Kérdés

"És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek; Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok."

A fenti felszólítást olvasom ma reggel a Bibliámban. Tegnap azonban még azon gyötrődtem vajon érdemes-e minden feladatomat lelkiismeretesen elvégezni. Hiszen, úgyis kárba vész az egész. Mi végre tehát? Ezek szerint viszont igenis lelkiismeretesen, "lélekből" kellene cselekednem! Mintha Isten számára csinálnék mindent! De segíteni is fog benne? Vagy hitetlen vagyok?

Épp ennek a fejezetnek az elején pedig így szól:

"Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel."

"Törődjetek!" Mit jelent törődni? Törni, törekedni?

Mi a földi és mi az odafelvaló?

Valamit teszel az Úrnak - az Odafelvalónak tegyed!

De mi lesz ha a sok feladat és elfoglaltság közepette, melyet lelkiismeretesen végzek, elvész az Istennel való Kapcsolat? 
Épp arra nem jut idő!?

Jézus azt mondja: 

"Keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek."

Ez lenne az "odafelvaló"? "Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja."

Ez így van! Nagyonis szeretnék nem aggodalmaskodni! Dehát muszáj, már ma meg kell terveznem, hogy holnap mit teszek, ha nem szeretnék kifutni az időből. Ennek a bejegyzésnek a megírása most benne volt a tervben Zoli? Persze lehet, hogy ez az időhiány abnormális! Nem tudom! De mi végre akkor ez az egész? Mégis mi végre?

Föl-föl dobott...

Kész, vége, nem bírom tovább! Ki kell fejezzem magam. Ha máshol nem megy, hát itt, írásban.

Megpróbáltam erőszakot tenni elmémen, lévén, hogy néhány hete igen sok elfoglaltságom akadt. Így nem szándékoztam ezzel "bajlódni" - amennyiben ezt bajlódásnak hívhatjuk. De most már látom, hogy ez inkább felszabadulás. Egyfajta szelep. 

Nem tudom vajon azért érzem-e magamat kissé zaklatottabbnak, mert megszűntem ezen a médiumon keresztül kifejezni magam, vagy mert kevés az időm a feladataimra. Nem tudom... De most mindegy is. Lényeg, hogy függő vagyok. Önkifejezés függő! Ego! Expresszió! Talán mindenkivel így van ez, egy kicsit. Vagy mégsem? Ez is egyfajta exhibicionizmus, vagy csak saját magam rendszerezése?

Rendetlenség van a szobámban, rendetlenség van a fejemben. Ilyen egyszerű analógia ez. Megpróbáltam rendet rakni, de megint csak káosz uralkodott el. Jaj, nem is erről akartam most írni. Ez most csak úgy folyik kifele, mint amikor hirtelen felindulásból elkezdek valami rendet "teremteni" az íróasztalon és...Vicces, a most épp elkövetett cselekvéshez nem is kell íróasztal, csak egy laptop. :) De ezt csak zárójelben. Szóval olyan ez a véletlen kis folyam, mint amikor elkezdem pakolni a rég ottfelejtett holmikat, és aztán véletlenül egy három hét óta lapuló pohár vizet borogatok ki a nagy kapkodásban...

És máris nem ott tartok ahol az elején szerettem volna.

Várjunk, várjunk, térjünk vissza! Hol a porszívó?

Tehát az idő rövid voltáról, és a lerakódó porrétegről volt szó. De miért is kell ez?

Mostanában oly feszültek a napjaim, hogy nem csak azt kell beosszam - szinte percre pontosan - mit, mikor és hogyan, hanem már-már azt is, hogy mikor, miért és miről gondolkodom. A mikor, miért és miről persze felcserélhető... De már a következő pillanatban ez sem biztos!(?) Minden percet kihasználni. Ha lyukasóra van gondosan megtervezni mit teszek. A buszon és menet közben miről elmélkedjem, hogy minden feladatot "abszolválni" tudjak! És még valami! Nagyon aggasztó! Mi végre az egész? Vergődöm két véglet között: túlesni a feladaton, "ahogy esik úgy puffan" elven vagy, "ha már itt ez a jó kis feladvány, nosza teljesedjünk ki benne!" Adjunk valami nagyon jó választ, vagy tegyünk fel rá egy még jobb kérdést. De minek is? Ha nincs elég idő? Meg akkor is mi végre az egész? Van esetleg "arany középút"? Jaj ki mondja meg?

Mindegy. Most csak szeretném, kiereszteni a szelepet, még ha annak egy teljesen összefüggéstelen, azonnal felszálló gőzfelhő lesz is az eredménye. Nem számít!

Érzem viszont, hogy ha ez a gőz bent marad, ott csak befülled, és ha volt is valami értelmes az elme füzetlapjain, az a párától átnedvesedve, néhol kiszakad, néhol elmosódik, vagy áttetszik rajta az alsóbb réteg. Így egy olvashatatlan katyvasz lesz az egész... Már most is ez lehet... Nem tudom.

Ma utaztam a metrón. Mindenkivel előfordul ilyesmi, teljesen hétköznapi történés. Fantasztikus.

Ahogy áramlott az a hatalmas embertömeg, egy pillanatra megálltam - elborzadni. 

A tömegben persze én is ott sodródtam. Szeretnék kiszállni... (Nyugi, nem leszek öngyilkos!) Nem, hanem megállni, talán csak egy pillanatra. Mindenki nyomul. De az a metró - amelynek talán csak fél négyzetméteréért is óriási verseny folyik - nekem is kell. Sajnos be kell lássuk! Én is csak nyomulok, még ha nem is akarok. Muszáj! Muszáj?

Aztán leszállok a következő megállónál, s a "tömeg", mint egy terelgetettt juhnyáj tódul a mozgólépcső felé. A tömegben én is, kívülről ugyanolyan mint bárki más. Hát persze, hogy ugyanolyan! Érzem, ahogy a feljebb elhelyezkedő látványpékségből érkező illatok erőszakosan nyomulnak be szagló-receptoraimhoz. Senkit nem érdekel, hogy mire gondolok éppen. De miért is érdekelné? Nem hiszem el, hogy más nem gondol erre? Kell legyen ilyen, hiszen, mint láttuk egy a sok közül. "Egy fecske nem hoz telet" - mondta egykori földrajztanárom viccesen, és azt hiszem nagyon helyesen is. Kár, hogy nincs lehetőség meghallani a tömegből, amikor valaki arra gondol, hogy most ki kéne szállni! Meg kéne állni!

Kívülről nézve mindenki csak rohan, mint a sok torlódó gondolat. 

"Föl-föl dobott kövek..." Mint minden gondolat. 

Talán innen jön a névadás. Mármint a blog leírásában. Szellemi kikötő - lehet, hogy eléggé bután hangzik, talán banális. Dehát ez van... egy a sok közül...

Tudod mit szeretnék?

Nem tenni semmit, csak nézni a Tengert, mely nyugodt, hullámzó és mély! Sőt talán kék is. Ja és végeláthatatlan. Vagy kilátástalan? Mindig kérdés lesz! Vagy inkább mindig lesz kérdés?!

Csak állni egy helyben a Mólón vagy a Sziklán, és nézni a Tengert! Várni a Tengert! De nem várni Tőle semmit! Csak úgy magáért a Jelenlétért! Csak nézni Őt, addig míg meg nem jelenik! Kicsit paradox tudom.
Dehát ezt szeretném...

Kenyér és víz

Ahogy korábbi bejegyzésben is megírtam,mostanában rengeteget foglalkoztatnak, sőt inkább aggodalommal töltenek el a következő kérdések: "Mihez kezdjek az életemmel? Hogy fogok élni? Miből? Hol? És hogyan? Melyik úton járjak? Mit is akarok?"

Majdnem szó szerint idéztem ezt egy korábbi bejegyzésből, de ezek azt hiszem sokunkat foglalkoztatnak. Jézus többszöri felszólítására, sem vagyok képes ezeket a kérdéseket elfeledni. Pedig Ő elmondja: "Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?(...)Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van."

Úgy látszik még nem 100%-os a bizalom.

A minap pedig a következő történt, az iskolába menet, mikor az utcában található, hosszú, komor téglafal mellett haladtam el. Ahogy mentem, merengve, tekintetemet a földre szegezve, egyszer csak...

Egy szelet kenyér landolt a lábaim előtt. De éppen, hogy nem a fejemre esett, hanem az arcom előtt suhant el szinte egy centire, de tényleg...

Rögtön megfogalmazódott a kérdés:

Ez mi? És honnan? És hogy? 

Majd ebben a pillanatban feltekintettem az égre, a válasz után kutatva, s megláttam ahogy felettem pár méter magasságban egy dolmányos varjú szállt el, méltóságteljes szárnycsapásokkal. Azonnal eszembe jutott Illés próféta, mikor Izraelből napkeletre kellett meneküljön, a Kérith patakja mellé. Ahogy a Biblia elmondja hollók által látta el őt az Úr élelemmel, az ott csörgedező patak pedig szomját olthatta. "...hollók hoztak néki kenyeret..." (Királyok I. könyve 17.fejezet) Fantasztikus!

De aztán más is eszembe jutott, hiszen önmagában ezzel, hogy Illésnek hollók hoztak kenyeret én nem sokat tudok kamatozni. Itt jöhet az a varázslatos és megfoghatatlan pont melynél a Biblia, vízzé válik (ezt sajnos nem tudom szebben megfogalmazni, mert az érzet kapcsán csakis ez a kép jut eszembe) és átjár, átfoly a Lélek által.  Hiszen az Ige elmondása szerint Ő "élő és ható", "lélek és élet" , mely megelevenít, "és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig." 

Itt álljunk meg egy pillanatra, ahhoz, hogy tisztán lássunk. Nem valami természetfeletti csoda folytán (bár mondhatjuk csodának is, ahogy tetszik), hanem az által, hogy már olvastam korábban, még ha csak felületesen is bizonyos igeszakaszokat, most azok eszembe juthatnak, új, igazi jelentéssel és most már számomra is személyre szabottan érthető tartalommal. Hiszen így ír Jakab: "Az ígének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói" Megtartói; ebben az is benne van, ne felejtsd el! Tartsd magadnál! Az elmédben!  "Aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad a mellett, az nem feledékeny hallgató, hanem cselekedet követője lévén, boldog az ő cselekedetében."

Így eshet meg, hogy most egy korábban már hallott, olvasott, de addig számomra szinte semmit mondó igeszakasz vagy egy-egy vers, most egyszerre világossá, értelmessé, sajátommá válik, melyet többé nem felejtek el.

S ennek kapcsán a következők jutottak eszembe, illetve nem is maga a vers, csak egy részlet, egy szókapcsolat, amit aztán egy keresőben könnyen megtalálhatok.:

"Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam,

 hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé."

"Az magasságban lakozik, kőszálak csúcsa

 a bástyája, kenyerét megkapja, vize el nem fogy."

Kiről van itt szó? Ki az aki "magasságban lakozik"? Érdemes elolvasni az egész fejezetet, hogy megtudjuk! Különösen a Zsoltárt, amely az első verset tartalmazza. Ézsaiást azt hiszem nehezebben értem, bár azt látom, hogy tele van gyönyörű, költői képekkel, dehát ez ugye kevés.  Ebben a bejegyzésben most elég ennyi, hisz bőven van még mit feldolgozni ezeken,  folytatása talán következik...

Nyugalmat

"Jőjjetek én hozzám mindnyájan,

akik megfáradtatok és megter-

heltettetek, és én megnyugosztlak

titeket.

Vegyétek föl magatokra az én

igámat, és taunljátok meg tőlem,

hogy én szelíd és alázatos szívű va-
gyok: és nyugalmat találtok a ti

lelkeiteknek.

Mert az én igám gyönyörűséges,

és az én terhem könnyű."
                                                 /Krisztus Jézus/

Só és világosság - Hogyan?

„Úgy fényljék a ti világosságtok 

az emberek előtt, hogy lássák a ti jó

 cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti 

mennyei Atyátokat.”

Mondja Krisztus ma reggel, több mint 2000 év távlatából.

Na jó de,hogyan és miként? Hol és miért? Az iskolában? A munkahelyen? 

Kifejezni a szeretetünket az emberek iránt tetteinkben? Hol van ennek a módja? Hiszen, azt  is mondja: "a szeretet sokakban meghidegül"

Ha ki akarom fejezni a szeretetet, vagy nem értik, vagy félreértelmezik, "mivelhogy a gonoszság megsokasodik!" Vagy nem tudom kimutatni...

Lehet, hogy én nem vagyok megfelelő embertípus ehhez? Lehet, állandóan mosolyognom, mindig nevetnem kéne? De ez nem én vagyok, ez hazugság lenne! Tudom, hogy az "én" -t háttérbe kell helyezni, na de nem egy hamis álarc felvételével. Folyton fantasztikus beszélgető partner kéne legyek!? De ez meg ott ütközik akadályba, hogy amíg nem tudok tejesen feloldódni egy új emberrel addig nem fog menni, csak a nyökögés! Sajnálom de én ilyen vagyok. Ez félelem!? "A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben" 

Tehát nem lettem teljessé a szeretetben!? :(

Vagy nagyon hitetlen vagyok!? Vagy ezek egymásból következnek? "...a hit, remény, szeretet..."

Utat mutatni? Hisz olyan bátortalan és gyáva vagyok! 

Ha valaki rámnéz, nem az Atya dicsőségét látja, hanem egy átlátszó, egyszerű, hallgatag kóklert, akit bármikor meg lehet alázni, akin át lehet gázolni, akin gyakorolni lehet a felsőbbrendűségű érzést... és még vissza se szól, hanem gyáván elkullog... S még csak azt se mondhatom "Krisztusért szenvedek". Ez különben is csak önérzeteskedés.

Vagy konfrontálódni kéne?! Vagy feddeni? De mit, miért és hogyan? Ez meg utálat tárgyává tesz! Csillapítani ha a panaszáradat elindul? Vagy elterelni a szót, ha azt látom, nem a helyes irányba tart a beszélgetés? Vagy megvédeni ha valakiről a háta mögött pletykálunk, pedig én is olyan szívesen mondanék róla ezt azt? Ez megint konfrontáció!

Vajon milyen volt Jézus! Miért özönlöttek hozzá folyton az emberek?

Iszonyat karizmatikus és megnyerő személyiség volt? 

Egy helyen így ír az evangélium: "És elálmélkodának az ő tanításán; mert úgy tanítja vala őket, mint a kinek hatalma van, és nem úgy mint az írástudók."

"...mint akinek hatalma van..."

Ez vajon mit jelenthet? Egy egyszerű ács! Sőt, csak a fia. Nem is "akkerditált"! Csak egy egyszerű ács, egyszerű "fia" S mégis "...mint akinek hatalma van..."

Valami óriási "égésen" kell keresztülmenjek, ahhoz, hogy ez működni tudjon
. Ez lenne az újjászületés?

Tűz és víz hatalma??!Pál azt írja egy helyen, ahol azt hiszem hasonló kérdéseket "boncolgat":

"Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus."