"Fecseg a felszin, hallgat a mély"

Az elején még nem volt teljesen tiszta mire is jó és mire is érdemes használni egy blogot.
Most már kezd egyre erősebben körvonalzódni, hogy ez egy olyan közösségi kommunikációs lehetőség aminek segítségével talán lejjebb áshatunk, és nem csak azt halljuk
"hogy fecseg a felszin, hallgat a mély"

A másik ember gondolatait nem halljuk. Ez persze rendben is van így sokszor. De előfordulhat olyan, amikor ez kifejezetten előny lenne. Gondoljunk csak bele, mennyi félreértést és veszekedést el lehetne kerülni, ha ismernénk a másik indítékait, mozgatórugóját, hátterét. Vagy egy közös feladatmegoldásnál, lehet, hogy éppen az a kis gondolatfoszlány hiányzik a teljes gondolatmenethez, amit a társunk elhallgat, mert nem tartja említésre érdemesnek. Az is lehet, hogy sokan hasonló cipőben "evezünk" de nem "merjük"/akarjuk megosztani, így nem is tudunk egymásról.
Mivel alapvetően "racionális" világban élünk ma, gyakran meg is feledkezünk arról, hogy a kommunikáció nem csak a legegyszerűbben érzékelhető "szavak" által történhet. Nem tudom igaz-e, de hallottam már, olyat, hogy a non-verbális kommunikáció az egésznek 70%-át teszi ki. Nahát!???

Ennek ismerete és használata nyilván kellő figyelem és gyakorlat kérdése, mindnyájan más szinten állunk ezeknek az ismeretével, azt hiszem, de blogommal nem is ezt a 70%-ot szeretném pótolni, hiszen lehetetlen is a személyes kapcsolat hiányában.

Inkább csak inspirálni/inspirálódni szeretnék.

Sajnos ritkán van idő egy velős beszélgetésre, és akkor sem mindig vetődünk, olyan helyekre amelyek által egymást jobban megismerhetjük. Ennek oka lehet valami belső feszültség, ami nem hagyja a feloldódást, vagy az idő hiánya, mert -magamból kiindulva - nem volt elég idő ahhoz, hogy teljesen megnyíljunk egy önfeledt burjánzó beszélgetésben való
részvételhez. Esetleg azért, mert nem voltunk elég őszinték, mert félünk, hogy túlságosan kitárulkozunk, és akkor a másik ember már ismerni fogja a gyenge pontjainkat.

De mivan akkor, ha a másik épp hasonló problémával szenved?
Egyszer a következő történetet hallottam:

Apa és tizenéves lánya ülnek egymást mellett a TV-t nézve. Közöttök a fotelon egy tál pattogatott kukorica. Az apa gondolatai: "Milyen jó lenne még mindig megölelni az én kislányomat! Dehát most már lázadó kamaszlány lett ő is." Közben a lány: "Olyan jó lenne, ha megint apához bújhatnék és ő megölelgetne, mint régen!"

De mivel egyikünk sem mer lépni, ez marad megoldatlan. Pedig nincs is annál szebb és jobb, mikor megolvasztjuk ezt a jégfalat, teret engedve ezzel az egymást inspiráló gondolatok áradatának.
Szerintem létező problémáról beszélek, mert olyan nincs, hogy valami csak egy embernek jut eszébe.Hiszen mi lehet jobb annál amikor a másikat meghallgatva, egymás gondolatai által inspirálódnak újabb hozzászólások, amik újabb problémákat és kérdéseket vetnek fel, s közösen találjuk meg a megoldásokat.
"Mint az arany alma ezüst tányéron: olyan a helyén mondott ige!"
/Példabeszédek 25.11/

Ne ítélj...

Nagyon érdekes, hogy mindig olyan igeszakaszokat kapok, amik teljesen illeszkednek az aktuális helyzetemhez. Az hogy, hogyan és milyen formában jönnek ezek, teljesen változó, ami megér egy tanulmányt is. De talán majd erről is írok.
Az Úr folyton látja, mikkel "küzdök" és mindig válaszol, megfedd vagy bátorít, esetleg valami olyan élethelyzetbe hoz, amiből aztán tanulhatok.
Sokat filóztam, hogy hogyan is írjam le ezt ide, de végül belevágtam. Az előző cikkhez kapcsolódik, ugyanis az ott elmondott munkavégzés kapcsán "jutott eszembe".
Sajnos igencsak ingerlékeny voltam mostanában. Az "én" - ez "a modern istenített bálvány" állandóan felül akar kerekedni. Ez meglátszott a "kollégám"-hoz való viszonyulásomban is olykor, aki valójában a sógorom. Sokszor bírálva, ítélkezve gondoltam arra amit ő csinál. S mert van bennem egy "úgyis én csinálom meg egyedül" érzés, ezért megesik, hogy segítséget sem szeretek kérni. "Majd én megmutatom, úgyis én vagyok a jobb, pajtik!" Ezt nem is mutatom ki tudatosan, talán még magamnak sem vallom be, de az érzés mégis ott van.
Rögtön másnap, mintha forródróton jönnének az eligazítások a következő szöveget kaptam szinte "kézhez" minden céltudatos keresgélés nélkül.
"Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből,
hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál."
Csoda, hogy még rossz érzéseim közepette is megtalál. Mondhatnám azt is, hogy

"mielőtt kiáltanék, Ő felel"

...és ti hogy vagytok ezzel?

"Én csak egy kis gyermek vagyok..."

Rendet raktam raktárainkban, ahol iszonyatos kupleráj volt. Miután visszanéztem eltelt napjaim munkájának gyümölcsére, "látám, hogy ez jó". Pedig ez csak egy aprócska rendszerezés. Felsóhajtottam mondván: "fú de jófej vagyok..."
Öreg hiba. Ilyen rendet és kitartást nem sűrűn látok kezeim közül kikerülni. Nyilván van valami, vagy inkább valaki aki vezérel minden munkavégzésben. Még a legapróbb dolgokban is. Persze jó ha van egy kis elégedettség egy "hasznos nap után", de Róla nem szabad elfeledkezni.
"Minden embernek meg kell tanulnia, hogy az élő, mindenütt jelenlevő és mindig tevékeny Isten a legfőbb. Ő képességeket, talentumokat kölcsönzött neki, hogy felhasználja; értelmet adott neki, hogy alkosson; szívet adott neki, hogy trónjának helye legyen; szeretetet, hogy áldásul áradjon mindazokra, akikkel érintkezésbe kerül; lelkiismeretet, amelynek hangja által a Szent Lélek meggyőzheti őt bűneiről, az igazsságról és az ítéletről." - ahogy egy kedvenc íróm mondja.
Az én személyes példám bár csak egy hétköznapi tevékenység, nem egy királyság vagy ország vezetése. De mivel mindannyiunknak vannak "hétköznapi" tennivalóink sőt szinte csak azok, ezért ezekben láthatjuk meg milyenek vagyunk, és itt is igyekezhetünk, lelkesedéssel mert..."a ki hű a kevesen, a sokon is hű az; és a ki a kevesen hamis, a sokon is hamis az."
Ebben az esetben együtt kiálthatunk fel a "nagy és bölcs" Salamon királlyal:

"...most, óh én Uram Istenem, te tetted a te szolgádat királylyá,...
Én pedig kicsiny gyermek vagyok, nem tudok kimenni és bejönni.
Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudjon választást
tenni a jó és gonosz között"

In the beginnig...

"Ő terjeszti ki északot az üresség fölé
és függeszti föl a földet a semmiség fölé."
Jób 26,7

Egy nagyon érdekes előadáson voltam a hétvégén. Címe: a Biblia és a csillagászat.
Az egész az Apollo 8 üzenetével kezdődött, mikor a küldetés tagjai Hold körüli pályán, a napkelte előtt álltak.A Genesis könyvének első verseit mondták el az asztronauták.
S ha az űrkutatás élharcosai méltatták az idézett sorokat a Föld minden emberének üzenetként felolvasni, akkor nekünk is érdemes megnézni mit tartogat számunkra ha ezt a két területet együtt kezdjük vizsgálni.

Szerinted melyik égitest tűnik nagyobbnak, a Nap vagy a Hold? Tudjuk, hogy a Nap sokkalta nagyobb a Holdnál de ezt csak onnan tudjuk, mert "megtanultuk". De a kérdés, hogy melyik tűnik nagyobbnak innen nézve? Itt persze megoszlik a vélemény, de azért ne felejtsük el, hogy napfogyatkozáskor a Hold előfordul, hogy teljesen kitakarja a Napot, úgy hogy annak csak a koronája látszik. Akkor joggal gondolhatnánk, mint először az égboltozat csodáit kémlelő "primitív ókori", hogy "bizony ez az éjszakai világító golyó nagyobb kell legyen."
De ha más véleményen vagy, akkor sem dönthető el 100%-osan, hogy a Nap nagyobb vagy a Hold?!

