2010. október 11., hétfő

Az Írások/Puzzle - 4. rész

Ahogy egy kirakós játék némely, sőt sok-sok eleme nem passzol ugyanazon puzzle másik darabjához, legyen az 50, 100, 1000, 3000 vagy akárhány darabos, úgy az Írásokban is beleütközhetünk ilyen ellentmondásokba. Tehát nem lehet egy-egy darabot csak úgy kiragdva egy másikhoz illeszteni önkényesen, mert nem is fog illeszkedni. Némelyeket lehet, hogy mesterkélten egymásba erőszakolhatjuk, de érződni fog, hogy itt valami nincs rendben.
Minden egyes darab csakis azon a helyen nyer értelmet, ahová tervezték. A sarkok nem lehetnek a közepén, vagy a közbülső elemek a széleken és így tovább...
Csak a megfelelő kontextusban látjuk meg az értelmét mindennek.
Ezért a SzentÍrást úgy kell tanulmányoznunk, mintha egy végtelen darabszámú puzzle-készletet raknánk össze! Végtelen, mert mindig újra meríthetünk, és mindig találunk új elemeket, akár olyan helyeken is, amelyről korábban azt gondoltuk, hogy ott már teljesen összeállt a kép.
S ha ellentmondásba ütközünk is, nem szabad feladni a kutatást, mert a "fáradságos munka" eredményeként világosan fogunk látni. A csomagból kihullva a puzzle darabjai, nem állnak maguktól azonnal össze. Kár lenne azt feltételezni, hogy ahogy ott látjuk egymás hegyén hátán a darabokat az már a végeredmény. Az is botorság volna, ha eldobnánk az egészet azért, mert felkaptuk az első két kis darabkát, és lám lám nem illeszkednek. Bizony előfordul az ilyesmi. Aztán felkapunk csak úgy másik két darabot, és azok sem illeszkednek...
Áhh ennek semmi értelme! - kiáltunk haragosan, és otthagyjuk az egész kupacot. Balgaság.
Nem, ezt ne tegyük, ez a játék nem erről szól, nem így működik, és óriási csodától fosztjuk meg magunkat ezzel! A teljes kép csakis akkor áll össze, ha minden egyes elemét a helyére illesztjük. Ehhez kitartó, kutató munka kell.
A szóban forgó Biblia, ami annyit tesz "kis könyvecskék" - mintha csak azt mondanánk "kis képdarabocskák" - egy különleges Puzzle, mert ahogy megállapítottuk "végtelenül kimeríthetetlen", hisz maga a Forrás is az, ezért kérnünk kell Őt, vezessen, adjon világosságot, mert sötét, bezárt ablakú szobában nem lehet "kirakósozni".
Ha így kezdjük el a "játékot", akkor hatalmas örömünk lesz, mert meg fogjuk látni a képet egészben, az Alkotót aki mögötte van és azt is, hogy mi ezzel az egésszel a célja!

"...hasonlatos a mennyeknek országa
 a szántóföldben elrejtett kincshez, 
amelyet megtalálván az ember, elrejté azt;
 és a felett való örömében elmegy és eladván
 mindenét amije van, megveszi azt a szántóföldet.
Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz,
 aki igazgyöngyöket keres; aki találván egy drágagyöngyöt,
 elméne, és mindenét eladván amije volt, megvevé azt."
/Jézus Krisztus/


"Igen, ha a bölcsességért kiáltasz, és az értelemért a te szódat 
felemeled, ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt: Akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz..."

2010. október 7., csütörtök

Ösvényem világossága

Ma újra egy csodát éltem át. Isten Vigasztalásának csodáját, és gyengéd odafigyelését gyermekei apró bajaira. Tegnap este elég későn sikerült elindulnom hazafelé a suliból. Nagyon fáradt és kimerült voltam. Nem kívántam már semmi mást, csak egy puha, meleg ágyat. De tele voltam kérdésekkel...
"Az életem kérdései": mihez kezdjek Uram? Hogy fogok élni? Miből? És hol?
Melyik úton járjak? Mit is akarok?
Így járt az agyam, miközben hazafelé baktattam, aztán egy halk és nyugodt imában felajánlottam életemet, s kértem Istent, Ő igazgasson minden lépést. "Életem ideje kezedben van..." Legyen Ő az én "ösvényem világossága". Ő tudja mit akar, mikor és miért és hogyan. Az én gondolataim folyton csak összekuszálódnak. Mostanában egyre gyakrabban sajnos. Ezután  megnyugodtam. Útközben még felmásztam a vasúti töltés oldalára, hogy megcsodáljam azt a néhány csillagot, ami fenn ragyogott még városi egünkön, és a Jupitert, mely ugyanolyan rendületlenül fénylik, minden pillanatban. Aztán mivel nagyon fáradt voltam, hazaérve már csak arra volt energiám, hogy átöltözve ledobjam magam. Így kimaradt az esti kapcsolatápolás Istennel, a Biblián keresztül, az imám is csak valami hevenyészett... De hiányérzetem volt, hiányolni Istent...

"Szívem utánad vágyott éjszaka,
 az én lelkem is bensőmben Téged keresett, 
mivel ha ítéleteid megjelennek a földön,
 igazságot tanulnak a földnek lakosai."



Ezt már reggel olvastam, ugyanabban a fejezetben volt, ahol a reggeli ige:
/Ésaiás könyve 26,3/



Nagyon jó volt ezt így olvasni! Megnyugodni a tudatban, hogy Ő hallotta azt a kérést, látja kételyeimet, aggodalmaimat, minden vágyamat és félelmemet - látja és hallja, tudja és érzi...

Az első jaj


Én nem tudom... nem szeretem az erőltetett magyarázatokat és jelentéseket a Bibliára vonatkozóan, de ez a mostani katasztrófa fájdalmasan a szívembe hasított, és óhatatlanul a fenti igeszakasz jut az eszembe. Persze ezt sem gondolom, hogy rá kéne erőltetni, csak hát...
Nevezetesen a kolontáli vörös iszap elszabadulásáról beszélek.
Tudni kell ehhez, hogy én egy Veszprém „Megyében” található, a katasztrófa sújtotta területtől körülbelül 50 km távolságban elhelyezkedő kicsiny falucskában töltöttem boldog gyermekéveim, ezt is tekintem „szülőhazámnak”, jóllehet az papírforma szerint Budapest.

S azt kell látnom, hogy most már nem csak távoli országokból jönnek katasztrófák hírei, hanem kis hazámból, a legszűkebb értelemben. Pontosan arról a területről, ahol a szívem van, ami addig a béke, nyugalom és biztonság szigete volt számomra.
A Megye! Az én drága Megyém! A sötétség felhői már ott is tornyosulni látszanak, hogy a pusztulás felé vezessenek mindent, ami még jó volt ebben a világban!
De nem csak ökológiai téren, hanem lelkileg, erkölcsi értelemben is…
Ami addig biztosnak, tűnt, ahol addig úgy gondoltuk nyugalomban és békében lehetünk, most, mint a cölöpház - melynek tartóoszlopait a víz sodrása lassan, majd egyre gyorsuló ütemben, de végül teljességgel kimossa az épület alól, hogy aztán az egész szerkezet hatalmas robajjal omoljon a vízbe - elenyészik az elmúlás iszapos sodrában.
Ilyenkor vérzik a szív! Felkiáltok! Fájdalom!
Nincs többé! Semmi nem a régi már! S nem tér vissza „soha már”!
Béke és biztonság?! Nem lesz sehol! Ha most még úgy is tűnik…
Már nem a régi a Megye, Frodó!
Ha békében, ölbe tett kézzel akarsz ülni, most talán még megteheted! Elhitetheted még magaddal, hogy minden rendben lesz. De előbb-utóbb…sűrűsödik a sötétség...
A Megye is megszűnik olyan lenni mint volt…
Kicsit úgy érzem magam, mint A gyűrűk urában... Mikor a kis hobbitoknak fel kellett ismerni, hogy ha még távolinak is tűnik, végül elér a rombolás hozzájuk is!
Magad kell hordozd a Gyűrűt, Frodo! Mert eljön a pusztulás hamar. De hogyan és miként? 
S mi ez a gyűrű? Nagyon sokat gondolkodtam már ezen. Hiszen én magam ezt nem tudom véghez vinni! Az is kérdés tehát, ki az Igazi GyűrűHordozó? Bárcsak eljönne már…a Szabadító!
Hiszen ki hozhat békét?!
Ha megkeressük a felelősöket, hogy jól megbüntessük őket, vagy hozunk egy újabb törvényt, mit oldunk meg? Ami megtörtént nem lehet semmivé tenni!
S ha ez nekem ily fájdalom, mit élhet át az, aki a hozzátartozóját veszítette el?

Nagyon várom már, hogy eljöjjön a Szabadító! De bárcsak többünknek lenne Reménység!
Bárcsak…
Hisz nem kér sokat, csak, hogy ismerd meg, higgyj Őbenne, szeresd, s ha szereted, parancsolatait megtartod.
„Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak!”

„Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképen én szerettelek titeket.
Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja a barátaiért.”

Ő pedig mindent ad, de nem mint jutalmat, amelyet jól megérdemelsz, hanem ajándékként.
Nem kell (nem is lehet) érte megdolgozni!
„Mert a bűn zsoldja halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet!”

A Halál mintegy fizetségként adja, amiért „megdolgoztál”, Isten pedig ajándékként adja az Életet, ingyen…
Mert „akié a Fiú azé az élet”
S mégsem fogadjuk el!? Még aki vallja sem várja igazán!
Hisz ezért jött hozzánk! Hogy békét és életet adjon, amelybe Ő teremtett, de mi eljátszottuk. Hogy visszaadhassa közvetlen jelenlétét, elvesztett Földünket, ami most láthatjuk hol tart! Nem lehet igaz, hogy kialakult az élet, hogy aztán cél nélkül tengődjön, valamit fejlődjön, csak úgy véletlenül és azután pusztulásba torkolljon.
Ez teljesen értelmetlen!
Ez csak logika, semmi más!
"A halál minden életet értelmetlenné tesz."
De akkor miért lett élet?!
Ez olyan mintha elkezdenénk egy mondatot, hogy aztán…


Ilyen…

Kérlek hallgasd meg! Csak egyszer!
Olvasd el amit akart, amiért eljött, és mi a célja!
Ne utasítsd el rögtön, mielőtt meg se néznéd az Ő Igéjét azzal az indokkal, hogy „azt is emberek írták”.
Persze, hogy emberek írták le, mert kik által szóljon az emberekhez? A bálnák nyelvét nem értjük, ha mégoly szép is. Isten azért választott embereket, hogy rajtuk keresztül az emberek számára érthető logikával fejezze ki gondolatait. Tégy meg annyit, hogy odafigyelsz, hogy megértsd. Ha elsőre furán fog is hangzani, meglásd – ha nem adod fel – látni és érezni fogod, ahogy megszólít és átjár az "Élő Víz"
„Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.”
Nem a levegőbe beszélek, mert megtapasztaltam már ezt…és hihetetlen…
Azután, "amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből."
A sötétség sem tart örökké – ahogy Samu is megmondta.
Tapasztalni fogod Isten (újjá)teremtő hatalmának működését, aki így szól:
"Legyen világosság : és lőn világosság..."

2010. október 3., vasárnap

Orrcsepp

A minap Nővéremmel közösen tapasztalhattuk meg Isten minden apróságra kiterjedő figyelmét, gondviselését és odaadó figyelmét azok felé, akik kérik az Ő segítségét.
Nővérem kissé beteg, megfázott vagy valami ilyesmi, ezért szüksége volt az orrcseppre mielőtt még nyugovóra tér, különben nem bír elaludni, ha nem kap levegőt az orrán. Igen ám, de napközben elkeveredett az orrcsepp, csak annyira emlékezett, hogy hol volt nála utoljára, de hogy aztán hova rakta...? Ismerős ugye!
Először Édesanyánkat akartuk megkérdezni, hiszen ő úgyis mindig mindent tud. Ha valami nincs meg akkor rögtön: "Anya!" De ezúttal erre nem volt mód, mert Anya  már az igazak álmát aludta. 
Na jó elkezdtünk keresgélni - igazából késő este lévén, magam is inkább vízszintes testhelyzetben szerettem volna lenni. De akkor most nem tudnám ezt leírni. 
Tehát miután végignéztük az összes polcot, az összes szekrényt és minden általunk elképzelhető helyre betekintettünk, a keresett tárgy még mindig sehol. Olyan reménytelennek tűnt mintha tűt keresnénk a szénakazalban. 
Itt jutott eszembe, hogy miért nem kérjük meg a világmindenség Urát, aki mindent lát. Még azt az apró tubust is. Persze bagatell, sőt bugyutaságnak tűnik ilyen "profán" dolgokkal Őt zavarni. Mégsem az, mert Ő valóban azt szeretné, hogy olyan mindennapi kapcsolatban legyünk vele, hogy a legapróbb ostobaságnak tűnő dologban is Őt hívjuk segítségül. 
Ha jobban átgondoljuk, mondhatnánk Földünk megmentését is "bagatellnek", hiszen mi ez a kis porgolyó, az univerzum végtelenjéhez képest! Mi ez a fáradt Föld, a sok-sok és végtelen világokhoz képest, amiket talán elképzelni sem tudunk. De elég csak megnézni egy Hubble Deep Field felvételt, ami az égboltunk egy kis szeletéből begyűjtött fények "lenyomata", ahol több száz milliárd galaxis, csillagközi ködök és minden egyéb helyezkedik el. Ja és szorozzuk ezt meg végtelennel...
Ha ez a Föld ilyen gyönyörű - még beszennyezett állapotában is - milyen csodás világokat tartalmazhatnak akkor még a világegyetem, tőlünk távol eső részei. Persze az is jó kérdés, ilyen viszonyok között mi a "távol"!
Ha így nézzük, mondhatnánk e kicsiny Planétára is - "bagatell".
Isten mégis minden odaadott érte...
"A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?"
Ha így nézem, valóban miért ne beszélhetnék Vele "bagatell" dolgokról?!
Ezért aztán közösen kértük Istent imában, hogy mutassa meg, hol ez az orrcsepp, hogy nyugodtan alhasson a Nővérem, és lehessen ez egy csodálatos tapasztalat, ami erősíti a hitünket. Persze először valóban furcsa volt így megszólítani Istent - egy ilyen "apróság" miatt zargatni Őt! Sőt lehet, hogy még így is viccesnek hangzik.
Ezután tovább keresgéltünk. Újabb lendülettel álltunk neki az egésznek.
 De semmi...
Közben az a költői kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy vajon Istenben van a hiba vagy bennünk?
Már-már feladva minden reményt ültünk le mindketten.
Aztán...na jó gondolkodjunk..."többet ésszel, mint erővel" - szól a mondás.
Ahogy törtük a fejünket, Isten Lelke összehangolta a gondolkodásunkat, egyik kérdést újabb követett, majd kérdést válasz, választ újabb kérdés...Hol volt utoljára? Miért volt ott nála? Hogy került oda az orrcsepp a kezébe, amikor utoljára ott volt? Így született-e, a kezében az orrcseppel, vagy máshogy?...aztán...
Erről az ostoba kérdésről, eszébe jutott, valami...Igen...a kardigán zsebében, ami délelőtt rajta volt...Igen...
Megvan!!! 
Ezzzaaaaaaaaazzzzzzzzz!!!
Bingo!
Fantasztikus érzés volt, ezt megélni! 
Köszönjük Uram!!

2010. szeptember 26., vasárnap

Az Írások/Gyümölcs - 3. rész

Érzem, hogy még mindig sötétben tapogatózom, de látom, hogy akármikor elkezdem elmélyülten tanulmányozni az Írást, az mindig termővé teszi elmém barázdáit.
Ennek köszönhető előző néhány bejegyzésem is. Csodálatos  tapasztalat. De csak gondolkodom... vagy mondjuk úgy, elmélkedem!
Na persze, ha van min? Ezért érdemes memorizálni igeszakaszokat, vagy akár egész fejezeteket is, mert egyrészt a tanulási folyamat során többször átrágom az adott részt, ami önkéntelenül késztet arra, hogy minél mélyebbre ássak, másrészt mikor épp nincs nálam, vagy nincs alkalmam olvasni, tegyük fel buszon való kapaszkodás közben, akkor is van mit felidézni, átgondolni, felfedezni.
De miért kéne elmélkedni naphosszat? - szól a másik oldalról a kérdésem. Az már nem lehet messze az álmodozástól sem! Vigyázz, te, ábrándos tekintetű gyarló ember!
De ha valamiben őszintén elmélyül valaki - vagyis én, azt tapasztaltam - azon utána tovább kell "merengeni". Mert érint, mert foglalkoztat, mert kutatod!
Persze rossz szó ez a "merengés" - hasonló az ábrándozáshoz, de mondhatnék szemlélődést is. Az ábrándozásnak is megvan a helye, és igenis lehet eredményes - ne ítéljük el.
Tehát ahhoz, hogy gondolatban elmélyüljünk, merengeni kell azon az egy dolgon sokáig. Legyünk "együgyűek". Ez a szó sajnos szintén pejoratív tartalommal párosul, pedig ha őszinték vagyunk valójában nagyon nehéz folyamatosan egyvalamire koncentrálni, és azt végezni. Olyan ez, mint amikor többször megrágjuk az ételt, mert így az a gyomorba jutva könnyeben emésztődik.
De nem csak merengünk, hanem erőt megfeszítve, módszeresen elmélkedünk, hogy a megfelelő összefüggéseket felismerjük, és a merengés során kiszűrt dolgokat, helyes következtetéssel összekapcsoljuk.
Bocsánat, én ezt magamon figyeltem meg így - mondtam, sötétben tapogatózok - lehet, hogy másnál ez teljesen másként működik.
Tehát a korábban elítélt, vagy legalábbis megkérdőjelezett "elmélkedés" igazából nagyon hasznos. Persze, ha van is min elmélkedni! Meg aztán, amikor épp várjuk a buszt, vagy bármi olyan történik, mikor az idő úgymond passzívan telik, miért ne elmélkedjünk?
Keresztségi igém a következő: 

Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok
 tanácsán, bűnösök útján meg nem áll,
 és csúfolódók székében nem ül; 
Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége,
 és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal 
És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa,
 a mely idejekorán megadja gyümölcsét,
 és levele nem hervad el; és minden munkájában
 jó szerencsés lészen.
/Zsoltárok könyve 1,1-3/

Mikor megtörténik a bemerítkezés, mindenki kap egy útravaló igét. Annak is külön története van, hogy nekem miért épp ez. Erről talán majd máskor.Számomra ez tulajdonképpen az "életem kulcsa" - ahogy egy barátom egyszer fogalmazott. Mint, ahogy minden ember számára a keresztségi igéje az. Ezt természetesen még nem teljesen látom át. De Isten Szava azt mondja, hogy ha valaki "az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal", az az ember boldog... lesz.(?) Nem, nem boldog lesz, hanem boldog. MOST!
Vagyis állandóan elmélkedni? Nos, itt az áll...

...ÉJJEL ÉS NAPPAL...