2010. december 5., vasárnap

Ama fényes és hajnali...

Hajnalban sikerült felkelnem, és így csodálatos volt együtt mondani a zsoltár írójával:
"Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; 
téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem
a kiaszott, elepedt földön, amelynek nincs vize;
Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén
a te hatalmadat és dicsőségedet."
Fantasztikus élmény mikor úgymond szinkronban szól velem az Írás. Mikor azokat a mondatokat olvashatom a Bibliában; legyen az kérdés, sóhaj, panasz vagy bármi, amik az én szívemből is gyakran előjönnek. Ez nyugalommal és örömmel tölt el. Megerősít. "De jó, nem csak nekem van ez és ez a problémám!", hanem ennek a híres-hírhedt Dávidak, Isai fiának is, Júda törzséből. És még ki tudja mennyi millióknak.
Már írtam arról, mennyire nagyszerű dolgokat élhetek át, ha nem vagyok lusta "jó reggel" felkelni.
A 63. zsoltárban, ahol a fent látható vers áll az olvasható, hogy Dávid, "Júda pusztájában volt" mikor e dallam született. "Puszta helyre", ment ki, hogy "imádkozzék". Hogy kényszerűségből tartózkodott-e ott ezt   most nem tudom. De ott volt a "pusztában"
Ahogy ma hajnalban a tetőablakon keresztül felnéztem az égre néhány csillagot láttam az égen villogva táncolni, de nem tudtam őket csillagképbe foglalni. Egyedül az öreg Nagy-Göncöl integetett, mint régi ismerős, ahogy éppen tótágast fordult a Sarkcsillag körül. Ez biztos pont. De a többi csillag olyan idegen volt. Szépek, szépek de valahogy nem ismerős egy sem. Mivel idő hiányában elég hosszú ideje nem végzem a csillagos égbolt behatóbb kémlelését, ezért kiestem a gyakorlatból, ráadásul a téli csillagképeket kevésbé ismerem. Azt a sok-sok gyönyörű de szétdarabolt "fény-igazságot", nem tudtam összefoglalni, egy rendszerbe.Külön külön látom mindegyiket, azt is látom, hogy nagyon csodálatosak, de mégsem tudok velük mit kezdeni, mert nem ismerem fel őket, nem nyernek értelmet. Csak elapróznak, széttördelnek engem is. Kerestem volna köztük az összefüggést, de nem találtam.
Mivel megszoktam már, hogy legalább a fényesebb csillagokat, illik névről ismernem,  frusztrált a gondolat, hogy most egyet sem ismerek fel. Végül nem bírtam, felöltözve kiléptem a fagyos teraszra. Pásztázni kezdtem az eget, hátha így kintről már jobban átlátom majd a helyzetet. 
De ahogy fejemet a dél-keleti égbolt felé fordítottam, egyszer csak...
Leírhatatlan...
"Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus (...) ama fényes és hajnali csillag", mely ott világít az égen. De nem csak úgy pislákolt, hanem, mintha azon a pupillának nevezett kis fekete nyíláson keresztül, az összes létező fényét, amit az "örökkévalóságában" kibocsát,  most akarná beleömleszteni érzéketlen szemeimbe, egy szempillantáson belül. Mintha az égbolt valamely addig sötét zugából, most egy árny-kancsón esett repedés miatt, gejzír módjára bugyogna felfelé ez a fény, hogy aztán az egész égi-vásznat elöntse ezzel a vakító sugárzással. Mint egy festő a kanavászt.
