2010. augusztus 29., vasárnap

"Akinek van füle a hallásra..."

Pár nappal ezelőtt a reggeli ébredéskor ezt az Igét kaptam Istentől a Bibliából:


Egy másik helyen Jézus pedig ezt mondja:

Nagyon érdekes párhuzam. Szinte ugyanazt mondja mindkét ige. Más fordítás azt mondja "élhettek a földnek javaival". Tulajdonképpen ezen nem is kéne csodálokzni, hiszen ugyanattól a VALAKITŐL  származik mindegyik mondat. Bár az egyiket Ézsaiás próféta írta le, jóval Krisztus eljövetele előtt, utóbbi mondatokat pedig Lukács jegyezte fel többszász évvel később.
Ez a Biblia egyik csodája, de erről talán majd máskor.

Ha ez az ember leás a "föld" mélyére, megtalálja a legmélyén taláható szilárd fundamentumot, vagyis "élhet a föld legjavával", amelyre alapozva megállhat minden helyzetben.
Fantasztikus! Ezt a párhuzamot eddig fel se fedeztem, csak most, mikor írni kezdtem ezt a bejegyzést.

Aztán megint másutt az Írás utolsó könyvében, amit megint egy más személy írt le, Krisztus ismét így szól:

Az egyik evangéliumban pedig azt mondja Jézus:

Gyönyörű szavak mind... de ha itt elakadunk, akkor semmit sem tud nyújtani számunkra.
Mit jelent az, hogy "hallgatni a szóra"? 
Hallgatni Isten szavára?
Ismerni az Ő hangját?
Ismerni Krisztust?
Ismerni Istent?
Megismerni Istent?


Ne essünk kétségbe, ha elménk ezt a kérdést dobja fel! Ezt ugyanis Jézus korának egy elismert vallási vezetője is feltette, nem más, mint maga Nikodémus, aki később szintén Krisztus tanítványa lett.

Tényleg ne essünk kétségbe, ha tele vagyunk kérdésekkel, sőt tódulnak a kérdések!
Kérdések és panaszok nélkül, amúgy sem tudunk Istenhez fordulni, hiszen ha mindent tudunk, (ha lenne ilyen) ugyan mit akarjunk még Tőle! Ahogy mondja is: "Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek." (Még jó hogy nem tudunk mindent! Sőt talán semmit sem?!)
Ne essünk kétségbe, bár a kétség is egy "kérdő" vagy "kérdéses" állapot - na jó akkor essünk kétségbe. :)
De közben lássuk meg, és örüljünk annak, hogy Jézus itt már nem csak Nikodémusnak, a tanítványoknak vagy egyéb bibliai személyeknek beszél, hanem nekünk is válaszol, tőlünk is kérdez,velünk is reakcióba lép, 2000 év távlatából, de mégis ITT és MOST! 

Ilyenkor megláthatjuk ahogy a Biblia, ami eddig egy porosodó fekete könyv volt, tele érthetetlen és idegesítő "mesékkel" - hirtelen életre kel és magába szippant. Annyira, hogy aztán már nap mint nap igényünk lesz a minél mélyebb megismerésére, akár a mindennapi kenyér esetében.
Vagy ahogyan a drog és az alkohol, függőséget okoz, annnyi különbséggel, hogy ez nem öl, butít és nyomorba dönt, hanem megment és felemel.
Ez a Biblia egy másik csodája!

"Akinek van füle a hallásra, hallja!"

Jézus sokszor mondta el e szavakat tanításai végeztével!
De akkor mit is jelent ez? Mi az hogy, "fül a hallásra?"

"A ti szemeitek boldogok, hogy látnak; és a ti füleitek, hogy hallanak."

Mit is kellene hallani?
Talán azt a nagyon halk, szelíd szót, ami sokszor óva int, és amit oly sokszor mégis elvetek?
Előfordul az ilyesmi! Szerintem mindnyájunkkal. 
Mondhatjuk úgy is, hogy lelkiismeret. De mivel sokszor annyira kívánatos valami, hogy megmagyarázom azt a "halk és szelíd" szót mással. Például azzal, hogy nem is hallottam. Nem is létezik! Vagy csak túlságosan aggályos a lelkiismeretem. Így futok el sokszor mellette, anélkül, hogy észrevenném. Pedig valójában észreveszem, csak nem hallgatok rá.
De az is megeshet, hogy nem is hallom, vagy rosszul hallom, vagy tanácstalan vagyok. 
Ezek szerint a saját gyenge, emberi ítéletemre kéne hagyatkoznom, és ráfogni, hogy az jó volt úgy, mert 
az Úr akarata.
Ez sajnos nagyon sokszor megtörtént a történelem során. Sőt emberek, a legszörnyűbb vétkeket sokszor Isten nevében cselekedték, a saját indítékaik alapján. Ehhez elég csak átolvasni egy akármilyen vallástörténeti könyvet. De Jézus ezt is előre megjövendölte: "jön idő, hogy a ki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik." Ahogy előtte fogalmaz ezeket azért mondja, "hogy meg ne botránkozzunk" Mert mit jelent megbotránkozni valakin? Azt jelenti erkölcsileg csalódni benne. Vagyis ne csalódjunk erkölcsileg Krisztusban, és ne vessük el Őt azért, mert egyesek az Ő nevében, de mégis a saját érdekeiknek megfelelően bizonyos tetteket hajtanak végre. Mivel valójában"nem ismerték meg az Atyát, sem Krisztust."

Ez tehát azt jelenti, hogy a mi kis lelkiismeretünk nem minden esetben egyezik Isten Lelkével!
Akkor mégis mimódon lehetséges összhangra jutni Vele!

Csakis úgy ha hiszünk, nem csak Istenben, hanem az Ő szavában,
"...a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által."
 Hiszünk az Igében, amely testté lett, és közöttünk lakozott.

 Ez most paradoxonnak tűnik, mert hogyan higgyjünk annak a szónak, amit meg sem hallunk.
 De nem! Ez nem mentség! Mert Isten igenis szólt hozzánk! 
Azért mondják Isten Szavára, hogy Isten Szava, mert tényleg az!:) 
Nevezetesen a Biblia! 
Ha a Bibliát - amely konkrétan leírja, hogy Ő ki valójában, és mit szeretne velünk elérni - tanulmányozva szépen lassan, fokazatosan megismerjük az Atyát, Krisztust, akkor minden élethelyzetben meg fogjuk hallani az Ő hangját a lelkiismereten keresztül Ha tényleg figyelek rá, és nem hagyom, hogy az egyéb hajlamok és szenvedélyek elnyomják azt. Őt megismerve kialakul egy "belső hallás", amiről Jézus beszélt. Akit nem ismerek, annak nem ismerem fel a hangját - ez logikusnak tűnik.

Végezetül, idézek egy számomra kedves írónőt, aki nagyon jól megragadhatta a lényeget!
"Minden igazi engedelmesség a szívből származik. Krisztusnál is az engedelmesség a szív ügye volt. Ha egyetértünk Krisztussal, akkor Krisztus is azonosítja magát gondolatainkkal és céljainkkal. Így vegyül össze szívünk és elménk összhangban Krisztus akaratával, hogy amikor neki engedelmeskedünk, akkor tulajdonképpen nem teszünk mást csak azt, hogy eleget teszünk saját indítékainknak. Megtisztított és megszentelt akaratunk Krisztus szolgálatának a végzésében találja majd meg legnagyobb örömét. Mikor megismerjük Istent, mivel éppen az a kiváltságunk, hogy megismerhetjük Őt, akkor életünk a folytonos engedelmesség élete lesz. Krisztus lényének az értékelése, megbecsülése által az Istennel való közösség útján a bűn gyűlöletes lesz számunkra."

2010. augusztus 25., szerda

Ha valaki követni akar engem II.



Folytatva gondolkodásomat, ahogy azt ígértem most befejezném azt a gondolatmenetet amit elkezdtem! Éppen a lényeg maradt ki!


Múlt héten idő hiányában erre nem volt alkalmam.
Most végre leírhatom mi is történt velem azon a napon.
Az Istennel való járás és Krisztus valódi követésének módjáról elmélkedtem előző cikkemben, amit, mint bevezetőt kapcsolnék ehhez a mostanihoz. Beismerem azonban, hogy annak terjedelme kissé meghaladja a klasszikus értelemben vett "post" méreteit.


Így most megpróbálom önálló gondolatként felvezetni e mostanit mégis kapcsolódva az előzőhöz.

Mindazonáltal ajánlom az előbbi rész átolvasását, legalább nagyjából - ha nem túl fárasztó - mielőtt ennek nekiveselkedne a kedves Olvasó.


Azokból az igeszakaszból szeretnék kiindulni, amit ott is idéztem.








Az idő helyes felhasználása



A zuhanó, robogó pillanatok tevékeny kihasználása alapvető feladat az előbbre jutáshoz.
Érezni fogod!
Ha már a szándék megvan benned - fél győzelem!
Hogy illusztráljam, most elmondom mi történt velem azon a szép napon, amin ennek a bevezetőjét sikerült megírnom.
Tanulva az előző napi semmittevés okozta lelkifurdalásból, a nap minden percét - attól a pillanattól kezdve, ahogy szemem födele fölrebbent - igyekeztem helyesen ki/felhasználni.
S láss csodát!
Sok feladatom volt, de az Úr megkétszerezte azokat!






Azt vettem észre, hogy ha minden feladatomat lelkiismeretesen és a lehető leghatékonyabban végzem, akkor jön még más egyéb is, de azokhoz szintén megvan az erő, hogy véghezvigyem.

Most akkor jöjjön ez az egyszerű, mondhatni bagatel történés - de mégsem jelentéktelen. Mert ez így működik, és ez nagyszerű!

Szóval nem kell nagy dolgokra gondolni. Éppen alumínium dobozokat, és üvegpalackokat igyekeztem a tőlünk nem messze található szelektív hulladékgyűjtőhöz vinni. Már a megelőző napokon is eszembe jutott, de aztán csak halogattam - öreg hiba!
De most mikor az elhatározást végre cselekedet követte, alighogy kiteszem a lábam a kapun, s a szomszéd úr kéri, hogy segítsek, nézzem már meg a televízióját, mert elsötétült és nem látja az úszó-EB-t. Mondtam megnézhetem, de nem biztos, hogy érteni fogok hozzá. Majd átmentem és hamarosan sikerült is orvosolni a problémát. Jaj de jó! Egyébként nem volt vészes,valamiért elállítódott a TV fényereje, de volt már szerencsém ilyen készülékhez, úgyhogy nem volt probléma.
Na végre vihetem a hulladékot méltó helyére. Ez meg is volt. Már hazafelé mentem, mikor azt látom, hogy egy autós az előttem siető uraságot igyekszik megszólítani, de emez, mintha a fülére ültek volna szépen lépked tovább.
Több se kellett - itt vagyok én, háháhh!
Egy egészen egyszerű útbaigazítást szeretett volna a hölgy a volán mögött, és én nagyon szeretem útbaigazítani az embereket. Jó értelemben persze. :) Az valamiért annyira jó érzés! Eligazítani a fáradt, tévelygő vándort a lakhelyemen amit jól ismerek. Otthoni érzés! Megesik, hogy nem ismerem az utcát, amit keresnek. Az ilyesmi nagyon frusztráló. "Hiszen tudnom kéne, hiszen itt lakom, hiszen tudnom kéne az egész kerületet, most mi lesz ezzel a szegénnyel, nem tudtam segíteni neki, ajjjjaj!!" - ilyen és ehhez hasonló aggályok kerülnek elő.
Na de nagyon elkanyarodtam a tárgytól.
Lényeg, hogy tudtam segíteni. Egy egészen egyszerűt kérdezett. De jó volt! Ügyesen elmagyaráztam - vállvergetés! :)

Mire hazaértem, a szomszéd megint ott állt a kerítés mellett. Megint nem stimmel valami. Most nagyon fényes a képernyő.
Csak átugrottam a kerítésen, bementünk és beállítottam a számára legmegfelelőbb paramétereket. Azért meghagytam neki, ha gond van szóljon!

Most ezt miért is meséltem el?!



Csak azért, hogy leírjam mimódon kerülök olyan helyzetekbe, ahol segíthetek másokon. Akárkin!
Nem azért, mert ez valami nagy érdem. Hiszen most is csak a legegyszerűbb dolgokról beszéltem. Akár csak egy útbaigazítás, vagy csak egy mosoly. Netán a kettő együtt. Mondhatnánk az egészet bugyutaságnak is, de mégsem az, mert így működünk.
Olyan ez mint a gyufa. Ha meggyújtják, de nem adja tovább a lángját elég önmagában és az egészből nem lesz semmi.

Mert bizony "gyengébb napokon" - mikor tegyük fel nyolckor még az ágyat nyomom, vagy nem a helyes értékrend szerint élem a napom, vagy föl se emelem tekintetemet az égre - előfordul, hogy csak tűnődöm azon, hogy most miért nem történik semmi.
"Mit kéne csinálnom? Kin kéne segíteni? Jaj de ahhoz fel kéne kelni ebből a székből! De fárasztó!"
Ilyenkor kétségbe esem, hogy hol vagyok én ahhoz a Jézushoz képest,
"aki széjjeljárt jót tévén", s akiről azt mondom, hogy követem. Hol van ilyenkor a módja ennek?

"Mert mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van."

A Krisztus példázatában szereplő talentumok közé tartoznak az idő, az erő, az energia is, és minden lehetőség, meg sok egyéb. Minden lehetőség, melyről Pál úgy ír
"áron is megvegyétek,(...) mert a napok gonoszak"
Ha pedig a napom léhasággal telik, vagyis a talentumaimat elásom, úgy további más alkalmaktól fosztom meg magamat, és nem kamatoztattam semmit.
Ennyit akartam még hozzáfűzni ehhez, és azt hiszem most sikerült amit akartam.

2010. augusztus 24., kedd

Hulló levelek

Mikor elkezdem seperni az utcát, az udvart vagy a garázs előtti területet, és látom mennyi kosz és lehullott levél van szerteszéjjel, arra gondolok, bárcsak olyan lehetnék, mint Isten!
Csak csettintenék egyet és kész lennék a feladattal, sőt...

Igen ám, de aztán tovább elmélkedve a monoton mozdulatsorok végzése közben arra jövök rá, hogy ez nem lenne olyan, mint Isten!


Így van ez mindennel, ami eleinte nyűg és unalom, abban egyre elmélyülve élvezetünket lelhetjük.
Csak ott kell lenni!
Mondhatnék most bármit.
Például mikor először láttam távcsövemen keresztül a Jupitert, csak egy kakaó színű kis pacát láttam. Ma már színeket tudok megkülönböztetni a felszínén. S ez még semmi! Mindig léphetünk tovább! Vagy mondhatnék egy csodálatos gömbhalmazt, ami csillagok ezreinek sűrű kavalkádja. Első pillantásra csak egy halvány folt, majd további szemlélődés után több csillagra bomló, "grízes" kis csillagcsoportosulás.
De tényleg mondhatnék bármit! Lényeg az, hogy hogyan csináljuk!
Egy portás néni is viheti művészi színvonalúra a munkáját a maga nemében, vagy egy fuvaros, vagy egy raktáros, vagy egy akármi... bármilyen munka...

Lényeg az, hogy Isten sohasem választja a könnyebb utat!
Az jut eszembe most, amikor a Minden6ó című nagyszerű filmben Bruce és "Isten" együtt mossák fel azt a hatalmas csarnokot az utolsó centiméterig.
Ez nagyon jó példa!
Úgymond meghívom magam mellé Istent, hogy söpörjünk együtt! :) Tisztogassuk együtt az udvart, s közben az elme is kitisztul.
Elkezd igazán beindulni az elmélkedés, peregnek, tódulnak a gondolatok.
Ekkor meglátod Isten tanítását a legjelentéktelenebbnek tűnő dolgokban is.. Ha hagyod magad!
S azt is meglátod, megérzed, megtudod, miért nem mindegy mi módon végezzük, amit teszünk.
Meglesz a jutalma. Persze nem a jutalomért tesszük, ez fontos.

Egyik ilyen szép tapasztalat, amikor egy söprűt régen látott kis sarokban
dolgoztam. Már több éve lehullott levelek hevertek itt.
Mindenki látott már ilyet. Sötétbarna színűk van, már már fekete, és iszonyatosan porlanak, foszlanak a legkisebb érintésre is.
Vagyis visszafordulnak a természetbe. Ez csodálatosan szemlélteti Isten pontosságát a legkisebb részletekig. Nem pazarol, és mindennek megvan a helye! Nincs olyan, hogy valami csakúgy, önmagáért létezzen!
Mindennek célja, lényege értelme van! Még magának az életnek is!
Nincs semmi pazarlás! "Haszna" van - ha csúnyán szeretném mondani - mindennek.


Isten soha nem választja a könnyebb utat!
Ezt abból is láthatjuk - főképpen abból - ahogy feláldozta magát értünk!
Lehet, hogy ez egy elcsépelt sokat hallott és hangoztatott mondat, ami sokaknak semmit sem mond. Lehet, hogy sokaknak ez csak egy kifakult freskó egy omladozó templom falán. Lehet, hogy valakiből ez indulatokat, érzéseket vált ki! Lehet, hogy valakinek az élet értelme!
Akárhogy is legyen, ez bizony így van!

Mert mit is jelent ez?! Nekünk?! Nekem?!

Értjük-e ezt egyáltalán?

Értem-e ezt egyáltalán?


2010. augusztus 13., péntek

Ha valaki követni akar engem I.

Csodálatos és nagyszerű, ahogy az Úr a gyermekeit vezeti, dorgálja, vigasztalja és küzd értük, velük.

Ma élő valóságként éltem át ezt!
Egyik legnagyobb ellenségem, az idő, a semmittevés, a lustaság és a mértéktelenség. Összefoglalva talán önmagam.
Tegnap és tegnapelőtt nem sok hasznosat sikerült tennem. Ellenben kissé túlzásba vittem a számítógép előtti ücsörgést. Mértéktelenség. Lustaság. Stb...stb...
Amit terveztem végül arra se jutott idő, mert az mint a víz szépen folyik ki a kezeim közül.
Kicsit talán nyugtalan is volt a lelkiismeretem emiatt, de aztán elhessegettem a gondolatot, mert "ugyan, azért annyira rossz ember nem vagyok" Ugye?
Ez ismerős?!

Ezek után a mai napon a következő szavakat intézte Isten hozzám, az Igéjén keresztül:
"Gondosan ügyeljetek tehát arra, hogyan éljetek: ne balgán, hanem bölcsen. Használjátok fel az időt, mert rossz napok járnak. Ne legyetek értetlenek, hanem értsétek meg az Úr akaratát. Ne részegeskedjetek, mert a bor léhaságra vezet, inkább teljetek el lélekkel. Egymás közt énekeljetek zsoltárt, himnuszt és szent énekeket. Énekeljetek és ujjongjatok szívből az Úrnak. Adjatok hálát mindig mindenért Urunk, Jézus Krisztus nevében az Istennek, az Atyának."

http://reggelidicseret.blogspot.com/

Már valamikor írtam erről, mennyire értékes és nagyra becsült dolog, ha az embernek személyesen mond valamit az Úr, és azt az ember meg is hallja. Mert az Úr mindig szeretne mondani valamit, és ezt jól tudom, de már kora reggel sokszor úgy zakatol a fejem, hogy képtelen vagyok szellemileg "elhallgatni", hogy meghalljam mit akar.
Pár napja írtam is erről, akkor ebben az állapotban voltam.
S mikor azt gondolnám, hogy nekem már nagyon eltompult a hallásom ("fülem a hallásra"), akkor intéz hozzám az Úr egy egyértelműen érthető tanácsot, intést, amely helyrerázza a dolgokat.

Jézus követéséről
Az evangéliumok négy alkalommal is említést tesznek róla Persze ennél többször, hiszen mondhatni az egész erről szól, de a "kövessen engem" kifejezés konkrétan négyszer hangzik el Jézus szájából, a leírtak szerint.

Szerintem Lukács írta le ezt a mondatot legérzékletesebben, ezért ezt idézem:

"Mondja Jézus mindenkinek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem."

Azért mondtam, hogy a legérzékletesebb,
mert csak Lukács jegyezte fel azt a bűvős szópárt:

MINDEN NAP!

Vagyis ez nagyon jól mutatja ezt a küzdelmet. Jézus követése nem egy egyszerre csak bekövetkező történés, hanem egy mindennap, sőt minden percben lejátszandó mérkőzés, harc önmagunkkal. Nincs az, hogy egyszer már "megtértem", egyszer már "vettem a Szentlelket" és onnantól aztán minden mindegy!
Irgalmatlanul erős, az életünk minden területére kiterjedő, állandó csata ez, melyben a legapróbb összefüggések lehetségesek.
Olyan összefüggések, melyeket ha nem magunk ismerünk be/fel, hanem mástól halljuk, akkor legyintenénk rá, "áhh ez hülység"!
De fel kell ismerjük, hogy ez nem így van! Mondanom sem kell, hogy már a gondolatok mezején eldől minden.

A másik kérdés, ami sokszor felmerült bennem ezt olvasva:
"Tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét"

Ez mit jelent számomra?


Mit jelent ez a számomra XXI. századi, posztmodern társadalomban, ahol már nincsenek keresztény-üldözések, mindenki nagyon toleráns (kis túlzással :) ) Engem soha nem ért még atrocitás azért, mert azt mondom, hogy Krisztust akarom követni.
Mert tegyük fel, hogy egy arab országban, Afrikában, vagy Kínában valóban óriási kockázatot vállal aki ezt mondja magáról, pedig még nem is csinált semmit.
Persze az őskeresztényekről nem is beszélve...

De mit tegyek ma ebben a "leülepedett", "kereszténynek" csúfolt európai kultúrában. Attól, hogy felveszek egy "Jesus loves" feliratú pólót, vagy "keresztény" zenéket hallgatok , esetleg teológiai könyveket olvasok állandóan, még nem leszek valóban az Ő követője.
Miközben a világ szegényebb felén fegyvert tartanak még egy gyermek fejéhez is, ha meg nem tagadja Jézust. De ő csak könyörög az életéért, mert képtelen rá, hogy megtagadja Mesterét!
És aztán...vége...

Ezek után itt a "tespedt" Európában, hogyan mondjam azt, hogy Jézus követője vagyok, mert "megtagadom önmagam". Hogyan mondhatom ezt, vagy az élet mely területén lehetséges?

Hol kezdjem el?

Számomra tehát ezek szerint a probléma gyökere nem a kívülről jövő támadások elleni védekezésben van, hanem a belülről támadó ellenfél leküzdésében van.
Mert amíg a belső ellenséget nem tudom legyőzni, addig a külsővel kár is lenne próbálkozni.

Itt kell elkezdeni tehát a munkát? A legapróbb dolgokban!?

Tudatosság!
Sokszor csak önkéntelen és automatizált döntéseket hozok.
Holott, ha azt mind tudatosan, erőt feszítve tenném, talán meglenne az eredménye.

Csak néhány példa:
Kelj fel tudatosan korán, még a szürkület óráiban, így van időd és nyugalmad, hogy elcsendesedj, és több jut a napi teendők végzéséhez.
Értelmes életvitel!


Vagy:
Ne egyél annyi vackot, össze-vissza, mert elrontod a gyomrod. A szemetet sem a hűtőszekrénybe teszed, hanem a kukába. Akkor miért szennyezed a testedet ilyenekkel?
Aki az étvágyán és a gyomrán nem tud uralkodni, az hogy fog az indulatain?
Önuralom!

És még:
Ne ülj le most a számítógép elé, mert csak elmegy vele az időd! Majd este megnézed a leveliedet, megtekinted a facebook lapodat, és még a blogodba is írhatsz. Majd! Ma még sok a tennivaló!
Értékrend! Időbeosztás!

Csak ennyi lenne az egész!?
Az ilyen és ehhez hasonló, halk lelkiismereti sugalmazásokra hallgatni, és aszerint cselekedni. Olyan sokszor fordul elő, hogy valamit megfogadok, és aztán...

Pedig mennyi mindenre lenne képes az ember, ha elfogadná Isten tanácsait, és erejét az Övével egyesítve végezné dolgát.
Ezt most nem úgy értem, hogy milyen nagy tudományos eredményeket érnénk el meg hasonlók, hanem lelki értelemben.


A kevesebb néha több mondják sokszor. És ez valószínűleg itt is igaz.
Most ezt a bejegyzést befejezem, mert már így is túl hosszú.

Ha valaki más is elolvassa rajtam kívül ezt a már-már prédikáció terjedelmű írást, akkor örülök, ha nem akkor is, mert végre sikerült megfogalmazni ezt az égető problémát, amivel küzdök.
De talán más is...

A lényeg még így is kimaradt. :)

FOLYT. KÖV...katt ide!

És most igyekszem nem "bort inni és vizet prédikálni"! :)

2010. augusztus 10., kedd

Eszmélet...



Első távcsöves élményem tavaly nyáron történt, mikor a Szaturnuszt "észleltem"
Miután megvettem Newton rendszerű teleszkópomat, izgatottan összeszereltem, majd este irány az erkély.
Sajnos Budapest fényszennyezett egén eléggé korlátozottak a lehetőségeim, de bolygózáshoz ez is kiváló.
A Szaturnusz megkeresése nem okozott problémát, hiszen az egy program, vagy akár az internet segítségével könnyedén megtalálható.
Belenéztem a keresőtávcsőbe, majd az okulárba és...
LÁSS CSODÁT!!

Azt hittem, hogy leesem az "észlelőszékről".

FANTASZTIKUS, AMAZING, NAGYSZERŰ, AWESOME...STB...STB

Hihetetlen élmény.

Az első pillantás az univerzumba!

Pontosabban a Naprendszerbe!
A gázóriás a gyűrűivel együtt, olyan csodálatosan térbeli és plasztikus képet ad, hogy az leírhatatlan.
Persze láthatunk szép képeket az interneten. Csak két kattintás és máris a legimpozánsabb Voyager vagy Cassini felvételeket szemlélhetjük. Na persze... De ez egész más...
EZ ÉLŐ!
EZ OTT VAN!
A MOSTBAN!
Na igen, pár perces késéssel, mivel a fénynek kis időbe telik míg elér hozzánk. De nem vészes.
Azóta igyekeztem ezt az élményt megosztani mindenki mással, ha lehetséges.
Nem tudom, másnak mit jelent, vagy milyen érzést vált ki, ez ellenőrizhetetlen, de nem is baj, hiszen ahányszor tovább adjuk ezt a hatalmas "szellemi örömöt" annyival több lesz.
De jobb ha leírjuk az eredeti mondatot!

"A távcső mellett és egyéb úton szerzett szellemi örömök olyan kincsek, amelyek csak akkor maradnak meg, ha szétosztjuk.
És ahányszor szétosztjuk, annyiszorosára nő bennünk ennek a
szellemi örömnek a nagysága"
/Kulin György/

"Van olyan, a ki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik; és a ki megtartóztatja a járandóságot, de ugyan szűkölködik.
/Példabeszédek/

Kérdés?


Ma reggel egész korán, 04 : 45 - kor már talpon voltam.
Elkezdtem Bibliát tanulmányozni.
Fülem oly lusta a hallásra, pedig reméltem, hogy a korai csöndben sikerül elmélyülni, és meghallani, hogy mit is akar üzenni. Csak kavarognak a gondolatok.
Jézus sokszor említi: "akinek van füle a hallásra"
Ezek szerint nincs "fülem a hallásra"?
Sokszor csak bizonyos verseket tudok magamévá tenni. Ami úgy jól esik. Például a Zsoltár 27,14 vagy 31,25 kifejezetteten ilyen. "Bátorodjék a ti szívetek" Ezt azért jól eső érzés hallani.
Dehát ez így önkényes. Ez így olyan, mint egy svédasztalos reggeli, ahol kicsit csipegetek innen is, onnan is. Ahogy nekem szimpatikus. De ez így nem fair.
Vagyis a mindennapi betevő, amit egészen el kell fogyasztani - mindennap.
Galaták 6.7-8 -at például már nem tudtam felfogni.
Mi lehet számomra a jelentősége? Csak olvasom, egyetértek vele, szép, szép... de hogyan alkalmazzam a saját aktuális élethelyzetemre.
Isten üzenetei ugyanis mindig életbe vágóak és aktuálisak.
Mondhatnánk úgy is - kicsit csúnyán - hogy Isten nem "telefonbetyárkodik"
Nem értem.
"Ne tévelyegjetek..." ; "aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet".
Sajnos nem értem sokszor, hogy még miből kéne megtérni. Vagy inkább nem látom. Vagy csak nem akarom elfogadni? Jaj de rossz állapot! Olyan, mint egy patthelyzet!
Nagyon falánk lennék? Esetleg bálványaim vannak még mindig? De mi az?
A távcsövem? A csillagászat?
A gyűrűk ura? Az olvasás?
A számítógép? Az internet?
Az evés? A nassolás? A chips?
Önmagam? A lustaság? A mértéktelenség?
Lehet, hogy néha (gyakran) lusta vagyok! Ez igaz!
Meg még mértéktelen is. Sajnos e kettő együtt jár kéz a kézben.
Akkor itt az ideje, hogy "megszentelődjek"!
De hogyan?
Hit által! Dehát ez olyan hihetetlen?
Pedig épp ez lenne a Lényeg!
Hogyan lehetséges ez?

Lehet, hogy épp most olvastam...?
Olvastam...
vastam...
stam...
stam..stam...