Itt fekszik előttem. Szétnyitott állapotban.
Csak nézem! Csak fénylik! Csak ragyog!
Mégsem értem! Mégsem kapom azt, mit eddig adott!
Most miért nem? Mi változott?
Mit adjak, ha én sem kapok?
Bepecsételt könyv, lezárt irat,
Mely nem érthető, s én fel nem foghatom!?
Mi kell még? Mi hiányzik még?
Megvolt és elfogyott?
Oly hatalmas és oly kemény irattár,
Mely fel nem bontható, ki nem bontható!
Hol kezdődik el? Miért s hogyan?
Uram ha nem adsz, tovább én sem adhatok!
"Kelj fel és járj" - mondja
Induljak el? S te majd pótolod?
Azt mit most még én sem látok?
Induljak a frontra, mint gyalogos katona,
Ki nem tudja hová megy, s meddig tart az Út oda?
Hol az Út Vége, s Ki hoz utánpótlást?
Lesz-e utóvéd, és Híd mely átjárható?
"Akkor ugrándoz, mint szarvas
a sánta, és ujjong a néma nyelve,
mert a pusztában víz fakad, és
patakok a kietlenben.
És tóvá lesz a délibáb, és a
szomjú föld vizek forrásivá;
a sakálok lakhelyén, a hol feküsznek,
fű, nád és káka terem.
És lesz ott ösvény és út, és szentség
útának hívatik: tisztátalan nem megy
át rajta; hisz csak az övék az;
a ki ez úton jár, még a bolond se téved el;"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése