2010. szeptember 26., vasárnap

Az Írások/Gyümölcs - 3. rész

Érzem, hogy még mindig sötétben tapogatózom, de látom, hogy akármikor elkezdem elmélyülten tanulmányozni az Írást, az mindig termővé teszi elmém barázdáit.
Ennek köszönhető előző néhány bejegyzésem is. Csodálatos  tapasztalat. De csak gondolkodom... vagy mondjuk úgy, elmélkedem!
Na persze, ha van min? Ezért érdemes memorizálni igeszakaszokat, vagy akár egész fejezeteket is, mert egyrészt a tanulási folyamat során többször átrágom az adott részt, ami önkéntelenül késztet arra, hogy minél mélyebbre ássak, másrészt mikor épp nincs nálam, vagy nincs alkalmam olvasni, tegyük fel buszon való kapaszkodás közben, akkor is van mit felidézni, átgondolni, felfedezni.
De miért kéne elmélkedni naphosszat? - szól a másik oldalról a kérdésem. Az már nem lehet messze az álmodozástól sem! Vigyázz, te, ábrándos tekintetű gyarló ember!
De ha valamiben őszintén elmélyül valaki - vagyis én, azt tapasztaltam - azon utána tovább kell "merengeni". Mert érint, mert foglalkoztat, mert kutatod!
Persze rossz szó ez a "merengés" - hasonló az ábrándozáshoz, de mondhatnék szemlélődést is. Az ábrándozásnak is megvan a helye, és igenis lehet eredményes - ne ítéljük el.
Tehát ahhoz, hogy gondolatban elmélyüljünk, merengeni kell azon az egy dolgon sokáig. Legyünk "együgyűek". Ez a szó sajnos szintén pejoratív tartalommal párosul, pedig ha őszinték vagyunk valójában nagyon nehéz folyamatosan egyvalamire koncentrálni, és azt végezni. Olyan ez, mint amikor többször megrágjuk az ételt, mert így az a gyomorba jutva könnyeben emésztődik.
De nem csak merengünk, hanem erőt megfeszítve, módszeresen elmélkedünk, hogy a megfelelő összefüggéseket felismerjük, és a merengés során kiszűrt dolgokat, helyes következtetéssel összekapcsoljuk.
Bocsánat, én ezt magamon figyeltem meg így - mondtam, sötétben tapogatózok - lehet, hogy másnál ez teljesen másként működik.
Tehát a korábban elítélt, vagy legalábbis megkérdőjelezett "elmélkedés" igazából nagyon hasznos. Persze, ha van is min elmélkedni! Meg aztán, amikor épp várjuk a buszt, vagy bármi olyan történik, mikor az idő úgymond passzívan telik, miért ne elmélkedjünk?
Keresztségi igém a következő: 

Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok
 tanácsán, bűnösök útján meg nem áll,
 és csúfolódók székében nem ül; 
Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége,
 és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal 
És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa,
 a mely idejekorán megadja gyümölcsét,
 és levele nem hervad el; és minden munkájában
 jó szerencsés lészen.
/Zsoltárok könyve 1,1-3/

Mikor megtörténik a bemerítkezés, mindenki kap egy útravaló igét. Annak is külön története van, hogy nekem miért épp ez. Erről talán majd máskor.Számomra ez tulajdonképpen az "életem kulcsa" - ahogy egy barátom egyszer fogalmazott. Mint, ahogy minden ember számára a keresztségi igéje az. Ezt természetesen még nem teljesen látom át. De Isten Szava azt mondja, hogy ha valaki "az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal", az az ember boldog... lesz.(?) Nem, nem boldog lesz, hanem boldog. MOST!
Vagyis állandóan elmélkedni? Nos, itt az áll...

...ÉJJEL ÉS NAPPAL...

2010. szeptember 19., vasárnap

"Mert ebek vettek körül engem..."

Egy Pest környéki városka egyik, piciny, sáros, félreeső utcácskáján ereszkedtem alá egy kora őszi, délutáni séta alkalmával. Az Út esős idő lévén meglehetősen csúszós volt. Nagy barázdák futottak lefelé itt-ott, ahogy a korábbi záporok során lezúduló víztömeg kimosta a talajt.

Biztos léptekkel igyekeztem lefelé. Egyik kezemben három, a folyamatos szorítástól meggyűrődött Papírlap, melyeken a település Térképe volt, a könnyebb tájékozódás végett. A párás levegő miatt kissé megpuhultak már, inkább hasonlítottak rongyra, mint írásra alkalmas lapokra. Másik kezemben Ernyőm most mint, sétabot funkcionált, pántja ekkor még feszesen tartotta magát így kecses, büszke formát kölcsönözve az egésznek 

Aztán...
...egyszer csak...
lábaim megtorpantak.
Az Ernyő sem kocogtatta már a talajt - vége megállt a levegőben.

