a saját hatalma, hanem Isten volt az, aki Őt feltámasztotta. Ha pedig ez így van, akkor ugyanúgy támaszt fel minket is. "...ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által." 
 Ha pedig Krisztus nem a maga isteni ereje által támadt fel, akkor minden mást, amit "cselekedett", az Atya hatalma vitt véghez benne és általa.
Vagyis ha igaz az, hogy Krisztus, a "Mintakép", (Róma 8,29) az Isten Lelke által támadt fel, akkor ugyanennek a Léleknek, a Jézus élete folyamán történt megnyilvánulásai ugyanúgy megjelennek a mi életünkben is.  Hiszen Ő a Mintakép(Ján 14,12) Mert azt is mondja Jelenések könyvében: 



Hogyan? Aki győz? Amint én is győztem?
Hogy lehet, hogy nem követett el bűnt?
Minek köszönhető ez?
Vajon ezt mondhatnánk csodának?
Vagy csupán mert Isten Fia volt?
Ha egy ember nem követ el bűnt azt mondhatnánk csodának? Lehet ilyen? Vagy ez rögtön gúny, nevetség és  hamis alázat mögé bújt, irigységből táplálkozó farizeusi megvetés tárgya lesz? Nem így volt Jézus?
Mit jelent Lélek szerint élni?
Meddig mentegethetjük magunkat?
Ha valójában nem is halt meg Krisztus, ha nem tudott volna végérvényesen meghalni, ha nem lett volna tétje az Ő küldetésének vagy ha nem történhetett volna másként is, mint ahogy történt, ha nem tudott volna véteni, hibázni, akkor az egész csak egy hazug színjáték!


De ha igen...  márpedig Isten tudomásom szerint nem szokott hazudni! Így tehát "mindent egy lapra tett fel", amikor úgy döntött, hogy emberré lesz, annak minden rákfenéjével együtt. Isten Fia olyan alakot öltött, amelyről azt írja Pál, hogy "Isten törvényének nem engedelmeskedik, MERT NEM IS TEHETI."  Micsoda paradoxon. Isten oly testben, mely nem tud az Ő törvényével összhangban élni. Elég erős hátrányból indul tehát a küzdelemben. Ahogy mi mindnyájan a Föld nevű bolygón. "Mivel pedig MI test és vér részesei vagyunk, ő is hozzánk hasonlóan részese lett ezeknek. Mert nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám leszármazottait karolja fel. Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie testvéreihez", vagyis hozzánk, akiket testvéreinek szólít. De a "hasonlóság" helyett sokkal pontosabb azt mondani "azonosság". Mindenben pontosan azonosnak kellett lennie testvéreihez, hogy Minta lehessen.  (Fil 2, 6-8)
Ez esetben nincs többé mivel mentegetőznünk! A kérdés fel van téve. Nincs többé privát kényelem.
Hogyan győzhetünk tehát? "..amint én is győztem
Így talán a válasz is adva van:

2012. április 22., vasárnap

Genesis - 1.nap

"Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság."

János evangéliuma ugyanazzal a szóval kezdődik, mint a teremtés leírása. "Kezdetben..." Itt kezdődik a  folyamat, a teremtés folyamata. Mert ez nem egy befejezett múlt. Az evangélium elmondja számunkra, hogy mi ez a világosság. "Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. (...) Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Vagyis Isten szava az, amely világosságot gyújt, nem csak a mindenségben, hanem emberi elménkben is. Isten szava cselekvő, alkotó, "élő és ható". "Legyen!" Ez a kezdő szikra, amelytől az egész működésbe jön, de ahhoz hogy minden tovább működjön szintén szükség van erre. Később így folytatja: "Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert." Ezt az új-protestáns fordítású Bibliában találtam így, a korábbi Károly-fordítás viszont valamiért nem így írja. Az igazi világosság. Viszont az Ószövetségben szintén találunk utalást erre, amely megerősíti ezt: "Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága." Ez a 119. zsoltárban található, amely a leghosszabb fejezete ennek a könyvnek. 
Mit jelentenek mindezek a mi életünkre nézve? Először is be kell lássuk azt, hogy Isten kezdeményezi ezt, vagyis a Biblia elmondása szerint minden ember életében Ő az aki megadja a kezdő szót. Információt közöl, melyet belénk helyez. Ma már tudjuk azt, hogy az emberi szervezetben gének tartalmazzák a rólunk szóló információkat, amiket aztán tovább örökítünk. Nem vagyok sejtbiológus, de egy kis elmélkedést azért megengedek magamnak ezzel összefüggésben. Érdekes, hogy a tudomány ezt a szót használja: gén. Ez ugyanis "eredetet" jelent. Nyilván feltűnik a "genezis" szóval való összefüggés mindenki számára. Ez a jelentés  kifejezi számomra azt, hogy azok az információk melyeket a génállományunk tartalmaz elmesél valamit származásunkról, eredetünkről. Az isteni szóból való születettségünkről, isteni eredetünkről beszél, ha lehet így fogalmaznom. Az isteni szó az, mely közli az információt - Legyen...
Pál apostol írja: "...a világokat (s benne az embert, mint világot) Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható." Jakab apostol megerősíti ezt, mikor a "világosságok Atyjáról szól": "Az Ő akarata szült minket az igazság igéje által,..." Az "igazi világosság" által.
Péter pedig így szól: "...akik romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által."
Itt viszont már egy új elem jelenik meg, amely kimondatlanul ott volt az összes megelőzőben. Ez az újjászületés mozzanata. Isten igéjéből valójában folyton csak "újjá-születni" lehet, hiszen amit Isten alkot az mindig új, és mindig megújul. (Aki nem hiszi nézzen utána: Kolossé levél 3,10!) Romolhatatlan, tartós, örök.

Így tehát az első nap, az első lépés újjászületésünk, újonnan való teremtettségünk folyamatában, ez pedig az isteni szó, a teremtő Ige meghallása és befogadása az emberi elmébe. Ez nem más, mint a "hit igéje". A hit a válaszreakció Isten szavára. Legyen világosság! - És lett világosság. Elhiszem, amit mond, amit megígér. Ábrahám az Úr által tett ígéretet - mely szerint nagy néppé teszi és megáldja őt - hitte el, s ahogy Pál írja, ez "tulajdoníttatott számára igazságul". E szerint Isten azért és nem másért nyilvánította igaznak Ábrahámot, mert hitt az Ő beszédének. A hallottakat hittel párosította. Így "lőn" az emberben világosság.
"Hitből való igazság" -mondja Pál. Az igazi világosság, mely az emberen visszatükröződve teszi őt igazzá. Ismét közel vagyunk az ún. hit általi megigazulás kérdéséhez. Mindig ide lyukadunk ki végül. Pál utalva az Ószövetségben, Mózes 5. könyvére a következőket írja: "Ne mondd szívedben: "Ki megy fel a mennybe?" Azért, hogy Krisztust lehozza. Vagy: "Ki megy le az alvilágba, hogy Krisztust a halálból felhozza?" Hanem mit mond? Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben, mégpedig a hit igéje, amelyet mi hirdetünk." Közel hozzád. AZ IGE KÖZEL VAN HOZZÁD. Ezt egy más szóval úgy mondhatnánk Immanuel, azaz Velünk az Isten! Mert az Ige testté lett és közöttünk lakozott. Nem kell különféle megerőltető és óriási teljesítményt jelentő cselekedet-sorokat végigjárnod, felmásznod az égbe, vagy lemásznod Hadesba, azért, hogy megtaláld, hogy Krisztus veled lakozzon. Mikor Jákob álmában egy létrát látott, Isten nem mondta neki: "Gyere fel!". Ez a lajtorja arra szolgált, hogy azon a Felkent Megváltó jöjjön le hozzánk, és Ő a maga hátán vigyen fel minket. Jobb lenne, ha inkább Krisztus lajtorjájának hívnánk ezért. Az Ige ugyanis testté, porrá lett. Ugyanolyan porrá melyből mi is vétetünk és oda visszatérni kénytelenek vagyunk. Ezt vette Ő magára. Egy törékeny porsátor ez nem több. Legyengült és támadható állapot."Íme az ember... olyanná lett, mint miközülünk egy" Csak ezért áll nyitva ellőttünk ez az út, a létra, a győzelem mert a Jelenések könyvében Krisztus így szól nekünk: "Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon: mint AHOGY én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán."  Hogyan? Miért? Ahogyan Ő is győzött, és mivel Ő győzött csak ezért győzünk mi is.
Engedelmeskedni pedig annyi, mint hinni. Pál azt írja: "...nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, ahogyan Ézsaiás mondja: "Uram ki hitt a mi beszédünknek?" A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által."
"...azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet." - mondja Jézus.
A mi dolgunk tehát a teremtésünk első napján hallani az Igét, a Krisztus beszédét és hinni azt. Mert Ő a mennyből hozta le azt számunkra. Isten mennyei kenyeret hullatott  a pusztában Izreal népe számára. A zsidóknak nem kellett mást tenniük, mint összeszedni reggelente a napi mennyiséget, így maradhattak életben.
Krisztus is eképpen szállt le, és anyagi, testi formát vett fel, mellyel kapcsolódni tud hozzánk és mi hozzá, mert "ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én testem."

2012. április 18., szerda

Láthatóból Láthatatlan

Most egy írónő tollából fogok idézni, olyan sorokat, melyekre ma reggel lettem figyelmes, miközben a közeli élővíz-csatorna mellett olvasgattam. Végre sikerült a kellő időben felébrednem, minden gond nélkül. Hála Istennek érte. Ezek az idézetek azt hiszem kellően alátámasztják előző bejegyzésem mondanivalóját, amit természetesen még folytatni szándékozom.

"Az egész természet világa igyekszik tolmácsolni Isten műveit. Ádám és Éva  számára a természet telve volt Istennek ismeretével és tanításával. Figyelő füleik számára a  bölcsesség énekének hangja volt. A természet világában Isten az emberek kezébe helyezte a kulcsot, amely megnyitja Igéjének kincstárát. A látható ábrázolja a Láthatatlant. Az isteni bölcsességet, az örök igazságot, Isten végtelen kegyelmét azon dolgok által értjük meg, amelyeket Isten teremtett."
"Amiképpen Éden lakói tanultak a természet könyveinek lapjairól, amiképpen Mózes felismerte Isten kezének írását az arábiai pusztaságokon és hegyeken, és a gyermek Jézus Názáret hegyoldalain, úgy a mai kor gyermekei is tanulhatnak Tőle. (...) A Földön mindenen szemlélhetik Istennek képmását és feliratát, az erdő legmagasabb fájától a sziklához tapadó zuzmóig, a határtalan óceántól a tengerpart legkisebb kagylójáig."
"Itt oly titkok rejtőznek, amelyeknek kutatása megerősíti az elmét (...) Mindenki találhat  tárgyat a tanulmányozásra... a fűszálakban, amelyek zöld bársony szőnyegként borítják a földet, a növényekben és virágokban,... a magas hegyekben, a gránit sziklákban,... a ragyogó csillagok világító drágaköveiben, amelyek feldíszítik az egeket, hogy széppé tegyék az éjszakát, a napfény kimeríthetetlen gazdagságában, a Hold ünnepélyes dicsőségében, a tél hidegében, a nyár forróságában, a változó, visszatérő évszakokban, a tökéletes rendben és összhangban, amelyet egy Végtelen Hatalom kormányoz."

/Ellen G. White/


"...ami látható, a láthatatlanból állott elő..."

2012. április 17., kedd

Genesis - "Alkotásaiból megértetvén"

Egy újabb bejegyzés-ciklusba kezdek most, a meglévők mellett, amelyben a a teremtéssel szeretnék foglalkozni, és leírni mindazt, amire jutottam egy barátom és természetesen Isten ihletése után.
Azért tartom fontosnak ezzel foglalkozni, mindamellett, hogy egyesek lerágott csontnak tarthatják ezt a témát, mert nagyon mély és fontos dolgokat vélek felfedezni a felszín felkapargatásával. Olyan ez mint, mikor a szántóföldön a talajt forgatjuk, és egyre többször megyünk át rajta az ekével, mélyítve a barázdákat.

Pál apostol a következőket írja a rómaiaknak írt levelében:
"...nem szégyenlem a Krisztus EVANGYÉLIOMÁT; mert Istennek HATALMA az minden hívőnek idvességére..."
Majd később így folytatja:
"Mert ami Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való HATALMA és istensége, a világ TEREMTÉSÉTŐL fogva az ő ALKOTÁSAIBÓL megértetvén megláttatik;..."

Péter így ír: "...Isten hatalma őriz hit által az idvességre, amely készen van..."

Vagyis mi az evangélium?
Isten hatalma az, mely által minden embert üdvözíthet. Ez az mely "őriz az idvességre", hit által - ez nagyon fontos. Eme hatalom, vagyis az evangélium, mely egyébként láthatatlan, miből látható meg? Alkotásainak vizsgálatából, melyeket a teremtéstől kezdődően szemlélhetünk. Ha tehát alkotásaiból megláttatik az evangélium, vagyis a győzelmi hír, akkor miért ne keresnénk azt már rögtön a Biblia legelső lapján, mely magát a TEREMTÉST írja le? Ha valóban hitelesnek és Istentől ihletettnek tartjuk mind az Ó- mind az Újszövetség írásait, akkor el kell fogadjuk azt is amikor önmagára hivatkozik. "A teljes írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra,... ...az igazságban való nevelésre" - írja Pál. Ha ezt nem fogadjuk el, akkor kár is tovább olvasni, ez esetben az Írások című sorozatomat ajánlom a kedves Olvasó figyelmébe. Jézus azt mondja, hogy az ember MINDEN igével ÉL, mely Isten szájából származik. Vagyis minden szó arra való, hogy abban életet találjunk, mely által minden nap élünk, mint "a mi mindennapi kenyerünk"-kel.
Ha pedig a "teljes írás" hasznos erre, akkor miért ne lenne éppen ilyen, a teremtés leírása? Mely ráadásul az evangélium működésének egy gyönyörűen képsorokba szedett változata. Mert mi hasznunk lehet abból, ha ez az egész teremtés, "csupán" egy a régmúltban lezajlott elfeledett esemény, amiből megtudhatjuk, hogy "Akkor hogyan is volt ez?", ezzel tovább terhelve már amúgy is rengeteg halott információval rakott elménk tárhelyeit. A Biblia pedig nem egy természettudományos értekezés, ezért nem is ennek igényei szerint íratott meg, mivel nem ez a legfontosabb célja, mindamellett, hogy akár az ez irányú érdeklődés során is hasznos és lebilincselő felfedezéseket, összefüggéseket találhatunk benne.
De ha úgy vesszük számba a teremtés napjait, mint egy leírást, amely a Bibliában található szimbólumok segítségével önmagát nyilatkoztatja ki számunkra, akkor felfigyelhetünk arra, hogyan teremt (újjá) Isten a semmiből vagy talán senkiből, a porból egy Krisztus képére és hasonlatosságára alkotott embert, "...hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez." Mondhatnánk ezt úgy is; hogyan vezet győzelemre, hogyan üdvözít, vagy hogyan igazít meg, hogyan születsz újjá benne stb, stb. Sokféle szóval kifejezhetnénk még, de a képsor, melyen ha valóban szemlélődni tudunk - semmi több, csak egy kis szemlélődés, persze nehéz ez egy instant világban - sokkal kifejezőbb lesz, amikor összeállnak alkatrészei, egyik nap a másik után. Most még lehet, hogy egy kissé homályosnak tűnik amiről beszélek, de meg fogjuk látni, hogy az Ige, hogyan tárja fel önmagát a képek behelyettesítésével.

Addig felütésnek itt van a kezdet, amelyben már alapból több van talán, mint amit egy élethossz alatt ki lehetne meríteni. Képzeljünk hozzá egy halk, mélyről jövő morajlást és valami éteri csillogást. Vagy amit akarunk, vagy semmit. Az a legtisztább...

"Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.
A föld még kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett."

2012. április 15., vasárnap

Van-e megváltás? III.

Elmúlt a húsvét. Nagyon régen írtam ide! Valahol megakadt a folyamat. Az utóbbi időben akadozva érkeznek erre a felületre a mondatok. Pedig van mit írni, s most végre itt vagyok.
Sajnos sokszor "elsatnyulnak" a gondolatok még mielőtt odáig eljutnék, hogy strukturált formába rendezzem őket. De azért mégis ott vannak, és fönnakadnak a rostán vagy elvesznek.

Van azonban egy súlyos dolog, amiről már majdnem egy éve kezdtem el beszélni. Van-e megváltás? Mi az? Mit jelent ez a mi számunkra ma, ezen a Föld nevű bolygón? Életünk mely szintjeire terjed ez ki? Mire van befolyással? Van-e egyáltalán valamilyen következménye életünkben annak, hogy kb. 2000 évvel ezelőtt egy embert keresztre feszítettek az akkor éppen római fennhatóság alatt levő Palesztina területén, Jeruzsálem falain kívül az ún. Koponya helyén, "amelyet héberül Golgothának hívnak."

Annak idején egy viszonylag dörgedelmes és elkeseredett hangú cikket írtam ugyanezzel a címmel. Pedig csak egy apróság történt, és én csalódtam. Csalódtam magamban. Magamban. Ez azt hiszem, hogy kulcsfontosságú kérdés. Talán nem is tudjuk, hogy mennyire.
Nem tudom, kedves Olvasó vajon ismered-e azt az érzést amikor szeretnél valamit, valahogyan csinálni, de mégsem úgy jön össze, vagy éppen az ellenkezőjét teszed. Amikor hatalmas feszültség húzódik a szellem és a test között. Vagy mondhatjuk úgy is, hogy a "külső-" és a "belső ember" között, amelyek persze műszavak. 
A lényeg, hogy mindannyian vágyódunk szellemi, lelki és testi harmóniára. Arra, hogy ezek egymással ne "versengjenek" és úgymond teljes emberként "beteljesedhessünk". Ne kelljen például - hogy egy banális dolgot mondjak - "szellemi öngyarmatosítást" végezni azért, hogy egy stresszes és munkás nap után nehogy bezabáljunk késő este, mert ebben a formában tudjuk levezetni a bent lappangó feszültséget. Utána pedig egy álmatlan éjszaka után, félig-fejfájással indítva újból nekiszaladni az újabb melós napnak, mely szinte már predesztinálja, hogy aznap este hasonlóan cselekedjünk, mint azelőtt. A lánc pedig forog tovább, a napok így peregnek egy ilyen önmagát gerjesztő folyamatban és nem történik semmi. A rendszer fönntartja önmagát. Persze nem a "zabálással" van itt a baj, hanem magával a rendszerrel. Meg azzal, hogy a feszültség bizony indukálódik, és azzal nem tudunk mit kezdeni.
Vagy nyilván mindenki érzi önmagában azt a kikerülhetetlen törvényt, amely arra sarkallja az egyént, hogy önnön akaratának mindenképp érvényt szerezzen, akár mások rovására, ha pedig valamilyen vélt vagy valós sérelem éri ezt az önérzetet egy másik egyén részéről, - legyen az akár a legközelebbi hozzátartozó, feleség, testvér, anya stb. - akkor rögtön "felágaskodik" és jajveszékelni kezd. Nevezzük ezt akár önzésnek.
De mivel ez egy törvényszerűség, (legalábbis, ha őszinte vagyok magamban ezt figyeltem meg) nevezhetnénk úgy is: "a bűn és halál törvénye" Miért mondom ezt? Jakab apostol így ír: "...mindenki kísértetik mikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván bűnt szül, a bűn pedig teljességre jutván halált nemz."
Érdekes módon úgy írja le, mint egy élő organizmust, amely megfogan, szül és nemz. Mindenkiben egyénenként ott van. S még ha "gyönyörködöm is az Isten törvényében a belső ember szerint;
látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban."
Ezek szerint még az is kevés, hogy elviekben nem szeretnénk önzőek lenni, de az önzés magja, mindig ott van "tagjaimban", és itt nem arról van szó, hogy az elme szent, a test pedig elvetni való, ezért azt sanyargassuk, pusztán annyi, hogy Pál ezzel a szóval él annak érdekében, hogy ezt az elméből kiinduló és az egész emberi lényt uraló ellentmondásos és mégis törvényszerű folyamatot leírja, "...hogy ne azokat cselekedjétek, amiket akartok."
Ez persze csak illusztráció, és az is lehet, hogy nem létező problémáról beszélek. Viszont mostanában egyre szaporodnak az oly divatos, különféle "gyorstalpaló-guru-képző-tanfolyamok", melyek azt kínálják - a pénzedért természetesen - hogy 3 hét alatt magad lehetsz a megtestesült béke és nemsokára a Dalai Lámához leszel hasonló. Ez arra enged enged következtetni, hogy bizony sok a feszkó, és valamit keresünk, ahol mindezt levezethetjük, vagy ahol kiteljesedhetünk, netán még be is.
Ez szinte szükségszerű következménye hajszolt, teljesítményorientált és pénzközpontú életre való berendezkedésünknek, mely jelenséget szintén pénzközpontú és instant módon igyekeznek is meglovagolni, egy kis import keleti miszticizmussal, eklektikus módon összehalászott tanításokkal és némely nyugati kereszténységből hozott krisztus-misztériummal, mely így nagyon izgalmas egyveleg, igazi "bábeli nyelvzavar" Bárki találhat magának ideális tanítást, a maga ízlése szerint válogatva. Ez is pusztán "posztmodern" jelenség.
Talán kicsit sarkítva és túlozva írom le mindezt,

A kérdés tehát: miért is ünnepeljük még mindig ezt a húsvétot?
Mi az, hogy evangélium? Nehéz fába vágom a fejszémet, most látom. 
Evangélium azt jelenti örömhír, győzelmi hír. Ezt mindenki tudja. De mi ez a győzelem és kié ez a győzelem, mi vagy ki felett való győzelem és hogyan történik mindez? Ad ez nekünk valami újat? Hiszen mindenki új életet akar. Vajon az csoda volt, hogy Krisztus bűn nélkül élt? Vagy mivel Ő Isten, ezért neki úgymond "könnyű volt"?

Van-e valójában valami köze ennek az ünnepnek a Mózes könyvében található rendelkezéshez, mely a Péssach nevet viseli. A páskabárány és a kovásztalan kenyerek ünnepe.
Így írja: "Megemlékezzél erről a napról, amelyen kijöttél Egyiptomból, a szolgaság házából, mert erős kézzel hozott ki onnan benneteket az Úr. Ezért nem szabad kovászosat enni." (2 Móz 13,3)


Nézzük csak meg ezt az összefüggést!
A zsidók Egyiptomban rabszolgaságban éltek. Minden nappal csak nőttön nőtt a szenvedés. Munkájuk olyannyira lekötötte őket, hogy semmi egyébre nem volt szellemi és testi erejük. Mondhatnánk úgy is, hogy szellemük mély álmot aludt, elég volt, hogy van mit enni. Ezt úgy hívják vegetáció. Olyan állapotban voltak, melyben képtelenek voltak ráébredni létük céljára. Egy mocsár, egy fárasztó körforgás, egy hajsza, egy "hétköznapi szörnyű szürkeség". Ennyi volt a lét. Minden nap csak azért virrad, hogy aztán beesteledjen. Senki nincs aki ezért bármit is tenne, és minden marad ugyanúgy ahogy eddig. Nem ismerős ez?

De aztán...
Jött egy ember, aki azt mondja, hogy most csináljunk egész máshogy, mint az eddig megszokott. Hagyjátok itt a munkát, menjünk ki a pusztába három napra. Így szól fáraónak: "Találkoztunk a héberek Istenével. Hadd menjünk azért háromnapi útra a pusztába, hogy áldozzunk Istenünknek az Úrnak..." Ma ez úgy is hangozhatna: "Szeretnénk egy kis időt, együtt tölteni egymással, és Istennel, hogy közösen pihenjünk meg a fárasztó munkából, és szemlélődjünk. Adnál erre három szabadnapot?"
Fáraó részéről a természetes reakció, az, hogy megnehezíti a munkát, és annyi téglát kell vetni, hiábavaló, nagyra törő és öncélú építkezéseihez, mint eddig, csak most nem kapnak hozzá szalmát. (Egyébként nem hasonlít kísértetiesen ez az elmúlt években felhalmozódott deviza-adósságokhoz? Egyre többet kell dolgozz, hogy ugyanazt az összeget vissza tudd fizetni hónapról hónapra.) Tehát a Fáraó az parancsolta a felügyelőknek: "ne adjanak többé szalmát a vályogvetéshez, mint eddig. Menjenek, és szedjenek maguknak szalmát. De vessetek ki rájuk ugyanannyi vályogot, amennyit eddig kellet készíteniük! Ha majd nehezebb lesz ezeknek az embereknek a munkája, és el lesznek foglalva, akkor nem törődnek hazug beszédekkel."A rendszer fenyegetve érzi önnön létezését, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy annak fenntartói (a rabszolgák) még csak gondolatban se jussanak el oda, hogy lehetne ez másképpen is.

A történet végét tudjuk, mielőtt Isten Mózessel kivezeti a népet ebből a helyzetből megülik az "első vacsorát". "Így egyétek meg: legyen a derekatok felövezve, sarutok a lábatokon, bototok a kezetekben és sietve egyétek: az Úr páskája ez." 
Azt kéri legyenek útra készen, Isten ugyanis oda akarja vezetni őket, ahol 100%-ban imádhatják Őt. Olyan állapotba akar hozni, ahol teljesen szabad vagy, és Őt sem mint szolga imádod, hanem szabad meggyőződésből, mint aki megismerted Őt, mert tudatod végre ki tudott nyílni arra, hogy Őt érzékel. Jézus mondja:" nem mondalak többé titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura, titeket pedig barátaimnak mondottalak"

E nagy kanyar után, most térjünk vissza a húsvét ünnepére. Takarítsuk le róla a húsvéti tojást, meg a nyuszit, és az egyéb kulturális szennyeződéseket, amelyek egyébiránt nagyon "aranyosak"
Mit is mond az angyal Józsefnek Máriáról? "Fiút fog szülni, aki nevezz Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből... akit Immanuelnek neveznek, - ami azt jelenti: Velünk az Isten."
Ez az egyik leggyönyörűbb jövendölés Krisztusról.
Ebben a két mondatban nagyon sok lényeges benne foglaltatik, amelyek egymással nagyon szoros kapcsolatban vannak.
1 - Megszabadítja népét - de miből is? Abból a képtelen állapotból, amit fenntebb Pál szavaival írtunk le, hogy bár gyönyörködne az Isten törvényében, de lát magában egy másik törvényt, amely ennek ellenkezik, így felborítva a lelki, szellemi egyensúlyt. Tehát olyan állapotba vezet, ahol szabad vagy ezektől.

2 - Velünk van! Isten mivelünk, testben. "Testté lett és közöttünk lakozott." Vagyis azért képes megszabadítani, mert Ő maga is ismeri ennek a kettős természetű állapotnak a szörnyű voltát. Mondják, hogy messziről jött ember bármit mondhat. Isten azonban nem messziről jött. Pál azt írja: "Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve." Mégpedig ugyanannak a bűn és halál törvényének, amelyet korábban leírtunk és mely bennünk is alapvetően uralkodik.
De "a Jézus Krisztusban való élet Lelkének törvénye, megszabadított engem a bűn és halál törvényétől." és megváltott "minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk..."
És ez még nem minden. Elég hosszas vagyok ismét, kezdem úgy érezni magam mint egy TopShop ajánlatban, ahol folyton ezzel jönnek, ez még nem minden, mert ha most megrendeli ajándékba küldünk még egy...

De a többit már nem zömítem, ide mert ez már így is sok egy olyan dologról, amelyben olyan mély összefüggések vannak, amiről végtelen időkön át lenne érdemes elmélkedni. A többiről egy következő bejegyzésben.

2012. február 3., péntek

Miczrajim...


Február 3. Elkezdett sűrűn esni a hó, apró, fagyos szemekben. Szándékosan nem azt mondtam; hullani, mert az valami lágy éterbeli lebegést jelentene. Ez esik, hidegen és gyorsan. Sőt, zuhog. Végtére is tél van. Most megtudjuk vajon csak pánikkeltés volt az elmúlt héten hallható híradás, vagy valóban méteres havat várhatunk.

Az autók elakadnak, a hó eltorlaszol, az élet lelassul. Azaz, lassulna, ha hagynánk!
Folyton csak pörgünk, csak pörgünk... és pörgünk. Mint azok a pici hószemek, amiket az ablakon kinézve látok. Csak a szél játszik velük, míg végül egy autó tetején, vagy a hideg térkövön landolnak. Aztán újból felkap egy csomót a szél, és csak viszi őket. Ők pedig csak pörögnek, és azt sem veszik észre, hogy csak sodródnak. Nem állnak meg! Nem állnak meg élni. Csak futnak és pörögnek. Gyorsan! De nem akarnak létezni! Arra nincs idő! Csak gyorsan futni, bevásárolni, dolgozni, mert nem leszek kész. Nincs megállás!

Nincs alázat! Ha a természet mondja is, hogy állj, én akkor is csak megyek. Megyek, és ülök a volán mögé. Vagy a vonatra. Majd háborogva döbbenek rá, hogy a vonat sem indul. Hogy lehet ez? A víz sem folyik a csapból... megfagyott! Hogy lehet ez - háborgok magamban. Holott ez egyáltalán nem természetes, csak ezt szoktad meg, mert ebben nőttél fel. Ezért eszedbe sem jut - "te hiábavaló ember" - hogy mi lesz akkor, ha nem fog folyni a csapból a víz egy kézmozdulatra.
Leállt a légitársaság is! Persze más okból kifolyólag, de a lényegen ez sem változtat. Torlódás! Zsúfoltság az üzletekben! Beszűkülés! Miczrajim...

Vajon meddig még? Túlpörgettünk mindent! Miért? Hogy még több legyen. De miből?Most pedig miért legyünk felháborodva, azon ha a természet erre, egy kis akadályoztatással válaszol. Hiszen minden csoda három napig tart. Ezután majd minden megy tovább ugyanúgy, mint eddig, "...és nem vesznek észre semmit..." Csak ezután majd még gyorsabban, mert a lemaradást be kell hozzuk. "CSAKAZÉRTIS!"

Megtörténhetne valaha, hogy azt mondjam: Neked van igazad, és én kell megálljak, hogy leüljek a porba egy kicsit lélegezni, és így szóljak: "Tied Uram az igazság, mienk pedig orcánk pirulása" ?