2010. november 22., hétfő

Az Írások 5.rész - Mustármag Élő Vízben


A fenti mondatokat Krisztus mondja Máté evangéliuma 5. fejezetében. Mi az, hogy "legkisebb parancsolatok"? Hogy taníthat valaki úgy, hogy közben megrontja a tanítást? Hogy kerül mégis mennybe? Hogy lesz valaki a "legkisebb"? Mit jelent a mennyben "legkisebbnek" lenni?
Ilyen kétségbeesett kérdésáradat tódult fejembe, mikor erre az egy versre pillantottam. Nem tudtam felfogni, miért mondja ezt Jézus így, és miért van ez egyáltalán benne a Bibliában? De azt hiszem valami fényt megláttam az alagút végén. 
A Biblia igazságait, nem úgy kell felfognunk, mint egy jóskönyvet. Mondván: valahol fölcsapom, aztán ami ott lesz, az nekem az éppen aktuális üzenet. Nem. Hanem az egészet meg kell ismerni. Ez persze nem két pillanat, de törekednünk kell rá. A Biblia minden egyes verse, még "e legkisebb parancsolatok közül" is mindig, mindenkinek aktuálisan szóló és érvényes üzenet. 
Persze vannak olyan kivételes esetek, amikor elvezet valamire a "felcsapós" módszer. Velem is előfordult már. De máskor az is megesett, hogy felcsapom a Könyvet valahol, és nem értek semmit. Ekkor általában kétségbe esem, jaj akkor most nincs mit üzenjen? Egy esetet tudok mondani, amikor ebben hatalmas csoda tudott megnyilvánulni. Óriási tévelygésben voltam, ezért ott helyben, azonnal kellett útmutatást kapjak. Gondolom én. Ezt majd talán egy másik bejegyzésben konkrétabban is leírom. 
De azt hiszem ez a ritkább eset. Na jó maradjunk abban, hogy én ezt tapasztaltam. Lehet, hogy másnak teljesen ellenkező a tapasztalata ebben. Ez "módszer" kérdése. Mindenki maga kell megvizsgálja. De akkor is! Ha Isten úgymond "számíthat rá", hogy el fogom olvasni a Könyvét - márpedig miért ne számítana? - akkor miért üzengetne mindig, egy "éppen aktuálisat", azáltal, hogy én fogom és valahol kinyitom az Írást.
Ezért nem szabad elszalasztani azt, hogy a Bibliát a legapróbb részletekig, módszeresen és szisztematikusan tanulmányozzuk. Ez persze egy örökké tartó folyamat lesz - de maga az Írás garantálja, hogy meglesz erre a lehetőség. :)
Na persze a SzentLélek vezetése alatt tegyük mindezt. Ezt nem is lehet eléggé hangsúlyózni. Mindig csak a Lélek vezérletével, aki "elvezet majd minden igazságra". Ha csak egy szép kultúrtörténeti vagy irodalmi tanulmányt szeretnénk készíteni a Bibliáról - megtehetjük ugyan, de semmit nem fog érni, ha a Lélek nélkül tesszük. Ha csak intellektuális örömöket keresünk - amit kétség kívül meg is ad - de nem az életet, akkor az egész halott ügy.



Ezek Jézus szavai.


Ekkor mindenezeknek beteljesedéseként elkezdődhet az emberben mindaz amit Krisztus így fogalmaz meg:
"...mely elvezérel minden igazságra."
Hogyan lehet lélekben és igazságban imádni Istent? Ez mit jelent?

Hogyan adhat élő vizet? Mi az, hogy élő víz?
Ez fantasztikus érzés! Elkezdem. Olvasok egy verset, ami elsőre semmitmondó, és aztán eszembe jut annak kapcsán egy újabb vers, mely egy más igehelyet idéz fel, és így szépen kikerekedik az egész aznapi történet, mely minden nap újra és újra meg kell szülessen bennem.
ÉLŐ VÍZ
Hogy lesz a csermelyből óceán?
Kérdésre újabb kérdés, kérdésre újabb kérdés.
Kérdéseinkre ne akarjunk azonnal választ rávágni, mert az könnyen zsákutcába vihet. Ne essünk bele újból, abba a hibába, melybe Ádám és Éva, mikor azonnali, "instant" választ akartak arra a kérdésre, hogy:
Látjuk mi lett az eredmény. S most "annak a gyümölcsnek a levét isszuk".
Visszatérve a samáriai asszonyhoz, azt hiszem Krisztus katonájának egyik legnagyobb boldogsága, ha a következőt hallja:

2010. november 15., hétfő

Hello World - revízió, egy év blogolás, Izraelnek Két Tengere

2010 november 6 - án volt egy éve, hogy elindítottam a blogolást.
Akkoriban nem volt még teljesen tiszta, ennek az oka, célja. Most sem tudnék programot megfogalmazni, de a lényeg azt hiszem ott is le van írva. Elindultam a "végtelen sivatagban". Akkoriban terveztem, hogy írni fogok az izraeli utazásomról, amelyről azelőtt néhány nappal tértem haza. Ennek most már szintén több mint egy éve. Fel sem fogom. Mivel annyi inger, hatás, élmény, gondolat, érzés, kép, szimbólum és a "tanításnak akármi szele" ért ott kint, néha úgy éreztem identitásválságban küzdök. Erről talán majd később bővebben. Egyébként ezt a beszámolót még meg kell írjam, melynek ez a most következő leírás része szeretne lenni.


Izraelnek földjén Két Tó terül el. Tengernek is mondják őket. Kitalálhattuk melyek ezek. Az egyik a Galileai-tenger, Tiberias mellett, a Bibliában Genezáret, avagy Kinneret  (szerintem ez nagyon szép szó, azért írtam ide). A másik pedig a Holt-tenger. Mindkettőt volt szerencsém látni, hála az Úrnak, és kedves Nagybátyámnak. Gyönörű látvány. Fantasztikus, ahogy a horizontot figyeled, mintha feloldódnának benne a színek és a formák, a terek és a felületek. Mintha az egész csak egy kerete lenne annak, amiben feloldódni képes. Ez a két víz - ahogy ezt az elmúlt héten megtudhattam - egy példázat.

A Teremtő Krisztus gyönyürű tanítása. A Holt-tenger, lefolyástalan tó, vizét nem adja tovább (hacsak az ipari felhasználást nem vesszük annak), nincs összeköttetésben a Tengerrel, és ezért ahogy a neve is mutatja: halott. Katasztrófa fenyegeti, sőt már két részre szakadt, élővilága igen korlátozott. Körülveszi a Júdeai-sivatag, mely egyébként puszta kietlenségével is csodálatos. A hőmérséklet olyan 40 Celsius-fok felett járhatott, mikor én ott voltam. Prototípusa ez annak a "végtelen sivatagnak", melyben elindulni szándékoztam virtuálisan vagy szellemileg, de végül egy kikötő mólójának legvégén lyukadtam ki a szintén "végtelen tenger" mellett.

Ennek prototípusa lehetne akár a Genezáret, mely ugyan nem végtelen és mégis az. A Galileai-tenger emlékeztetett engem a Balatonra és vidékére. Akár ezt is mondhattam volna, mint "végtlelen tenger mintát", mivel ez a szó a fizikai korlátokat nem tükrözi. Környezete gyönyörűen burjánzó, a legkülönfélébb élénk színű virágokkal tarkított cserjéktől kezdve a sudár pálmákig, a természet sok-sok csodálatos gyümölcse megtalálható itt. Ellentétben a sivatag zord szikláival, itt szelíd lankákon és füves dombokon nyugodhat meg szemünk, de azért szilaj hegyek itt is láthatók. De még felemelőbb az a tény, hogy eme tenger felszínét borították a Megváltó  Messiás lábnyomai; ezen  Ő "méne a tengeren járva". Ez volt melyet lecsendesített mikor a kétségbeesett tanítványok viharba sodródtak. Szólt "és elállt a szél, és lőn nagy csendesség." Micsoda nagyszerű csendesség, a tengeren melyet Jézus Szava teremt! 

A különbség tehát ennyi. Mindkét tenger szemet gyönyörködtető, mindkét tenger tele van emlékekkel, de az egyik nem adja tovább, amit kapott ezért holt, a másik pedig élő. Élő, mert amit kap, azt továbbadja, így kap még többet, és ha szegény is, egyre gazdagabb lesz. Így válik a Végtelen Sivatagból, Végtelen Tenger. Talán ezzel mondtam el blogom egyik célját.  Ahogy Ézsaiás próféta is megfogalmzta már:
"Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben. És tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld vizek forrásivá; a sakálok lakhelyén, a hol feküsznek, fű, nád és káka terem. És lesz ott ösvény és út, és szentség útának hívatik: tisztátalan nem megy át rajta; hisz csak az övék az; a ki ez úton jár, még a bolond se téved el; 
(...)
Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek:Így lesz az én beszédem, a mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, a mit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová küldöttem. Mert örömmel jöttök ki, és békességben vezéreltettek; a hegyek és halmok ujjongva énekelnek ti előttetek, és a mező minden fái tapsolnak. A tövis helyén cziprus nevekedik, és bogács helyett mirtus nevekedik, és lesz ez az Úrnak dicsőségül és örök jegyül, a mely el nem töröltetik."

2010. november 13., szombat

Adj innom!

Itt fekszik előttem. Szétnyitott állapotban.
Csak nézem! Csak fénylik! Csak ragyog!
Mégsem értem! Mégsem kapom azt, mit eddig adott!
Most miért nem? Mi változott?
Mit adjak, ha én sem kapok?
Bepecsételt könyv, lezárt irat,
Mely nem érthető, s én fel nem foghatom!?
Mi kell még? Mi hiányzik még?
Megvolt és elfogyott?
Oly hatalmas és oly kemény irattár,
Mely fel nem bontható, ki nem bontható!
Hol kezdődik el? Miért s hogyan?
Uram ha nem adsz, tovább én sem adhatok!

"Kelj fel és járj" - mondja
Induljak el? S te majd pótolod?
Azt mit most még én sem látok?
Induljak a frontra, mint gyalogos katona,
Ki nem tudja hová megy, s meddig tart az Út oda?
Hol az Út Vége, s Ki hoz utánpótlást?
Lesz-e utóvéd, és Híd mely átjárható?

"Akkor ugrándoz, mint szarvas
 a sánta, és ujjong a néma nyelve,
 mert a pusztában víz fakad, és 
patakok a kietlenben.
És tóvá lesz a délibáb, és a 
szomjú föld vizek forrásivá;
 a sakálok lakhelyén, a hol feküsznek,
 fű, nád és káka terem.
És lesz ott ösvény és út, és szentség
 útának hívatik: tisztátalan nem megy
 át rajta; hisz csak az övék az; 
a ki ez úton jár, még a bolond se téved el;"

2010. november 11., csütörtök

Kérdés

"És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek; Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok."

A fenti felszólítást olvasom ma reggel a Bibliámban. Tegnap azonban még azon gyötrődtem vajon érdemes-e minden feladatomat lelkiismeretesen elvégezni. Hiszen, úgyis kárba vész az egész. Mi végre tehát? Ezek szerint viszont igenis lelkiismeretesen, "lélekből" kellene cselekednem! Mintha Isten számára csinálnék mindent! De segíteni is fog benne? Vagy hitetlen vagyok?
Épp ennek a fejezetnek az elején pedig így szól:
"Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel."
"Törődjetek!" Mit jelent törődni? Törni, törekedni?
Mi a földi és mi az odafelvaló?
Valamit teszel az Úrnak - az Odafelvalónak tegyed!
De mi lesz ha a sok feladat és elfoglaltság közepette, melyet lelkiismeretesen végzek, elvész az Istennel való Kapcsolat? 
Épp arra nem jut idő!?
Jézus azt mondja: 
"Keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek."
Ez lenne az "odafelvaló"? "Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja."
Ez így van! Nagyonis szeretnék nem aggodalmaskodni! Dehát muszáj, már ma meg kell terveznem, hogy holnap mit teszek, ha nem szeretnék kifutni az időből. Ennek a bejegyzésnek a megírása most benne volt a tervben Zoli? Persze lehet, hogy ez az időhiány abnormális! Nem tudom! De mi végre akkor ez az egész? Mégis mi végre?

2010. november 10., szerda

Föl-föl dobott...

Kész, vége, nem bírom tovább! Ki kell fejezzem magam. Ha máshol nem megy, hát itt, írásban.
Megpróbáltam erőszakot tenni elmémen, lévén, hogy néhány hete igen sok elfoglaltságom akadt. Így nem szándékoztam ezzel "bajlódni" - amennyiben ezt bajlódásnak hívhatjuk. De most már látom, hogy ez inkább felszabadulás. Egyfajta szelep. 
Nem tudom vajon azért érzem-e magamat kissé zaklatottabbnak, mert megszűntem ezen a médiumon keresztül kifejezni magam, vagy mert kevés az időm a feladataimra. Nem tudom... De most mindegy is. Lényeg, hogy függő vagyok. Önkifejezés függő! Ego! Expresszió! Talán mindenkivel így van ez, egy kicsit. Vagy mégsem? Ez is egyfajta exhibicionizmus, vagy csak saját magam rendszerezése?
Rendetlenség van a szobámban, rendetlenség van a fejemben. Ilyen egyszerű analógia ez. Megpróbáltam rendet rakni, de megint csak káosz uralkodott el. Jaj, nem is erről akartam most írni. Ez most csak úgy folyik kifele, mint amikor hirtelen felindulásból elkezdek valami rendet "teremteni" az íróasztalon és...Vicces, a most épp elkövetett cselekvéshez nem is kell íróasztal, csak egy laptop. :) De ezt csak zárójelben. Szóval olyan ez a véletlen kis folyam, mint amikor elkezdem pakolni a rég ottfelejtett holmikat, és aztán véletlenül egy három hét óta lapuló pohár vizet borogatok ki a nagy kapkodásban...
És máris nem ott tartok ahol az elején szerettem volna.
Várjunk, várjunk, térjünk vissza! Hol a porszívó?
Tehát az idő rövid voltáról, és a lerakódó porrétegről volt szó. De miért is kell ez?
Mostanában oly feszültek a napjaim, hogy nem csak azt kell beosszam - szinte percre pontosan - mit, mikor és hogyan, hanem már-már azt is, hogy mikor, miért és miről gondolkodom. A mikor, miért és miről persze felcserélhető... De már a következő pillanatban ez sem biztos!(?) Minden percet kihasználni. Ha lyukasóra van gondosan megtervezni mit teszek. A buszon és menet közben miről elmélkedjem, hogy minden feladatot "abszolválni" tudjak! És még valami! Nagyon aggasztó! Mi végre az egész? Vergődöm két véglet között: túlesni a feladaton, "ahogy esik úgy puffan" elven vagy, "ha már itt ez a jó kis feladvány, nosza teljesedjünk ki benne!" Adjunk valami nagyon jó választ, vagy tegyünk fel rá egy még jobb kérdést. De minek is? Ha nincs elég idő? Meg akkor is mi végre az egész? Van esetleg "arany középút"? Jaj ki mondja meg?

Mindegy. Most csak szeretném, kiereszteni a szelepet, még ha annak egy teljesen összefüggéstelen, azonnal felszálló gőzfelhő lesz is az eredménye. Nem számít!
Érzem viszont, hogy ha ez a gőz bent marad, ott csak befülled, és ha volt is valami értelmes az elme füzetlapjain, az a párától átnedvesedve, néhol kiszakad, néhol elmosódik, vagy áttetszik rajta az alsóbb réteg. Így egy olvashatatlan katyvasz lesz az egész... Már most is ez lehet... Nem tudom.

Ma utaztam a metrón. Mindenkivel előfordul ilyesmi, teljesen hétköznapi történés. Fantasztikus.
Ahogy áramlott az a hatalmas embertömeg, egy pillanatra megálltam - elborzadni. 
A tömegben persze én is ott sodródtam. Szeretnék kiszállni... (Nyugi, nem leszek öngyilkos!) Nem, hanem megállni, talán csak egy pillanatra. Mindenki nyomul. De az a metró - amelynek talán csak fél négyzetméteréért is óriási verseny folyik - nekem is kell. Sajnos be kell lássuk! Én is csak nyomulok, még ha nem is akarok. Muszáj! Muszáj?
Aztán leszállok a következő megállónál, s a "tömeg", mint egy terelgetettt juhnyáj tódul a mozgólépcső felé. A tömegben én is, kívülről ugyanolyan mint bárki más. Hát persze, hogy ugyanolyan! Érzem, ahogy a feljebb elhelyezkedő látványpékségből érkező illatok erőszakosan nyomulnak be szagló-receptoraimhoz. Senkit nem érdekel, hogy mire gondolok éppen. De miért is érdekelné? Nem hiszem el, hogy más nem gondol erre? Kell legyen ilyen, hiszen, mint láttuk egy a sok közül. "Egy fecske nem hoz telet" - mondta egykori földrajztanárom viccesen, és azt hiszem nagyon helyesen is. Kár, hogy nincs lehetőség meghallani a tömegből, amikor valaki arra gondol, hogy most ki kéne szállni! Meg kéne állni!
Kívülről nézve mindenki csak rohan, mint a sok torlódó gondolat. 
"Föl-föl dobott kövek..." Mint minden gondolat. 
Talán innen jön a névadás. Mármint a blog leírásában. Szellemi kikötő - lehet, hogy eléggé bután hangzik, talán banális. Dehát ez van... egy a sok közül...

Tudod mit szeretnék?


Nem tenni semmit, csak nézni a Tengert, mely nyugodt, hullámzó és mély! Sőt talán kék is. Ja és végeláthatatlan. Vagy kilátástalan? Mindig kérdés lesz! Vagy inkább mindig lesz kérdés?!
Csak állni egy helyben a Mólón vagy a Sziklán, és nézni a Tengert! Várni a Tengert! De nem várni Tőle semmit! Csak úgy magáért a Jelenlétért! Csak nézni Őt, addig míg meg nem jelenik! Kicsit paradox tudom.
Dehát ezt szeretném...