2010. július 29., csütörtök

"A téma az utcán hever?"


Megint egy érdekes tapasztalatban volt részem a minap. Hazafelé tartottam gyalogszerrel, mikor a tőlünk nem messze lévő vasúti töltés oldalában egy embert láttam feküdni.
Csíkos pulóvert hordott, ezért először megijedtem, hogy meg van kötözve, de aztán rájöttem, hogy csak illúzió.
Egy hajléktalan valószínűleg, hiszen így hobbiból csak úgy senki sem fetrengene szívesen beton és fű határán!
Mikor közelebb értem láttam, milyen édesdeden alszik, talán az italnak köszönhetően. A kis motyója egy fehér reklámszatyorban hevert az egy méteres körzetében.

Na, most itt kezdődik az izgalom, amikor a gyalogosátkelőn a lámpa zöldre vált, és én elindulok a túloldalra, egyenest a szegény hontalan irányában.
Nagyon ismerős az érzés?! A pulzus megemelkedik. A szív egyre erősebben kalapál. Kis izzadságcseppek a homlokon.
Érzem, hogy valami itt bennt motoszkál, valami nincs rendjén!

Most mit tegyek? - szól a kérdés irgalmatlanul. Ejj, fránya lelkiismeret!!
"Szellemi kerekasztalom" minden tagja kiabál. Ilyenkor mintha minden "képviselő" fontosnak érezné, hogy megjelenjen az ülésezésen. Mintha mindegyiknek ugyanolyan vétójoga volna. Peregnek a gondolatok.

Az egyik így kezdi:
- Jajj ugyan már mit akarsz ettől, hisz úgyse segíthetsz rajta!
- Nézd milyen koszban fekszik! Biztos nem tegnap fürdött ... és nem is ma..
- Menj tovább, hidd el nem te leszel az egyetlen!

Aztán ezzel a "párttal" szemben megjelenik egy másik hang:
- Ha most elmész mellette...húú... te soha nem hallottál még az irgalmas samaritánusról?
- Kik mentek el a félholtra vert mellett? A pap, meg a lévita? Vagy hogy is volt? Te is hasonlóan akarsz eljárni?! Te "szent"...

Újból az előző frakció:
- Még a végén valami betegséget kapsz tőle, s közben te nem adtál neki semmit!
- Azt hiszed, hogy egy jó napottal könnyítesz rajta? Senkinek sincs szüksége az együttérzésedre, menj csak tovább, különben is fel kéne ébreszd, pedig lehet épp szépet álmodik.

Közben már a zebra felénél járok.

- Azért egy százast hozzávághatnál, biztos örülne neki!
- Áhh, azt inkább ne, úgyis csak piára, meg cigire költi!
- Na jó, dehát legalább addig van egy kis öröme. Valószínűleg én se bírnám az utcán ital nélkül, ki tudja!
- De mivan ha épp akkor üti el egy autó, amikor abból a fröccsből enyhít magán, amihez TE segítetted hozzá! .. TE GYILKOS...!

NA JÓ, ENNYI ELÉG!! De mi a legjobb megoldás?

Mégse mondhatom, hogy nem veszem emberszámba! Átértem a túloldalra. Itt van előttem a helyzet.

Az utcán hever...

Odamenve próbálom szólongatni. De nagyon nyugodtan alszik. Lehet, hogy volt valami kis itóka, de nem feltétlenül.
Áh hagyjuk itt. Nem tudok mit csinálni vele. Így hát tovaindultam..aztán.. na hát mégis..ha már idáig eljöttél! Dehát... na... most mit?...
Legalább a látszat kedvéért, bár a járókelők már így is hülyének néznek. :) Ha egyáltalán figyel valaki, bár kötve hiszem.
Legalább kétszer bizonytalanodtam el, és kétszer fordultam vissza. De mivel többszöri felszólításra, és kissé gyengéd böködésre sem kelt fel, így aztán otthagytam. Mit csináljak? Haza mégse vihetem. Bár az is egy érdekes alternatíva lenne. Dehát család, meg minden...tudod. Az már kissé neccesen kivitelezhető.
Megpróbáltam azért egy étkezési utálványt a kezébe nyomni, úgy hogy a szél ne fújja el.

Aztán elindultam hazafelé. De mivel valóban nem messze lakom, az a gondolatom támadt, hogy mi lenne, ha hoznék neki valamit. Az talán kielégíti kerekasztalom minden tagjának elképzeléseit. Nem pénz, de mégis valami! Valami ehető. Ugye, pénzt azért mégse, nem? Vagy akár ?
kérdés?

Végül 10 perc múlva vidáman baktattam visszafelé, egy kis elemózsiával a kezemben.
Imádkoztam, hogy biztosan ott legyen még az uraság, s ha így lesz, én boldog vagyok, mert az Úr ma engem használt, hogy valami kevés eleséghez jusson szegény ember.

És ott van!!! Yes, bingo, ezazezazezaz, és még 1000x, sőt mitöbb, mintha kezdene mocorogni.

Odamentem a kezébe nyomtam a zacskót:
- Étel van benne meg egy kis gyümölcs, egye meg - mondtam.
- Jaj nagyon köszönöm - s közben kezdett feltápászkodni, mert zavarba jött. A szokatlan testhelyzet miatt gondolom. Mert ugye jobb sorsú ember nem szokott a flaszteron feküdni. Egyem a szívét próbált disztingválni (remélem jó értelemben használom a szót). Dehát sajnos előfordul az ilyesmi. Mondtam volna, hogy maradjon csak nyugodtan.
- Kellemes.... napokat! - vágott közbe, s közben tényleg őszintén mosolygott. Nagyon szépen. A tekintete egyébként nem volt "kótyagos", inkább csak "bohókás". Na mindegy ez már részletkérdés.
Ő kapott egy kis csomagot, én pedig talán még többet kaptam - vidámság. Lehet, hogy közhelyesen hangzik, de aki mást felüdiít az - nem az üdítő -tényleg maga is felüdül.
Nem nagyon beszélgettünk, hiszen hagytam hogy egyen, így aztán továbbléptem. Pedig lehet kellett volna.

Na de miről?

Ez is jó kérdés!

4 megjegyzés:

  1. Jót cselekedtél.

    Nekem is volt hasanló alkalmom,de miután vettem neki ételt, másnap teljesen másként láttam Őt, már nem volt az a sajnálatra méltó ember a szememben, teljesen máshogy viselkedet.

    Attoll més tányleg sajnálom mindegyiked, hísz, végső soron, én is bármikor kikerülhetek az utcára.

    De az egész sakkal összetettebb kérdés, minthogy pár sorban lehetne megbeszélni

    VálaszTörlés
  2. De egyben igaza van Jenő bácsinak:
    Amire a legnagyobb szükségük van a legtöbbüknek, az a szabad időnk, hogy megholgassunk Őket.

    VálaszTörlés
  3. :) Nekem az új hobbym az, hogy végigsétálok a Margit-hídtól az Oktogonig, ha megyek be a városba, és szétosztom a péksütiket, amit a munkahelyemről hoztam:) és annyira jó:D a legtöbb hajléktalan nagyon hálás:) volt olyan is, aki még a fejét is elfordította, hogy neki nem kell segítség, volt olyan, aki kb tojt rá, csak tartotta a kezét, közben másfelé nézett...de a legtöbben hálásak, illedelmesen megköszönik és mosolyognak:) ugyanolyan emberek mint mi, csak elszúrtak valamit, és most szenvedik a következményeit, vagy mások miatt jutottak az utcára...említetted, hogy megfordult a fejedben, hogy elkapsz valamit...de ugyan mi árthat nekünk, ha Isten velünk van?! Mi történhet velünk, ami Ő ne engedne meg?! És melyik az a helyzet, amit nem Ő alakít úgy, ahogy alakul?! Isten kimunkálja a szívünkben, amit szeretne, hogy cselekedjünk...nem kell se több se kevesebb, csak hajlandóság arra, hogy megtegyük! És ha tudjuk azt, hogy a helyzet amiben épp vagyunk, az Ő tökéletes tervének a része, akkor bátran megtehetünk bármit, mert nem sülhet el rosszul! Hallgassatok a Szentlélek hangjára! Nem véletlen!:)

    VálaszTörlés
  4. Ez mennyire felemelő lehet! Végigsétálni úgy a HÍDON, hogy közben KENYERET osztogatsz. Fantasztikusan gyönyörű kép..:)
    Még egy kérdés! Szerintetek, hogyan lehet ezek után beszélgetést kezdeményezni egy olyan személlyel, akinek a szociális aktivitása az utcának köszönhetően talán minimálisra csökkent? Vagy ezt csak én látom így? Hogy van ez?

    VálaszTörlés