További...

Most megint megpróbálom leírni, mi is az amit válaszként kaptam kérdésemre, ami régóta foglalkoztat. Azért jó érzés azt tudni, hogy valaki látja, min jár az agyam, és képes párbeszédbe elegyedni velem, ráadásul ez a valaki az egész univerzumot, vagy univerzumokat átlátja, mégis van gondja arra, hogy én, a porszemnek is csak részecskéje, miken gyötröm magam, ezen az aprócska bolygón.

Az előző cikkben csak utaltam rá, de végül nem írtam le.
Ahhoz, hogy ezt a bejegyzést teljességében lássuk, érdemes megnézni ezt a korábbit.
Most nekem is össze kell szednem magam, hogy mi is volt, jaj....

Á igen, különböző vallások, szép eszmerendszerek, és ezek követői, hasonlóságok, kegyes élet stb, stb...
Talán már a lelkiismeretet is pedzegettem.

Ja igen a végkövetkeztetés végül az volt, hogy miért foglalkozom én különféle vallásokkal, amikor nekem magamnak van szükségem megtérésre?! Láthattuk a Nikodémus - Zoli analógiát.:)

Hogyan üdvözítheti Krisztus azokat, akik nem fogadták el Őt, mint Megváltót, de ugyanakkor gyönyörű életet élnek, ami mellett nem mehetünk el csakúgy? Miközben azt mondja Jeshua: "Én vagyok az út, az igazság és az élet..." Mi lesz velük jajj!! Pedig olyan jó emberek!!! (Tudom, a kegyesség és jóság senkit nem ment meg önmagában, ez csupán egy következmény, de ez megint megérne több sort, úgyhogy talán később erről.)
Ugye, buta kérdés... vagy inkább ismerős? mégis... Aztán azt gondoltam, hogy miért akarom Istent bezárni egy templom falai közé. Miért ne tudná, Ő a tibetben élő nomád törzs tagjait éppen úgy felemelni, mint engem? Mintha Ő nem lenne legalább 1000-szer (most keveset mondtam) olyan kreatív, mint én. Végülis rá mondjuk, hogy CREATOR!!:)

Tehát belenyugodtam ebbe a következtetésbe, és még egy gyönyörű verset is találtam ezt alátámasztandó:
"Miképen hogy nem tudod, melyik a szélnek útja, és miképen vannak a csontok a terhes asszony méhében; azonképen nem tudod az Istennek dolgát, a ki mindeneket cselekszik."
Szerintem csodálatos, és hihetetlenül szemléletes.
Mikor ebbe belenyugodtam - fontos, hogy nem beletörődtem - azután láttam azt, hogy innen-onnan válaszokat kapok. Mintha egy puzzle elemeit kéne összeilleszteni. Gyönyörű.

Volt még egy kérdés. Miért nem találkozik Jézus más vallások képviselőivel? Amiből tudhatnám, hogy magam is hogy álljak a kérdéshez. Mert azért az Írásnak ugyanolyan tekintélye volt egy farizeusnál, mint egy vámszedőnél. Tehát volt egy közös alap, amit senki nem vitatott. Na jó, hazudnék ha azt mondom nem voltak vitás kérdések. De maga az Írás az elfogadott volt.

De...és itt jön az újdonság! Amit csak akkor fedezhettem fel, miután képes voltam elengedni a kétségeimet.
Nem teljesen igaz, hogy Jézus nem találkozik más "vallásúakkal". (Nem szeretem ezt a szót így használni, azért tettem idézőjelbe.) Ha jobban tetszik más "kultúrkörből" származó! Azelőtt valahogy elkerülte ez a figyelmemet!

