"Fecseg a felszin, hallgat a mély"

Az elején még nem volt teljesen tiszta mire is jó és mire is érdemes használni egy blogot.
Most már kezd egyre erősebben körvonalzódni, hogy ez egy olyan közösségi kommunikációs lehetőség aminek segítségével talán lejjebb áshatunk, és nem csak azt halljuk
"hogy fecseg a felszin, hallgat a mély"

A másik ember gondolatait nem halljuk. Ez persze rendben is van így sokszor. De előfordulhat olyan, amikor ez kifejezetten előny lenne. Gondoljunk csak bele, mennyi félreértést és veszekedést el lehetne kerülni, ha ismernénk a másik indítékait, mozgatórugóját, hátterét. Vagy egy közös feladatmegoldásnál, lehet, hogy éppen az a kis gondolatfoszlány hiányzik a teljes gondolatmenethez, amit a társunk elhallgat, mert nem tartja említésre érdemesnek. Az is lehet, hogy sokan hasonló cipőben "evezünk" de nem "merjük"/akarjuk megosztani, így nem is tudunk egymásról.
Mivel alapvetően "racionális" világban élünk ma, gyakran meg is feledkezünk arról, hogy a kommunikáció nem csak a legegyszerűbben érzékelhető "szavak" által történhet. Nem tudom igaz-e, de hallottam már, olyat, hogy a non-verbális kommunikáció az egésznek 70%-át teszi ki. Nahát!???

Ennek ismerete és használata nyilván kellő figyelem és gyakorlat kérdése, mindnyájan más szinten állunk ezeknek az ismeretével, azt hiszem, de blogommal nem is ezt a 70%-ot szeretném pótolni, hiszen lehetetlen is a személyes kapcsolat hiányában.

Inkább csak inspirálni/inspirálódni szeretnék.

Sajnos ritkán van idő egy velős beszélgetésre, és akkor sem mindig vetődünk, olyan helyekre amelyek által egymást jobban megismerhetjük. Ennek oka lehet valami belső feszültség, ami nem hagyja a feloldódást, vagy az idő hiánya, mert -magamból kiindulva - nem volt elég idő ahhoz, hogy teljesen megnyíljunk egy önfeledt burjánzó beszélgetésben való
részvételhez. Esetleg azért, mert nem voltunk elég őszinték, mert félünk, hogy túlságosan kitárulkozunk, és akkor a másik ember már ismerni fogja a gyenge pontjainkat.

De mivan akkor, ha a másik épp hasonló problémával szenved?
Egyszer a következő történetet hallottam:

Apa és tizenéves lánya ülnek egymást mellett a TV-t nézve. Közöttök a fotelon egy tál pattogatott kukorica. Az apa gondolatai: "Milyen jó lenne még mindig megölelni az én kislányomat! Dehát most már lázadó kamaszlány lett ő is." Közben a lány: "Olyan jó lenne, ha megint apához bújhatnék és ő megölelgetne, mint régen!"

De mivel egyikünk sem mer lépni, ez marad megoldatlan. Pedig nincs is annál szebb és jobb, mikor megolvasztjuk ezt a jégfalat, teret engedve ezzel az egymást inspiráló gondolatok áradatának.
Szerintem létező problémáról beszélek, mert olyan nincs, hogy valami csak egy embernek jut eszébe.Hiszen mi lehet jobb annál amikor a másikat meghallgatva, egymás gondolatai által inspirálódnak újabb hozzászólások, amik újabb problémákat és kérdéseket vetnek fel, s közösen találjuk meg a megoldásokat.
"Mint az arany alma ezüst tányéron: olyan a helyén mondott ige!"
/Példabeszédek 25.11/

Ne ítélj...

Nagyon érdekes, hogy mindig olyan igeszakaszokat kapok, amik teljesen illeszkednek az aktuális helyzetemhez. Az hogy, hogyan és milyen formában jönnek ezek, teljesen változó, ami megér egy tanulmányt is. De talán majd erről is írok.
Az Úr folyton látja, mikkel "küzdök" és mindig válaszol, megfedd vagy bátorít, esetleg valami olyan élethelyzetbe hoz, amiből aztán tanulhatok.
Sokat filóztam, hogy hogyan is írjam le ezt ide, de végül belevágtam. Az előző cikkhez kapcsolódik, ugyanis az ott elmondott munkavégzés kapcsán "jutott eszembe".
Sajnos igencsak ingerlékeny voltam mostanában. Az "én" - ez "a modern istenített bálvány" állandóan felül akar kerekedni. Ez meglátszott a "kollégám"-hoz való viszonyulásomban is olykor, aki valójában a sógorom. Sokszor bírálva, ítélkezve gondoltam arra amit ő csinál. S mert van bennem egy "úgyis én csinálom meg egyedül" érzés, ezért megesik, hogy segítséget sem szeretek kérni. "Majd én megmutatom, úgyis én vagyok a jobb, pajtik!" Ezt nem is mutatom ki tudatosan, talán még magamnak sem vallom be, de az érzés mégis ott van.
Rögtön másnap, mintha forródróton jönnének az eligazítások a következő szöveget kaptam szinte "kézhez" minden céltudatos keresgélés nélkül.
"Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből,
hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál."
Csoda, hogy még rossz érzéseim közepette is megtalál. Mondhatnám azt is, hogy

"mielőtt kiáltanék, Ő felel"

...és ti hogy vagytok ezzel?

"Én csak egy kis gyermek vagyok..."

Rendet raktam raktárainkban, ahol iszonyatos kupleráj volt. Miután visszanéztem eltelt napjaim munkájának gyümölcsére, "látám, hogy ez jó". Pedig ez csak egy aprócska rendszerezés. Felsóhajtottam mondván: "fú de jófej vagyok..."
Öreg hiba. Ilyen rendet és kitartást nem sűrűn látok kezeim közül kikerülni. Nyilván van valami, vagy inkább valaki aki vezérel minden munkavégzésben. Még a legapróbb dolgokban is. Persze jó ha van egy kis elégedettség egy "hasznos nap után", de Róla nem szabad elfeledkezni.
"Minden embernek meg kell tanulnia, hogy az élő, mindenütt jelenlevő és mindig tevékeny Isten a legfőbb. Ő képességeket, talentumokat kölcsönzött neki, hogy felhasználja; értelmet adott neki, hogy alkosson; szívet adott neki, hogy trónjának helye legyen; szeretetet, hogy áldásul áradjon mindazokra, akikkel érintkezésbe kerül; lelkiismeretet, amelynek hangja által a Szent Lélek meggyőzheti őt bűneiről, az igazsságról és az ítéletről." - ahogy egy kedvenc íróm mondja.
Az én személyes példám bár csak egy hétköznapi tevékenység, nem egy királyság vagy ország vezetése. De mivel mindannyiunknak vannak "hétköznapi" tennivalóink sőt szinte csak azok, ezért ezekben láthatjuk meg milyenek vagyunk, és itt is igyekezhetünk, lelkesedéssel mert..."a ki hű a kevesen, a sokon is hű az; és a ki a kevesen hamis, a sokon is hamis az."
Ebben az esetben együtt kiálthatunk fel a "nagy és bölcs" Salamon királlyal:

"...most, óh én Uram Istenem, te tetted a te szolgádat királylyá,...
Én pedig kicsiny gyermek vagyok, nem tudok kimenni és bejönni.
Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudjon választást
tenni a jó és gonosz között"

In the beginnig...

"Ő terjeszti ki északot az üresség fölé
és függeszti föl a földet a semmiség fölé."
Jób 26,7

Egy nagyon érdekes előadáson voltam a hétvégén. Címe: a Biblia és a csillagászat.
Az egész az Apollo 8 üzenetével kezdődött, mikor a küldetés tagjai Hold körüli pályán, a napkelte előtt álltak.A Genesis könyvének első verseit mondták el az asztronauták.
S ha az űrkutatás élharcosai méltatták az idézett sorokat a Föld minden emberének üzenetként felolvasni, akkor nekünk is érdemes megnézni mit tartogat számunkra ha ezt a két területet együtt kezdjük vizsgálni.

Szerinted melyik égitest tűnik nagyobbnak, a Nap vagy a Hold? Tudjuk, hogy a Nap sokkalta nagyobb a Holdnál de ezt csak onnan tudjuk, mert "megtanultuk". De a kérdés, hogy melyik tűnik nagyobbnak innen nézve? Itt persze megoszlik a vélemény, de azért ne felejtsük el, hogy napfogyatkozáskor a Hold előfordul, hogy teljesen kitakarja a Napot, úgy hogy annak csak a koronája látszik. Akkor joggal gondolhatnánk, mint először az égboltozat csodáit kémlelő "primitív ókori", hogy "bizony ez az éjszakai világító golyó nagyobb kell legyen."
De ha más véleményen vagy, akkor sem dönthető el 100%-osan, hogy a Nap nagyobb vagy a Hold?!

Mózesnek nem volt teleszkópja, nem volt még SOHO, nem volt Hubble űrtávcsöve, sem Apollo űrsiklója de még csak egy kis okulárja sem, és mégis azt írja:

"Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat." /I Mózes 1,16/

Akkor most hogy is van ez? Nekem ez a kis "apróság" soha nem tűnt fel. Honnan tudta mindenféle tudományos kísérlet és számítás hiányában, hogy melyik a nagyobb?

"Eredj a hangyához, te rest...

    ...nézd meg az ő útait, és légy bölcs!
Akinek nincs vezére, igazgatója, vagy ura, nyárban szerzi meg az ő kenyerét, 
aratáskor gyűjti eledelét.
Oh te rest, meddig fekszel? mikor kelsz fel a te álmodból?”
/Példabeszédek 6,6-9/

 Ezt az igeszakaszt olvashattam ma reggel, felkelés után a Bibliámból.  Sajnos nagyonis aktualitással bírt ugyanis nem mondhatnám hogy épp korán keltem. 
Nem sokat tudtam aludni, mivel későn feküdtem le és még utána is "járt" az agyam. Nem tartottam be az "egészségügyi törvényt". Igen, rengetegszer áthágom. Olyan egyszerű mégis; ha későn fekszel, későn kelsz, fáradt leszel másnap, nem tudod időben kezdeni a feladataid stb... Tehát meglesz a következménye. Ez nem egy büntetés vagy vezekelés. A magam által elkövetett tett vonja magával a következményt. Isten úgy ahogy az erkölcsi életünknek, a szervezetünknek is adott törvényeket amik megtartásával a legjobban érezhetjük magunkat.
"válaszd azért az életet, hogy élhess" /5Mózes 30,19/

Azt mondja Jézus: 
"Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok" /János 14,15/
Nem tartottam meg a "parancsolatát" és Ő mégsem hagy magamra. Nem legyint mint, ahogy lehet, én tenném miután valaki már századjára megy ellene a kérésemnek. 
Nem "hagy magamra", hanem szól hozzám. Látja a helyzetemet amiből nem tudok szabadulni és figyelmeztet, vagy mondhatnám úgy is dorgál."mert melyik fiú az, a kit meg nem fenyít az apa?"

Ezzel a bizonyossággal kellene induljon minden nap. Még ha nem is úgy tettél mindent ahogy legjobb lett volna, még ha el is távolodtál Tőle, és nem is érdekelt, hogy mi az Ő véleménye, akkor is megkeres és nem hagy békén. Ahogyan az Éden kertjében: "Ádám, hol vagy?"