"A téma az utcán hever?"

Megint egy érdekes tapasztalatban volt részem a minap. Hazafelé tartottam gyalogszerrel, mikor a tőlünk nem messze lévő vasúti töltés oldalában egy embert láttam feküdni.

Csíkos pulóvert hordott, ezért először megijedtem, hogy meg van kötözve, de aztán rájöttem, hogy csak illúzió.

Egy hajléktalan valószínűleg, hiszen így hobbiból csak úgy senki sem fetrengene szívesen beton és fű határán!

Mikor közelebb értem láttam, milyen édesdeden alszik, talán az italnak köszönhetően. A kis motyója egy fehér reklámszatyorban hevert az egy méteres körzetében.

Na, most itt kezdődik az izgalom, amikor a gyalogosátkelőn a lámpa zöldre vált, és én elindulok a túloldalra, egyenest a szegény hontalan irányában.

Nagyon ismerős az érzés?! A pulzus megemelkedik. A szív egyre erősebben kalapál. Kis izzadságcseppek a homlokon.

Érzem, hogy valami itt bennt motoszkál, valami nincs rendjén!

Most mit tegyek? - szól a kérdés irgalmatlanul. Ejj, fránya lelkiismeret!!

"Szellemi kerekasztalom" minden tagja kiabál. Ilyenkor mintha minden "képviselő" fontosnak érezné, hogy megjelenjen az ülésezésen. Mintha mindegyiknek ugyanolyan vétójoga volna. Peregnek a gondolatok.

Az egyik így kezdi:

- Jajj ugyan már mit akarsz ettől, hisz úgyse segíthetsz rajta!

- Nézd milyen koszban fekszik! Biztos nem tegnap fürdött ... és nem is ma..

- Menj tovább, hidd el nem te leszel az egyetlen!

Aztán ezzel a "párttal" szemben megjelenik egy másik hang:

- Ha most elmész mellette...húú... te soha nem hallottál még az irgalmas samaritánusról?

- Kik mentek el a félholtra vert mellett? A pap, meg a lévita? Vagy hogy is volt? Te is hasonlóan akarsz eljárni?! Te "szent"...

Újból az előző frakció:

- Még a végén valami betegséget kapsz tőle, s közben te nem adtál neki semmit!

- Azt hiszed, hogy egy jó napottal könnyítesz rajta? Senkinek sincs szüksége az együttérzésedre, menj csak tovább, különben is fel kéne ébreszd, pedig lehet épp szépet álmodik.

Közben már a zebra felénél járok.

- Azért egy százast hozzávághatnál, biztos örülne neki!

- Áhh, azt inkább ne, úgyis csak piára, meg cigire költi!

- Na jó, dehát legalább addig van egy kis öröme. Valószínűleg én se bírnám az utcán ital nélkül, ki tudja!

- De mivan ha épp akkor üti el egy autó, amikor abból a fröccsből enyhít magán, amihez TE segítetted hozzá! .. TE GYILKOS...!

NA JÓ, ENNYI ELÉG!! De mi a legjobb megoldás?

Mégse mondhatom, hogy nem veszem emberszámba! Átértem a túloldalra. Itt van előttem a helyzet.

Az utcán hever...

Odamenve próbálom szólongatni. De nagyon nyugodtan alszik. Lehet, hogy volt valami kis itóka, de nem feltétlenül.

Áh hagyjuk itt. Nem tudok mit csinálni vele. Így hát tovaindultam..aztán.. na hát mégis..ha már idáig eljöttél! Dehát... na... most mit?...

Legalább a látszat kedvéért, bár a járókelők már így is hülyének néznek. :) Ha egyáltalán figyel valaki, bár kötve hiszem.

Legalább kétszer bizonytalanodtam el, és kétszer fordultam vissza. De mivel többszöri felszólításra, és kissé gyengéd böködésre sem kelt fel, így aztán otthagytam. Mit csináljak? Haza mégse vihetem. Bár az is egy érdekes alternatíva lenne. Dehát család, meg minden...tudod. Az már kissé neccesen kivitelezhető.

Megpróbáltam azért egy étkezési utálványt a kezébe nyomni, úgy hogy a szél ne fújja el.

Aztán elindultam hazafelé. De mivel valóban nem messze lakom, az a gondolatom támadt, hogy mi lenne, ha hoznék neki valamit. Az talán kielégíti kerekasztalom minden tagjának elképzeléseit. Nem pénz, de mégis valami! Valami ehető. Ugye, pénzt azért mégse, nem? Vagy akár ?

Jó kérdés?

Végül 10 perc múlva vidáman baktattam visszafelé, egy kis elemózsiával a kezemben.
Imádkoztam, hogy biztosan ott legyen még az uraság, s ha így lesz, én boldog vagyok, mert az Úr ma engem használt, hogy valami kevés eleséghez jusson szegény ember.

És ott van!!! Yes, bingo, ezazezazezaz, és még 1000x, sőt mitöbb, mintha kezdene mocorogni.

Odamentem a kezébe nyomtam a zacskót:
- Étel van benne meg egy kis gyümölcs, egye meg - mondtam.
- Jaj nagyon köszönöm - s közben kezdett feltápászkodni, mert zavarba jött. A szokatlan testhelyzet miatt gondolom. Mert ugye jobb sorsú ember nem szokott a flaszteron feküdni. Egyem a szívét próbált disztingválni (remélem jó értelemben használom a szót). Dehát sajnos előfordul az ilyesmi. Mondtam volna, hogy maradjon csak nyugodtan.
- Kellemes.... napokat! - vágott közbe, s közben tényleg őszintén mosolygott. Nagyon szépen. A tekintete egyébként nem volt "kótyagos", inkább csak "bohókás". Na mindegy ez már részletkérdés.
Ő kapott egy kis csomagot, én pedig talán még többet kaptam - vidámság. Lehet, hogy közhelyesen hangzik, de aki mást felüdiít az - nem az üdítő -tényleg maga is felüdül.
Nem nagyon beszélgettünk, hiszen hagytam hogy egyen, így aztán továbbléptem. Pedig lehet kellett volna.

Na de miről?

Ez is jó kérdés!

"Egy Gyűrű..."

Örömmel szeretném bitekbe foglalni a kedves hírt, hogy ezennel eljegyzéssel pecsételtük meg kapcsolatunkat a Kedvesemmel.


Nagyon szép történet!
Álltunk a Domboldalon. A Nap-révész éppen alászállni készült hogy megkezdje túlvilági útját a homályban, és aztán Új Reggellel ébresszen minket, itt e földi létben kerengőket. Talpunk alatt a zöld pázsit is mintha egy utolsó nagy lélegzetet vett volna a lemenő aranykorong fényhajszálaiból, a szívem pedig kalapálni kezdett...

A pulzusom emelkedése érezhető volt, így aztán Párom megkérdezte, hogy miért ver ennyire. Erre egy kis versikével válaszoltam, majd kivettem tarsolyomból az addig ott türelmetlenül lapuló kis ékszert.

Ahogy a Nyugvó Nap rákacsintott a Gyűrűre, az viszonzásként vidáman ragyogott fel, mint újonnan születő Csillag az Univerzumban...