Rögtön születésekor jöttek hozzá "napkeletről bölcsek". Ki tudja vajon mifélék, honnan tudták, hogy most fog születni, hol olvasták vagy miből jöttek rá, hogy ki Ő és mikor jön, és mit fog tenni? Nem tudjuk! De előbb ott voltak, mint bármelyik helyi előkelőség! Gondoljuk csak el! Vagyonos és bölcs emberek, csilli-villi ruhákban, karavánon eljönnek, hogy lássák ezt a csecsemőt, egy istállónak kikiáltott barlangban vagy kunyhóban, a széna között, az egyik piciny településen. Nem tudom, mondták-e egymásnak, mikor leszálltak a lóról, tevéről: "Te figyelj már, jó helyen járunk?!"
De valószínűleg, biztosak voltak a dolgukban, és nem tévesztette meg őket a külcsín hiánya.
Nézzük csak meg mi is történik itt! Eljön az akihez a ígéretek fűződtek, és a nép kihez elsőként küldetett nem jelenik meg reprezentálva magát. Úgy értem nem járulnak hozzá vezető emberek, akik az Írásokat forgatják, "ismerik". Vagyis én, mint "farizeus" - ahogy az előző bejegyzésben erre rájöttem - nem sok érdeklődést mutatok a hozzám küldött Megváltóhoz, mert a magam által kovácsolt elméletek kötnek le. Viszont az "idegen" vagy "más vallású" bölcsek, akiktől nem várnám, emberi logikával, hogy ilyet tegyenek megelőznek engem abban, hogy tisztüket tegyék Jézusnál. Akkor most, hogy van ez?
A napkeleti bölcseknek nem volt probléma az, hogy a Megváltó, a "királyok Királya, uraknak Ura", vagy nem tudom, hogy gondoltak rá, egy egész más vallási környezetben születik meg. Ők őszintén kutattak, kaptak egy sugallatot, kinyilatkoztatást Istentől, aztán elindultak és mentek... Követték a "csillagot".

Később, már szolgálata idején jöttek Jézushoz görögök. Napnyugatról!
"Néhány görög is vala azok között, a kik felmenének, hogy imádkozzanak az ünnepen" Ők aztán tényleg teljesen más eszmei háttérrel rendelkeztek, mégis tudni óhajtották az igazságot a Messiásról... "látni akarjuk a Jézust"
Most befejezésül, (bár még lenne itt valami de ezt majd később) hadd idézzek pár sort egy könyvből, melyet már korábban ajánlottam:
Amikor egykor a napkeleti bölcsek eljöttek, hogy megtalálják Krisztust, földi élete kezdetén, úgy jöttek most élete végén ezek az emberek Nyugatról. Krisztus születésekor a zsidók olyannyira elfoglaltak voltak saját nagyravágyó terveikkel, hogy nem vettek tudomást jöveteléről. A mágusok pogány földről jöttek a bölcsőhöz ajándékaikkal, hogy imádják a Megváltót. Ugyanígy ezek a görögök a nemzeteket, törzseket, a világ népeit képviselték, mikor eljöttek, hogy lássák Jézust. Ugyanígy minden kor és minden föld népeit vonzani fogja a Megváltó keresztje. Így "sokan eljőnek napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában"

Új tapasztalat

Hadd osszak most meg itt egy gyönyörű tapasztalatot ami a napokban történt velem.
Tulajdonképpen sokkal régebbre vezethető vissza a kibontakozása.
Csak most érte el tetőfokát, úgy érzem.
Nagyon sokat szoktam agyalni különböző vallások követőin. Vajon mi végre ez a sok szép eszmerendszer?
Mindegyiknek megvan a maga sajátossága, vannak ahol teljesen ellent mondanak egymásnak, de olyan is van amit nem is lehet, és nem is érdemes összehasonlítani egy másikkal, mert az olyan lenne mintha magyar kártyával szeretném elmagyarázni a Póker szabályait.
Mindenesetre a legtöbb vallásban megvan az a törekvés, hogy követője igaz, kegyes ember legyen. Hol így, hol úgy de valahogy mindenhol megtalálható ez. Legalábbis eddigi tapasztalataim ezt mutatják. És persze a szeretet az ami talán szintén mindegyik vallás egyik legfontosabb vagy talán a legeslegfontosabb pontja. Na persze ennek a "szeretet"-nek is többféle szintje létezik ezekben, erre most nem szeretnék kitérni, mivel ismereteim meglehetősen hiányosak, meg aztán erről könyvet is lehet írni. Talán majd egy másik bejegyzésben.

Szóval minden vallás, ha követője azt igazán megéli - ami már talán nem is vallás, hanem inkább hit, vagy ilyesmi - igaz és őszinte embert varázsol.
Mondom teljesen tapasztalati úton történt ennek felismerése. Remélem,hogy nem tévedek. Na jó igaz, nem ismerek minden vallást. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy amivel eddig találkoztam.

Azért mondtam az elején, hogy korábbra vezethető vissza ennek a mostani tapasztalatnak a kibontakozása, mert azt láttam, hogy bizonyos "problémákkál" vagy kérdésekkel újra és újra szembetalálkozom.

Talán az egyetem első évében törént, amikor az a kérdés szegeződött felém, hogy "miért vagyok kizárólagos"?
Tudniillik kereszténynek tartom magam, de nem is szeretem ezt a szót, mert már annyi rossz jelentés ragadt hozzá. Úgyhogy inkább használjuk a szó eredeti jelentését "Krisztus-követő". Pontosabban igyekszem Őt követni, ez inkább kevesebb, mint több sikerrel jön minden nap össze. A "keresztény vallás" szókapcsolattól pedig egyenesen borsózik a hátam. VAllás, vallás, vallás... juuj, ez annyira "álszent" szó. Még ha magánhangzók hangrendjét nézzük is. A "keresztény" tele van magas hangrendűekkel, ami számomra kicsit frissebbé teszi a szót, aztán jön ez a nagy "VALLLLÁS", ami pedig olyan, mély, és olyan egyhangú, meg, hogy is mondjam mozgalmasság nélküli. Mintha egy régen farönkbe szorult rozsdás balta lenne, amit már soha senki nem fog tudni használni. Na ilyen számomra ez a szó.
Sőt a szó jelentése is. Mert kifejezi azt a begyöpösödést, amikor, minden áll már a helyén, semmi nem lehet új, minden módszer és válasz jól bevált már, ezért ne is nyúljunk hozzá. Ez aztán azt eredményezi, hogy elfelejtünk gondolkodni a megoldásokon, és ha új helyzetbe kerülünk, adunk egy nem éppen odaillő választ a problémára.
Hogyan is lehet egy ilyen szót párosítani azzal, hogy "Krisztus-követés". Ami nekem azt jelenti, hogy minden nap, újra és újra, meg kell vizsgáljam az indítékaimat, le kell győzzem a nehéz "testet", ami ugyanúgy, mint az a rozsdás balta mindig csak egy helyben tartana.
Ezért sokkal jobb szerintem a hit. Mert lehet az ember vallásos "Krisztus követés" nélkül is, amikor a formákból teljesen kiesik a lélek. Viszont hit nélkül Krisztust követni lehetetlen. Hit - ez a szó már hangzásában is sokkal szimpatikusabb. Persze ez teljesen szubjektív, úgyhogy nem lényeg.


Juj most egy kicsit eltértem a tárgytól...Hol is tartottam? Hja igen "miért vagyok kizárólagos"?
Miért mondom, hogy csak ez az út a jó? Miért ne lehetne ez vagy az vagy stb... Most itt direkt nem sorolok fel mást. Kicsit később.

Ez volt az első találkozásom ezzel.
Aztán nem oly régen Izralelben járhattam, kedves nagybátyám jóvoltából. Itt óriási szellemi kalandtúrában volt részem, csodálatos volt. Rengeteg, gyönyörű, összefüggést találhattam ott. Néha már akkora impulzusok értek, hogy magam sem tudtam eldönteni ki is vagyok valójában.
Itt is legalább három vallással találkozhatunk, de lehet hogy többel is.
A megfigyelés ugyanaz! Aki éli azt amit vall, az erőt ad neki ahhoz, hogy helyes életet éljen. Hihetetlen! Pedig teljesen mást vallanak.
Vagy ott vannak a tibeti nomád törzsek, akik teljesen távol esnek a "civilizáció" bármiféle hatásától, nekik is megvan a maguk vallása, amit lehet sokkal jobban megélnek mint én az enyémet.

Aztán itthon megint egy újabb vallással találkozom, nevezetesen a buddhizmussal.
Nem szeretnék teológiai értekezésekbe bocsátkozni. Erre a vallásra fokozottan igaz az, amit a magyar kártyával történő pókerezésről mondtam. Még a fogalmaink sem ugyanazok. Vagyis nem értem... NA mindegy.

Szóval folyton azon morfondíroztam, "Istenem, hogyan lesz eldöntve az emberek üdvössége? Mi alapján, hiszen annyiféle vélekedés és eszme létezik, és mégis mindegyik "kitermeli" a maga igaz hívőit?!" Vagy pl, "Miért nem beszél Jézus az evangléiumokban buddhistákkal, amiből megtudhatnám, hogyan álljak a kérdéshez?" - Teljesen nevetséges kérdés.

Aztán egyik nap, épp szerdán, odakünn tevékenykedém a garázsban, mikor a szél zúgása, mintegy a semmiből támada fel, s ím meghallám, amint a kopasz fák elszáradt leveleit húzza.
Ekkor eszembe jutott az amit Jézus mondott, épp Nikodémusnak, aki mint tudjuk farizeus volt.
Ezt mondta:
"A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született."

Vagyis ha behelyettesítünk:
Nikodémus = Zoli
Jézus = Jézus

"Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Zoli.
Ez jöve Jézushoz, és monda néki: Mester, tudom, hogy nagyszerű emberek vannak a buddhisták, a zsidó vallásúak stb. között, mert senki nem élhet kegyes életet, hanem ha az Isten van vele.
Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.[...] A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néked újonnan születned. A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született."

Vagyis "Zoli ne távolíts már magadtól, először te magad kell újjászüless, és ne foglalkozz egyebekkel, hagyd az Istenre ami az Ő dolga, nem neked kell eldöntened, hogy mik az üdvösség feltételei. Te csak dolgozz a magadén, csak éld meg mindazt amit már tudsz, amiben hiszel, mert Isten teljes munkáját úgysem láthatod át!"
Tehát nem véletlen, hogy nem találtam meg, Jézus "válaszát" (ez nagyon rossz szó erre), más vallásokhoz, mert én magam vagyok az a farizeus akihez szólni akar. Csodálatos, soha nem gondoltam, hogy egy ilyen felfedezésnek egyszer így örülni fogok. :)

De ha szabad még a buta Zolinak belekotyognia ebbe a már amúgy is fársztóan hosszú bejegyzésbe, azóta, hogy talonba raktam, a kérdést a más vallásokról, úgy látom, kezdek arra is választ kapni.
Most már csak két mondat, kedves Olvasó, ha még nem rohantál világgá :
áh nem is inkább ezt majd egy későbbi bejegyzésben :)

Metro

Nagyon rég nem használtam a Kisföldalattit.
Ez ma megtörtént. Ilyenkor mindig nagyon érdekes ott úgy végigmenni, mintha teljesen új és idegen lenne az egész.
Amikor ugyanis nap mint nap használom, olyan rutinszerű. Megszokott dolog, nem találok benne semmi különöset olyankor.

De most, hogy hosszú idő óta újra felszálltam rá olyan más volt. Érdekes volt megállni, és csak szemlélni. Csak állni egy helyben és figyelni.
A Mexikói út végállomáson szálltam le. Néztem ahogy a túloldali peronon, az indulási oldalon fel - és eltűnnek a szereplők.
Ilyenkor még az is fokozza az élményt, hogy a középső pillérek mintegy kukucskaszínpaddá alakítják az általuk közrefogott teret.
Ha belehelyezkedem a helyzetbe, elhiszem, hogy azok ott a túloldalon valóban csak színészek. Bejönnek a színre, eljátszák ami a peron-jelenetben rájuk szabatott az egészből.
Aztán nagy robajjal begördül a következő sárga szerelvény, s ők felszállnak, és elindulnak kifelé. Soha többé nem látom őket ezután.
Aztán érkezik egy újabb az innenső oldalon.
Ők is leszállnak. A padon ülve néha el-elkapok egy-egy pillantást, de azok a meglepetés ijedelmétől vezéreltetve, megerőszakolják a "véletlent" és mintha mi sem történne tovább lépnek. Vagy fordítva, - én lépek tovább.

Mintha attól félnénk ilyenkor, hogy a szemünkön keresztül a lelkünk legmélyebb zugai is kitárulnak a másik fél előtt. Ezek szerint mégiscsak van ott valami amit takargatni kell?!
Nem is valljuk be magunknak, hogy mit. Csak megszokott gyorsasággal tovapillantunk.
Nehogy a szemeinken átáramló dolgok végül összeolvadjanak, vagy konfrontálódjanak.
Menjünk tovább...

Ilyen az is mikor a metró végestelen végesen végtelen mozgólépcsőin fel- vagy lefelé csúszunk.
Itt lehet keresni a tekintetekben a kontaktust. Nagyon izgalmas amikor valaki olyannal találkozom, aki talán ugyanezt teszi. Nem történik semmi végül, mert én megyek le amaz meg föl, vagy épp fordítva, de azért mégis... Nah szóval érted..

Az élet művészete

Annyira tetszett ez a gondolat, amit ma reggel olvastam, hogy muszáj volt magamévá tenni, és megosztani itt

"Kevés ember tudja, hogyan kell élni. Felnövünk valahogy, és felnőtt életünkbe kisgyerekkorunk elemi módszereit és motivációit visszük magunkkal. Nem is fordul meg a fejünkben, hogy ezen változtatnunk kell, hogy az élet a szépművészetek legszebbike, hogy egy életen át tartó türelem szükséges elsajátításához, és hogy földi zarándokutunk rövid ahhoz, hogy mesteri fokra jussunk el benne.

Mégis, ez a kereszténység lényege – megtanítani az embereknek Az élet művészetét.

A tananyag lényege: „Rólam vegyetek példát!" Ez a tanulási folyamat személyre szabott, nem sajátítható el könyvekből, előadásokból, hittételekből és doktrínákból. Az élet tanít meg rá. Krisztus sosem csupán szavakban mutatta meg, milyen a keresztényi élet. Eszerint élt, megtestesítője volt. De nem csupán utánoznunk kell őt. Művészetét úgy sajátíthatjuk el, ha vele élünk, akár a tanítványok a mesterükkel a régi időkben."

– Henry Drummond

A szerzőről:

http://henrydrummond.wwwhubs.com/

http://en.wikipedia.org/wiki/Henry_Drummond_%281851%E2%80%931897%29

Képeim elé egy képzelt felvételi mappabeadáson

Nem szeretnék hazudni. Sajnos technikai nehézségekkel még küzdök. De dolgozom az ügyön.
Elmélyülni egy témában annyira még nem volt lehetőségem, hogy mindazt amivel foglalkozom absztrahálni is tudjam.
Nem szeretnék itt most hirtelen jött "megérzésektől" vezéreltetve bárminemű "elvonatkoztatást" az asztalra tenni, valódi mögöttes folyamat nélkül.
De sajnos egyéb "világi" kötelességeim eddig nem engedtek ecsetet fognom olyan mértékben ahogyan azt én szeretném.
Viszont tanulni mindenképp akarok. Tanulni és kamatoztatni.
Ha őszinte vagyok még azt sem látom pontosan ami bennem van, de tudom, hogy ott van, és nagyon akarom, hogy kijöjjön.
Mindehhez nagyon jó lenne egy mester, egy tanító, aki olykor eligazgat. Vagy akár egy jót lehet beszélgetni vele.
De tudom azt is, hogy ha ilyet nem találok, akkor magamnak kell végigmennem egyedül. De akkor sem teljesen egyedül, mert a Legnagyobb Mester, minden dolog Megalkotója fogja a jobb kezem, és tanít.
Ez remélem nem hangzik nagyképűen. Mármint én tudom, hogy nem az, de esetleg félreérthető.
Azért nem nagyképűség ez, mert ezt Ő ígérte. Mindenkink megígérte, és ha ez valóban Tőle származó talentum, akkor biztosítani fogja hozzá az eszközöket is, csak bízni kell benne.
Persze mindezt nem lehet önzésből, a magam dicsőségét hajhászva, mert akkor mindjárt értelmét veszti az egész. Nem.
Csakis olyan célzattal lehet, amit Ő rendelt el, és Ő tud egyedül, mert céllal helyezte el bennem ezt a talentumot.
Nagyon sokat kell még tanulnom, ezt is tudom.
Kitartónak lenni pedig azt hiszem magától értetődő.