De ami az egészben a legnagyszerűbb az, hogy ismertem! Tudtam, hogy ez a Vénusznak nevezett égitest, mely Nap-rendszerünk planétáinak egyike, és a Földdel közel azonos méretű. Valamivel azért kisebb.
Ez itt a Lényeg! Végre egy Ismerős! Nem volt többé kérdés! Tudtam minden egyéb segédlet nélkül, hogy ez melyik "csillag". Ez pedig olyan óriási szellemi örömöt okoz, amihez hasonlót kevés dolog tud előidézni, egy szempillantásban.
"Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik."
Talán hasonlóan van ez az "Igazság" ismeretével. De nem is "talán", mert ez a szó valami bizonytalanságot sugároz. Igazság helyett inkább mondjuk; Valóság? Ez szerintem érthetőbb. Az igazság valamivel elvontabb kifejezése ugyanannak a fogalomnak. De amikor a sok-sok apró "igazság" ér - bármilyen formában legyen - előfordul, hogy nem tudom hol megfogni, nem tudom felfogni. S végül nem ér semmit az egész, mert nincs benne Élet! Halott! De Jézus azt mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet!" Ez az igazság pedig csakis "ismereten" alapulhat, vagyis tapasztalásból táplálkozó ismereten. És ez már maga az Út, a Valóság! Ez az az Út, amelynek a végén ott az Élet, vagyis Örök Élet, ismét csak maga Krisztus Jézus, a Győztes!
Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy többé semmi sem kérdés. Mert ha nincs több kérdés, akkor valami nem stimmel, és elfelejtünk gondolkodni. Azt sem mondom, hogy mindenki legyen "keresztény" itt és most! Ez a szó köznapi értelmében ugyanis rendkívül sok negatív tartalommal társul a számomra. Sőt kereszténynek lenni, a mai felfogás szerint nem is egyenlő, azzal amit a szó eredetileg jelenthetett: "Krisztus követése"
Mint ahogy Jézus sem vallásalapító, hisz miért lenne szükség még egy vallásra? Hisz mi értelme lenne annak, ha eljön hozzánk emberként Ő, egy Isteni Lény, maga Isten Fia, a Teremtő, az Alkotó, itt jár a földön, gyógyít, tanít, csodákat tesz, végül megölik de legalább ránk hagy egy "vallási rendszert", mely "egy a sok közül", és melyben a szánkba rágja miről mit gondoljunk, vagyis mit "vall"-junk. De ez a mindenről meglévő "VALL-ás" önmagában halott, mivel egy befejezett, kész, "megmondott" dologról lévén szó nélkülözi a kérdezést, dolgok felvetését és az átgondolást, amiből aztán továbblépés következhet, aztán újabb kérdés, mely a fejlődés útja lehet. Amiben pedig nincs meg a fejlődés lehetősége az nem él, tehát halott. Ha mindenről lezárt véleményem van, az mellőzi a párbeszédet azzal az Istennel, aki viszont személyesen szeretne engem vezetni, itt és most. Persze nem az "egyénieskedés" útján, hanem az engedelmességén. Ez most paradoxonnak hangzik.
Mi másért jött volna Isten Fia, ha nem azért, hogy megmutassa az Élet Útját, mely csak személyes ismerettel, személyes tapasztalással, személyes kutatással és személyes gyötrődéssel járható? Mely út nem a "keresztények" kiváltsága, hanem zsidóknak, buddhistáknak, filozófusoknak, mohamedánoknak, materialistáknak... stb stb...egyaránt. Egyszerűbben szólva azon halmaz tagjainak melyet úgy neveznek: "a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai."

