Hangulatok, hókristályok...

Rájöttem egy különös problémámra?
Az a helyzet, hogy a "hangulatok rabja" vagyok ha szabad így fogalmazni "hangulathajhász".
Na most légy okos, ennek a cikknek a megfogalmazásában Zoli!
Ilyenkor mindig az az érzésem, hogy ami ott kavarog a fejemben, mintha szélfútta akácfalevelekként akarna tovalibbenni, mikor leülök, hogy érthető kristályrácsba szerkesszem.

De azért megpróbálkozom vele. Pszichoterápiában használt módszer ez, Barátnőmnek hála ismét az információért. A "páciens' megfogalmazza, szavakba önti érzelmeit, mintegy torkon ragadva azokat, s így szublimálja a mögöttük megbúvó indulatokat.
Na persze én most nem akarok szublimálni semmit, de azért van ebben valami, mert amint "tényként" kezdem kimondani, amit addig merő szentimentalizmusból csak úgy sejteni véltem az abban a pillanatban veszíteni kezd titokzatos varázsából. Pont emiatt félek néha tényleg megfogalmazni ezeket még a magam számára is.

Valójában nem is erről akarok most írni. Megpróbálkozom ismét. Lehet, hogy tegnap kellett volna, amikor ez a gyönyörű hólepel beburkolta a várost. Ez mindig valami "hangulatos nyugalmat" idéz elő bennem, és ez a nyugalom olykor nagyon termékeny talaja az ilyen szentimentális képzelgéseknek. Akkor éreztem még ilyet mikor kezemben tudtam az érettségimet! Hát igen, ma ez már nem hoz ilyen "láznyugalomba"! :)

Végre elérkeztem ahhoz amiről beszélni akarok.

Hangulatok

Szóval ezek azok amik nyugalmat vagy ihletet adnak. Egy-egy ilyen hangulat valójában sokkal jobban érdekel, mint egy esetleges mondanivaló.
Hadd illusztráljam ezt.
Itt egy "expresszionista" festő - név szerint Georg Grosz - képe.
Címe: A nagyváros. Nem olvastam hozzá művészeti elemzéseket, de azt hiszem enélkül is bárki láthatja, hogy egy beteg, célját vesztett világ kritikája ez, telve groteszk és iszonytató alakokkal, kik egy óriási, nyüzsgő és fülledt tömeget képeznek.
De mégis sokkal jobban érint maga a "hangulat". Mert ahogy a házakat és az egész forgatagot megformázza olyan kísértetiesen ismerős és közeli, mintha csak a saját városomat látnám, épp ez az amiért most és itt mondanivalója van.
Lehet, hogy a hangulat mögött mondanivaló is rejlik???
Ez fontos kérdés, mert valójában állandóan csak a hangulatok foglalkoztatnak, amelyeknek önmagukban nem tudom, hogy lehet-e mondanivalójuk vagy létjogosultságuk egyáltalán. Ábrázolni, megfogni egy hangulatot csak úgy önmagában, csak azért mert az jó érzéseket kelt? Ez olyan öncélúnak tűnik most nekem. És ha másban teljesen mást ébreszt fel? Jaj ez is olyan szubjektív, de erre most ne menjünk tovább. Azért érdemes elolvasni, hangulat címszó alatt mi szerepel a Pallasz Nagylexikonban.

Meg lehet-e fogni egyáltalán egy hangulatot?

A tegnapi hóesés olyan "légkört" varázsolt ami arra ösztönöz, hogy akár órákon át kukucskáljak kifelé a résnyire nyitott padlásszobám tetőablakán, miközben a kint süvítő tél zúgását csodálom. Ez valami nyugalmat adó érzés. De mégis van benne valami nyugtalanító, vagy inkább bizsergető. Az, hogy ezt a hangulatot vagy érzést nem tudom elraktározni, hogy később elővegyem, és újra átéljem vagy mással is megosszam. Ilyenkor a jelen minden cseppje hatalmas kinccsé válik, mert sajnos tudom, hogy ezek nagyon rövid pillanatok, és ahogy a hó elolvad három nap múlva, ez is mind elillan hamar.
Persze lehet, hogy másban nem pont azt az érzést kelti, mint bennem sőt biztos mert ő másik ember de engem mégis megnyugtatna az, ha megoszthatnám ezt a szerintem csodálatos élményt, ami általában oly jelentéktelennek és lényegtelennek sőt időpocsékolásnak tűnik.

Lehet, hogy ha létezne ez a kompakt hangulatraktározó doboz, akkor már nem is lenne olyan nagy kincs, a megismételhetősége és a kiszámíthatósága miatt.

Nem tudom milyen világ lenne ha csak gondolnék egyet bemehetnék egy könyvesboltba, teázóba vagy "bánomisén" és ott az egyik polcról kiválaszthatnám a nekem épp szükséges hangulatot; INSTANT - karácsonyi hangulat, fél óra időtartamra, AKCIÓ 4999 Ft,-. Vagy; "próbálja ki legújabb termékünket, Indián nyár, őszi szél, hulló levelek hangulat - INSTANT másfél órára - Made in EU, Atmosphäre Gmbh, Potsdam.

Mégiscsak jobb, hogy ez a termékcsalád nem létezik.

Hókristályok

Ez így olyan, mint amikor a száraz kezembe hulló apró hókristályokat szemlélve az jut eszembe megmutatom másnak is, de mire átadnám már elolvadt a kezemben. És akkor eszembe jut, hogy miért osszam meg én, hiszen mindenki kitárhatja kezét az ég felé és akkor ugyanazok, fognak hullani rá - amik mégsem ugyanazok, mert nincs két egyforma hókristály. Ez nagyon fontos! Ez olyan ami csak Ember és Isten közötti személyes kapcsolat átélésével lehetséges, és CSAK TI KETTEN ismertek Ez lenne az ideális, ami felé a gyakorlatban tartanom kéne.

Amit én átélek Istennel, elmondhatom ugyan másnak, de képtelen leszek 100%-osan átadni azt, olyan formában ahogy én élem át. Ugyanez igaz mindenkire, mert Ő személyre szabottan "hullatja" ránk áldásait, ha kinyújtjuk kezeinket, és hajlandóak vagyunk azokat észrevenni. Sőt, még akkor is ha ezt nem tesszük...

Szóval hangulatok...
Igen. Úgy látom ez tényleg megfoghatatlan a számomra, meg hogy mit is akarok most leírni.
Ja igen...
Hajnalban...húúú...
Hajnali felkelés, mindig olyan...igaza van Kosztolányinak...
Hajnali részegség
Ja persze ő nem kelt fel, hanem le se feküdt. Az élmény szempontjából ez teljesen mindegy.
Valami delíriumos állapot uralkodik ilyenkor, mindaddig míg fel nem gyújtom a kijózanító és ridegen valóságos lámpát. Ilyenkor minden melatoninnal együtt szökik az összes merengő ébren-álmodás, amit addig megengedtem magamnak a félhomályra hivatkozva én pedig rádöbbenve, hogy még mindig hús-vér ember vagyok, a plafonról visszazuhanok a hideg, fehér csempére.
De ezek is olyan pillanatok, amiket csak egyedül vagyok képes átélni. Pedig jó volna ezt tágabb "fórumon", közösen megélni. Bár biztos vagyok benne, hogy nem csak én vagyok ezzel így, hanem minden ember.
Ilyenkor mindig elkövetem azt a hibát, hogy hozom a fényképezőgépet.
De ahogy benne is van nevében a készülék objektívje valóban irgalmatlanul objektív, tárgyilagos, mindenféle szubjektív beleérzéstől és hangulattól mentes. Ennek köszönhető az, amikor kb. 1000 fotóval a digitális gép memóriakártyáján megpakolva, térek haza távoli földön töltött pár hetem után, mivel mindenhol látok egy hangulatot ami az én szubjektív eszméléseim belevetítése az adott tárgyba, amit aztán egy objektíven keresztül akarok belepréselni egy elektronikus kütyübe, hogy hazaérvén megosszam azt szeretteimmel, akik így nem látnak mást, mint hasonló, unalmas képsorok ismétlődését egyazon témában, mert én annyira láttam benne amit láttam, és ezt szerettem volna "belefotózni". Ez néha sikerül, de legtöbbször nem...
Na jó akkor hagyjuk a fotót mondhatnánk, hiszen az túl objektív van még az ábrázolásnak megannyi módja.
Kézenfekvő a gondolat; - ha a vizualitásnál akarunk maradni - van két kezem, papír, ceruza netán ecset és festék.
Na igen! De eddigi tapaszalataim alapján ez is egy kegyetlenül racionális eszköz.
Hadd mondjak csak egy megtörtént esetet, hogy leírjam mire is gondolok pontosan ezzel.
Egyszer egy portrérajzolásnál mikor én azon erőlködtem, hogy a modell "tekintetét" ábrázolni tudjam a rajztanárom illuzióromboló - de ugyanakkor kijózanító és igaz mondata az volt: "Nem tekintetet rajzolunk, hanem vonalakat és felületeket"
Remélem ezzel érthető módon jeleztem abbéli aggályomat, hogy ezután egy hangulatot vagy érzést, hogyan is tudnék bármiféle ilyen eszközzel papírra vagy vászonra vetni.

Neked mi ebben a tapasztalatod???!
Ha van valami kérlek fejtsd ki!