2017. július 8., szombat

Játék betűkből - 1. rész



Arra adtam a fejem, hogy megtanulok kínaiul írni. Még van itt néhány napunk... 
Na jó, ez csak egy vicc. Több ezer karakter létezik, amit nyolc éves korukig tanulnak az itteni gyermekek. Ráadásul nemcsak a jelenlegi, hanem a hagyomány írásmódot is meg kell tanulják, ami arra jó, ahogy fel sikerült fognom, hogy értsék a betűk és szavak etimológiáját. 

Gyakorlatilag egyfajta képírás ez. Ami számomra rendkívül érdekes, hiszen jómagam a vizuális kifejezésmódokkal működő művészetekhez vonzódom. Ez a sok-sok karakter pedig olyan mint megannyi kódolt képjel. Néha eljátszom a gondolataimban, hogy ez vagy az a szó mit jelenthet. Megpróbálok értelmet találni nekik a formák alapján. 
Néhány érdekesség, amit az taiwan-i tartózkodás ideje alatt találtam, persze nem tudományos igényességgel csak ahogy Móricka elképzeli. Szerencsémre találkoztam egy hölggyel az OISTAT rendezvényén, aki itt lakik, itt született, de sokáig dolgozott és élt Magyarországon ezért kiválóan beszélt magyarul. Tőle volt bátorságom megkérdezni egyet s mást a betűkkel kapcsolatban, mert ez egyre inkább kíváncsi tett engem mióta itt vagyok. 
Egyébként van néhány szó. A betűk nagyjából 4%-a, amik valódi képi ábrázolásból erednek. Amit úgy értek, hogy abból fejlődött ki, ahogyan valaha a kezdetben lerajzolták az adott jelenséget amit ábrázol. Nézzük például a Nap szót. Hasonlóan az európai csillagászati jelképrendszerhez, rajzoltak, hogy egy pont egy körben. Ezen is érdekes elgondolkodni, hogy vajon miért pont így ábrázolták. Persze mai fejjel ez logikusnak tűnhet, dehát kérem, honnan tudták több ezer évvel ezelőtt, hogy ennek a fényes égitestnek van egy központi magja? Bár az is lehet, hogy nem ezt fejezi ki, hanem azt, hogy egy centrum körül kering valami? De vajon melyik körül mi körül? A Nap van az ábra középpontjában, mint a Naprendszer központi csillaga? Vagy a Föld az, ahonnan nézve látszólagosan körbejár bennünket a forró égitest? Ha így nézzük a nap az a körvonal, ami a pont körül kering. Akárhogy is van, mindenképp valami korai tudásról árulkodik ez az ábrázolásmód, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a középkori Európában az a fajta szellemiség uralkodott, mely szerint "a Föld lapos és négy angyal tartja". Vagy mondhatnánk Galileit, aki az 1600-as években arra kényszerült, hogy visszavonja tanait, melyek a geocentrikus világkép helyett, a heliocentrikus világmodellt erősítik. Sőt Giordano Brunot halálra ítélték hasonló tiltott "eretnekségek" hirdetése miatt. Gondoljunk bele! Az 1600-as években már bőven túl vagyunk az úgynevezett reneszánsz világszellem kialakulását.
 Messzire jutottunk a betűktől. A lenti ábra mutatja, végül a nap szócska, hogy nyerte el mai formáját. 
Még néhány írásképi érdekességgel visszatérek! 




2017. július 6., csütörtök

Taipei Dowtown



A mai napon megoldódott a rejtély. Nem is egy, mindjárt kettő. Egyrészt megtaláltam, hol lehet Taipeiben szemüvegtokot kapni!!! Valószínűleg a kedves hölgy a shopping mallban szintén itt vette. Vagy máshol. Illetve még egy szuper kis könyvesboltot is találtam, úgyhogy részletes várostérképem is van most már, mert ezek az ingyenes turista térképek elég becsapósak. 
Egyébként a metrón a mozgólépcsőkön minden ember szép libasorban áll, és automatikusan beáll a lépcső jobb oldalára, hogy aki sietni akar az hadd "előzzön" balról. Ezt ugyan sehol nem láttam kiírva, de mégis mindenki önkéntes fegyelemből teszi. Ez persze csak egy apróság, de ettől mindjárt olyan érzésem van, hogy itt olajozottan működnek a dolgok.

A lényeg, hogy ma eljutottunk a világ 10 legmagasabb épületének egyikébe. Taipei 101. Mondani sem kell a név az emeletek számára utal. Mi a 91. emeleten található teraszig mehetünk fel, mint turisták, az azt követő 10 emeletet elnézve, megjegyeztem, hogy máshol már ennyi is komoly magasságnak számít! 

Egy ilyen hihetetlen magas toronyból letekintve az embert elszédítik a gondolatok. Milyen lehet egy ilyen magas helyen élni? Mindig azt látni, ahogy lent az utcán, mint a hangyák száguldoznak a társadalom résztvevői. Valaki taxival, valaki gyalog vagy biciklivel, esetleg luxuscirkálóval. A lényeg innen föntről ugyanaz. Futkároznak, jönnek, mennek, építenek, házat vesznek, eladnak és közben...?  És közben nem vesznek vala észre semmit? 
Azért nem kis teljesítmény egy ilyen lemeztektonikai szempontból nem veszélytelen helyen, egy ekkora tornyot felépíteni. 2004 december 31-én adták át, fantasztikus, tűzijátékkal tarkított show keretében, és még ebben az évben - még éjfél előtt :) - a világ legmagasabb épületévé is nyilvánították. Lám a határidők csodákra képesek. 502 méter magas, és 61 liftje van. A világ legnagyobb zöld épülete, az utcán elhelyezett emléktábla tanúsága szerint, melynek liftje mind a mai napig a leggyorsabb tudomásom szerint. 17 m/s sebességgel közelíti meg a csúcsot, ami nálunk 35 másodpercbe telt - mértem az órámmal. Magassági rekorder csúcsát  - amit egyébként a Kuala Lumpurban található Petronas Buildingtől bitorolt el sajnos csak 2008-ig sikerült megtartania, amit tőle a Burj Khalifa orozott el Dubaiban.
Fantasztikus ez a verseny, Ez mutatja, hogy az építészet micsoda óriási tetterő. Sokkal több, mint szimbolikus cselekedet, hiszen ezután a teljes tájkép látványát határozza meg alapvetően. Nem véletlenül akartak már anno Sineár földjén "összefogni" a népek, mondván "építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az égig érjen, és szerezzünk magunknak nevet..."

Ez a toronyépítési hajlam megmaradt az évezredek sodra nem tudta ezt megtörni. Elég csak a hatalmas piramisokra, a mezopotámiai zikkuratokra vagy a középkor hatalmas katedrálisaira gondolni. Akkoriban a templom volt a legmagasabb, de tulajdonképpen nem változik ez, hiszen minden kornak megvan a maga "vallása" és a maga temploma. Ma talán a pénz templomai emelkednek a legmagasabbra. Lenyűgözőek!!

Egy másik úticélunk a Demokrácia Tere. Itt található a Chiang Kai-shek Memorial Hall. Valamint a National Concert Hall és a National Theatre. Nemzeti Színház. Gyönyörű keleti stílusban épült komplexum. Persze minden a legmodernebb. Különös íz Taipeiben ez a fajta keveredés. Modernség és tradíció. Kelet és nyugat. A színház könyvesboljában Shakespeare-t is olvashatnék ha bírnám a nyelvet. A büfé pedig nagyon ötletes módon kézi díszlethúzókkal dekorálva. Megittunk itt egy kávét. A központi téren pedig megnéztük a díszőrség koreográfiáját. Nagyon látványos. 

Útközben pedig piros alapon öt csillagot ábrázoló zászlókat lengető, hangos emberekkel találkoztunk, akikre néhány rendőr figyelt. A Kínai Népköztársaság zászlaja. Ők azok akik egyesülni szeretnének Kínával. Úgy látszik itt mindent szabad... :) Odaát vajon menne-e az ellenkezője? Bár nem sokan voltak, és az egyik hölgy próbált is agitálni, kevés sikerrel, mert a tábláját ugyan felém fordította, hogy én is olvashassam, de azért itt még nem tartunk a betűket illetően. Mint megtudtam a gyerekek 8 évig tanulják csak a betűket. 
Érdekes volt látni ezt is...

Taipei - Gondolatok az utcáról


Néhány napon már túl vagyunk itt Taiwanban. Nagyszerű emberekkel találkoztunk már eddig is, és találkozunk nap mint nap.


Milyen lehet itt lakni? 



 Taipei csodaszép város, a metró közlekedése nagyon jól strukturált. Az aluljárók rendszere is fantasztikus, nagyon átgondolt és áttekinthető. Gyakorlatilag egy alsó tagozatos sem tudna eltévedni ha tud olvasni és ismeri a színeket. Kék, piros, sárga, zöld és barna vonal létezik. Ja és narancs meg rózsaszín. Az egész olyan mint egy város a város alatt - Alsóváros. Tele boltokkal. A mosdók csillognak a tisztaságtól, és nem ül ott egy néni kötött mellénykében, akinek a 100-ast kell a kezébe tenni. Viszont ha szemüvegtokot vagy részletes nyomtatott várostérképet szeretnél vásárolni, akkor ne Taipeiben keresgélj. Bár a metrók információs pultjainál kapható ingyenesen egy kis brossúra, amelyen egy turista térkép látható, de ez egyrészt nem tartalmazza az egész várost, illetve nincs rajta minden utca. Így ez alapján nagyon észnél kell lenni, ha az ember feljön a metróból, hogy be tudja tájolni magát. Egyébként a járókelők nagyon segítőkészek, még akkor is ha ők maguk sem tudják, merre van az amit mi keresünk valójában. Ez nagyon megható. :)


Az ittlétünk óra szeretnék egy szemüvegtokot, de eddig még nem sikerült beszerezni. Illetve de. Csodálatos módon. Ha bemész egy szemüvegboltba, vagy egy optikushoz, ahol a kirakatban figyel egy halom okuláré, ne gondold naivan, hogy itt biztos kapsz majd tokot is hozzá. Nem árulnak ilyen portékát.
Ellenben mikor az egyik hatalmas üzletközpontban, egy kedves eladó hölgyet megkérdeztem, hogy hol találhatok itt ilyesmit, elkezdte kinyitni a saját táskáját, és azt mondta, hogy nekem adja az övét, "Free of charge" Tessék?!! Óriási meglepetésben volt részem. Egyrészt ha még egy Halál Csillag méretű plázában sem kapható szemüvegtok Taipeiben, akkor a néni honnan szerezte a sajátját? Másrészt, hogy lehetnek itt ilyen kedvesek az emberek? :) Először "lányos zavaromban" elkezdtem udvariaskodva szabadkozni, hogy "Nagyon kedves, dehát azért  a sajátját azért mégse adja már ide, meg hát így, meg úgy..."
De láttam az arcán, hogy ha nem fogadom el ezt a szívességet, akkor igen-igen megbánthatom, ezért aztán hamar meggondoltam maga és köszöntem szépen. Meg valóban örültem is neki. Azt viszont sajnálom, hogy elfelejtettem megkérdezni ő hol vásárolta ezt?

Ez most már örök rejtély marad.

2017. július 5., szerda

Taiwan WSD 2017 - Awards Ceremony


A kabócák még mindig zengnek, és még mindig dúl a trópusi hőség Taiwanban…
Mi pedig átéltük életünk egyik legjobb élményét az OISTAT által rendezett WSD 2017 Díjátadó gáláján, ahol átvehettük az OISTAT által kiadott oklevelet, melyet a Technical Invetion Prize 2017 című pályázatra beadott és a kiállítottak közé beválogatott munkánknak köszönhetünk!

Elöljáróban itt egy fotó! Rengeteg interjú készült, igyekszünk a feldolgozással, hogy mielőbb megoszthassuk!
Köszönjük szépen!

A továbbiakban is készülnek még bejelentkezések…

Megtudhatjuk majd, hogyan kell torlódó kőzetlemezek határán 500 méteres tornyot építeni!

Join us in Taipei! 

2017. július 4., kedd

Taiwan - WSD 2017 - Második nap


Tegnap beszéltem az áramlásról. Hogyan hozzuk ki a legtöbbet egy utazásból? Keljünk fel reggel, aztán induljunk! It’s time! Minden belső kényszer nélkül, vegyük fel az áramlás ritmusát A nyugalom jegyében. Nem kapkodunk. Merüljünk bele az élménybe minden érzékszervünkkel. szívjuk be ezt a nehéz levegőt, érezzük a párát bőrünkön. és járjunk olyan helyeken is amik nem feltétlenül turista célpontok.

A WSD2017 Taiwan művészeti egyetemén kerül megrendezésre. Az oda vezető úton elképzelem hogy magam is egy helyi egyetemista vagyok. Visszagondolok az én egyetemi éveimre. Nap mint nap jártam Pesten az Andrássy utat. Egy idő után megszokottá vált minden. Most pedig úgy megyek el az ide vezető úton egy park mellett, amit egy itt éppen tanuló diák látott már unásig, hogy beleképzelem magam a helyébe. Élvezem, mert ezzel a kis gondolatkísérlettel belehelyezkedem olyan emberek bőrébe, akik nem én vagyok… hanem mások...
Ahogyan Micimackó is feltette magában: „Milyen lehet másvalakinek lenni mint ő?” Most ez történik, több mint 8000 kilométerre az otthonunktól, egy idegen, de nagyon barátságos országban, új helyszínek közt, új emberek közt. Ezen gondolatok mentén még ez az iszonyatos forróság is egy nagyszerű élménnyé dicsőül.

A lényeg : induljunk el! Ma rájöttem, hogy a legtöbbet akkor nyersz egy ilyen utazásból, ha kitörsz a saját komfortzónádból és minél több emberrel ismerkedsz. Merj kezdeményezni. Egyébként ebben a városban ez nem is oly nehéz, mert nyitottak az emberek. Ami segíti a gátak leküzdését. Az élet is folyamatos, burkokból való kitörések sorozata. Elég ha csak a magzatburokra gondolunk. A színház és mindenfajta előadóművészet valahol erről szól. Kinyílni és kapcsolódni. Hiszsen mi kell ahhoz hogy színház keletkezzék?. Peter Brook írta:  „Vehetek akármilyen üres teret, és azt mondhatom
rá: csupasz színpad. Valaki keresztülmegy ezen az üres téren, valaki más pedig figyeli; mindössze ennyi kell ahhoz, hogy színház keletkezzék.” Ez már két ember kapcsolata.

Délelőtt felfedeztem a szállásunk környékét, délután pedig elindulunk a helyszínre ahol az esemény zajlik . Taiwan  National University of Arts (TNUA) World Stage Design 2017.

Meredek lejtőn sétálunk vagy húsz percet, de úgy leizzadunk a páratartalomnak köszönhetően, mintha otthon kimentünk volna futni. Mikor megérkezünk a regisztrációnál mindjárt nagyon kedvesen fogadnak minket. Kapunk is egy jó tanácsot, arra nézvést, hogyan éljük túl a számunkra nem szokványos éghajlati viszonyokat. Egy kendő OISTAT felirattal, amit vízbe mártva a fejünket, karunkat törölgetve könnyen hűsíthetjük magunkat. WOW! Igaz!? Hát persze! Milyen egyszerű. A jó megoldások sokszor a legegyszerűbbek. J

Majd tovább áramlunk a helyszíneken. Tartsunk a TIP kiállítótere felé. Itt vannak exponálva azok a projektek, amik az általunk is megpályázott OISTAT versenykiírásba be lettek válogatva.
Meg is találjuk hamar. Szintén öreg cimboraként üdvözölnek bennünket. Mintha országos haverok lennénk. Valóban őszínte mosolyokat látni. Meg is kérnek, hogy ha már úgyis itt vagyunk, tartsunk egy kis beszámolót a munkánkról az éppen aktuális tárlatvezetésben részt vevő helyi diákok, tanulók, az előadóművészeti ágazatokban elhelyezkedni kívánó fiatalok számára. Az embereket tényleg érdekli az, amiről beszélünk. Ez abból látszik, hogy még kérdezni is mernek. J Aki valamiről kérdezni szándékozik, az azt jelenti, hogy érdeklődést mutat. Logikus nem? Érdeklődés. Egy másik fontos eleme mindenféle előadóművészeti tevékenységnek. Nem pusztán nézői, befogadói, vagy csúnya szóval élve fogyasztói szempontból. Megint hadd idézzem Peter Brookot. Hivatkozik egy ős szanszkrit szövegre , mely szerint Isten megteremtette a színházat. De aztán az emberek sajnos tönkretették, mert az, „írók, színészek , rendezők, festők és zenészek” azon voltak, hogy eldöntsék azt kinek a munkája fontosabb. Végül Isten megbízott egy angyalt, hogy vigye el a megoldást jelentő üzenetét az emberek számára, melyet egy darab papírra firkantott fel. Mikor az angyal megérkezett minden színházi ember körülötte nyüzsgött. És felolvasta a felírt szöveget: ÉRDEKLŐDÉS.

Tehát érdeklődés.
A mai nap, sőt mondhatni minden nap egyik kulcsszava.

Ha érdekel a folytatás tarts velünk továbbra is. J

2017. július 3., hétfő

Taiwan - WSD 2017 - Első nap

Taiwan – azt hiszem tényleg elmondhatom, hogy a világ másik oldalára indultunk el. Valóban ez kell ahhoz, hogy az ember néha másképp lássa a világot vagy önmagát? Ismered azt az érzést, amikor azt gondolod magadban: elmegyek egy két hétre külföldre , egy nagyon messzi országba és itt hagyom a problémáimat és a kötöttségeimet? De azt hiszem ehhez magunkat is itthon kéne felejteni. Vagy ott felejteni ahova éppen indultunk?

Egy új világ, idegen világ, teljesen más utcák és terek, más emberek, más szokások. Vajon szívesen látott vendégek leszünk? Lesz ki fogadjon? Vajon csodabogarak leszünk a helyieknek, akik majdnem mindenkinél egy fejjel magasabbak?
Mi lesz ez, hogy lesz ott kint? Ki tudunk használni minden lehetőséget, hogy minden szempontból a legtöbbet hozzuk ki az egészből? Vagy egyszerűen engedjünk el, és kezdjünk áramlani a folyamattal, ahogy a gépünk szeli a felhőket? Hogy vagy te ezzel?
Egyébként hihetetlen, hogy egy ilyen óriási test, mint egy Boeing 777-es képes órákat tölteni az égben, anélkül, hogy fel lenne függesztve, ti. bekötve trégerbe :) vagy körözve egy pást fölött mint egy tissue produkcióban.
A lényeg, hogy itt vagyunk. Megérkeztünk. Taiwan szigetére tettük a lábunkat és ez a csoda. Ami pedig elképesztő, amikor kijössz a légkondicionált metróból és tudod, mit veszel észre legelőször, méghozzá nem is a szemeddel, hanem a bőrödön keresztül, sőt az egész testeddel?
Páratartalom: 90% !!! Köszönöm szépen, ezt azért mondhattátok volna, bár egy jónéhány szélességi fokkal lejjebb vagyunk, sőt szubtrópusi az éghajlat. Ja hogy ebből már következtetni lehetett volna!? Bocsánat, ez igaz. Egyből érzem azt ahogy ez a sűrűn, nehéz, párás levegő húzza lefelé szinte az egész testemet. (Ja nem, az a poggyászom. Mert miután letörik pár kerék a nagybőröndről onnantól, mindjárt viccesebb minden. Mindebben pedig a legszebb, mikor a mozgólépcsőn a mögöttem közlekedő kedves kínai fiatalember adja kezembe, hiszen azért ezt még sem lenne jó itthagyni. Egy pár kerékkel kevesebb)
Egyébként a helyiek nagyon kedvesek. A reptéren a biztos úr, még fel is váltott, hogy a jegy-
automatába a megfelelő címlettel tudjunk beszállni. Mikor valaki pedig észrevette, hogy az állomás peronjának végében naivan megállva (no nem dohányzás céljából, mint egyebütt :), várjuk a metrót, ahová a metrókocsi valójában soha nem fog érkezni, veszi a fáradtságot és ránk szól, hogy menjünk közelebb, mert odébb tudunk csak beszállni.
Az utcákon sehol egy szemét. Sőt a metrón a kiváló helyi kommunális vállalat kedves munkatársa, aki egy középkorú hölgy, odajött hozzám, mikor észrevette, hogy épp az üres PET-palack számára keresem a legközelebbi hulladékgyűjtő alkalmatosságot. Megjegyzem mindezt este 9 és 10 óra között. Minden állomáson fejlett tűzvédelmi berendezések (hogy erről is ejtsünk egy-két szót). Látszik, hogy odafigyelnek a dolgokra, és meg is becsülik azokat. Csak annyit említenék példaként, hogy a metrón, ami itt igazából MRT (Mass Rapid Transit) minden egyes eligazító térkép alatt szabadon figyel két darab teljes értékű kézi tűzoltó készülék. Ami számomra azért csodálatosan lenyűgöző, mert sajnos „jobb helyeken” az ilyesmit hamar kezdik el kevésbé rendeltetésszerűen alkalmazni - lásd: ajtók kitámasztása céljából - hogy csak egy enyhe példát említsek. 
A szállás nagyon jó, kellemes, a kiszolgálás barátságos és segítőkész. A recepción mindjárt öten állnak rendelkezésünkre, amitől persze nem lesz könnyebb a dolog, de azért nagyon megható. :)
Persze mindez nagyon szép és jó, de még valójában egy napja sem vagyunk itt, úgyhogy eztán jöjjön a java…


Követhetsz minket a felevizio.hu, az fnc.hu vagy a jokaiszinhaz.hu oldalain is.


2017. május 11., csütörtök

Oriolus

Ma reggel kisétáltam a Körös-csatorna partjára egy Bibliával a kezemben és arra kértem Jézust, hogy egészen egyszerűen jöjjön velem a reggeli csendes sétára. Imádkoztam megértésért, hogy mi az amit az Úr ma tervez számomra és, hogy hogyan érthetem meg az Ő akaratát. 
Mikor a partra értem egy árnyas helyen helyezkedtem el, egy sűrű lombún hatalmas, öreg tölgyfa árnyékában. 
Ilyenkor reggel mindig nagyon aktívak a madarak. A nádasban fülemüle akkordozott. A fákon egy kakukk változtatta folyton a helyzetét az őt üldöző kisebb madarak elől menekülve. Kértem Istent, hogy hozzon erre egy sárgarigót. Arra gondoltam, hogy csak úgy a távoli szemben lévő fákon megpillanthassam egy villanásnyi ideig. Néha hallottam őket a távolból, ahogy az összetéveszthetetlen flótázást végezték, de ma nem volt kedvem körbe-körbe sétálni, hogy üldözzem az arany-madarat. 
Úgyhogy olvasni kezdtem és el is engedtem ezt a gondolatot. Néhány napja szöget ütött a fejemben 5 Mózes 30,11-14 gondolatsora.  "Mert e parancsolat, amelyet én e mai napon parancsolok neked, nem megfoghatatlan előtted; sem távol nincs tőled. Nem a mennyben van, hogy azt mondanád: Kicsoda hág fel értünk a mennybe, hogy elhozza azt nekünk, és hallassa azt velünk, hogy teljesítsük azt? Sem a tengeren túl nincsen az, hogy azt mondanád: Kicsoda megy át értünk a tengeren, hogy elhozza azt nekünk és hallassa azt velünk, hogy teljesítsük azt? Sőt felette közel van hozzád ez ige: a te szádban és szívedben van, hogy teljesítsed azt.

Ugyanis néhány hét óta azon gondolkozom, hogy valójában mennyire élek én igazi keresztény életet? Hiszen a kereszténység tudtommal Krisztus követését jelenti, igaz? "Élek többé nem én", meg, hogy "él bennem a Krisztus" Szép szavak! De mit jelentenek a valóságban? Mi az, hogy élek többé nem én? Mi az, hogy "maradjatok énbennem"? Olyan megfoghatatlan lufiknak tűnnek ezek a szavak modern századunkban. A tanítványok még legalább megérinthették Őt. Közöttük járt! Az ő tapasztalatuk olyan egyszerű és magától értetődő volt.
Én pedig sokszor azt érzem magamban, vagy ha körülnézek a magam környezetében lévő keresztények között vagy az úgynevezett "keresztény világban", hogy van mindenféle nagyszerű elméleti fejtegetés, teológia, hitelvek, dogmatikák, katekizmusok stb... csak éppen Jézussal való személyes és szoros, élő kapcsolatuk nincsen. Jézus annyit mondhat, hogy "az ajtó előtt állok és zörgetek..."
Ezért elhatároztam, hogy nem akarok ilyen képmutató módon keresztény lenni. Ha ez nem élő valóság az életem legszárazabb hétköznapjaiban is, akkor nem lehet valódi. Akkor inkább ne nevezzem magamat kereszténynek.
Ezért most reggelente arra adom a fejem, hogy ennek az "Útnak" a keresésére indulok, minden napon. Így jutottam ma a folyópartra. Elkezdtem a fent idézett sorokat megtanulni Mózes könyvéből. S amikor ahhoz értem, hogy "Sőt felette közel van hozzád...", éppcsak elhagyták e szavak az ajkamat, egyszer csak meghallottam. Épp a fejem felett, a nagy tölgyfa egyik ágán a sárgarigó jellegzetes "nyávogását", melyet a flótázás mellett ismételgetni szokott olykor. Felnéztem és ott volt. A szemeim láthatták, az arcomtól mindössze 4-5 méter távolságban a fejem felett. Olyan közel, hogy ennél közelebb ez a madár természetes állapotban aligha képzelhető el, mert nagyon vad természetű, félénk, bizalmatlan és ideges röptű jószág. Tudni kell róla, hogy bár gyönyörű aranysárga tollazata van, megpillantani a fák közt rendkívül nehéz, mert egyrészt a legmagasabb fák teteje az ő világa, és a zöld levelek közt megbújva ágról ágra szökell, úgy hogy még lencsevégre kapni is igen szép kihívás. Soha azelőtt nem volt még ilyen közelségben hozzám ez a gyönyörű madár. Párjával egy néhány percig röpködtek a fejem felett terülő ágakon, s közben trillázva válaszolgattak egymásnak. Hol leszálltak, hol átreppentek egy másik fára, s röptükben a nap fény által megvilágítva láthattam csodálatos, tündöklő arany tollruhájukat. Gyönyörű sárga kis madárka, arany madárka. Valami különös és rejtélyes fénye van tollainak. Mintha túlvilágból jövő végtelen arany tündöklést sugározna át a testével az ő világából a miénkbe az ég közepén ívelő reptében, ami akkor mutatja meg igazi arcát, mikor a nap fénye hevíti. Akár a Szent Lélek szimbóluma is lehetne.
Kirázott a hideg, sőt megborzongtam, percekig ebben a csodálkozásban ültem ott a fa alatt, a víz partján.
Uram ezt most Te komolyan...? Olyannyira az én nyelvemen való szólás volt ez az Úr részéről, hogy azonnal megértettem, valóban válaszolt az imámra. Bár apróságnak tűnik, nem történt köznapi értelemben vett csoda, de abban a pillanatnyi ihletettségben, azon a nyelven és módon egyből tudtam, hogy miről van szó. Ráadásul, mindezt akkor, amikor elolvasom az előttem heverő nyitott Könyvből, hogy "Sőt felette közel van hozzád..." Ezzel a kicsiny kis madárral, ezzel a szép teremténnyel mutatta be számomra, hogy Ő, aki számomra "megfoghatatlannak" tűnik, olyan közel jön amennyire csak lehet, ahogy ezt a rejtőzködő madarat is ilyen közelről pillantottam meg. Pedig nem volt rajtam se túrafelszerelés, nem másztam meg fákat miatta, nem volt a kezemben távcső vagy fotóapparát, semmi. Csak ültem a vízparton a fa alatt és vártam. De a várást sem olyan aktív direkt cselekvésként végeztem, csak úgy. Időzni. Sokszor cikázom és fel alá rohangálok, magam sem tudom, hogy miért, akár fizikai akár szellemi értelemben. Ebben az állapotban az elmém lefoglalt és ideges. Pedig Ő szólni és közeledni szeretne . Csak várni és várni, nyugalomban, és hagyni, hogy a "Megfoghatatlan" közel jöjjön hozzám. Ez az ami hiányzik nekünk, nekem. 

...felette közel van hozzád, ez Ige- a Krisztus: a te szádban és szívedben van, hogy teljesítsed azt...