Ha valaki követni akar engem II.

Folytatva gondolkodásomat, ahogy azt ígértem most befejezném azt a gondolatmenetet amit elkezdtem! Éppen a lényeg maradt ki!

Múlt héten idő hiányában erre nem volt alkalmam.

Most végre leírhatom mi is történt velem azon a napon.

Az Istennel való járás és Krisztus valódi követésének módjáról elmélkedtem előző cikkemben, amit, mint bevezetőt kapcsolnék ehhez a mostanihoz. Beismerem azonban, hogy annak terjedelme kissé meghaladja a klasszikus értelemben vett "post" méreteit.

Így most megpróbálom önálló gondolatként felvezetni e mostanit mégis kapcsolódva az előzőhöz.

Mindazonáltal ajánlom az előbbi rész átolvasását, legalább nagyjából - ha nem túl fárasztó - mielőtt ennek nekiveselkedne a kedves Olvasó.

Azokból az igeszakaszból szeretnék kiindulni, amit ott is idéztem.

"Gondosan ügyeljetek tehát arra, hogyan éljetek: ne balgán, hanem bölcsen. Használjátok fel az időt, mert rossz napok járnak. Ne legyetek értetlenek, hanem értsétek meg az Úr akaratát. Ne részegeskedjetek, mert a bor léhaságra vezet, inkább teljetek el lélekkel. Egymás közt énekeljetek zsoltárt, himnuszt és szent énekeket. Énekeljetek és ujjongjatok szívből az Úrnak. Adjatok hálát mindig mindenért Urunk, Jézus Krisztus nevében az Istennek, az Atyának."

Az idő helyes felhasználása

A zuhanó, robogó pillanatok tevékeny kihasználása alapvető feladat az előbbre jutáshoz.

Érezni fogod!

Ha már a szándék megvan benned - fél győzelem!

Hogy illusztráljam, most elmondom mi történt velem azon a szép napon, amin ennek a bevezetőjét sikerült megírnom.

Tanulva az előző napi semmittevés okozta lelkifurdalásból, a nap minden percét - attól a pillanattól kezdve, ahogy szemem födele fölrebbent - igyekeztem helyesen ki/felhasználni.

S láss csodát!

Sok feladatom volt, de az Úr megkétszerezte azokat!

"És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle; és a kire sokat bíztak, többet kívánnak tőle."

Azt vettem észre, hogy ha minden feladatomat lelkiismeretesen és a lehető leghatékonyabban végzem, akkor jön még más egyéb is, de azokhoz szintén megvan az erő, hogy véghezvigyem.

Most akkor jöjjön ez az egyszerű, mondhatni bagatel történés - de mégsem jelentéktelen. Mert ez így működik, és ez nagyszerű!

Szóval nem kell nagy dolgokra gondolni. Éppen alumínium dobozokat, és üvegpalackokat igyekeztem a tőlünk nem messze található szelektív hulladékgyűjtőhöz vinni. Már a megelőző napokon is eszembe jutott, de aztán csak halogattam - öreg hiba!

De most mikor az elhatározást végre cselekedet követte, alighogy kiteszem a lábam a kapun, s a szomszéd úr kéri, hogy segítsek, nézzem már meg a televízióját, mert elsötétült és nem látja az úszó-EB-t. Mondtam megnézhetem, de nem biztos, hogy érteni fogok hozzá. Majd átmentem és hamarosan sikerült is orvosolni a problémát. Jaj de jó! Egyébként nem volt vészes,valamiért elállítódott a TV fényereje, de volt már szerencsém ilyen készülékhez, úgyhogy nem volt probléma.

Na végre vihetem a hulladékot méltó helyére. Ez meg is volt. Már hazafelé mentem, mikor azt látom, hogy egy autós az előttem siető uraságot igyekszik megszólítani, de emez, mintha a fülére ültek volna szépen lépked tovább.

Több se kellett - itt vagyok én, háháhh!

Egy egészen egyszerű útbaigazítást szeretett volna a hölgy a volán mögött, és én nagyon szeretem útbaigazítani az embereket. Jó értelemben persze. :) Az valamiért annyira jó érzés! Eligazítani a fáradt, tévelygő vándort a lakhelyemen amit jól ismerek. Otthoni érzés! Megesik, hogy nem ismerem az utcát, amit keresnek. Az ilyesmi nagyon frusztráló. "Hiszen tudnom kéne, hiszen itt lakom, hiszen tudnom kéne az egész kerületet, most mi lesz ezzel a szegénnyel, nem tudtam segíteni neki, ajjjjaj!!" - ilyen és ehhez hasonló aggályok kerülnek elő.

Na de nagyon elkanyarodtam a tárgytól.

Lényeg, hogy tudtam segíteni. Egy egészen egyszerűt kérdezett. De jó volt! Ügyesen elmagyaráztam - vállvergetés! :)

Mire hazaértem, a szomszéd megint ott állt a kerítés mellett. Megint nem stimmel valami. Most nagyon fényes a képernyő.

Csak átugrottam a kerítésen, bementünk és beállítottam a számára legmegfelelőbb paramétereket. Azért meghagytam neki, ha gond van szóljon!

Most ezt miért is meséltem el?!

Csak azért, hogy leírjam mimódon kerülök olyan helyzetekbe, ahol segíthetek másokon. Akárkin!

Nem azért, mert ez valami nagy érdem. Hiszen most is csak a legegyszerűbb dolgokról beszéltem. Akár csak egy útbaigazítás, vagy csak egy mosoly. Netán a kettő együtt. Mondhatnánk az egészet bugyutaságnak is, de mégsem az, mert így működünk.

Olyan ez mint a gyufa. Ha meggyújtják, de nem adja tovább a lángját elég önmagában és az egészből nem lesz semmi.

Mert bizony "gyengébb napokon" - mikor tegyük fel nyolckor még az ágyat nyomom, vagy nem a helyes értékrend szerint élem a napom, vagy föl se emelem tekintetemet az égre - előfordul, hogy csak tűnődöm azon, hogy most miért nem történik semmi.
"Mit kéne csinálnom? Kin kéne segíteni? Jaj de ahhoz fel kéne kelni ebből a székből! De fárasztó!"
Ilyenkor kétségbe esem, hogy hol vagyok én ahhoz a Jézushoz képest,"aki széjjeljárt jót tévén", s akiről azt mondom, hogy követem. Hol van ilyenkor a módja ennek?

"Mert mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van."

A Krisztus példázatában szereplő talentumok közé tartoznak az idő, az erő, az energia is, és minden lehetőség, meg sok egyéb. Minden lehetőség, melyről Pál úgy ír "áron is megvegyétek,(...) mert a napok gonoszak"
Ha pedig a napom léhasággal telik, vagyis a talentumaimat elásom, úgy további más alkalmaktól fosztom meg magamat, és nem kamatoztattam semmit.
Ennyit akartam még hozzáfűzni ehhez, és azt hiszem most sikerült amit akartam.