"A téma az utcán hever?"

Megint egy érdekes tapasztalatban volt részem a minap. Hazafelé tartottam gyalogszerrel, mikor a tőlünk nem messze lévő vasúti töltés oldalában egy embert láttam feküdni.

Csíkos pulóvert hordott, ezért először megijedtem, hogy meg van kötözve, de aztán rájöttem, hogy csak illúzió.

Egy hajléktalan valószínűleg, hiszen így hobbiból csak úgy senki sem fetrengene szívesen beton és fű határán!

Mikor közelebb értem láttam, milyen édesdeden alszik, talán az italnak köszönhetően. A kis motyója egy fehér reklámszatyorban hevert az egy méteres körzetében.

Na, most itt kezdődik az izgalom, amikor a gyalogosátkelőn a lámpa zöldre vált, és én elindulok a túloldalra, egyenest a szegény hontalan irányában.

Nagyon ismerős az érzés?! A pulzus megemelkedik. A szív egyre erősebben kalapál. Kis izzadságcseppek a homlokon.

Érzem, hogy valami itt bennt motoszkál, valami nincs rendjén!

Most mit tegyek? - szól a kérdés irgalmatlanul. Ejj, fránya lelkiismeret!!

"Szellemi kerekasztalom" minden tagja kiabál. Ilyenkor mintha minden "képviselő" fontosnak érezné, hogy megjelenjen az ülésezésen. Mintha mindegyiknek ugyanolyan vétójoga volna. Peregnek a gondolatok.

Az egyik így kezdi:

- Jajj ugyan már mit akarsz ettől, hisz úgyse segíthetsz rajta!

- Nézd milyen koszban fekszik! Biztos nem tegnap fürdött ... és nem is ma..

- Menj tovább, hidd el nem te leszel az egyetlen!

Aztán ezzel a "párttal" szemben megjelenik egy másik hang:

- Ha most elmész mellette...húú... te soha nem hallottál még az irgalmas samaritánusról?

- Kik mentek el a félholtra vert mellett? A pap, meg a lévita? Vagy hogy is volt? Te is hasonlóan akarsz eljárni?! Te "szent"...

Újból az előző frakció:

- Még a végén valami betegséget kapsz tőle, s közben te nem adtál neki semmit!

- Azt hiszed, hogy egy jó napottal könnyítesz rajta? Senkinek sincs szüksége az együttérzésedre, menj csak tovább, különben is fel kéne ébreszd, pedig lehet épp szépet álmodik.

Közben már a zebra felénél járok.

- Azért egy százast hozzávághatnál, biztos örülne neki!

- Áhh, azt inkább ne, úgyis csak piára, meg cigire költi!

- Na jó, dehát legalább addig van egy kis öröme. Valószínűleg én se bírnám az utcán ital nélkül, ki tudja!

- De mivan ha épp akkor üti el egy autó, amikor abból a fröccsből enyhít magán, amihez TE segítetted hozzá! .. TE GYILKOS...!

NA JÓ, ENNYI ELÉG!! De mi a legjobb megoldás?

Mégse mondhatom, hogy nem veszem emberszámba! Átértem a túloldalra. Itt van előttem a helyzet.

Az utcán hever...

Odamenve próbálom szólongatni. De nagyon nyugodtan alszik. Lehet, hogy volt valami kis itóka, de nem feltétlenül.

Áh hagyjuk itt. Nem tudok mit csinálni vele. Így hát tovaindultam..aztán.. na hát mégis..ha már idáig eljöttél! Dehát... na... most mit?...

Legalább a látszat kedvéért, bár a járókelők már így is hülyének néznek. :) Ha egyáltalán figyel valaki, bár kötve hiszem.

Legalább kétszer bizonytalanodtam el, és kétszer fordultam vissza. De mivel többszöri felszólításra, és kissé gyengéd böködésre sem kelt fel, így aztán otthagytam. Mit csináljak? Haza mégse vihetem. Bár az is egy érdekes alternatíva lenne. Dehát család, meg minden...tudod. Az már kissé neccesen kivitelezhető.

Megpróbáltam azért egy étkezési utálványt a kezébe nyomni, úgy hogy a szél ne fújja el.

Aztán elindultam hazafelé. De mivel valóban nem messze lakom, az a gondolatom támadt, hogy mi lenne, ha hoznék neki valamit. Az talán kielégíti kerekasztalom minden tagjának elképzeléseit. Nem pénz, de mégis valami! Valami ehető. Ugye, pénzt azért mégse, nem? Vagy akár ?

Jó kérdés?

Végül 10 perc múlva vidáman baktattam visszafelé, egy kis elemózsiával a kezemben.
Imádkoztam, hogy biztosan ott legyen még az uraság, s ha így lesz, én boldog vagyok, mert az Úr ma engem használt, hogy valami kevés eleséghez jusson szegény ember.

És ott van!!! Yes, bingo, ezazezazezaz, és még 1000x, sőt mitöbb, mintha kezdene mocorogni.

Odamentem a kezébe nyomtam a zacskót:
- Étel van benne meg egy kis gyümölcs, egye meg - mondtam.
- Jaj nagyon köszönöm - s közben kezdett feltápászkodni, mert zavarba jött. A szokatlan testhelyzet miatt gondolom. Mert ugye jobb sorsú ember nem szokott a flaszteron feküdni. Egyem a szívét próbált disztingválni (remélem jó értelemben használom a szót). Dehát sajnos előfordul az ilyesmi. Mondtam volna, hogy maradjon csak nyugodtan.
- Kellemes.... napokat! - vágott közbe, s közben tényleg őszintén mosolygott. Nagyon szépen. A tekintete egyébként nem volt "kótyagos", inkább csak "bohókás". Na mindegy ez már részletkérdés.
Ő kapott egy kis csomagot, én pedig talán még többet kaptam - vidámság. Lehet, hogy közhelyesen hangzik, de aki mást felüdiít az - nem az üdítő -tényleg maga is felüdül.
Nem nagyon beszélgettünk, hiszen hagytam hogy egyen, így aztán továbbléptem. Pedig lehet kellett volna.

Na de miről?

Ez is jó kérdés!

"Egy Gyűrű..."

Örömmel szeretném bitekbe foglalni a kedves hírt, hogy ezennel eljegyzéssel pecsételtük meg kapcsolatunkat a Kedvesemmel.


Nagyon szép történet!
Álltunk a Domboldalon. A Nap-révész éppen alászállni készült hogy megkezdje túlvilági útját a homályban, és aztán Új Reggellel ébresszen minket, itt e földi létben kerengőket. Talpunk alatt a zöld pázsit is mintha egy utolsó nagy lélegzetet vett volna a lemenő aranykorong fényhajszálaiból, a szívem pedig kalapálni kezdett...

A pulzusom emelkedése érezhető volt, így aztán Párom megkérdezte, hogy miért ver ennyire. Erre egy kis versikével válaszoltam, majd kivettem tarsolyomból az addig ott türelmetlenül lapuló kis ékszert.

Ahogy a Nyugvó Nap rákacsintott a Gyűrűre, az viszonzásként vidáman ragyogott fel, mint újonnan születő Csillag az Univerzumban...

Amazing...