Lihegve, tántorogva tűnt elő egy Kóbor Eb az Út végén. Bár nem látszott túl veszélyesnek, sőt meglehetősen gyámoltalannak tűnt, azért mégiscsak jobb az óvatosság. Ki tudja? Fakó, rövid szőre, hosszú őszes orra, és megtört fülei voltak.
Elindultam felé, mivel arra kellett menjek. Ekkor már láttam, hogy ő talán jobban tart tőlem mint én tőle.
Sőt mi-több, még a két méteres körzetemben sem kívánt elhaladni, így az út szélén álló öreg diófák mögé kanyarodva haladt el mellettem, ezzel legalább öt méter volt köztünk míg áthaladtunk - ki-ki a maga útján. 
De azért szemmel tartottuk egymást, így távolról is, nehogy a másik valami meglepőt tegyen.
Kifújtam magamat - ekkor még nem tudtam, hogy ez korai. 
Mielőtt folytatnám az utat, meg akartam győződni, hogy merre vezet a keresztező utca, amelyre az iménti kifut.
Ekkor tudatosult bennem, hogy hiányzik egy Fecni, amin a város térképének ide vonatkozó része van.
Visszanéztem. Ott feküdt néhány méterrel feljebb, a sárban. Míg a Kutya minden mozdulatát figyelemmel kísértem, amint elhaladtunk egymás mellett, közben észre sem vettem, ahogy ez a kis Lapocska hűtlenül kicsúszott a kezeim közül. Olyan idegen, ahogy ott fehérlik, a rozsdásodó diófalevelek és a sárga kavicsok között. 
De még más is van!
A Bundás Útonálló fémes fényű körmei büszkén terpeszkedtek a Fecni felett, mintegy Zsákmányként bitorolva az én Térképemet.
Ó most mit tegyek? - harsant fel a kérdés elmém egyik ébredő zugából. 
Hagyjam a Térképet?
Menjek tovább?
Bár nem volt egy vérengző Állat, ahogy azt fentebb leírtam, de ki tudja, nem veszi e direkt támadásnak, ha ismét felé közelítek. S akár veszélyesnek tűnik, akár nem, a félelem bármit kicsiholhat bárkiből.
Közben a keresztező utcáról nehéz léptekkel egy Csatlós jelent meg. Vagy a Főnök? Még az is lehet. Előfordulhat, hogy ő az aki learatja a babérokat, míg a másik meghunyászkodást színlelve tőrbe csalja az Áldozatot.
Körülvettek. Két tűz között... Közben az Útjelző ott hever az Ellenfél lábainál, s annak esze ágában sincs arról lemondani.
Kinyitottam az ernyőm pántját...

Úgy döntöttem, nem hagyom annyiban. Vissza kell szerezzem a Térképem!
Így elindultam visszafelé. Az Útonálló - ekkor már sejtve szándékomat - vicsorogva, morogva megfeszítette lábait. Szőre keményen borzolódott az ég felé.
Csak mentem, egyre közelebb. Szerettem volna tudatosítani benne, hogy nem vagyok iránta ellenséges szándékkal. De azt is tudtam, nem szabad azt lássa, hogy félek. Mikor ő is közelített egy váratlan pillanatban kibontottam az Ernyőt, ami addig csak lazán lengedezett. 
Erre ő sem számított, vicsorítva ugrott hátrébb, majd még egy rohamot intéztem, ekkor már otthagyta vélt Szerzeményét, s én lassan lehajoltam a földre. De mivel még mindig a Vicsorgót figyeltem, nem láttam, hogy  míg az összekoszolt Lapért nyúlok, magam is a sárba teszem kezemet. De megvan. A Térkép az enyém!
Mindeközben a másik Eb, testesebb lévén, csak várt és figyelte az eseményeket. Talán azt is tudta magáról, hogy fürgeségben nem az első, így az efféle munkát Társára hagyta, s ő csak várt, mikor kerül elé az óvatlan Betolakodó. De ezúttal a Társ elpuskázta. 
Miután megszereztem a Térképet találtam egy másik Útat, mely a kertek alatt vitt el, s elértem ugyanazt a Keresztutcát, amit addig kerestem.
Főnök még távolról figyelve ugatott valamit, de ezzel mit sem törődve folytattam utamat
Hálát adtam, hogy megmenekültem e helyzetből, s közben élő példázatba csöppenve szemlélhettem a szabadítást!


