2011. június 15., szerda

Van-e megváltás? I.

Itt van a június. Nahát! S már idejét sem tudom, mikor írtam ide utoljára. Ja de igen, látom már. Március hetedikén. 
Kimentem futni a Ligetbe. Feszültséglevezetés. Nevezhetjük annak. Sőt, nevezzük is. A posztmodern ember menekülési útvonalainak egyike. Milyen divatos lettem, jaj! Szóval nem a posztmodern emberről beszélek, mivel eddig még pontosan nem is sikerült értelmesen megfogalmazni a magam számára, hogy az igazából mit is jelent, illetve nem is vagyok szociológus, és felméréseket sem végeztem. Ezért nem beszélhetek ilyen csúnyán. 
Szóval beszélek inkább csak a magam nevében, hisz az élményt amit tapasztalok csak elmondhatom. Nem igaz?! De ha valakinek esetlegesen visszacsengenek ezek a hangok a gondolati- és érzelmi világából, az azt hiszem nem a véletlen műve, hisz egyazon Föld nevű bolygón élünk mind, és sokan járunk hasonló cipőkben... vagy csónakokban... akkor evezünk. Vagy mittudomén...
Mindenesetre - feszültséglevezetés ide vagy oda - az tény, hogy néhány lefutott kör után kezd "tisztulni" az elme. Vagy legalábbis valamelyest felszakadozik a felhőzet... Vagyis olybá tűnik...
Szeretnénk, bocsánat szeretném (hisz szigorúan csak a magam nevében) úgy látni a dolgokat, amint azok vannak. Magamat, (ego) a kötelességeimet, a környezetemet, a testvéreimet, a közel- és távollevőket, mindent. Futás közben mégis mintha fölsejlene valami. Érdekes gondolatok támadnak ilyenkor.

Azon kezdtem gondolkozni létezik-e ebben a "nyugati társadalomban" avagy "mai rohanó világukban" a "posztmodern"(vagy már poszt-posztmodern) ember számára  - a megváltás? Az igazi Megváltás! Most nem arra a hideg sörre gondolok meló után! :) Megváltás! Megváltás? - kérdezhetnél vissza, jogosan.
De aztán tovább szűkítettem a kört, mert muszáj tovább szűkíteni, hisz, ahogy mondtam nem nyilatkozhatok más nevében. Tehát létezik-e számomra megváltás? Vagy valahányszor gondolatok vagy érzések gyötörnek rohanjak "feszültség-levezetni". (Nem azt állítom, hogy aki fut az csak azért teszi, mert feszültség-levezet, de jelen esetben ez történt.) Vajon hova tegye az ember (már megint távolít a fiú) a gyötrő gondolatait. Egyáltalán miért keletkezik ezek által feszültség? Mi az a feszültség? Tudom; potenciálkülönbség két pont között az elektromos mezőben.
Szóval az a helyzet, hogy ebben a "nyugati jólétben", amelyben élünk/élek (bár ki tudja még meddig?) nem tudjuk/tudom megfogni ezt a kifejezést, hogy "megváltás". Ebben a posztmodern lötyiben, ahol mindenben van igazság, de igazából nincs már igazság, mert sok-sok apró kis darabra tört szét, akár az ördög lelke. Mindenkinek igazat adtunk, mert toleránsak vagyunk, vagy mert a pénz akarta így, s közben elvesztettük az értékeinket. Sőt erről már szinte didaktikus beszélni! Jaj, ugyan már, mi az hogy normatíva? Ki mondja meg, s milyen alapon?

Vagyis mindenhol igazság van,  mindezek között elvész ez a szó, megváltás. Már azt sem tudom eldönteni, hogy kis- vagy nagybetűvel írjam-e. De már az igazság szavunk is idejét múltnak tűnik. "Mi az igazság?" "Jaj már megint! "Köszönjük, nem kérünk belőle."
S mennyire jellemző, hogy egy dologra, már csak egy szavunk emlékeztet, de mivel sok szó és sok információ van, ez is elvész a többi között. Integrálódik... és degradálódik. Na tessék már a játék is megy az idegen szavakkal. Csodálatos! Vannak szép új szavaink, a régi szépek pedig idejétmúltak lesznek!
Van egy szokásom, hogy megtámadom azt, amit már úgy vélem tudok, vagy hiszek. Vajon valóban úgy van ez? Most pedig el kellett érkezzek oda, hogy megtámadjam magamban: van-e számomra Megváltás? Van-e hitem valójában? Vagy ez is csak egy szó? De ezt lemérni hogyan lehet? Van-e számomra megváltás? Itt és most! Nem csakúgy, majd a túlvilágon meg hasonlók meg, hogy persze tudom, hogyne Jézus Krisztus meghalt  feltámadt, a mennybe vitetett, s most közbenjár érettem. Érettem.
Látod, önkéntelenül azt mondtam, hogy "érettem". Ez már szinte "archaikus" szó. Ki mond ma ilyet, hogy "érettem". Nagyon szépen hangzik, de valójában senki sem használja. A Károly-fordítású Biblia. Onnan származik ez. Vannak szépen csengő, díszes,  veretes szavaink. De már csak csengésük van. A szavak mögött nincs már számunkra valódi tartalom. Csak szép szavak, és ez nem a szavak hibája. "Meghalt érettem." S rögtön érzem, érzem magamban, hiteltelen vagyok, még a saját magam számára is.
Akkor, hogy lehet mégis? Jézus azt mondja:

az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?


folyt.köv...