Miczrajim...

Február 3. Elkezdett sűrűn esni a hó, apró, fagyos szemekben. Szándékosan nem azt mondtam; hullani, mert az valami lágy éterbeli lebegést jelentene. Ez esik, hidegen és gyorsan. Sőt, zuhog. Végtére is tél van. Most megtudjuk vajon csak pánikkeltés volt az elmúlt héten hallható híradás, vagy valóban méteres havat várhatunk.

Az autók elakadnak, a hó eltorlaszol, az élet lelassul. Azaz, lassulna, ha hagynánk!

Folyton csak pörgünk, csak pörgünk... és pörgünk. Mint azok a pici hószemek, amiket az ablakon kinézve látok. Csak a szél játszik velük, míg végül egy autó tetején, vagy a hideg térkövön landolnak. Aztán újból felkap egy csomót a szél, és csak viszi őket. Ők pedig csak pörögnek, és azt sem veszik észre, hogy csak sodródnak. Nem állnak meg! Nem állnak meg élni. Csak futnak és pörögnek. Gyorsan! De nem akarnak létezni! Arra nincs idő! Csak gyorsan futni, bevásárolni, dolgozni, mert nem leszek kész. Nincs megállás!

Nincs alázat! Ha a természet mondja is, hogy állj, én akkor is csak megyek. Megyek, és ülök a volán mögé. Vagy a vonatra. Majd háborogva döbbenek rá, hogy a vonat sem indul. Hogy lehet ez? A víz sem folyik a csapból... megfagyott! Hogy lehet ez - háborgok magamban. Holott ez egyáltalán nem természetes, csak ezt szoktad meg, mert ebben nőttél fel. Ezért eszedbe sem jut - "te hiábavaló ember" - hogy mi lesz akkor, ha nem fog folyni a csapból a víz egy kézmozdulatra.

Leállt a légitársaság is! Persze más okból kifolyólag, de a lényegen ez sem változtat. Torlódás! Zsúfoltság az üzletekben! Beszűkülés! Miczrajim...

Vajon meddig még? Túlpörgettünk mindent! Miért? Hogy még több legyen. De miből?Most pedig miért legyünk felháborodva, azon ha a természet erre, egy kis akadályoztatással válaszol. Hiszen minden csoda három napig tart. Ezután majd minden megy tovább ugyanúgy, mint eddig, "...és nem vesznek észre semmit..." Csak ezután majd még gyorsabban, mert a lemaradást be kell hozzuk. "CSAKAZÉRTIS!"

Megtörténhetne valaha, hogy azt mondjam: Neked van igazad, és én kell megálljak, hogy leüljek a porba egy kicsit lélegezni, és így szóljak: "Tied Uram az igazság, mienk pedig orcánk pirulása" ?

Az Írások - 6. rész

Szeretném úgy kinyitni a Bibliát, és úgy elkezdeni az első sornál - "Kezdetben teremté Isten az eget és a földet..." -   ,hogy ne tudjam mi a következő vers tartalma a szavak szintjén. Ez ugyanis ha nem vigyázunk olyan felületes ismeret nyújt ami semmire sem való. Nem ismerős az, amikor elkezdesz olvasni valamit, és aztán gondolván, hogy ezt már ismered, gyorsan átszalad a szemed a szavakon, anélkül, hogy a mélyére ásnál azok igazi tartalmának? Aztán, ahogy leteszed, azonnal elfelejted, hogy mi volt ott.
 Szeretném a magam számára felfedezni, úgy ahogy van, panelek nélkül, mellébeszélés nélkül. Ilyenkor sajnálom, hogy előttem már annyian elolvasták, kommentálták, tanították stb, stb.

Pedig bármilyen dolgot, csak úgy lehet megismerni, ha megvizsgáljuk. Legyen az bármi. Egy részecske, egy vegyület, egy szellemi áramlat, bármi. Igaz ez a Bibliára is.

Csakis berögzült panelek, megkövesedett állítások, dogmák nélkül lehetséges eljutni a "színtiszta igazságra".

Ha már bennünk megfogalmazódott elvek, tézisek alapján kezdünk neki a kutatásnak - bármilyen területen - elgondolásunkat alátámasztandó, az úgy gondolom vakvágányra fog vezetni.

Persze így is el lehet lavírozni, de ez akkor sem a valóság.

Szeretném úgy olvasni a Bibliát, mint bármely más könyvet, regényt aminek nem ismerem a végét. Persze az Írás nem így olvasandó, de akkor is vannak blokkok, amik az évek során beültek a fejembe, és lehet, hogy félrevezetnek. Ezek a blokkok származhatnak sok helyről, a neveltetésünkből, a kultúránkból, a korszellemből és még sorolhatnám. A legszörnyűbb ezekben, hogy észre sem vesszük őket.
Ahogy a Jelenések könyvében írja:

"...ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen"

Nem értjük, miért nem működik az egész kereszténységünk, de közben nem akarunk tudomást venni arról, hogy azok a megmerevedett és megkérdőjelezhetetlennek tűnő "alappillérei" felfogásunknak mennyire tévútra visznek, és megbénítják gondolkodásunkat.

Pedig ezen szentnek vélt állítások kikezdése és esetleges újból való felállítása (ha azokról valóban meggyőződünk) nélkül semmire sem megyünk. Csak önmagunkat csapjuk be!

Minden "alapigazságot" meg kell vizsgálni. Egyénileg! A saját személyemre vonatkoztatva. 

Ahogyan Pál apostol írja:

"Mindent megpróbáljatok, ami jó az megtartsátok" 

Az élet értelme

Mi az élet értelme? Van-e egyáltalán létjogosultsága ennek a kérdésnek? Vagy hagyjuk az egészet, ne "spekuláljunk" és hagyjuk hadd menjen minden a maga útján?! Az élet megy tovább - mondjuk. Hiába. Dehát valamiért mégis szembetaláljuk magunkat ezzel a kérdéssel. Akkor is ha azelőtt már elhessegettük. Szerintem ez helytől, kortól, nemtől, vallási, politikai nézetektől és foglalkozástól függetlenül a társadalom kusza szövevényének minden rétegében újra és újra felvetődő kérdés. S bár több ezer éves történelmünk során szellemi "nagyságok", gondolkodók és bölcsek ezrei, alkotó emberek, iskolába járó diákok, költők, filozófusok, esztéták, teológusok, kutatók, keresők, kincsvadászok, tanárok, két kezüket használó munkások, szülők és gyerekek, ifjak és idősek, egy város forgatagában keringők és a mező csendjében hallgatók - s még sorolhatnánk a kategóriákat - csoportjai közül valószínűleg milliók feltették már magukban e kérdést valamilyen formában, legalább egyszer, mégsem kaptunk kielégítő választ. De javíts ki ha tévedek! Egyáltalán létezik-e erre egy mindenki számára elfogadható "kielégítő válasz"? Feladatunk-e ezt megtalálni?

Talán éppen azért, mert az élet úgymond "megy tovább" szükséges, hogy újra és újra e könyörtelenül elénk ütköző kérdésbe botoljunk.

Vajon van-e olyan, hogy igazság? Nagyon szép szó, de annyira magasztosnak tűnik, hogy ettől annyira "megfoghatatlan" már-már meg nem értett szó lett belőle. Talán nem is tudom, mit jelent? Talán már teljesen elmosódott és ha kimondom arra gondolok, vajon hányan fognak kinevetni miatta. Már magáért a szóért is? "Igazság!" Netán ha valamiben pedig az "igazságot" szeretném képviselni, az meg már tényleg félelemmel és rettegéssel tölt el. Ki vagyok én? - hogy az "igazság" dolgában döntsek? De ha megismered...? "Megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket."

Van-e "abszolút"igazság? Esetleg vannak részigazságok? Mindenkinek a maga szájíze szerint? Minden viszonylagos? "Neked is igazad van, nekem is igazam van?" Végül egyikünknek sincs igaza? Ez következik ebből?

Közben arra gondolok, miért nincs jobb dolgom, ahelyett, hogy itt ülök és spekulálok!

Ha a feljebb idézett mondat igaz, akkor ez azt kell jelentse, hogy többé nem félek az igazság mellett állni, mert szabad vagyok! Szabadon döntöttem mellette, tehát nem kötnek béklyók (mint pl, félelem, gyávaság, rettegés).

De miért is kerültem az élet értelmére vonatkozó kérdés után, az igazság értelmét kereső fejtegetésbe? Ezt most magam sem tudnám megmondani. Vajon tényleg van összefüggés a kettő között? Vajon helyettesíthetőek  egymással valamilyen szinten? 

Azt gondolom, ha valaminek az értelmére vagyunk kíváncsiak, meg kell találjuk az eredetét. Létrejöttének vagy létrehozásának okát, célját esetleg körülményeit.

Az hogy valaminek értelme van, egyenlő-e azzal, hogy célja van? Esetleg oka van? Egy dolog ami a céljában vagy okában nyer értelmet vajon még mindig önmagában létező? Hiszen csak a magvalósulás ad neki létjogosultságot, értelmet. Persze ez is csak kérdés, de már unom a kérdőjeleket kitenni.

Vajon létező kérdések ezek, vagy csak nem tudom mivel töltsem az időmet?

Az igazságnak is több szintje lehet. Sőt vannak szinonimái. Mondhatom azt is, hogy valóság. Ha valóban fedi egymást a kettő. Például, ha azt mondom egy gőzölgő levesre, hogy hideg, ezzel nem a valóságot mondom el róla, hanem hazudok. Tehát ami nem az igazság az hazugság. Persze kérdés, hogy mi sarkall engem arra, hogy egy nyilvánvaló "tény" láttán másként vélekedjem. De az, hogy én másként vélekedek, a levesre semmilyen hatással nincsen. Nem lesz valóban hideg. Azért még az a kérdés is itt motoszkál, hogy tényleg ennyire nyilvánvaló-e az igazság? Sőt  lehet-e szinonimája a "nyilvánvaló" az igazságnak? Ami az érzékeimmel megismerhető vajon tényleg kizárólag igazság? Érzékeink is becsaphatnak? Ha pedig nem a leves hőfokáról beszélünk, hanem olyan dolgokról, amik a lelkiismeret tárgyához tartoznak, akkor már a lelkiismeret lesz az ami által megítélünk dolgokat. Mondhatjuk: ez igazságos (értelmes) cselekedet, amaz pedig nem igazságos cselekedet. Igazságosság, ez megint újabb fogalom, vagy egyazon pont körül forgolódunk?

Ha pedig fizikai érzékeink - amik jeleket fognak fel, hogy azok agyunkhoz jutva, bizonyos reakciót váltsanak ki - átverhetőek, vajon mi a helyzet lelki ítélőerőnkkel? Ki mondja meg, hogy "erkölcs" dolgában mi a "helyénvaló"? 

Vajon még mindig az élet értelmének kutatásához szükséges kérdések körén belül mozgok, vagy már teljesen elveszítettem a talajt? Még ezt is képtelen vagyok "megítélni".

A fentebb idézet mondat: "megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket." Eredetileg görög nyelven volt leírva. Az itt szereplő "igazság" szó: ἀλήθεια {al-ay'-thi-a} Ma délelőtt volt szerencsém egy érdekes mondatot olvasni. Martin Heidegger a görög igazság szót "el-nem-rejtettségként" fordítja. A műalkotás eredete című művének, Hans-Georg Gadamer által írt bevezetésében  ezt olvasom:

"Nemcsak arról van szó, hogy az igazság nem az utcán hever és nem eleve működő és hozzáférhető. Ez biztosan igaz, és a görögök nyilvánvalóan ezt kívánták hangsúlyozni, amikor a létezőt, ahogy van, el-nem-rejtettnek nevezték. Tudták, hogy minden megismerést a tévedés és a hazugság fenyegeti, és hogy minden attól függ, hogy ne tévedjünk és helyes képzetet alakítsunk ki a létezőről, úgy, ahogy az van. Amennyiben a megismerésben az a lényeges, hogy kiküszöböljük a tévedést, akkor az igazság a létező tiszta el-nem-rejtettsége."

