Ígéret szerint örökös

Reggel 5:09. A telefonom jelzi az ébresztőt, immár második alkalommal. Mielőtt lefeküdtem az este valamiért beállítottam az órát 5 órára. Talán már akkor sem gondoltam komolyan - nyugtázom magamban, és egy lassú de határozott mozdulattal kinyomom a készüléket.

De aztán csak nem hagy aludni ez az érzés. Most az én kezemben van a kulcs. A DÖNTÉS! Ebben a pillanatban azt hiszem kétféle döntésem lehet. Az egyik, hogy szundikálok tovább nyugodtan, illetve kilenc percenként agyoncsapom az ébresztőt, de még akkor sem kell, hogy rosszul érezzem magam. A másik, hogy most azonnal kikelek fekhelyemről, hogy élvezzem az esős, falusi hajnalban - mert vidéken vagyok - a friss levegőt és az üde-zöld pázsit látványát. Valóban gyönyörű. 

Végül sikerült így döntenem, tehát felkeltem az ágyból. Egy gyors arcmosás, néhány mély levegő a teraszon, miközben hallgatom ahogy az esőcseppek sűrűn kopognak a fák levelein....jaaajj..., micsoda boldogság!

Aztán veszem az Írást, és kezdem olvasni, ahogy írva van.

"Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van aki teremtette az eget és a földet."

Bár elég párás a levegő de a távolban valóban felfedezni vélem a hegyek körvonalait. Hogy az Úr teremtette az eget és a földet, ez még úgymond rendben van. De, hogy ugyanaz az Isten az "én segítségem". Ezt már nehezebb elhinni. Pedig így mondja. Azt hiszem ez a legnehezebb része az egésznek. Hinni az ígéreteknek! Olyan nagyszerű ígéretek, hogy nehezen merem őket elhinni. Ézsaiás a következőt írja:
"Megszáradt a fű, elhullt a virág; de Istenünk beszéde mindörökre megmarad!"

 Jézus pedig azt mondja a hegyi  beszédben:

"Bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik."

Míg az "ég és a föld elmúlik"... "aki teremtette az eget és a földet"..."amíg minden be nem teljesedik...!"

Azután tovább olvasom a 121. zsoltárt:

"Nem engedi, hogy lábad inogjon; nem szunnyad el a te őriződ. Íme, nem szunnyad és nem alszik az Izráelnek őrizője! Az Úr a te őriződ, az Úr a te árnyékod a te jobb kezed felől. Nappal a nap meg nem szúr téged, sem éjjel a hold"

Nem tudom, miért volt fontos a zsoltárírónak, hogy két azonos értelmű szót használjon: "nem alszik, nem szunnyad", de arra gondolok, talán ezzel a halmozással valami fontosat akar hangsúlyozni. Vagy az is lehet, hogy az eredeti szövegben volt egy olyan többletjelentéssel bíró szavuk, amely nekünk már nincsen, ennek érdemes lehetne utánajárni. Egyébként valóban nem mellékes, amit itt mond. Ha én az előbb úgy döntök is, hogy tovább alszom Ő akkor sem "szunnyad", hiszen Ő "a te őriződ", "a te árnyékod" Milyen érdekes, hogy itt az Úr, mint árnyék tűnik fel. Mert nem csak világosság, hanem árnyék is. Nem szégyenli magát a világosság mellett, árnyékként is aposztrofálni, "a ki által van a mindenség."... "hogy Ő benne lakozzék az egész teljesség." S ha te tovább alszol is, Ő ugyanúgy árnyékában őriz, hogy zavartalan legyen az álmod, de milyen jó, hogy felkeltem, máskülönben ezt most nem írhatnám ide. Azért ez az árnyék a nap ellen téma valóban sokat mondó, ha belegondolunk, hogy azon a területen ahol ez íródott, milyen felüdülés lehet egy kis sötét zug, ahová behúzódhatsz. Némi fogalmat alkothatunk erről, a néhány héttel ezelőtti kánikulára gondolva. Háromszor is megemlíti ez a zsoltár, hogy Ő nem alszik. Ezért jöhetsz Hozzá, gyere már korán reggel, amikor még mindenki más fekve van, hogy egymást jelenlétében időzzetek.

Hogy hogy érti azt, hogy éjjel a hold nem szúr meg, azt még nem igazán értem. Egy másik fordításban ez így hangzik: "Nem árt neked nappal a nap, sem éjjel a hold." Talán ez szemléletesebb ebben az esetben.

"Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet. Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!"

Ezek már az utolsó strófák, de a leggyönyörűbbek. A végén mint egy kristálytiszta csillogás tűnnek elő ezek a szavak. Mint amikor valaki felás egy darabka földet, és a munka eredményeképpen váratlanul egy kemény kőbe ütközik az ásó, és az lám kiforgat a talajból egy drágakövet, ami a felszínre jutva megcsillan a nap fényében - "Legyen világosság!"

Nem hagyom, hogy szemem csak úgy átrohanjon az olvasott szavakon, hanem minden szónál megpróbálok időzni, mintha mindegyik elementáris jelentőségű lenne.

AZ...,  AZ ÚR..., MEGŐRIZ..., TÉGED..., TÉGED! MINDEN... de tényleg MINDEN?... MINDEN... GONOSZTÓL... és így tovább... Ez az ígéret, s mint  az "ígéretek örököseinek", nekem csak az a dolgom, hogy ezt elhiszem. Most, ma reggel! Ez a hihetetlen! :)

Megőrzi az Úr a te ki és bemeneteledet, 

MOSTANTÓL FOGVA MINDÖRÖKKÉ!