2010. szeptember 13., hétfő

Keleti Pályaudvar

22:06
Budapest
Keleti pályaudvar

A vonatról való leszállás után kissé mélázva ácsorogtam a peronon.
A három órás út utolsó szakaszát bóbiskolva töltöttem, s mikor már a földön álltam, sem voltam egészen éber.
Az álom pókocskái még át meg átszőtték szempilláimat kusza hálóikkal, így szemem fedelei kissé elnehezülten ereszkedtek lefelé.
Majd tekintetemet az égre emelve, annak tompa és semmitmondó feketeségén túl, egyetlen csillagot nem láttam. A sápadt, sárga fényű kandeláberek és egyéb fényforrások, mintegy vákuumként szívták el a csillagos égbolt derengő látványát.
Egyetlen csillag mégis ott ragyogott megfélemlíthetetlenül. Valójában nem is csillag volt az. Bolygócsillag, régies szóval élve. Jupiter.
Fényesen ragyogott, mint az igazság a legnagyobb sötétségben.
Ekkor, mint a drogtól elgyötört elmébe, mely a bódult állapotból a valóságra ébred, belémhasított a felismerés:
az Igazság a Sötétségben fénylik...
Izrael földjén tett utazásom során, a helyieknek köszönhetően tettem szert az ismeretre, miszerint a bolygók elnevezései ott mások, mint az Európában megszokott és a csillagász szakmában hivatalosan elfogadott.
Jupiter -  a bolygók egyik legfényesebbje, mely elnyerte a "Bolygók Királya" elnevezést - "Cádik"
Eme szó jelentése: igaz, igazság. 
Igazság...

Lenyűgöző...micsoda véletlen!(?)

Amatőr-csillagászként szívem egyik óriási fájdalma a sivár valóság miszerint Budapest és országunk nagy része annyira fényszennyezett, hogy a mostanában felnövő gyermekek a csillagok sokaságát, vagy akár a Tejút szépségét talán sohasem láthatják valódi tündöklésében.
Minél több mesterséges fényünk lesz, az égbolt csodája annál halványabb, mígnem elfelejtjük azt, s majd generációk nőnek fel anélkül, hogy akár a Nagy Göncölt vagy a Kaszást felismernék.

Minél több emberi bölcsesség, földies elgondolás, mese, mítosz, hagyomány és csalfa világosság kápráztat el, elvonva figyelmünket a Valóságtól, az Istentől közvetlenül érkező Fényről, annál kevésbé látható az égi fény, s annál nagyobb a sötétség egész a fakó, tompa, színtelen és halott mindent elnyelő feketéig.

De... az Igazság még így is ott tündököl. S ha a Jupiter/Cádik mostani mozgását figyeljük, észrevehetjük, hogy még hajnalban is magasan ragyog az égbolt déli szeletén, s bár a Vénuszt ismerjük, mint Esthajnalcsillagot, nyugodtan mondhatjuk erre is; "Hajnali Csillag".
Ahogyan Krisztus utal magára a Biblia utolsó lapjain a Jelenések könyvében:

2010. szeptember 5., vasárnap

Az Írások/Ajándék - 2.rész

Lám, lám, a mai napon huszonhárom éves lettem. De e két évtized után, azt hiszem most kezd előttem körvonalazódni, az utóbbi pár napban, hogy mi is lehet ez, amiről most írni készülök.
Csak most kezdem kapizsgálni, amit eddig nem is sejtettem, hogy valamit nagyon nem látok. Valamit nem értek.
Valamit annyira nem értek, hogy nem is tudom...hogy nem értem.
Egy barátommal történt beszélgetés ébresztett rá erre.


Ezek szerint a Biblia jóval több, mint amiről eddig álmodni mertem...
Jóval több mint egy könyv, amit a kezedbe vehetsz. Jóval több, mint betű és papír, történet és igazság, meg sorolhatnám most a szép szavakat. Olyan ez, mint a víz ami befolyik mindenhová, s ott valamilyen hatást fejt ki, rombol és épít.
Ez a beszélgetés az elmúlt pénteken történt, tegnap pedig egy olyan prédikációt hallgattam, ami - ezt megerősítendő - szintén erről szólt.
Azt veszem észre, hogy amint olvasni kezdem, amint elkezdem vizsgálni az Igét, egyszer csak Ő kezd el vizsgálni engem. Ezt a mondatot abból a prédikációból vettem, de tényleg így van.


Fantasztikus amikor megtörténik, hogy az olvasott ige már nem csak tinta egy felületen, hanem megtapasztalt valóság, ami hitelt ad mindannak, amiről beszélünk. 
Amit megélhetsz!


Annyira vakok vagyunk! Annyira vak vagyok, hogy "azt se látom, hogy nem látok".
"Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen"


Ez a beteg panasza!
Ez nem valami előre-elrendelés, hanem előre-látás!
De akkor mi a megoldás?
Az is le van írva ugyanott, csak tovább kell olvasni! Mint, ahogy az összes megelőző korszaknak szóló levél végén, úgy itt is, ott van a gyógymód.


"Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.
A kiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg."


Na, köszönöm szépen! Most sokkal okosabb lettem! Igaz?!
Jó! Hogyan vegyek Tőled, például "tűzben megpróbált aranyat"? Hol találom azt?


Ennél elakadtam. Nem tudtam továbbmenni? Mi az, hogy tűzben edzett arany? Mi az, hogy fehér ruha, és szemgyógyító ír? Meg ha Te már úgyis előre "megírtál" mindent, akkor én magam ugyan mit tehetnék? S hol vagyok én ebben hibás, hogy nem látok? Kicsit háborogtam, mert olyan "eleve-elrendelés-szagúnak" tűnt az egész. Gyorsan papírra is vetettem ezeket a kérdéseket, s az előző bejegyzésben most olvasható, ha ez érdekes.


Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal, gondokkal tértem "nyugovóra".
Reggelre virradva, új fény ragyogott fel, mint a pirkadatkor születő új nap sugarai, amik csillogásra buzdítják a fák levelein csordogáló harmatcseppeket.
"Most megmondom néktek, mielőtt meglenne, hogy mikor meglesz, higyjétek majd, hogy én vagyok."
Ezt Jézus mondta a tanítványoknak, még keresztre feszítése előtt. Még mielőtt bizonyos szörnyű események bekövetkeztek volna. Ő előre megmondta, hogy ha majd valóban bekövetkeznek, higyjük, tudjuk..."ÉN VAGYOK"
Vagyis Ő a Vagyok! Amivel egyedül Isten apsztrofálja magát, amint Mózesnek is szólt: "a VAGYOK küldött..."
Most már láttam, hogy ezeket Ő nem eleve elrendelte, hanem előrelátta. Mint, mikor kalózvideón láttunk már egy filmet, ami a moziban csak, most kerül bemutatásra, s előre tudjuk, mi lesz a végén, amikor mások még csak a jegyek foglalásánál tolonganak.


De arra a kérdésemre, hogy hol találom azt a kincset, ami meggyógyíthat ebből a sápadt állapotból, még mindig nem láttam a választ. Vannak olyan kiadványok, melyek minden napra tartalmaznak egy-egy igeszakaszt. Olyan ez, mint az aranytojást tojó tyúk, mit ha fel nem ismerve, az ember elad, óriási értéktől fosztja meg saját magát. Ebben kerestem a választ! Hátha az aznapi megmutatja, hogy hol is nyissam ki az Írást. Hol is induljak el? Ezt most csak azért, írtam le, hogy lássuk, nem önkényesen nyitom fel a Bibliát a nekem tetsző helyen, hogy erőltetett válaszokat találjak.
S láss csodát, Példabeszédek könyve 2. fejezet 3-5 versek:


"Igen, ha a bölcseségért kiáltasz, és az értelemért a te szódat felemeled,
Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt:
Akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz."


Igen! Így kezdi - Igen, mint a tanító, aki próbálja rávezetni tanítványát a megoldásra. Igen! - jó helyen kapizsgálsz. Igen. Csak menj tovább ezen az úton!
Eszembe jutott Krisztus példázata az igazgyöngyről, vagy a szántóföldben elrejtett kincsről.
Aki felfedezi azt, az mindenét otthagyja, minden mást elfelejt, hogy azt az egy dolgot meglelje. Így kell nekem is az Igét kutatnom, mint a kereskedő, aki igazgyöngyre lelt.
Akkor megismerhetem Istent.


"Akkor megérted az igazságot (...) a tudomány a te lelkedben gyönyörűséges lesz."




folyt.köv...

Laodiceai levél margójára

"Vakok" vagyunk és "mezítelenek."        Jel 3,17
Homály fedi a szemünk! 
Pedig ott ragyog a világosság.                Ésa 60.1-2
Da akkor ki szabadít meg Uram?           Róma 7,24
Hisz ezek a szavak ott vannak, 
leírva, és a szél
Nem fújja el sohasem.                            Ésa 40,8
Oly "predesztinálóak" gondolataid Isten.
Tudom, Te előre láttad!                          Ésa 46,10
De mégis megtörtént,
És itt vagyunk az ingoványban,
S nem szabadulunk, soha!
Akkor mondd mi a megoldás?
Hol az én felelősségem?                        Róma 9,18-19
Mit tegyek?                                          ApCsel 9,6
Olvasd a Bibliát!? - mondod..?              Jel 1,3

Ezek szerint senki el nem indulhatna,
Míg meg nem bizonyosodott, hogy megkapta a Szentlelket?
Hogyan imádkozzam ezentúl?

2010. szeptember 2., csütörtök

Az Írások/Ketuvim - 1.rész

A minap észrevettem az utcán, a kerítésünktől nem messze egy kis gyűrött, koszos cetlit a földön.
Volt rajta valami írás, olyan listaszerű. De még mielőtt lehajoltam volna, már távolról felismertem, hogy ez bizony Édesapám írása, pedig még el se olvastam mit tartalmaz. Bizonyos beszerezni való tárgyak listája volt, a munkavégzéshez.

Akiket ismerünk azoknak, valahogy felismerjük, megismerjük az írását is. Valószínűleg azért, mert a közeli ismeretségből kifolyólag gyakran figyeltük az illetőt írás közben, vagy láttuk már a keze alól kikerült, betűkkel telerótt papírtdarabot.
De lehet, hogy más is közre játszik, ezt most nem szándékozom felderíteni.
Az biztos, hogy talán száz közül is felismernéd!

Mindenesetre nagyon érdekes párhuzamot vonni Isten Írásával.
Jelen esetben ez külön azért is érdekes, mivel Édesapámról kezdtem beszélni. Az APA pedig nagyban befolyásolja a gyermek, később már felnőtt-gyermek istenképét. Jó vagy rossz irányban! Ezt nagyon fontos látni, ezért az apákon nagyon nagy a felelősség, de most nem erről gondoltam írni, talán majd máskor...

Tehát az Írások!

Vagy mondják még "Szent Írás" - jó ízesen, vagy szent iratok, netán Biblia!
De mi is ez? És mitől szent? Honnan tudjuk, hogy kitől van valójában?
Mint azt a fenti összefüggés mutatja, nagyon sokat segít ha ismerem az "Illetőt". Sőt ebben az esetben, ez különösen fontos, máskülönben az Írását csak holmi tankönyvek látom, vagy még annak se. Egy könyv a sok közül, semmi több.

Pedig mennyire, hogy több! Vagy mégsem?

Jakab azt írja: 
"szelídséggel fogadjátok a beoltott igét, amely megtarthatja a ti lelkeiteket"
Micsoda? Ez már súlyos! Ez az ami megtarthatja a lelkünket?!

Pál pedig így szól:
"A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített."

Ha ismerjük Istent, azt is fel fogjuk ismerni amit mond, amit sugall, amit leír, vagy már le is írt. És viszont, Istennel mélyíteni az ismeretünket, kapcsolatunkat a Biblia segítségével érdemes. Ezt már kezdtem fejtegetni előző bejegyzésemben.

S miért épp a Biblia?

"Hiszen ezt is csak emberek írták!" 
"Ki tudja hol és hogyan változtatták meg!?"
"Ugyan már van egy csomó más szent könyv!"
"Na és mivan az apokrifekkel?"


Igen. Ezek jó kérdések, ne is szaladjunk el mellettük. De csak annyit tudok mondani, amennyit már megtapasztaltam. Ez azt hiszem normális. Jó ha van kérdés! Az a legjobb.

Először is azért ajánlanám a Bibliát, mert magam már tapasztaltam a hatását. Ez most nagyon rosszul hangzik, olyan mintha egy táplálékkiegészítőről beszélnék, de ez tényleg így van.
Erről most nem szeretnék többet, mert a magam tapasztalatát nagyon nehéz átadni, egy ilyen felületen, úgy, hogy az mégis élő legyen. Mondhatnék persze szép szavakat, csak úgy tűnnének mint a szappanbuborékok, még ha nem is azok. De majd egyszer talán... pontosabban miket beszélek, dehogyis... majdnem az összes eddigi bejegyzésem ebből táplálkozott...

Most, még mielőtt elszaladna velem a ló, (vagyis a billentyűzet)  itt az ideje, hogy megálljunk. Már így is kicsit bő lére eresztettem. 
Mi lenne, ha megint egy néhány részes cikk-sorozat írnék.
Hogy ne legyen túl fárasztó! :)
Addig még lehet gondolkodni, ezeken a kérdéseken, amiket eddig feltettünk, sőt újabbakon is!

Folyt. köv...