2010. december 1., szerda

Gondolatok a hulló hóról

2010 december 1. szerda, hajnali 5 és 6 között

Teendőimet végzendő, a padlásszobámból elindultam lefelé, az alagsori dolgozószobába. Ehhez ki kell menni a ház főbejáratán, és átmenni az udvaron, mivel a dolgozó bejárata a ház túlsó feléről nyílik. Már lent jártam az udvaron, mikor azt vettem észre, hogy a testemet körülvevő térbe apró, fehér, daraszerű pihék lépnek be, és aztán tovább hullanak mígnem földet érnek. De nem csak a szűk környezetemben, hanem távolabb is. Ahogy a látószöget kitágítottam, felfedeztem, hogy az egész általam észlelhető térben megfigyelhető ez a jelenség. Hol sűrűn, hol ritkásabban. Ez bizony hószállingózás. Egy szelíd és elégedett mosoly ült ki ekkor arcomra. Öröm! De vajon mi felett?

"Itt van a tél, itt van ujra,
S szép mint mindig énnekem."

Ez plagizálás vagy idézet? :) Na igen, persze a költő másra gondolt, de az ősz és a tél szótagjaik tekintetében szerencsére csereszabatosak. Egyébként ősz vagy tél szinte lényegtelen a gondolat indíttatását tekintve. Talán csak ennyi. Magával ragad a hangulat. Nem tudom, Petőfi Sándor számára mi játszott ebben közre, benne volt-e ez is, vagy valami egészen más? Ezt nem tudhatom.
De engem ilyenkor "ujra" elfog az a bizonyos "VALAMI", amit hangulatnak szokás nevezni, ami miatt "szép, mint mindig énnekem". Ezt pontosabban körülírni képtelen vagyok. Tavaly írtam valami hasonlót ugyanebből az eseményből kifolyólag.
Szinte percre pontosan érkezett a TÉL. Igaz a megelőző néhány napban, már láthattunk havat, de az úgy érzem csak egy nyitánya volt az egésznek. Csak úgy megmutatta magát. Így érzem.
Most viszont talán végérvényesen megérkezett. Persze nem tudhatjuk, lehet, hogy pikk-pakk elolvad, de hogy itt Pesten napokon belül szennyes lesz ez a szép fehér takaró az biztos. Talán ettől is olyan értékes ez a néhány "pillanat". Olyan hamar múlik el, mintha soha nem is lett volna. Így, amíg még megvan örüljünk neki.

Öröm. De hogy miből fakadóan? Illetve tudom, hogy a hószállingzóás ténye feletti örvendezés ez. De ez miért van vajon? Hiszen ahogy egy fecske még nem hoz nyarat, úgy egy pár hópihe sem hoz telet. Nem tudhatom ekkor még, hogy lesz e eredménye ennek a hószállingózásnak vagy egy nap alatt el is olvad. És egyébként is mi az ami örömöt kelt ennek kapcsán. Talán a kedves gyermekkori emlékek nyoma ez? Amikor még kimehettünk a falu széli dombra a pajtásokkal szánkózni? Ezt idézi fel ilyenkor tudatlan tudatom? Vagy mert tudom, hogy újra körülzsong az a hangulat ami ilyenkor termékeny táptalaja az efféle szentimentális filozofálgatásoknak? Élvhajhász! :) Dehát ez van. Semmi baj!
Egyébként nem szoktam ilyen korán talpon lenni. Mármint hat előtt. Illetve nem szokásom, de szeretném ha az lenne. Ugyanis a kora reggeli, hajnali órák, mikor az elme egy jó alvás után még friss - persze ehhez szükséges időben lefeküdni - igen jól lehet végezni szellemi tevékenységgel járó munkánkat. Bárcsak több hajnali órából állna egy nap! Sőt, bárcsak az egész nap hajnali órák sorozata lenne... Dehát ez csak képzelgés! A hajnalnak önamgában is megvan a maga nagyszerű hangulata, és ez még hóeséssel megfűszerezve... maga a gyönyör.


