2010. október 7., csütörtök

Az első jaj


Én nem tudom... nem szeretem az erőltetett magyarázatokat és jelentéseket a Bibliára vonatkozóan, de ez a mostani katasztrófa fájdalmasan a szívembe hasított, és óhatatlanul a fenti igeszakasz jut az eszembe. Persze ezt sem gondolom, hogy rá kéne erőltetni, csak hát...
Nevezetesen a kolontáli vörös iszap elszabadulásáról beszélek.
Tudni kell ehhez, hogy én egy Veszprém „Megyében” található, a katasztrófa sújtotta területtől körülbelül 50 km távolságban elhelyezkedő kicsiny falucskában töltöttem boldog gyermekéveim, ezt is tekintem „szülőhazámnak”, jóllehet az papírforma szerint Budapest.

S azt kell látnom, hogy most már nem csak távoli országokból jönnek katasztrófák hírei, hanem kis hazámból, a legszűkebb értelemben. Pontosan arról a területről, ahol a szívem van, ami addig a béke, nyugalom és biztonság szigete volt számomra.
A Megye! Az én drága Megyém! A sötétség felhői már ott is tornyosulni látszanak, hogy a pusztulás felé vezessenek mindent, ami még jó volt ebben a világban!
De nem csak ökológiai téren, hanem lelkileg, erkölcsi értelemben is…
Ami addig biztosnak, tűnt, ahol addig úgy gondoltuk nyugalomban és békében lehetünk, most, mint a cölöpház - melynek tartóoszlopait a víz sodrása lassan, majd egyre gyorsuló ütemben, de végül teljességgel kimossa az épület alól, hogy aztán az egész szerkezet hatalmas robajjal omoljon a vízbe - elenyészik az elmúlás iszapos sodrában.
Ilyenkor vérzik a szív! Felkiáltok! Fájdalom!
Nincs többé! Semmi nem a régi már! S nem tér vissza „soha már”!
Béke és biztonság?! Nem lesz sehol! Ha most még úgy is tűnik…
Már nem a régi a Megye, Frodó!
Ha békében, ölbe tett kézzel akarsz ülni, most talán még megteheted! Elhitetheted még magaddal, hogy minden rendben lesz. De előbb-utóbb…sűrűsödik a sötétség...
A Megye is megszűnik olyan lenni mint volt…
Kicsit úgy érzem magam, mint A gyűrűk urában... Mikor a kis hobbitoknak fel kellett ismerni, hogy ha még távolinak is tűnik, végül elér a rombolás hozzájuk is!
Magad kell hordozd a Gyűrűt, Frodo! Mert eljön a pusztulás hamar. De hogyan és miként? 
S mi ez a gyűrű? Nagyon sokat gondolkodtam már ezen. Hiszen én magam ezt nem tudom véghez vinni! Az is kérdés tehát, ki az Igazi GyűrűHordozó? Bárcsak eljönne már…a Szabadító!
Hiszen ki hozhat békét?!
Ha megkeressük a felelősöket, hogy jól megbüntessük őket, vagy hozunk egy újabb törvényt, mit oldunk meg? Ami megtörtént nem lehet semmivé tenni!
S ha ez nekem ily fájdalom, mit élhet át az, aki a hozzátartozóját veszítette el?

Nagyon várom már, hogy eljöjjön a Szabadító! De bárcsak többünknek lenne Reménység!
Bárcsak…
Hisz nem kér sokat, csak, hogy ismerd meg, higgyj Őbenne, szeresd, s ha szereted, parancsolatait megtartod.
„Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak!”

„Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképen én szerettelek titeket.
Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja a barátaiért.”

Ő pedig mindent ad, de nem mint jutalmat, amelyet jól megérdemelsz, hanem ajándékként.
Nem kell (nem is lehet) érte megdolgozni!
„Mert a bűn zsoldja halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet!”

A Halál mintegy fizetségként adja, amiért „megdolgoztál”, Isten pedig ajándékként adja az Életet, ingyen…
Mert „akié a Fiú azé az élet”
S mégsem fogadjuk el!? Még aki vallja sem várja igazán!
Hisz ezért jött hozzánk! Hogy békét és életet adjon, amelybe Ő teremtett, de mi eljátszottuk. Hogy visszaadhassa közvetlen jelenlétét, elvesztett Földünket, ami most láthatjuk hol tart! Nem lehet igaz, hogy kialakult az élet, hogy aztán cél nélkül tengődjön, valamit fejlődjön, csak úgy véletlenül és azután pusztulásba torkolljon.
Ez teljesen értelmetlen!
Ez csak logika, semmi más!
"A halál minden életet értelmetlenné tesz."
De akkor miért lett élet?!
Ez olyan mintha elkezdenénk egy mondatot, hogy aztán…


Ilyen…

Kérlek hallgasd meg! Csak egyszer!
Olvasd el amit akart, amiért eljött, és mi a célja!
Ne utasítsd el rögtön, mielőtt meg se néznéd az Ő Igéjét azzal az indokkal, hogy „azt is emberek írták”.
Persze, hogy emberek írták le, mert kik által szóljon az emberekhez? A bálnák nyelvét nem értjük, ha mégoly szép is. Isten azért választott embereket, hogy rajtuk keresztül az emberek számára érthető logikával fejezze ki gondolatait. Tégy meg annyit, hogy odafigyelsz, hogy megértsd. Ha elsőre furán fog is hangzani, meglásd – ha nem adod fel – látni és érezni fogod, ahogy megszólít és átjár az "Élő Víz"
„Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.”
Nem a levegőbe beszélek, mert megtapasztaltam már ezt…és hihetetlen…
Azután, "amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből."
A sötétség sem tart örökké – ahogy Samu is megmondta.
Tapasztalni fogod Isten (újjá)teremtő hatalmának működését, aki így szól:
"Legyen világosság : és lőn világosság..."

2 megjegyzés:

  1. A szívemből beszélsz. És ahogy a bejegyzésed elején elolvastam az igét, szinte kiesett a kanál a kezemből (vacsizni is kell...), és nagyot koppant valami a fejemben. Mert tudom, hogy nincs sehol sem biztonságban az ember, de ez olyan általános, és ennek ellenére otthon mindig azt szeretnéd hinni, hogy nem, ott nem történhet veled semmi baj. És itt van. A Megyénk romokban. Nem messze van az én Kishazám is, és egyre jobban fáj, hogy azzal a hellyel is történhet valami. Egyszer csak megindul valami a hegyről, vagy honnan, igazából mindegy és vége mindennek.
    Talán igazán akkor éreztem valami hasonlót, amikor jött a hír, hogy Veszprémben, a királynék városában, abban a nyugis, vidéki "nagy"városban meggyilkolták Marian Cozma-t. Egy világ dőlt bennem össze. Itt tartunk.
    És tudod, hogy a sötétség jön, és jönnie kell, és tudod, hogy majd utána újra kisüt a nap, de ezt a fájdalmat, ezt nem akarod. Pusztul a Megye, és vele pusztul minden, ami oda kötött, és meg kell tanulnod elég lazán fogni a dolgokat, hogy ne fájjon annyira, ha egyszer el kell őket engedni... Ez nehéz...

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a megerősítést Andi! Hiszen "földim" vagy :) valóban tudhatod milyen érzés, és köszi, hogy ezt itt leírtad.
    Csak azt nem bírom felfogni, hogyan lehet ezt elviselni, akár kolontáli akár devecseri, vagy bármilyen helyi lakosként.
    Kibírhatatlan
    Nem tudom mi következhet még, de igazad van, meg kell tanulni ezeket elengedni, és kapaszkodni a Láthatatlan Kézbe, különben ha engem ér az áradat összeroppanok, csak hát ez tényleg nehéz...

    VálaszTörlés