Mózesnek nem volt teleszkópja, nem volt még SOHO, nem volt Hubble űrtávcsöve, sem Apollo űrsiklója de még csak egy kis okulárja sem, és mégis azt írja:

"Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat." /I Mózes 1,16/

Akkor most hogy is van ez? Nekem ez a kis "apróság" soha nem tűnt fel. Honnan tudta mindenféle tudományos kísérlet és számítás hiányában, hogy melyik a nagyobb?

"Eredj a hangyához, te rest...

    ...nézd meg az ő útait, és légy bölcs!
Akinek nincs vezére, igazgatója, vagy ura, nyárban szerzi meg az ő kenyerét, 
aratáskor gyűjti eledelét.
Oh te rest, meddig fekszel? mikor kelsz fel a te álmodból?”
/Példabeszédek 6,6-9/

 Ezt az igeszakaszt olvashattam ma reggel, felkelés után a Bibliámból.  Sajnos nagyonis aktualitással bírt ugyanis nem mondhatnám hogy épp korán keltem. 
Nem sokat tudtam aludni, mivel későn feküdtem le és még utána is "járt" az agyam. Nem tartottam be az "egészségügyi törvényt". Igen, rengetegszer áthágom. Olyan egyszerű mégis; ha későn fekszel, későn kelsz, fáradt leszel másnap, nem tudod időben kezdeni a feladataid stb... Tehát meglesz a következménye. Ez nem egy büntetés vagy vezekelés. A magam által elkövetett tett vonja magával a következményt. Isten úgy ahogy az erkölcsi életünknek, a szervezetünknek is adott törvényeket amik megtartásával a legjobban érezhetjük magunkat.
"válaszd azért az életet, hogy élhess" /5Mózes 30,19/

Azt mondja Jézus: 
"Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok" /János 14,15/
Nem tartottam meg a "parancsolatát" és Ő mégsem hagy magamra. Nem legyint mint, ahogy lehet, én tenném miután valaki már századjára megy ellene a kérésemnek. 
Nem "hagy magamra", hanem szól hozzám. Látja a helyzetemet amiből nem tudok szabadulni és figyelmeztet, vagy mondhatnám úgy is dorgál."mert melyik fiú az, a kit meg nem fenyít az apa?"

Ezzel a bizonyossággal kellene induljon minden nap. Még ha nem is úgy tettél mindent ahogy legjobb lett volna, még ha el is távolodtál Tőle, és nem is érdekelt, hogy mi az Ő véleménye, akkor is megkeres és nem hagy békén. Ahogyan az Éden kertjében: "Ádám, hol vagy?"

"Mert a kinek van, annak adatik..."

Nem jó úgy játszani, hogy közben azt nézem kinek felelek vagy nem felelek meg. Pedig valami ilyesmi határozza meg egy ideje (amit nem tudom pontosan mikor kezdődött) minden munkámat. Illetve majdnem mindent. A "művészeti tevékenységet" mindenképp. Pedig igy játszani nem lehet.
Szabadon játszani, megkötözve nem lehet. "Ó ez az akadémizmus" - mondhatnám. Dehát ha még csak az lenne...
Nem jó ez így.
A festészet olyan dolog amit TENNI KELL. Ezt ne úgy értsd ahogy olvasod. Ez olyan amit mindenki ismer aki bármit is önszántából csinált már. Mondhatnám hogy "kötelesség", DARMA, vagy KERESZT. Ami egy önkéntes dolog, semmiképp sem külső befolyásra induló törekvés. MEG KELL TENNI. Mert talentom. Mert azt mondja az Írás:

"Mert a kinek van, annak adatik,
és bővölködik; de a kinek nincs,
az is elvétetik tőle, a mije van."
/Máté 13,12/

Tehát meg kell tanulni először ahhoz, hogy el lehessen kezdeni az igazi alkotást. Illetve volt egy mondása Joseph Beuysnak, aki valamiért nagyon szimpatikus nekem; ne várj addig amíg majd úgy gondolod, hogy tudni fogsz, hanem kezdd el azt amit csinálni akarsz. A lényeg ennyi.
Na ez nagyon szép, csak az a gubanc ha az nincs meg mit akarok csinálni.
Vagy az "alkotói program" az a tanulás folyamatával együtt fog megérkezni? A "munkavégzés" közben felvetődő, megoldandó és megoldott problémák fogják megadni az utat?Vagy ez is csak egy lehetőség? Hogyan működik ez?
Néha épp ezért érzem béklyóban a két kezem. Ez a megfelelni óhajtás teljesen meg tud folytani.
Néha úgy érzem emiatt nincs is jogomban hogy ecsetet vegyek a kezembe, mert minek: "Hiszen úgy sincs mondanivalód, és különben is, kit érdekel mit csinálsz?" - szól egy kis hang.
Másik oldalról viszont ott egy hajtás ami nem hagy nyugodni, ami lelkifurdalást okoz akkor, ha hagyom parlagon ezt a tevékenységet. Ez ugyanakkor bátorít is, ha már az állvány előtt vagyok. Mikor ez utóbbi felerősödik és az előző elhalkul akkor érzem igazán jól magam.

Fess, alkoss...gyarapíts!?

Végre valahára elkezdtem festeni...

Kicsit rossz érzés volt eleinte, ugyanis rögtön hatmillió gondolat tódul az elmémbe. Ez azért rossz ilyenkor, mert képtelenség rendszerezni, s mikor leülök, hogy levessem ezeket a papírra, rögtön elvesztik alakjukat és mintha szublimálnának.
Így jártam most is azt hiszem.
De azért maradt valami talán...
Másik ami miatt rossz, hogy képtelenség odafigyelni arra amit festek. Így jönnek aztán az olyan gondolatok, hogy "á inkább nem is ezt kéne festeni", meg "ez olyan unalmas, keress valami mást!" De ez ugyanolyan lenne, mintha elvennék egy nőt feleségül, és aztán miután "rájöttem" hogy mégsem az - persze ezzel átverem saját magamat - keresek másvalakit akivel aztán ugyanez a probléma vetődik fel egy idő után. Tehát a probléma belül keresendő, nem a körülményekben.

Szóval kis szellemi kerekasztalom minden tagja felébred ilyenkor és 100%-os hangerővel kezd kiabálni.
Még az is eszembe jutott, hogy inkább fessek egy önarcképet, de aztán úgy voltam vele, hogy ha nem tartok ki emellett amit most festek, akkor a következő tárgy, amit 2D-be helyezni próbálnék ugyanígy járna. Még másik indok, hogy nem festek önarcképet az, (és ez mostanában megdőlni látszik), hogy nehogy nárcista vonásokat fejlessszek ki. Egy időben sok önarcképet csináltam, de pont emiatt letettem róluk. De ha formai szempontból festeném az arcom, mivel nincs más modell, ez egy újabb magyarázat lehetne, s így megmenekülök a nárcizmus vádjától.
Na persze ez megint csak elméleti csűr-csavarás és a vége megint csak ugyanoda vezet, hogy túl sokat vagyok elfoglalva a saját kis buta dolgaimmal.
Lényeg az, hogy ezt csinálni kell ahhoz, hogy letisztuljon.
Egyébként nagyon érdekes önismereti hozadékai is vannak ennek - nem véletlenül alkalmazzák terápiaként is. Ugyanis ha festek, rögtön látom magamat a folyamatban, hogyha három üveget látok magam előtt akkor is. Ebből most gondolhatná bárki, hogy mekkora egy egoista vagy, de nem. Pontosan látom, hogy mik a rossz tulajdonságaim. Ahogy húzom az ecsetet, az hogy mennyi szünetet tartok, vagy tartok-e egyáltalán. De ezek nem mint szemrehányás jönnek elő, hanem száraz tényekként, és igazából nem is esik rosszul, mert annyira objektívnek tűnik.
Maga a kompozíció, a kiválasztott tárgyak és a színek is mind-mind információval bírnak valószínűleg, de ezeket még nem fejtettem meg. Ezt nem mint újkeletű dolgot jegyzem meg hanem, mint általam újrafelfedezettet.
Ezt a néhány sort a kép festésének szünetében vetettem ide. Lehet, hogy hasznos, lehet hogy csak növelte a szellemi szemetet ezen a csodálatos VilágSzélesPókhálón, de most megyek vissza és folytatom...

Balaga

Kérdezték tőlem azt, hogy milyen volt ott? Úgy értem Európához képest. Hol jobb? De azt hiszem erre a kérdésre nem lehet sőt nem is érdemes megpróbálni válaszolni, hiszen teljesen összehasonlíthatatlan. Természetesen nekem már olykor hiányzott az OTTHON, meg persze jó érzés volt újból úgy járni az utcákat, hogy végre el tudom olvasni a buta reklámokat.
De máskülönben nem lehet összehasonlítani. Minden más. Más a gondolkodás, a kultúra, az építkezés, az autóvezetési stílus... minden. Ez persze természetes, mert miért lenne ugyanaz, mint nálunk.

Már az ahogy végignézek a városon egész más élménnyel párosul, mintha egy európai városképet figyelnék. Az én "európai"-hoz szokott elmém egyszerűen nem tudta felbontani a látképet. Úgy értem, ha én megállok a Duna partján akkor a túlparton látom a különböző házakat. El tudom különíteni őket egymástól. Itt viszont teljesen más minden. Tényleg "egymás hegyén hátán" ahogy ez a szólás mondja. Van erre egy héber szó is; BALAGA. Ennek a jelentése azt hiszem érthető már csak a hangzásból is. Mondd csak ki! Tehát ez valami mérhetetlen kulturális sokk és zsúfoltság. Persze ezt nem rossz értelemben mondom de ez az, miért nincs értelme -szerintem - összehasonlítani két "kultúrát".

A lombsátrak ünnepe

Tehát első, hogy épp sátoros ünnepre vagy szebben a lombsátrak ünnepére mentem. Ez persze csak az első hét, de nagyon jelentőségteljes volt.
Ahogy III Mózes 23,33-44
igeversek leírják sátrakat építenek és abban laknak 7 napig. A lényeg az, hogy emlékezz arra, amikor bemész a földedre és letelepszel nagy kőházakat építesz magadnak, de ne gondold, hogy a kőfal, vagy a kezed alkotása lesz az ami megvéd téged, hiszen EMLÉKEZZ, hogy mikor a pusztában voltál ott a gyenge sátrakban is megvédett az Úr.
És valóban sátrakban laknak, gyönyörű.
Persze itt van egy kis bukfenc a fordításból eredően. Ugyanis ez a sátor nem is annyira sátor, hanem inkább kunyhó. Ami a mellékelt képen látható is. Tehát ebből már bárki látja, hogy ez nem egy klasszikus értelemben vett sátor, hanem inkább kunyhó.
A házakat a vallásos városokban és városrészekben direkt úgy építik, hogy egyszerű legyen sátrat építeni a teraszon is. Ez nagyon praktikus hiszen azért gondoljuk át, minden étkezésnél le- és felcipekedni a háziasszonynak tegyük fel a negyedikről, az étellel meg miegymás, hát nem egy kellemese feladat. A balkonokat letolható tetővel építik, ami lehetővé teszi azt, hogy sátrat, héberül suká-t építsenek benne. Ugyanis a "sátor" csak akkor kóser, ha van legalább három oldala, (ez bármilyen anyag lehet) viszont nem lehet stabil teteje. Tehát pálmaágakat illetve gyékénytakarót kell rátenni amit akármikor elfújhat a szél, vagy becsepeghet rajta az eső. Szóval fejünk felett csak a csillagos ég.
Ez szimbolizálja azt, hogy akármilyen gyenge lehet a házad az Úr akkor is meg tud védelmezni. Sőt...

"Jeruzsálem, Jeruzsálem..."

Most az izraeli utazásomat szeretném feldolgozni több fázisban.
Mivel 3 hetet töltöttem ott ezért annyi élményben és szellemi kalandban volt
részem, amiből rengeteget tanulhattam - hála az Úrnak - hogy egy bejegyzés nagyon kevés lesz
mindehhez. Valószínűleg ez több napot vagy akár hetet fog igénybe venni.
Ahogy majd eszembe jutnak az élmények szép sorban.

Hello World!

Hello Világ!
avagy First Step...

Ezzel megnyitom a blogolást és a naplómat most már virtuálisan is.
A blogom indításának több oka is van, egyelőre még magam előtt sem
tiszta mindegyik.
Lényeg , és ez az elsődleges, hogy leírjam az épp gyötrő vagy kevésbé gyötrő de aktuálisan foglalkoztató problémákat... és rendszerezzem vagy megpróbáljam rendszerezni azt a sok hatást és ingert ami engem ér a "FÖLD BOLYGÓN" a "HARMADIK ÉVEZREDBEN"! Hátha más is jár, járt már vagy járni fog "hasonló cipőben".
Tehát induljunk el ebben a végtelen sivatagban és lássuk hová jutunk!