Lehetséges, hogy nem a tárgyhoz tartozó értelemben olvashatunk itt a "létezőről", de ami ebből a szakaszból fontos az az igazság  szó jelentése, és az ebből felismerhető következmények. A létező valamint az élet és annak értelme illetve a valóság/igazság pedig azt hiszem szorosan összefüggnek. De ez csak sejtés. Viszont ide tartozhatnak még az élet és a halál, az igazság és a hazugság furcsa "párosai" is. Amiket még továbbgondolásra ajánlok a magam és mások figyelmébe.

Helyettesítsük be:

"Megismeritek az el-nem-rejtettet, és az el-nem-rejtett szabadokká tesz titeket."

Vagyis az igazság nyilvánvaló? Nyilvánvaló és megismerhető? Miért van akkor mégis annyi "tévedés" és hazugság? Tényleg vajon a hazugság a tévedésből ered? Vagy egész máshonnan? 
De talán a legcélravezetőbb most, ha kérdéseinkkel "felvértezve" nyitjuk ki János evangéliumát a 8. fejezetnél, és annak hátterén amit eddig elgondoltunk (vagy elfelejtve mindent?) elkezdjük koncentrálva olvasni, amit ott találunk. Még akkor is ha eddig nem bíztunk ebben a könyvben úgy, mint Isten, a legfőbb Létező által hozzánk intézett Élő Szóban. De vigyázzunk,  mert szerintem nagyon "érthetetlen", és mégis azt mondjuk, hogy nyilvánvaló! Hát ez óriási!

Mivel én magam sem tudom, hogy mennyi a létjogosultsága a feltett kérdéseknek, és válaszolni sem biztos, hogy tudnék rájuk, ezért ha őszinte vagyok valóban "csak ennyit" tudok most tanácsolni.

Ama fényes és hajnali...

Hajnalban sikerült felkelnem, és így csodálatos volt együtt mondani a zsoltár írójával:

"Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; 

téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem

a kiaszott, elepedt földön, amelynek nincs vize;

Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén

a te hatalmadat és dicsőségedet."

Fantasztikus élmény mikor úgymond szinkronban szól velem az Írás. Mikor azokat a mondatokat olvashatom a Bibliában; legyen az kérdés, sóhaj, panasz vagy bármi, amik az én szívemből is gyakran előjönnek. Ez nyugalommal és örömmel tölt el. Megerősít. "De jó, nem csak nekem van ez és ez a problémám!", hanem ennek a híres-hírhedt Dávidak, Isai fiának is, Júda törzséből. És még ki tudja mennyi millióknak.

Már írtam arról, mennyire nagyszerű dolgokat élhetek át, ha nem vagyok lusta "jó reggel" felkelni.

Hisz így tett Jézus is: "Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imádkozék."

A 63. zsoltárban, ahol a fent látható vers áll az olvasható, hogy Dávid, "Júda pusztájában volt" mikor e dallam született. "Puszta helyre", ment ki, hogy "imádkozzék". Hogy kényszerűségből tartózkodott-e ott ezt   most nem tudom. De ott volt a "pusztában"

Ahogy ma hajnalban a tetőablakon keresztül felnéztem az égre néhány csillagot láttam az égen villogva táncolni, de nem tudtam őket csillagképbe foglalni. Egyedül az öreg Nagy-Göncöl integetett, mint régi ismerős, ahogy éppen tótágast fordult a Sarkcsillag körül. Ez biztos pont. De a többi csillag olyan idegen volt. Szépek, szépek de valahogy nem ismerős egy sem. Mivel idő hiányában elég hosszú ideje nem végzem a csillagos égbolt behatóbb kémlelését, ezért kiestem a gyakorlatból, ráadásul a téli csillagképeket kevésbé ismerem. Azt a sok-sok gyönyörű de szétdarabolt "fény-igazságot", nem tudtam összefoglalni, egy rendszerbe.Külön külön látom mindegyiket, azt is látom, hogy nagyon csodálatosak, de mégsem tudok velük mit kezdeni, mert nem ismerem fel őket, nem nyernek értelmet. Csak elapróznak, széttördelnek engem is. Kerestem volna köztük az összefüggést, de nem találtam.

Mivel megszoktam már, hogy legalább a fényesebb csillagokat, illik névről ismernem,  frusztrált a gondolat, hogy most egyet sem ismerek fel. Végül nem bírtam, felöltözve kiléptem a fagyos teraszra. Pásztázni kezdtem az eget, hátha így kintről már jobban átlátom majd a helyzetet. 

De ahogy fejemet a dél-keleti égbolt felé fordítottam, egyszer csak...

Leírhatatlan...

"Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus (...) ama fényes és hajnali csillag", mely ott világít az égen. De nem csak úgy pislákolt, hanem, mintha azon a pupillának nevezett kis fekete nyíláson keresztül, az összes létező fényét, amit az "örökkévalóságában" kibocsát,  most akarná beleömleszteni érzéketlen szemeimbe, egy szempillantáson belül. Mintha az égbolt valamely addig sötét zugából, most egy árny-kancsón esett repedés miatt, gejzír módjára bugyogna felfelé ez a fény, hogy aztán az egész égi-vásznat elöntse ezzel a vakító sugárzással. Mint egy festő a kanavászt.

"Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig." - írja a Példabeszédek könyve...

De ami az egészben a legnagyszerűbb az, hogy ismertem! Tudtam, hogy ez a Vénusznak nevezett égitest, mely Nap-rendszerünk planétáinak egyike, és a Földdel közel azonos méretű. Valamivel azért kisebb.

Ez itt a Lényeg! Végre egy Ismerős! Nem volt többé kérdés! Tudtam minden egyéb segédlet nélkül, hogy ez melyik "csillag". Ez pedig olyan óriási szellemi örömöt okoz, amihez hasonlót kevés dolog tud előidézni, egy szempillantásban.

"Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik."

Talán hasonlóan van ez az "Igazság" ismeretével. De nem is "talán", mert ez a szó valami bizonytalanságot sugároz. Igazság helyett inkább mondjuk; Valóság? Ez szerintem érthetőbb. Az igazság valamivel elvontabb kifejezése ugyanannak a fogalomnak. De amikor a sok-sok apró "igazság" ér - bármilyen formában legyen - előfordul, hogy nem tudom hol megfogni, nem tudom felfogni. S végül nem ér semmit az egész, mert nincs benne Élet! Halott! De Jézus azt mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet!" Ez az igazság pedig csakis "ismereten" alapulhat, vagyis tapasztalásból táplálkozó ismereten. És ez már maga az Út, a Valóság! Ez az az Út, amelynek a végén ott az Élet, vagyis Örök Élet, ismét csak maga Krisztus Jézus, a Győztes!

Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy többé semmi sem kérdés. Mert ha nincs több kérdés, akkor valami nem stimmel, és elfelejtünk gondolkodni. Azt sem mondom, hogy mindenki legyen "keresztény" itt és most! Ez a szó köznapi értelmében ugyanis rendkívül sok negatív tartalommal társul a számomra. Sőt kereszténynek lenni, a mai felfogás szerint nem is egyenlő, azzal amit a szó eredetileg jelenthetett: "Krisztus követése"

Mint ahogy Jézus sem vallásalapító, hisz miért lenne szükség még egy vallásra? Hisz mi értelme lenne annak, ha eljön hozzánk emberként Ő, egy Isteni Lény, maga Isten Fia, a Teremtő, az Alkotó, itt jár a földön, gyógyít, tanít, csodákat tesz, végül megölik de legalább ránk hagy egy "vallási rendszert", mely "egy a sok közül", és melyben a szánkba rágja miről mit gondoljunk, vagyis mit "vall"-junk. De ez a mindenről meglévő "VALL-ás" önmagában halott, mivel egy befejezett, kész, "megmondott" dologról lévén szó nélkülözi a kérdezést, dolgok felvetését és az átgondolást, amiből aztán továbblépés következhet, aztán újabb kérdés, mely a fejlődés útja lehet. Amiben pedig nincs meg a fejlődés lehetősége az nem él, tehát halott. Ha mindenről lezárt véleményem van, az mellőzi a párbeszédet azzal az Istennel, aki viszont személyesen szeretne engem vezetni, itt és most. Persze nem az "egyénieskedés" útján, hanem az engedelmességén. Ez most paradoxonnak hangzik.