Ilyenkor legszívesebben csak állnék az ablak előtt óráikig, és csak néznék kifele. Belülről kifele. Csak szívnám magamba a hangulatot.  Kívülről befele. A hajnal és a hóesés között megvan az a különös hasonlóság, hogy magában hordozza a gyors elillanás lehetőségét. Sőt ez nem is lehetőség, hanem predesztináció. Persze egy három hónapos havas idő után már jogosan várhatja valaki, hogy múljon már a tél, de ez akkor sem az időjárást minősíti. Az időjárás nem rossz vagy jó. Csak érhet alkalmatlanul. Persze könnyen beszélek én a meleg szobából, miközben a parkban emberek alszanak a padokon. Most elszégyeltem magam. Na jó lehet ez rosszabb idő, mint a nyári meleg. Amikor nem kell fűteni. De ez is csak egy nézőpont, egy viszonyítás. Ha például nem lennénk ennyire "civilizáltak", hogy kilométeres csöveken jön a meleg a lakásba, amit egy olyan "szolgáltató" biztosít akit nem is ismerünk, akkor egész más lenne a képlet. Ha magunknak kéne a fát hasogatni, ha magunknak kéne begyújtani a kályhába, amit magunk építettünk. Ha minden nap el kéne végezzük azt a fáradságos munkát, ami a fa felaprításával jár... Mi lenne akkor? Talán kevesebb lenne a beteg ember? Talán. Talán kevesebb lenne a depressziós? Talán, de ez sem biztos. Félreértés ne essék, a depresszió alatt nem hisztériát értek, hanem depressziót. Magam nem tudom, hogy milyen, de hogy nem kellemes, sőt borzalmas, azt már azért hallottam. Fát hasogatni valljuk be magam sem tudok. Fogalmazzunk inkább úgy, nincs túl nagy rutinom benne. Befűteni még csak-csak... de kályhát építeni? Ajjajjajjaj... Ez baj.  Azt hiszem várhat még rám az a kis kunyhó a Kamcsatka-félsziget csücskében. :)

De menjünk tovább...


Délben, miután a kitartó hóesés eredményeként, már kb 5 centis hóréteg takarta a földet az jutott eszembe: "dolgozni csak pontosan és szépen.. ahogy a hó hullik a légben úgy érdemes". Gondolkodjunk csak el ezen! Jön az égből egy apró, milliméteres nagyságrendű, ráadásul rendkívül illékony dolog. Ebből nagyon sok. Ráadásul a földön szinte végtelennek mondható azon pontok száma ahol landolhat. És ezt ki is használja. Beteríti az egész földet, és aztán erre még egy újabb réteg telepszik, ami szintén ezekből a parányi alkotóelemekből épül fel. Így végzik munkájukat ezek az apró "részecskék", míg végül térdeink magasságát ostromolják. Ebből a fehér parányból annyi lehull, és oly hosszan tartó intenzitással, hogy képes beteríteni egy egész várost, egy országot, egy kontinenst. Ja és még valami! Ha közelről megvizsgáljuk őket, felfedezhetjük, hogy mind más alakot ölt. Ez már aztán teljesen kikészít. Van-e ennek a termékeny kreativitásnak még valahol ennyire egyszerű és csodálatos megnyilvánulása? Bizonyára előfordul. A természet valószínűleg telve van ilyenekkel. Nekem ma, Budapesten ez jutott. Dehát ez is végtelen. Mennyire hivalkodás nélküli jelzése ez annak a hatalmas Tervező Alkotónak, aki mindezt létrehozta.  Ez jutott eszembe. Dolgozni is így érdemes. Mert ha Ő a "képére és hasonlatosságára formált", akkor abba minden bizonnyal ez is beletartozik, és Ő biztos, hogy nagyon szeretné, ha meríthetnénk ebből.

Még egy szösszenetnyi gondolat. A csend. A város robaja egy kiadós hóesés után nem olyan átható. Ez a hóréteg valahogy akadályozza a hang terjedését, és tompítja a zajokat. Ebben a "halkabb" közegben - mondjuk egy külsőbb kerületben, ahol lakom -  már nagyon könnyű meghallani azt a varázslatos zizegést, amit a hópelyhek egymáshoz ütközése okoz. Legalábbis szerintem ez okozza.
Akkor most megállok, és csak hallgatom...hiszen olyan illékony.

"A kinek van füle hallja, mit mond a Lélek (...) A győzedelmesnek enni adok az elrejtett mannából, és adok annak fehér kövecskét, és a kövecskén új írott nevet, a melyet senki nem tud, csak az, a ki kapja."