Cím nélkül

Most álljon itt néhány gondolat egy írótól, akinek már korábban könyvét is ajánlottam. Mivel nekem nagyon jól esett, amit olvastam a reggeli órákban, ezért most itt fel szeretném jegyezni.
Néha ugyanis kicsit túlspirázom a dolgokat, és ilyenkor nagyon rossz érzéseim támadnak. Mondhatjuk félelemnek a mindennapi, egészen egyszerű dolgoktól, így a felnőttkor küszöbe előtt vagy mögött vagy rajta, nem is tudom. Teljesen szokványos: "Miből fogok én élni? Mivé leszek? Hová leszek? Mit és hogy, jaj? Mi lesz a nagy célokkal, vágyakkal, a beteljesületlen tervekkel, meg az apró 'kudarcokkal'? "Nincs kudarc, csak tapasztalás." Ami lehet,hogy fontos... Mit kezdek a rossz szokásokkal, a helytelen jellemvonásokkal...? "Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?"
De ne is folytassuk, már így is túlzásokba esem.
Szóval ilyenkor elfeledkezem, vagy inkább elhomályosodik bennem a kép Istenről, és elhiszem, hogy nem érdeklik Őt az én apró-cseprő gondjaim, meg a mondva csinált hisztik. Nagyon örülök, hogy kicsi koromtól kezdve ismerhetem, vagy inkább Ő ismer engem, de ilyenkor nagyon könnyű beleesni a "nagyobbik fiú" hibájába. Hiszen olyan keveset teszek én az Úrért. Legalább, hogy kifejezném a hálát, vagy ha csak el nem feledkeznék Róla soha. A gondokat is csak magamnak köszönhetem. Még csak azt sem mondhatom, hogy amiatt vagyok boldog, mert "háborúságot szenvedek az igazságért". Néha szeretném jól kiérdemelni a gondoskodást! Jaj de gyarló emberi dolog. Hát ez van. De ezt nem lehet.
Na de egészen elkanyarodtam már. Igen, látható, milyen könnyen belegabalyodom a gondpókhálóba. Vagy inkább sopánkodás ez?!
Tehát nagyon könnyen elfelejtem azt, hogy Jézus, nem azért gondoskodik, mert, hú de jó vagyok! Éppen ezért muszáj, hogy jelen legyen még a legcsekélyebb tevékenységben is, akár gonddal jár az akár nem. Hiszen Ő maga mondja: "Nemde, két verebecskét meg lehet venni egy kis fillérért? És egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül! Néktek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok."
Hiszen "szerelmesének álmában ád eleget."

Na most akkor jöjjön amit mondtam, az idézet:
Isten állja minden ígéretét. A Bibliáddal kezedben mondd: Ígéretedre hivatkozom. "Kérjetek, és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek, és megnyittatik néktek."

A trónt övező szivárvány a záloga annak, hogy Isten hű, és hogy nála nincs változás, sem változásnak árnyéka. Vétkeztünk ellene, és nem érdemeljük meg, hogy kedvezzen nekünk. De Ő maga tanít a legcsodálatosabb könyörgésre. "A te nevedért kérünk, ne utálj meg, ne engedd, hogy meggyalázzák dicső trónodat! Gondolj ránk! Ne bontsd fel a velünk kötött szövetségedet!" Megígérte, hogy ha méltatlanságunk és bűntetteink beismerésével hozzá fordulunk, figyel kiáltásunkra. Trónja becsülete múlik szava betartásán.

Isten mérhetetlen eredmények elérésére ad erőt mindazoknak, akik semmit nem tartva vissza, felajánlják magukat az Úr szolgálatára. Istent örök ígéret köti ahhoz, hogy hatalmat és kegyelmet biztosítson mindazok számára, akik az igazságnak való engedelmesség által megszentelődnek.
Nehémiás rövid imában a királyok Királyához emelkedett, és megnyerte a maga ügyének azt a hatalmat, amely úgy tudja alakítani az emberek szívét, mint a folyók vize a medrüket.

A szükség idején mondott ima menedék, amit az ember igénybe vehet olyan helyzetekben, amikor más formájú imára nincs lehetőség. A kavargó élet nehézségeivel küzdők és már-már csatát vesztők a kuszaságok útvesztőjében felküldhetnek egy-egy fohászt mennyei eligazításért. A tenger és a szárazföld utasa nagy veszélyben így bízhatja rá magát a Menny oltalmára.