Mi másért jött volna Isten Fia, ha nem azért, hogy megmutassa az Élet Útját, mely csak személyes ismerettel, személyes tapasztalással, személyes kutatással és személyes gyötrődéssel járható? Mely út nem a "keresztények" kiváltsága, hanem zsidóknak, buddhistáknak, filozófusoknak, mohamedánoknak, materialistáknak... stb stb...egyaránt. Egyszerűbben szólva azon halmaz tagjainak melyet úgy neveznek: "a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai."

Mert..."Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.  Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök."

"Ti pedig ne hivassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok."

Keleti Pályaudvar

22:06

Budapest

Keleti pályaudvar

A vonatról való leszállás után kissé mélázva ácsorogtam a peronon.

A három órás út utolsó szakaszát bóbiskolva töltöttem, s mikor már a földön álltam, sem voltam egészen éber.

Az álom pókocskái még át meg átszőtték szempilláimat kusza hálóikkal, így szemem fedelei kissé elnehezülten ereszkedtek lefelé.

Majd tekintetemet az égre emelve, annak tompa és semmitmondó feketeségén túl, egyetlen csillagot nem láttam. A sápadt, sárga fényű kandeláberek és egyéb fényforrások, mintegy vákuumként szívták el a csillagos égbolt derengő látványát.

Egyetlen csillag mégis ott ragyogott megfélemlíthetetlenül. Valójában nem is csillag volt az. Bolygócsillag, régies szóval élve. Jupiter.

Fényesen ragyogott, mint az igazság a legnagyobb sötétségben.

Ekkor, mint a drogtól elgyötört elmébe, mely a bódult állapotból a valóságra ébred, belémhasított a felismerés:

az Igazság a Sötétségben fénylik...

"És a világosság a sötétségben fénylik,

 de a sötétség nem fogadta be azt."

Izrael földjén tett utazásom során, a helyieknek köszönhetően tettem szert az ismeretre, miszerint a bolygók elnevezései ott mások, mint az Európában megszokott és a csillagász szakmában hivatalosan elfogadott.

Jupiter -  a bolygók egyik legfényesebbje, mely elnyerte a "Bolygók Királya" elnevezést - "Cádik"

Eme szó jelentése: igaz, igazság. 

Igazság...

Lenyűgöző...micsoda véletlen!(?)

Amatőr-csillagászként szívem egyik óriási fájdalma a sivár valóság miszerint Budapest és országunk nagy része annyira fényszennyezett, hogy a mostanában felnövő gyermekek a csillagok sokaságát, vagy akár a Tejút szépségét talán sohasem láthatják valódi tündöklésében.

Minél több mesterséges fényünk lesz, az égbolt csodája annál halványabb, mígnem elfelejtjük azt, s majd generációk nőnek fel anélkül, hogy akár a Nagy Göncölt vagy a Kaszást felismernék.

Minél több emberi bölcsesség, földies elgondolás, mese, mítosz, hagyomány és csalfa világosság kápráztat el, elvonva figyelmünket a Valóságtól, az Istentől közvetlenül érkező Fényről, annál kevésbé látható az égi fény, s annál nagyobb a sötétség egész a fakó, tompa, színtelen és halott mindent elnyelő feketéig.

De... az Igazság még így is ott tündököl. S ha a Jupiter/Cádik mostani mozgását figyeljük, észrevehetjük, hogy még hajnalban is magasan ragyog az égbolt déli szeletén, s bár a Vénuszt ismerjük, mint Esthajnalcsillagot, nyugodtan mondhatjuk erre is; "Hajnali Csillag".

Ahogyan Krisztus utal magára a Biblia utolsó lapjain a Jelenések könyvében:

"Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága:

 ama fényes és hajnali csillag."

Az Írások/Ajándék - 2.rész

Lám, lám, a mai napon huszonhárom éves lettem. De e két évtized után, azt hiszem most kezd előttem körvonalazódni, az utóbbi pár napban, hogy mi is lehet ez, amiről most írni készülök.

Csak most kezdem kapizsgálni, amit eddig nem is sejtettem, hogy valamit nagyon nem látok. Valamit nem értek.

Valamit annyira nem értek, hogy nem is tudom...hogy nem értem.

Egy barátommal történt beszélgetés ébresztett rá erre.

Ezek szerint a Biblia jóval több, mint amiről eddig álmodni mertem...

Jóval több mint egy könyv, amit a kezedbe vehetsz. Jóval több, mint betű és papír, történet és igazság, meg sorolhatnám most a szép szavakat. Olyan ez, mint a víz ami befolyik mindenhová, s ott valamilyen hatást fejt ki, rombol és épít.

Ez a beszélgetés az elmúlt pénteken történt, tegnap pedig egy olyan prédikációt hallgattam, ami - ezt megerősítendő - szintén erről szólt.

Azt veszem észre, hogy amint olvasni kezdem, amint elkezdem vizsgálni az Igét, egyszer csak Ő kezd el vizsgálni engem. Ezt a mondatot abból a prédikációból vettem, de tényleg így van.

"Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait."

Fantasztikus amikor megtörténik, hogy az olvasott ige már nem csak tinta egy felületen, hanem megtapasztalt valóság, ami hitelt ad mindannak, amiről beszélünk. 
Amit megélhetsz!


Annyira vakok vagyunk! Annyira vak vagyok, hogy "azt se látom, hogy nem látok".
"Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen"


Ez a beteg panasza!
Ez nem valami előre-elrendelés, hanem előre-látás!
De akkor mi a megoldás?
Az is le van írva ugyanott, csak tovább kell olvasni! Mint, ahogy az összes megelőző korszaknak szóló levél végén, úgy itt is, ott van a gyógymód.


"Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.
A kiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg."


Na, köszönöm szépen! Most sokkal okosabb lettem! Igaz?!
Jó! Hogyan vegyek Tőled, például "tűzben megpróbált aranyat"? Hol találom azt?


Ennél elakadtam. Nem tudtam továbbmenni? Mi az, hogy tűzben edzett arany? Mi az, hogy fehér ruha, és szemgyógyító ír? Meg ha Te már úgyis előre "megírtál" mindent, akkor én magam ugyan mit tehetnék? S hol vagyok én ebben hibás, hogy nem látok? Kicsit háborogtam, mert olyan "eleve-elrendelés-szagúnak" tűnt az egész. Gyorsan papírra is vetettem ezeket a kérdéseket, s az előző bejegyzésben most olvasható, ha ez érdekes.


Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal, gondokkal tértem "nyugovóra".
Reggelre virradva, új fény ragyogott fel, mint a pirkadatkor születő új nap sugarai, amik csillogásra buzdítják a fák levelein csordogáló harmatcseppeket.
"Most megmondom néktek, mielőtt meglenne, hogy mikor meglesz, higyjétek majd, hogy én vagyok."
Ezt Jézus mondta a tanítványoknak, még keresztre feszítése előtt. Még mielőtt bizonyos szörnyű események bekövetkeztek volna. Ő előre megmondta, hogy ha majd valóban bekövetkeznek, higyjük, tudjuk..."ÉN VAGYOK"
Vagyis Ő a Vagyok! Amivel egyedül Isten apsztrofálja magát, amint Mózesnek is szólt: "a VAGYOK küldött..."
Most már láttam, hogy ezeket Ő nem eleve elrendelte, hanem előrelátta. Mint, mikor kalózvideón láttunk már egy filmet, ami a moziban csak, most kerül bemutatásra, s előre tudjuk, mi lesz a végén, amikor mások még csak a jegyek foglalásánál tolonganak.


De arra a kérdésemre, hogy hol találom azt a kincset, ami meggyógyíthat ebből a sápadt állapotból, még mindig nem láttam a választ. Vannak olyan kiadványok, melyek minden napra tartalmaznak egy-egy igeszakaszt. Olyan ez, mint az aranytojást tojó tyúk, mit ha fel nem ismerve, az ember elad, óriási értéktől fosztja meg saját magát. Ebben kerestem a választ! Hátha az aznapi megmutatja, hogy hol is nyissam ki az Írást. Hol is induljak el? Ezt most csak azért, írtam le, hogy lássuk, nem önkényesen nyitom fel a Bibliát a nekem tetsző helyen, hogy erőltetett válaszokat találjak.
S láss csodát, Példabeszédek könyve 2. fejezet 3-5 versek:


"Igen, ha a bölcseségért kiáltasz, és az értelemért a te szódat felemeled,
Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt:
Akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz."


Igen! Így kezdi - Igen, mint a tanító, aki próbálja rávezetni tanítványát a megoldásra. Igen! - jó helyen kapizsgálsz. Igen. Csak menj tovább ezen az úton!
Eszembe jutott Krisztus példázata az igazgyöngyről, vagy a szántóföldben elrejtett kincsről.
Aki felfedezi azt, az mindenét otthagyja, minden mást elfelejt, hogy azt az egy dolgot meglelje. Így kell nekem is az Igét kutatnom, mint a kereskedő, aki igazgyöngyre lelt.
Akkor megismerhetem Istent.


"Akkor megérted az igazságot (...) a tudomány a te lelkedben gyönyörűséges lesz."

folyt.köv...

Könyvajánló

Nagyon szeretek könyveket ajánlani, és még jobban szeretem, amikor egy olyan könyvet olvashatok, amiről biztosan tudom, hogy ezt ahol csak lehet ajánlani fogom mindenkinek!

Íme itt van a következő:
A Lelkiismeret - Reisinger János

A hátsó borítón olvasható, hogy 1912 óta nem jelent meg önálló kötet hazánkban a lelkiismeretről, bár rengeteget használjuk, mint fogalmat. Hivatkozunk rá, mégsem vesszük elég komolyan, hogy a lelkiismeret törvénye a legegyetemesebb, amelynek követésétől függ emberségünk és boldogságunk.

Hihetetlenül olvasmányos, és nagyon szerteágazó írás a lelkiismeretről, akaratról, értelemről és ezek együttesen működő hármas fogatáról. De körüljárja a hit és a lelkiismeret kapcsolatait is. Olykor egészen egyszerű és gyakorlatias, néhol pedig már-már filozofikus magasságokban jár, erősen kell koncentrálni ahhoz, hogy egészen megértsük. Ezzel együtt, szerintem mindenki számára 100%-ban emészthető lelki eledel.

A szerző, aki egyébként valóban elég járatos az irodalomban, mint egy korábbi tanítványával - akit Theofilusnak nevez - lefolyt levelezése során tárja elénk gondolatait, melyeket az élettől, az életről és más íróktól, gondolkodóktól megtanult, magáévá tett - így nem kevés irodalmi utalás és idézet található sorai között. A fiatal, tudni vágyó, és élni óhajtó ifjú tanítvány, pedig mindig újabb kérdéseket vet fel, melyekről a válaszlevelekből utalásként értesülünk.
Egy-egy fejezet egy-egy levél.
Nagyon hamar végigolvasható, olvasmányossága és aktualitása miatt mindenki számára. De azt hiszem ahogy végigolvastam, kezdhetném is elölről, mert mint mondani szokás: "ismétlés a tudás atyja, vagy...anyja?!..., jaj nem is tudom.. ehh,.. na szóval egy kis ízelítő, pár sor:

"Az emberi élet legsajnálatosabb jelensége, hogy jót akarva is rosszat teszünk, vagy ami még ennél is súlyosabb: kifejezetten elkerülni akarva a rosszat, mégis mélyen beleesünk. A régi görögök az Oidipusz-történetbe foglalták bele ezt a tapasztalatot, és elkerülhetetlennek nyilvánították nemcsak az előbbit, de az utóbbit is, mindenki sorsában. Erre a mi is tovább élő felfogásra válaszol Jézus története, Jézus példája, Jézus evangéliuma. De csak annak válaszol, akit érdekel is ez. Másként Oidipusz története folytatódik változatlanul és vigasztalanul mindnyájunk életében.
Bizonyos életkor után sokan úgy érezhetik, hogy az őszinteség is azt sugallja: adjuk meg magunkat a kivédhetetlen sorsnak. Oidipusz történetével ugyanis telis-tele az élet, kedves Theofilusom."