Amazing...

Cím nélkül

Most álljon itt néhány gondolat egy írótól, akinek már korábban könyvét is ajánlottam. Mivel nekem nagyon jól esett, amit olvastam a reggeli órákban, ezért most itt fel szeretném jegyezni.
Néha ugyanis kicsit túlspirázom a dolgokat, és ilyenkor nagyon rossz érzéseim támadnak. Mondhatjuk félelemnek a mindennapi, egészen egyszerű dolgoktól, így a felnőttkor küszöbe előtt vagy mögött vagy rajta, nem is tudom. Teljesen szokványos: "Miből fogok én élni? Mivé leszek? Hová leszek? Mit és hogy, jaj? Mi lesz a nagy célokkal, vágyakkal, a beteljesületlen tervekkel, meg az apró 'kudarcokkal'? "Nincs kudarc, csak tapasztalás." Ami lehet,hogy fontos... Mit kezdek a rossz szokásokkal, a helytelen jellemvonásokkal...? "Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?"
De ne is folytassuk, már így is túlzásokba esem.
Szóval ilyenkor elfeledkezem, vagy inkább elhomályosodik bennem a kép Istenről, és elhiszem, hogy nem érdeklik Őt az én apró-cseprő gondjaim, meg a mondva csinált hisztik. Nagyon örülök, hogy kicsi koromtól kezdve ismerhetem, vagy inkább Ő ismer engem, de ilyenkor nagyon könnyű beleesni a "nagyobbik fiú" hibájába. Hiszen olyan keveset teszek én az Úrért. Legalább, hogy kifejezném a hálát, vagy ha csak el nem feledkeznék Róla soha. A gondokat is csak magamnak köszönhetem. Még csak azt sem mondhatom, hogy amiatt vagyok boldog, mert "háborúságot szenvedek az igazságért". Néha szeretném jól kiérdemelni a gondoskodást! Jaj de gyarló emberi dolog. Hát ez van. De ezt nem lehet.
Na de egészen elkanyarodtam már. Igen, látható, milyen könnyen belegabalyodom a gondpókhálóba. Vagy inkább sopánkodás ez?!
Tehát nagyon könnyen elfelejtem azt, hogy Jézus, nem azért gondoskodik, mert, hú de jó vagyok! Éppen ezért muszáj, hogy jelen legyen még a legcsekélyebb tevékenységben is, akár gonddal jár az akár nem. Hiszen Ő maga mondja: "Nemde, két verebecskét meg lehet venni egy kis fillérért? És egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül! Néktek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok."
Hiszen "szerelmesének álmában ád eleget."

Na most akkor jöjjön amit mondtam, az idézet:
Isten állja minden ígéretét. A Bibliáddal kezedben mondd: Ígéretedre hivatkozom. "Kérjetek, és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek, és megnyittatik néktek."

A trónt övező szivárvány a záloga annak, hogy Isten hű, és hogy nála nincs változás, sem változásnak árnyéka. Vétkeztünk ellene, és nem érdemeljük meg, hogy kedvezzen nekünk. De Ő maga tanít a legcsodálatosabb könyörgésre. "A te nevedért kérünk, ne utálj meg, ne engedd, hogy meggyalázzák dicső trónodat! Gondolj ránk! Ne bontsd fel a velünk kötött szövetségedet!" Megígérte, hogy ha méltatlanságunk és bűntetteink beismerésével hozzá fordulunk, figyel kiáltásunkra. Trónja becsülete múlik szava betartásán.

Isten mérhetetlen eredmények elérésére ad erőt mindazoknak, akik semmit nem tartva vissza, felajánlják magukat az Úr szolgálatára. Istent örök ígéret köti ahhoz, hogy hatalmat és kegyelmet biztosítson mindazok számára, akik az igazságnak való engedelmesség által megszentelődnek.
Nehémiás rövid imában a királyok Királyához emelkedett, és megnyerte a maga ügyének azt a hatalmat, amely úgy tudja alakítani az emberek szívét, mint a folyók vize a medrüket.

A szükség idején mondott ima menedék, amit az ember igénybe vehet olyan helyzetekben, amikor más formájú imára nincs lehetőség. A kavargó élet nehézségeivel küzdők és már-már csatát vesztők a kuszaságok útvesztőjében felküldhetnek egy-egy fohászt mennyei eligazításért. A tenger és a szárazföld utasa nagy veszélyben így bízhatja rá magát a Menny oltalmára.

A hirtelen nehézségben vagy veszélyben a szív segítségért kiálthat hozzá, aki megígérte, hogy hűséges, hívő gyermekei segítségére siet, bármikor is hívják. Minden helyzetben és körülményben a fájdalomtól és gondtól lesújtott vagy heves kísértésektől megtámadott lélek biztonságot, támaszt és segítséget találhat a szövetségét megtartó Isten kimeríthetetlen szeretetében és erejében.

"Megemlékezik az ő szövetségéről mindörökké; az ő rendeletéről, a melyet megszabott ezer nemzetségiglen"

"Hol a boldogság mostanában...?"

Természetközeli, hasznos munkában - válaszolnám most én ezt Petőfinek. Persze az ő verziója is áll, csak az egy más élethelyzetre.
Végre itthon. Végre vidéken. Végre majdnem minden olyan volt mint régen! Mint az "aranykorban". Az én aranykoromban... :)
"...egy szárny suhant felettem, s felém hajolt az, amit eltemettem rég, a gyerekkor."

A hétvégén vidéken voltam, és már már elveszettnek hitt barátokkal találkoztam. Értsd jól. Ezt most nem úgy gondolom, hogy rég nem láttuk egymást, hanem máshogy.
Tudod van az úgy, hogy ismeritek egymást, sőt nagyon jó barátok vagytok, aztán valamiért távol kerültök egymástól, más az érdeklődés, mások a problémák, és mint két fa melyet csemetekorban szétültetnek egészen más irányban növekedtek. És bár találkoztok, még sincs annyi idő, hogy újból kialakuljon a régi kapcsolat. Ilyenkor jön az, hogy" milyen idő volt a héten, bla bla..."

Kint voltunk Édesapámmal az erdőben levő méhesünkben. Csodálatos állatkák, gyönyörűen működnek. Apám csak úgy fogalmazott, mintha kezet fogna az Istennel, mikor velük dolgozik.
Szóval ott voltunk az erdőben, a méhek körülöttünk döngicséltek. Épp azt vizsgáltuk, milyen az utánpótlás.
Eközben pedig az előbb említett "rég nem látott barátok" a faluban lévő házunk kőműves, kertgondozási és egyéb átalakítási munkáit végezték, mivel úgy határoztunk családilag, hogy az oly sokszor eladásra szánt kis vidéki kajibát mégis végérvényesen megtartjuk. Véget vetve ezzel a bizonytalanságnak ama kérdést illetően, hogy elvágjuk-e a gyermekkoromnak, sőt gyökereimnek is otthont adó világgal való kapcsolatunk anyagi vonzatát vagy sem. Sem!

Szóval jól esett tudni, hogy a barátok "jó helyen" vannak én pedig Édsapámmal "bogarászom" az erdő széli kis ligetesben, míg a méhek körülzsonganak. Barátnőm otthon Édesanyámmal szorgoskodik a házimunkában, a Sógorom, pedig felénk tart a faluból.

Na és ahogy odakint a méhesben munkálkodtunk EGYÜTT, és ezek a gondolatok siklottak át elmémen, egyszer csak az jutott eszembe, hogy: "Boldogság"; az a nagybetűs. De nem csak mint érzés, mint állapot, hanem... szóval, hogy "akkor ezt most meg kell élni" "tudatosan". Mint ahogyan Besenyő TT. István, azaz Besenyő Tudatosan Táplálkozó István tudatosan táplálkozik, mert a sütemény fogyasztása közben végig tudja, hogy eszik!!

"Helló, Zoli, halihó valami ilyesmi az amit ez a bűvös szó takar. akkor most tessék szépen értékelni, és elmélyülni a pillanatban." - szólt a "hang".
Mesés, már-már "giccses". De mégsem, mert nagyon fontos volt odafigyelni, hogy ne csak úgy észrevétlenül illanjanak el ezek a percek, hanem legyen lenyomata. Jaaj, remélem elég plasztikusan le tudtam írni. No persze, úgyis átélni kell ezt, nem olvasni, tudom. Azért remélem valamit sikerült átszűrni, és lesz még ilyen...


"És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök.
És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak."

Tapasztalat

Egy nagyon kedves barátom megkért néhányunkat, hogy segítsünk a költözködésben, s édes szüleim rendelkezésemre bocsátották a kisbuszt, ami elég tágas ahhoz, hogy pakolni lehessen belé.
De mint aznap kiderült az autónak egyetlen féklámpája sem működött, kivéve azt, ami a szélvédő közepén, felül található. Viszont ha jól tudom, ennek a magában történő használata nem mondható szabályosnak.
Mikor telepakoltuk a kocsit, még hátra is alig láttam, hogy jönnek-e mögöttem, aminek pedig nagy jelentősége volt, lévén, hogy a hátam mögött közlekedő járművezetőnek esetlegesen több időt igényelhet a középső féklámpa kigyulladásának észlelése, mivel az nem pont szemmagasságban látható.
Mégis karcolás nélkül megúsztuk, és nem jött belénk hátulról senki - azért ez nagyon jó dolog. :)
Hanem amikor úgy este 10-11 óra magasságában az utolsó fordulóval indultunk - ami két hatalmas szekrényt és még néhány dobozt jelentett, melyek mögött a csomagtartó épphogy lecsukható volt - az utcából kikanyarodva a rendőrök tartóztattak fel...! ÁÁááá...!

Na ekkor kezdtem kicsit izgulni. Miközben a biztos úr karjelzésének engedelmeskedve az úttest mellé leálltam, egy óriási fohász szállt fel tőlem: "Uram, csak most nehogy kiállítsanak a forgalomból!"

Kicsit olyan volt ez, mint a Csillagok háborúja/Star Wars IV. epizódjában (New Hope), mikor a Tatooine bolygón, Luke és Kenobi mester Mos Eisley - ba igyekezvén feltartóztatva találta magát a két velük levő droitot kutató birodalmi rohamosztagosoktól. Itt Obi-Wan az Erő segítségével egy elme-trükköt alkalmazott az osztag parancsnokán, aki ennek köszönhetően minden kérdezés nélkül továbbengedte az idős jedimestert és az ifjú Skywalkert.

Nos én ugyan nem vetettem be "elme-trükköt", de sóhajom a mindenség Urához azt gondolom bőven felér vele.

Ha nagyon sokat kérdezősködik a kék ruhás úriember, bizonyára igencsak félbeszakította volna a költözést, másrészt pedig biztos talált volna olyat amiért valami büntetést is a nyakamba varrhat - kapásból, hogy miért nem működik a féklámpa..ehhh...fffhjúúúúhh...
Na de nem így történt, és ezért legyen hála és dicséret az Atyának, az univerzum megalkotójának ...aki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot; aki vizeken építi fel az ő palotáját, a felhőket rendeli az ő szekerévé, jár a szeleknek szárnyain; aki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.


U.I.:
Jézus monda: Legyen hitetek Istenben. Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy a mit mond, megtörténik, meg lesz néki, a mit mondott.
Azt hiszem a két szekrény, a sütő, a mosógép és a többi felért egy heggyel, s lám sikerült ezeket átugratni a Duna egyik partjáról a másikra...:) :) S emellett örültem mert rég nem látott barátokkal voltunk együtt, ma pedig olyan kis fincsi izomláz mászkál végtagjaimban, amit azt hiszem rég nem tapasztaltam, így testmozgásnak is kiváló elfoglaltság volt. Köszönöm, köszönöm, köszönöm....köszönöm...

Önarckép

Korábban beszéltem már a festés jótékony hatásairól az önismeretet illetően. Nem véletlen, hogy ma már művészet-terápiát is alkalmaznak, bár pontosan nem tudom, hogy ez mit is jelent. Én megtaláltam a magam módszerét.
Annyira kitűnik minden jellemvonásom. Hiányosságaim, adottságaim, egyebek.
De mivel maga az általam létrehozott, vagy létrehozandó tárgy az ami feltárja hibáimat így nem is esik rosszul. Inkább olyan "objektív". Mintha csak annyit mondanék, például, hogy ez a fa lombhullató, kérge szürkésbarna, levelei kis fürtöket alkotnak stb. stb...
Egyik ilyen "hiány-betegségem", amiben azt hiszem magával a nagy Leonardo da Vincivel közösen szenvedünk (persze más más léptékekben :D) a dolgok be nem fejezése. Annyi-mindenbe belevágok, és aztán nem viszem végig. A kezdeti lelkesedés lankad, míg végül megelégszem az aktuális pillanatnyi állapottal, és már kezdem is a következőt, hogy aztán az is hasonló sorsra jusson. Persze lehet nem kell ilyen szigorúan venni ezt, mert ha egyazon témában több kép is készül, úgy az előző "befejezetlen" festményekkel járó összes tapasztalat már benne lesz a következőben. Így aztán az egész egy folyamattá terebélyesedik, aminek soha nincs vége, mert nem is lehet. És ez így számomra sokkal szimpatikusabb. De lehet, hogy most csak elfogult vagyok magammal szemben, és próbálok mentegetőzni, farigcsált vigaszokkal...:)