A hirtelen nehézségben vagy veszélyben a szív segítségért kiálthat hozzá, aki megígérte, hogy hűséges, hívő gyermekei segítségére siet, bármikor is hívják. Minden helyzetben és körülményben a fájdalomtól és gondtól lesújtott vagy heves kísértésektől megtámadott lélek biztonságot, támaszt és segítséget találhat a szövetségét megtartó Isten kimeríthetetlen szeretetében és erejében.

"Megemlékezik az ő szövetségéről mindörökké; az ő rendeletéről, a melyet megszabott ezer nemzetségiglen"

"Hol a boldogság mostanában...?"

Természetközeli, hasznos munkában - válaszolnám most én ezt Petőfinek. Persze az ő verziója is áll, csak az egy más élethelyzetre.
Végre itthon. Végre vidéken. Végre majdnem minden olyan volt mint régen! Mint az "aranykorban". Az én aranykoromban... :)
"...egy szárny suhant felettem, s felém hajolt az, amit eltemettem rég, a gyerekkor."

A hétvégén vidéken voltam, és már már elveszettnek hitt barátokkal találkoztam. Értsd jól. Ezt most nem úgy gondolom, hogy rég nem láttuk egymást, hanem máshogy.
Tudod van az úgy, hogy ismeritek egymást, sőt nagyon jó barátok vagytok, aztán valamiért távol kerültök egymástól, más az érdeklődés, mások a problémák, és mint két fa melyet csemetekorban szétültetnek egészen más irányban növekedtek. És bár találkoztok, még sincs annyi idő, hogy újból kialakuljon a régi kapcsolat. Ilyenkor jön az, hogy" milyen idő volt a héten, bla bla..."

Kint voltunk Édesapámmal az erdőben levő méhesünkben. Csodálatos állatkák, gyönyörűen működnek. Apám csak úgy fogalmazott, mintha kezet fogna az Istennel, mikor velük dolgozik.
Szóval ott voltunk az erdőben, a méhek körülöttünk döngicséltek. Épp azt vizsgáltuk, milyen az utánpótlás.
Eközben pedig az előbb említett "rég nem látott barátok" a faluban lévő házunk kőműves, kertgondozási és egyéb átalakítási munkáit végezték, mivel úgy határoztunk családilag, hogy az oly sokszor eladásra szánt kis vidéki kajibát mégis végérvényesen megtartjuk. Véget vetve ezzel a bizonytalanságnak ama kérdést illetően, hogy elvágjuk-e a gyermekkoromnak, sőt gyökereimnek is otthont adó világgal való kapcsolatunk anyagi vonzatát vagy sem. Sem!

Szóval jól esett tudni, hogy a barátok "jó helyen" vannak én pedig Édsapámmal "bogarászom" az erdő széli kis ligetesben, míg a méhek körülzsonganak. Barátnőm otthon Édesanyámmal szorgoskodik a házimunkában, a Sógorom, pedig felénk tart a faluból.

Na és ahogy odakint a méhesben munkálkodtunk EGYÜTT, és ezek a gondolatok siklottak át elmémen, egyszer csak az jutott eszembe, hogy: "Boldogság"; az a nagybetűs. De nem csak mint érzés, mint állapot, hanem... szóval, hogy "akkor ezt most meg kell élni" "tudatosan". Mint ahogyan Besenyő TT. István, azaz Besenyő Tudatosan Táplálkozó István tudatosan táplálkozik, mert a sütemény fogyasztása közben végig tudja, hogy eszik!!

"Helló, Zoli, halihó valami ilyesmi az amit ez a bűvös szó takar. akkor most tessék szépen értékelni, és elmélyülni a pillanatban." - szólt a "hang".
Mesés, már-már "giccses". De mégsem, mert nagyon fontos volt odafigyelni, hogy ne csak úgy észrevétlenül illanjanak el ezek a percek, hanem legyen lenyomata. Jaaj, remélem elég plasztikusan le tudtam írni. No persze, úgyis átélni kell ezt, nem olvasni, tudom. Azért remélem valamit sikerült átszűrni, és lesz még ilyen...


"És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök.
És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak."