2009. november 29., vasárnap

Ne ítélj...

Nagyon érdekes, hogy mindig olyan igeszakaszokat kapok, amik teljesen illeszkednek az aktuális helyzetemhez. Az hogy, hogyan és milyen formában jönnek ezek, teljesen változó, ami megér egy tanulmányt is. De talán majd erről is írok.
Az Úr folyton látja, mikkel "küzdök" és mindig válaszol, megfedd vagy bátorít, esetleg valami olyan élethelyzetbe hoz, amiből aztán tanulhatok.
Sokat filóztam, hogy hogyan is írjam le ezt ide, de végül belevágtam. Az előző cikkhez kapcsolódik, ugyanis az ott elmondott munkavégzés kapcsán "jutott eszembe".
Sajnos igencsak ingerlékeny voltam mostanában. Az "én" - ez "a modern istenített bálvány" állandóan felül akar kerekedni. Ez meglátszott a "kollégám"-hoz való viszonyulásomban is olykor, aki valójában a sógorom. Sokszor bírálva, ítélkezve gondoltam arra amit ő csinál. S mert van bennem egy "úgyis én csinálom meg egyedül" érzés, ezért megesik, hogy segítséget sem szeretek kérni. "Majd én megmutatom, úgyis én vagyok a jobb, pajtik!" Ezt nem is mutatom ki tudatosan, talán még magamnak sem vallom be, de az érzés mégis ott van.
Rögtön másnap, mintha forródróton jönnének az eligazítások a következő szöveget kaptam szinte "kézhez" minden céltudatos keresgélés nélkül.
"Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből,
hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál."
Csoda, hogy még rossz érzéseim közepette is megtalál. Mondhatnám azt is, hogy
...és ti hogy vagytok ezzel?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése